papírhattyú
egy idő után végül is lebeghettem volna
negyvenhét kilónyi súlytalansággal a gerincem
ívén ahogy homorult és domborodott a bőr
mint a legbiztosabb fogásokkal szerelt műfal
a könnyű falmászáshoz és valami súlyos
felismerés kapaszkodott végig a csigolyáimon
a tarkómig amíg esetlenül szépnek neveztél
milyen röhejesen nagy lett rám a tekinteted is
mint a fintor az arcomra csak az szélesedett
amíg néztem ahogy origamizott a fenevad
érzékelhetetlen gyorsasággal hajtogatva
összébb rajtam az éleket pedig azelőtt
kecsesnek láttam a papírhattyúkat