Vágyakozás a tisztaságra
Zsarnokok vagyunk mind e zsarnok világban,
Nincs már valódi kincs lelkünk birtokában.
Szívünk fekete éj, sötét, mint a korom,
Egy a gyermek, s a vén, legbelül mind gonosz.
Mert ott voltunk a Kertben, ettünk a fáról,
Engedtünk a bűnnek csalfa sóvárgásból.
S ott voltunk a Keresztnél, hol értünk halt meg,
Ki szenvedett a bűneinkért, bűntelen.
Oh mondd, milyen áldozatra vársz még, Nagy Világ,
Hogy ajkadról ne káromlást zengj, hanem imát?
Mi kell, hogy a gyengébbet ne tedd rabszolgává,
Hanem helyette fogadd hű barátoddá?
Ember embert öl, s diadalittas mosoly
Terül el arcán, míg közelít a pokol,
Mámoros nevetéssel örömtáncot jár,
Mert bolond az ember, szerelme a Halál.
Ember, nem késő, csak engedd el a Halált!
Ha behódolsz neki, kergeted a magányt,
És az örök tél birodalmát keresed,
Hol már nincs többé szeretet, élet, Isten.
Ha a vak, vad világ térdre is kényszerít,
Teremtőd akkor is felemel, meggyógyít,
S csak bánd meg, hogy bűnöd megbocsáttasson,
Krisztus a kereszten Téged is megváltott.