Sópiramis (27)

Deb kopogás nélkül lépett be Dave szobájába.
- Reméltem, hogy még nem alszik.
- Ahogy látom, maga sem az a koránfekvő típus. - válaszolt Dave, felülve az ágyon.
-Tudja, az jutott eszembe, hogy egy silány másolattól, mint amilyenek vagyunk, nem várható el, hogy logikusan viselkedjen az adott helyzetben. - Dave ölébe telepedett és a derekát átkulcsolta combjaival - Ugye maga is így gondolja? - mondta és forrón, szenvedélyesen megcsókolta a kissé meglepett férfit.
Mohón szeretkeztek, mint ha csak utoljára tehetnék ebben az életben. Mintha a világnak vége lenne, mert a legértékesebb faj, csak egy, a ködös múltban megalkotott, bonyolult, de nem tökéletes remekmű. Mintha az univerzum összes, még át nem élt csodája ott lobogna a sejtjeikben és csillagködökbe sűrűsödve hajtaná őket egy ismeretlen, végletekig felfokozott kielégülés felé. Utána hosszú ideig feküdtek szótlanul egymás mellett.
- De ugye most nem az következik, hogy visszakéred a kamerádat? - suttogta Dave felkönyökölve a párnán.
- Te vagy a legnagyobb sztorim! Amikor megláttalak, már tudtam… Semmi más nem fontos.
- Hát elég kihívó jelenség voltál a szökőkút előtt. Nem tudtalak nem észre venni.
- Azt nem is hagytam volna… Ez az egész UFÓ - s dolog, csak egy apró kis hab a tortán... de a torta, te vagy!
- Az jó… Azért kissé összezavart ez az egész mai nap.
Deb jólesően nyújtózott egyet a takaró alatt.
- Ne gondolj rá. Miért kellemetlenebb ez az elmélet, mint az évezredek óta bevált Bibliai? Csak mert újabb?
- Abban a lehetőséget kaptuk meg… De most, mintha elvettek volna tőlünk valamit, ami igazán a miénk volt.
- Soha nem volt semmi igazán a miénk… Csak ezek a pillanatok… Mit számít az, hogy egy kicsit átértékelődött a Teremtés! A szabadságunk mindegyik esetben csak viszonylagos. Abban is és ebben is! Ott az eredendő bűn, itt az agykapacitás! Súlyos korlátok a léleknek!
- Azért számomra mégis van valami apró kis különbség a teremtés és a gyártás között… De ebbe most már bele kell nyugodnunk. Mi alkotott lények vagyunk… Ha ezt sikerül elfelejtenie az embernek, végül is az élete lehet akár gyönyörű is.

Az ajtó előtt eközben észrevétlenül, hangtalan léptekkel lopakodott végig a folyosón Pit, akit szintén nem hagyott aludni a gondolat, hogy át kell értékelnie eddigi életét. Felötlött benne hogy talán segíthet ez az új ismeret az egész Kosinsky - ügy megoldásában. Még fogalma sem volt mit fog csinálni, de valami azt súgta neki, az idegen technológia segítségével végére juthat a dolognak.
Az álmos ügyeletes személyzet ügyet sem vetett a mellettük elhaladóra és Pit kisvártatva ott állt az idegen hajó mellett, az izgalomtól mit sem törődve a metsző hideggel. Megkereste a nyitószerkezetet és a hatalmas test lassan, hangtalanul emelkedett fel a jeges talajról. Ahogy belépett a csőbe, újra erőt vett rajta az a furcsa érzés, hogy részévé válik a hajónak. Felemelkedett a fedélzetre és szinte azonnal a vezető pilóta mellé lépett, kezébe vette a mellette fekvő sisakot és a fejére tette. Gondolatait teljesen a hajó felépítésére koncentrálta és ami megjelent a fejében, az még az eddigieket is felülmúlta. A hajótest külső váza, amit fémszerű anyagnak gondoltak, szerves anyag volt, ami inkább egy rák kemény páncéljához volt hasonlatos, ha emberi fogalmakkal akarta megmagyarázni. Különösen nagy szilárdságú, fémes jellemzőkkel, de élő anyag. A működtető berendezések, amelyek a belső, egyedül mesterséges anyagból készült burkolat mögött rejtőztek, szintén organikus eredetűek voltak. Egy bonyolult, sejtekhez és idegpályákhoz hasonlító, élő computer volt az egész hajó, aminek a központja a pilóta agya volt. A fátyolszerű köd, a sisak nélküli kapcsolatot segítette elő és egy különös berendezés termelte, a bonyolult szerkezetű, szemmel kibogozhatatlan idegszövevényt. Pit megállt a másik két pilóta élettelen teste mellett, leemelte fejükről a sisakot és most már tisztelettel tekintett a nyugodt arcokra. Nyoma sem volt már benne az elkeseredettségnek és a csalódottságnak, amiért szertefoszlottak a múlt álmai. Mióta újra a hajó belsejében volt, valami különös megbékélést érzett, agya nem tiltakozott az új ismeretek ellen. Nem értette, de érezte, hogy része ennek a különös, idegen világból jött csodának. Szerette volna ha a hajó felemelkedne vele és más világok felé repítené, de elhessegette ezeket a gondolatokat, talán maga is megrémült attól, hogy akár valóra is válhat. Próbálta a fejében kavargó rendetlenséget elfelejteni és a Kosinsky - ügyre összpontosítani a figyelmét. Rendezgette a gondolatait. Bármennyire is erőlködött, sehogy sem volt képes összeszedni annyira magát, hogy csak egy dologra koncentráljon. Csak állt a pilóta mellett és azt gondolta akár ő is lehetne ez az ember. Furcsa, hogy ez a szó jutott eszébe, de ugyanakkor természetes is volt. Hirtelen összerezzent, valami megmagyarázhatatlan, alig hallható zajtól. Alig volt ideje félrelépni, a padlóból kiemelkedő valami elől. A pilóta szarkofágja mellé, egy teljesen azonos alakú, de üres vezetőülés emelkedett fel Pit csak bámulta, ahogy a jövevényekéhez hasonlóan a sisak halk kattanással elválik a burkolattól és a fedél zajtalanul felnyílik előtte. Érezte, hogy ez neki szól. Habozás és félelem nélkül beült az ülésbe, hanyatt feküdt, várva, hogy mi fog történni. Izmai kissé összerándultak, mikor a testre szabott fedél bezáródott felette, de mikor a sisak a fejére került és a halántékán érezte az oldalkorongok enyhe nyomását, minden szorongása elszállt. Letisztultak a gondolatai, mint ha kiürült volna a feje és egyetlen gondolat kerítette hatalmába az agysejtjeit: - Megkapod a kódot!
Mint egy számítógép memóriájába, úgy áramlottak az adatok a fejébe. Teljesen kitisztult a gondolatvilága és egyre csak azt érezte, hogy fantasztikus tudás birtokosává válik. Egyszerűen tudta, mi történik a testében. Először a genetikai kódolás oldódott fel és mint egy vérátömlesztés járta át sejtjeit az új helyzetből adódó információ, majd a teremtő tudás adatai száguldottak át agytekervényein. Alig pár pillanatnak érezte az eltelt időt, mikor a szkafander, teljesen automatikusan újra szétnyílt és Pit, tiszta gondolatokkal kiszállt belőle. A szék ismét a padlóba süllyedt és ő ott állt teremtő társa holtteste mellett, felruházva az általuk hozott minden tudással. Aláereszkedett a csőben, bezárta a hajót és meg sem várta, amíg az jeget ér, elindult vissza a szobája felé. Kissé elmosolyodott magában, mikor a földi viszonyok között kiemelkedő teljesítményű számítógépét elővette, de eszközként mindenképpen szüksége volt rá. Visszament az irányítóba és rácsatlakozott a központi gépre. Keze villámgyorsan járt a billentyűzeten, majd alig egy perc múlva odaszólt a monitorját álmosan bámuló ügyeletesnek.
- Szóljon a LUX - nak, hogy ismét a miénk a teljes irányítás! … Ja és mondja meg nekik, hogy az ébresztőt kiiktattam!
Az ügyeletes hitetlenkedve bámult a távozó Pit után, aki hóna alatt a kis hordozható géppel eltűnt a szobák felé vezető folyosón.

A fénycsapdákból a félig leeresztett árnyékolón beáramló sugarak zebracsíkosra festették a szoba falát. Dave még félálomban hallotta ahogy csobog a zuhany, nyújtózott egyet és elvetette magában a közös zuhanyzás lehetőségét, mert a kemény napok után a laborban már biztosan türelmetlenül várják.. Deb megjelent a fülke ajtajában, combját kinyújtva a takarásból. A vízcseppek még lassan peregtek alá a bőrén de Dave hamar lehervasztotta a csábos mosolyt az arcáról.
- Én is szeretném, de azt hiszem, nehéz napunk lesz és minden energiámra szükségem van, hogy átvészeljük.
Deb egy nedves mosdószivaccsal fejezte ki csalódottságát, amit hozzávágott a felkelni készülő férfihoz édes nevetés kíséretében, aztán nekilátott, hogy kellő eleganciával lépjen be ebbe az új, nem hétköznapi reggelbe.

A nap megszokottan indult. Mindenki, még kissé álmosan tette a dolgát és az első termelési ciklusra készült.
Henriksen és a kis csapat a biztonsági laborban gyülekezett. Deb kissé elpirult, mikor minden szem rá szegeződött, ahogy Dave oldalán belépett.
- Mindenkinek jó reggelt! - köszönt az utolsónak érkező Pit.
- Ma valahogy egészen emberinek néz ki Mr. Carlson! - modta Dave kissé meglepetten, az új hang hallatán.
- Megoldottam a gondját Mr. Henriksen! Nincs többé Kosinsky-ügy és ez teljesen új helyzetet teremtett.
- Ezt értsem úgy, hogy a miénk az irányítás?
- Pontosan. Rájöttem, hogy nem is akkora zseni ez a Kosinsky, mint ahogy gondoltuk.
- És hogy csinálta?
- Elég annyi, hogy a kupola membránja mellett, van egy kis jeladó, ami egy bizonyos jelet sugárzott vissza a LUX - ra, mindaddig, míg a dolgok Kosinsky tervei szerint alakultak. Kiiktattam és a helyére egy kis programot telepítettem a vezérlésben, de ezt mi irányítjuk, úgyhogy szólhatnak a fentieknek, szétszerelhetik az a ketyerét... A többi már a maguk dolga!
- Mr. Carlson, gondolom az igazgatóság kellően hálás lesz önnek, de én szeretném még előttük megköszönni. Valóban ragyogó munka volt!
- Nos, öntől igazán jól esik a köszönet és én nem is várok többet… De szeretném,
ha négyszemközt beszélhetnék önnel. Nagyon fontos lenne!
- Kérem Mr. Carlson. Ha fontos, akkor jöjjön velem.
Ahogy átértek a laborból az irányítóba, a személyzet hatalmas üdvrivalgásban tört ki. Minden poszton lefuttatták az ellenőrző programokat és a rendszer teljesen tiszta volt. Akadálytalanul folytatódhatott a termelés. A reggeli, első sikeresen végrehajtott "grillezés" után, Lin kellemesen búgó hangja jelentkezett a LUX - ról.
- Hé, lentiek! Valaki csókolja meg helyettem az a kis zsenit, aki kikapcsolta ezt a vallatógépet! Ha lemegyek, jó nálam egy csokis fánkra!
- Helló Lin! Öröm hallani, hogy van újra élet benned. A kis zsenidet egyébként Carlsonnak hívják. Peter Carlsonnak - válaszolt mosolyogva Shon.
- Imádom ezt a fazont! … Egyébként, mire jutottatok lent? Van valami haladás?
- Haladááás? Nyugodtan kidobhatjátok az űrbe azt a micsodát! Carlson azt is kiiktatta! Minden a régiek szerint működik!
- Elkelne itt is egy ilyen kiváló szürke állomány. Ha valamikor kirándulni lesz kedve, mi szívesen látjuk a LUX - on. Egyébként mi legyen a vendégünkkel? Elég nehezen viseli már, hogy néha megrugdosom!
- Egy hét múlva ott a váltás. Hozzátok le, de addig viseld el és lehetőleg ne nyírd ki!
- Majd erőszakot teszek magamon. Na üdv mindenkinek. Vége!
- Mr. Henriksen van valami, amit meg kellene sürgősen beszélnünk - súgta Carlson, mikor újra a folyosó felé vették az irányt.
-… ?
- Nem folytathatjuk tovább a vizsgálatokat a hajón!
- Mr. Carlson, ne kezdje megint az erkölcsi aggályait fejtegetni, bár nagyra becsülöm, amit a WWCo. érdekében tett, de ez még nem jogosítja fel arra, hogy megszabja nekem, mit tehetek és mit nem!
- Uram, a legkevésbé sem akarom azt tenni, csak arra kérem, gondolja végig higgadtan az egészet és döntsön belátása szerint.
- Azt fogom tenni Carlson! Azt fogom tenni… Ez minden, amit meg akart beszélni velem?
- Végül is, igen. Ez minden… De nem vártam öntől, hogy gondolkodás nélkül fogja elutasítani a kérésemet… Gondoljon csak be.....
- Carlson! - vágott a szavába kissé ingerülten Dave - Ne akarjon meggyőzni arról, hogy amire már ki tudja mióta vár az emberiség, most a maga nevetséges morális aggályai miatt, egyszerűen dobjuk a szemétkosárba! Ezt nem gondolhatja komolyan?!
- Mr. Henriksen, ne akarja érteni, vagy megérteni azt, amit én tudok és gondolok. Soha,
senki nem volt képes teljes bizonyossággal megérteni egy másik ember gondolatait. Amiről a pszichológusok azt hiszik, hogy értik, az pusztán a saját gondolataik megfogalmazása egy másik ember lelki problémáiról és semmi köze a valósághoz. Ezt maga épp olyan jól tudja mint én. De itt most másról van szó! … Gondolja át, higgadtan, nyugodtan, mi az ami a kezünkbe került ezzel az idegen hajóval? Fel tudja mérni, mekkora hatalom van az ön... vagy bármelyikünk kezében?! Meg tudja érteni, az eddig megismertek alapján az egésznek a lényegét?!
- Igen, Carlson, azt hiszem erre azért még képes vagyok, még ha ön mást is gondol erről!
- Nem hiszem, Uram… Ezt az idegeneken kívül senki sem képes megérteni… Ők pedig már nem tudják megértetni velünk.
- Ez igaz, de nem látom be, miért ne élhetnénk a felkínált lehetőséggel, hogy jobbítsunk ezen az istenverte bolygón!
-... Pontosan ez az amiről beszélek… Tudja azt bárki is, akár ön, vagy bárki, garantálni, hogy a kezünkbe került eszközökkel csak jobbító szándékúan fognak bánni!?… Meri ezt garantálni bárki is ezen a földön? Ezt nem gondolja komolyan!
- Figyeljen ide Carlson...
- Nem! Maga figyeljen ide! A kőbalta óta az ember, csak nemtelen célokra használta fel a megszerzett tudását! Csodás elméleteket gyártottunk arra, hogy megmagyarázzuk, mi miért jó a fajok fennmaradása szempontjából, de ezek csak a lelkiismeret elaltatására voltak jók! Senki nem tudta még bebizonyítani, hogy ez valóban így is van! Egyszerűen, gondolkodó lényként arra rendezkedtünk be, hogy túlszaporodjunk, majd kiirtsuk a felesleget! … És ehhez épp elegendő a mi kis csenevész agyunkkal megkonstruált pusztítóeszköz! Teljesen felesleges ezeknél százszorta hatásosabb technológiát a világra szabadítani! … Magát úgy rúgta ki a főnöke, az első őt ért kellemetlenség után, hogy levegőt sem volt ideje venni!... Elképzelte már ugyanezt az embert felruházva ilyen lehetőségekkel?... Elképzelte már?... És azt mondja, folytassuk!… Tudja mi van a kezünkben?! Fotonfegyverek, gondolattal irányítható szerkezetek, biológiai-computerek, amik elképzelhetetlenül múlják felül az általunk kitaláltakat! Hogy védekezik majd egy ilyen eszközökkel rendelkező Kosinsky ellen?! Mondja meg, hogyan?! - Pit annyira meg akarta győzni Henriksent, hogy észre sem vette mennyire kiabál.
Az ajtó halkan kinyílt és a hatalmas kiabálásra odakíváncsiskodtak a laborban várakozó tudósok. Csak álltak és nézték a nekivörösödött fiatalembert, amint heves gesztusokkal ordítva magyaráz.
- Talán nem kellene ennyire hangosan, talán… - próbálta meg kissé lecsillapítani Pitet Gordon professzor, de Dave a szavába vágott.
- Jöjjenek Uraim, ez azt hiszem mindnyájunkra vonatkozik!. - kérte őket Dave.
A kis csapat ismét együtt volt a laborban, és kíváncsian várták, vajon miről is szól ez az elkeseredett vita.
- Uraim, az előbb, mint azt hallhatták, kissé hevesen érvelt Mr. Carlson amellett, hogy nem folytathatjuk tovább az idegen hajó titkainak feltárását… Meg kell, hogy mondjam, kezdek egyetérteni az indokaival, de szeretném az önök véleményét is hallani a dologról.
- Erről kár is lenne további vitát folytatni! Ezt a talán soha vissza nem térő alkalmat, nem szalaszthatjuk el, pusztán egy kis hacker őrültsége miatt! - vélekedett Derloo professzor - A hajtóműveikről még semmit sem tudtunk meg és talán forradalmasíthatnánk a repülést ezekkel az ismeretekkel. Nem is beszélve a csillagközi utazások lehetőségéről!
- Egyértelműen nemmel kell válaszolnom a feltett kérdésre. A DNS vizsgálatokat még el kell végezni. Talán olyan információkhoz segít hozzá minket, amik gyökeresen megváltoztatják a jövő kutatási irányait. Képtelenség most abbahagyni! Életeket menthetünk meg az új ismeretek birtokában!
- Életeket megmenteni! De minek? Hogy aztán legyen kin kipróbálni a még tökéletesebb fegyverzetet? - vágta rá Pit.
- Ne hamarkodják el a véleményüket Uraim! - szólalt meg nyugodt, kimért hangon Gordon professzor - Bár nagy kihívást jelentene az agykutatás területén, az idegenektől megszerzett tudásanyag, de elképzelték már azt a lehetőséget, hogy egy fejlettebb aggyal rendelkező kisebbség mire lenne képes a többiekkel szemben? Azt ugye önök is belátják, hogy ha a kódot sikerülne is megfejtenünk, egyszerre nem szabadítható fel az összes embernél ez a genetikai zárlat. Következésképpen, megint lesznek akik majd úgy érzik, hogy nem is szükséges mindenkinek megadni a lehetőséget. Ezt akarják? … Ezt nem akarhatják! … Ez a világ a saját fejlődésére sincs felkészülve, nem egy ilyen nagy horderejű változásra! … Én is azt javaslom, függesszük fel a kutatásokat.
- Köszönöm professzor. Sajnálom, hogy ennyire félreismertem, és rosszul ítéltem meg. Köszönöm! - szorította meg a professzor kezét Pit.
- Nem hagyhatjuk figyelmen kívül az elektronikai lehetőségeket. Miért kellene lemondanunk egy fejlettebb technológiáról, csak azért, mert aggályok merülnek fel? Az atombombánál is voltak aggályoskodók és mégis felhasználták. Miben más ez a helyzet?
- Egy biológiai atombombát akar az emberiségre rázúdítani és azt kérdezi, miben más ez a helyzet!? Ember! Magának fogalma sincs az egésznek a lényegéről, csak a saját kis szaros előmenetele a fontos! - Pit megint kezdte elveszíteni az önuralmát, de Gordon a vállára tette a kezét.
- Türelem barárom, hallgassuk meg Dr. Colbecket is.
- Nos, - kezdte Colbeck doktor - talán az én területem az, ami egyébként is a legtöbb vitára ad lehetőséget, ezért röviden az a véleményem, hogy nem használna a világnak, ha még hatásosabb fegyverek adnának lehetőséget fajunk pusztítására. Temessük el az ölünkbe pottyant lehetőséget! Lehetőleg örökre!
- Talán megmenthető lenne jó néhány beteg ember, ha ismernénk a jövevények szerveinek működését. Ezt sem szabad elfelejtenünk! - szólalt meg kissé halkan Dr. Korstein. - De a múltat figyelembe véve, ezt az ismeretet nem szeretném bármi áron. Ha a koncentrációs táborokban megszerzett orvosi ismeretanyagra gondolok… egyetértek Dr. Colbeckkel.
- Nem bízhatnánk ezt a közvéleményre? Eléggé felnőttek már ahhoz, hogy eldöntsék, akarnak-e valamit, vagy sem! - vélekedett Deb, bár tudta, hogy újságírói vélekedése nem fog megértésre találni.
- Ennél kisebb horderejű kérdésekben sem sikerült még soha egységessé tenni az emberek
véleményét, miből gondolja kisasszony, hogy most ez sikerülni fog? Főleg ha ezer és ezer újságíró, ezer és ezerféleképpen tálalja a dolgot. - szólt közbe Dagerti.
- Köszönöm Mr. Dagerti! - Vágott sértődött arcot Deb, bár ez, most egyáltalán nem volt helyénvaló.
- Nem bántani akarom kisasszony, de ha szavazni kell, én is amellett vagyok, hogy túl sok ez most nekünk.
- Úgy gondolom, ezzel a dolog el is dőlt! Nem vállalhatunk ekkora felelősséget! - zárta le
a vitát Dave, - A hajót vissza kell ereszteni az aknába… Ez lesz a legjobb, mindenkinek.
Néma csend fogadta Henriksen szavait. Legbelül, mindenki érezte, hogy ez a leghelyesebb döntés, de mégis, egy régen dédelgetett álom foszlott szét a szavak hallatán. Egyedül Pit volt maradéktalanul boldog, de valami benne is motoszkált.
- És a pilóták? Ennél talán többet érdemelnek. Eleget voltak már jégsírban. Temessük el őket, ahogy megérdemlik. Végül is… teremtők... nem? … A Földi élet teremtői.
- Tudja Pit - lépett mellé Gordon professzor - maga különös változáson ment át… előnyére.
- Kösz prof… de ne akarja tudni, hogy miért… Gondolom… a sópiramisok egyike... tisztességes hely lenne számukra.