Cs Nagy László: Sópiramis (23) (sci-fi)
Megjelent:
Témakör: Fantasy



Sópiramis (23)

A hat tudós és Carlson, izgatottan falta a reggelit a kis bárban. Alig akart a torkukon lecsúszni az a pár falat és narancslé, amit a csinos felszolgálólány eléjük tett. Normális körülmények között Carlson, legtöbbször tíz óra körül került olyan állapotba, hogy képes volt elhagyni az ágyat, de ez a reggel nem hasonlított egyetlen korábbi nap kezdetéhez sem. Egyedül ő tudott majd egy liter narancslevet felhajtani, de még ez sem volt képes eloltani az izgalomtól száraz torok szomjúságát. Egyikük sem szólalt meg, fél szemmel az ajtó felé pislogtak, várva, hogy Henriksen megjelenjen és végre saját szemükkel láthassák az idegen repülőt. Inkább hasonlítottak egy csapat izgatott gyerekhez, mint kiemelkedő, tudományos területen mozgó, komoly férfiakhoz. Végre kinyílt az ajtó és belépett Dave. Egyszerre ugrottak fel mindannyian, mikor az asztalukhoz ért.
- Jó reggelt, uraim!... De azért egy kávét megengednek, ugye?
Olyan keserű ábrázattal rogytak vissza székükbe, mint mikor kedvenc levesükbe légy pottyan az étterem teraszán. Éhes, vásott utcagyerekek bámulhatnak úgy a terített asztalnál falatozóra, mint ahogy ők bámulták Dave-et, amint felhörpinti a csésze alján lévő utolsó kortyot. Henriksen tisztában volt a csapat szótlanságának okával, de nem tudta megállni, hogy ne csípjen egy kicsit beléjük.
- Talán van valami probléma? Feltűnően szótlanok ma, uraim!
- Értékelem a humorát Mr. Henriksen, de talán mehetnénk, ha csak nem akar még egy kávét! -szólt Carlson.
- Elnézést! - látva a feszült arcokat, Dave felállt - Mehetünk!
Keresztülmentek az irányítóba vezető folyosón és a kezelőszemélyzet rájuk szegeződő tekintetétől kísérve átvágtak a termen. Felemelő, de egyben nevetséges is volt, ahogy a tudósok kislibaként, sorban követték a biztonsági főnököt. Mindenki tudta, hogy elérkezett a pillanat, amikor ez a pár ember átírhatja a jelent és a múltat.
A hangár visszhangzott a menetelő csapat lépteitől, majd ismét csend szállta meg, ahogy kiléptek az oldalajtón, a vakító fehérségbe. Arcukba csapott az enyhén kavargó porhó, amit a néha-néha megerősödő szél korbácsolt fel. Jobbra fordultak és a fagyott hóval borított fal mellett igyekeztek az épület vége felé. Amint kiléptek a hosszú fal árnyékából egy emberként torpant meg a csapat, mint ha viharos szél támaszkodott volna a mellüknek váratlanul. Először pillanthattak meg egy másik világból érkezett járművet, amit ugyan kissé betemetett a sarki áldás, de így is ijesztő s egyben lenyűgöző látványt nyújtott. A hajótest, támasz nélkül kissé az oldalára dőlt. Egyik oldalán három, oldalt hosszabb, középen rövidebb, csúcsban végződő, minden részén kerek űrhajó, méreteiben is meghökkentő volt. A meglepettségtől és az ámulattól óvatos léptekkel járták körül. Minden pillanatban azt várták, hogy váratlanul kinyílik valahol egy ajtó és valami, vagy valaki megjelenik egy lejárón.
- Mindig volt egy olyan érzésem, hogy a mi gépeink meg sem közelítik az ideális formát, de ez egyszerűen lenyűgöző! - szólalt meg elsőnek Prf. Derloo.
- Rendes kis konzervdoboz! Hogy fogjuk ezt kinyitni? - érdeklődött Carlson.
- Nem lesz egyszerű! Nagy valószínűséggel belülről vezérelt a ki- és beszállás, de ha a célszerűséget is figyelembe vesszük, kell lennie egy külső működtetőnek is. Csak annyi a dolgunk, hogy megtaláljuk és ha még működik, talán kinyílik! - vélekedett Osinaro professzor.
- Anélkül, hogy sürgetni akarnám, tisztelt professzor, javasolnám a mielőbbi felderítését a dolognak, mert ha csak nem pilóta nélküli volt ez a jármű, minden perc számíthat egy esetleges biológiai felfedezés szempontjából. Mint tudjuk, az élő szövet, esetünkben a holt szövet sejtjei nem képesek elviselni a fagyott állapotból történő kiolvadást, ezért....
- A szimpóziumra tartogassa a kiselőadást, inkább segítsen keresgélni! - vágott a szavába Pit.
- Ne haragudjon kedves kolléga, még nem volt szerencsénk. Dr. Jensen... És ön? Mi a szakterülete?
- Piter Carlson, a Street Universitin volt szerencsém doktorálni. A programozási területen tevékenykedem, szorosabban a banki szférában. - válaszolt Pit a tőle megszokott gunyoros stílusban.
- Elnézését kell kérnem professzor, de az úr egyszerű computerkalóz! - szólt közbe Henriksen, nem akarva, hogy a professzor még kellemetlenebb helyzetbe kerüljön. - A maga módján ő is kiemelkedő tehetségnek mondható, de nem tartozik az ön köreihez.
- Mi a francot kavar itt Henriksen? Még hogy nem tartozik! Még mindig a tisztelt főnöke
seggét lenne kénytelen kinyalni, ha nem avatkozik közbe az öreg Pit! - méltatlankodott sértődötten.
- Carlson! Duguljon el! - Henriksen erélyesen vetett véget a szócsatának.
- A fiatalember figyelemre méltó szókinccsel és energiával rendelkezik. - jegyezte meg Prf. Derloo.
- Na látja Henriksen! Jól van fater, már látom haverok leszünk! - higgadt le kissé Pit.
A többiek ezalatt ámulva járták körbe az űrhajót, vizsgálgatták és egyszer csak Prf. Osinaro bukkant elő Dr. Colbeck társaságában.
- Mr. Henriksen, azt hiszem találtunk valamit, de jó lenne, ha előbb mindannyian szemügyre vennék. Elképzelhető, hogy a nyitószerkezet működtetőjét rejti az a kis fedél. Jöjjenek!
Várakozással teli izgalommal követték valahányan Prf. Osinarot, aki a hajó elejéhez vezette őket. A jobb oldali kinyúló csúcs alatt egy kis téglalap alakú, zárófedélnek látszó alakzatra bukkantak.
- Az egész felületen ez az egyetlen eltérő és szokatlan. - magyarázta - Alig észrevehető, de kissé kiemelkedik a test síkjából. Az egész külső felület bonyolult barázdákkal van tele, leginkább az agytekervényekhez tudnám hasonlítani! Ez az egyetlen szimmetrikus alakzat! Ha csak kicsit is úgy terveznek, ahogy mi, ez lehet, amit keresünk!
Apró jégcsapocskákat kellett eltávolítani, hogy a kis fedél pereme, körben hozzáférhető legyen. Mikor megtisztult a felület, valamilyen zár, vagy külső nyitószerkezet után kutattak, de semmi. Még csak hasonlóra sem bukkantak.
- Hát nem könnyítik meg a helyzetünket, az már egyszer biztos! Önnek mi a véleménye Dr. Derloo?
- Aerodinamikailag teljesen érthető, hogy semmilyen, a külső felületet megbontó formát nem alkalmaznak, ám mégis lehetővé kell tenni a kívülről való bejutást... Talán ha megnyomná?
Osinaro Prf. Megpróbálta a téglalap alakú felületet benyomni.
- Az elképzelése valószínűleg helytálló professzor, mert egy kicsit megmozdult befelé. Minden bizonnyal, a jegesedés nem engedi!
Carlsont dühítette a nagyokosok kimért társalgása, odaugrott és teljes erejével megnyomta a fedelet. A fedél engedett az erőszakos nyomásnak és előbb besüllyedt, vagy két centire, majd enyhe csikorgó hang kíséretében, lassan kiemelkedett a hajótestből. Ahogy elegendő távolságra került a felülettől, a jobb felső sarka mentén ugyancsak csikorogva elfordult. Nyitva volt egy, húsz centiméteres, téglalap alakú üreg, aminek az alján valamilyen színes kockákra osztott panel látszott.
- Ettől még akár földi is lehetne! - Jegyezte meg Dr. Derloo.
- De nem az nagymester! Nem az! Ez itt egy....
- Carlson,...... fogja vissza magát, mert kezd elegem lenni magából!
- Jó, csak nem bírom mikor...
- Elég!
- Van valakinél egy lámpa? Nem tudom kivenni mik ezek a színes elemek.
- Carlson, tegye magát hasznossá! Hozzon egy keresőlámpát! - utasította Henriksen.
Pit a zsebébe nyúlt és egy ceruzavékonyságú lámpát vett elő.
- Gondolom megteszi, mister Henriksen. - és átnyújtotta prf. Osinaronak.
A professzor bevilágított a nyílásba és ahogy a lámpa fénye végigsiklott a panelen, a hatalmas test kissé megremegett és valami furcsa nyikorgó hangot adott. Mindannyian ijedten ugrottak hátra.
- A szentségit, mi volt ez? - kérdezte Pit, aki akkorát ugrott, hogy a síkos talajon majdnem elvágódott.
- Nyugalom barátom, a marslakók csak később következnek! - tréfálkozott az ijedt Pit-tel a professzor - Fantasztikus, de nem meglepő... Ha jól sejtem egy fényérzékelőről van szó. Látják? A négyszögek két oldalán van egy-egy, centrikus körökből álló kis érzékelő. Ha a feltevésem nem csal, épp a záróérzékelőre világítottam rá. Na most nézzük a másikat!
A jobb oldali körök középpontjára irányította a lámpa sugarát és ekkor a hatalmas test kissé megrázkódott, majd lassan, féloldalra dőlt helyzetéből, kezdett felemelkedni. Úgy spricceltek el az emelkedő test mellől, mint ahogy a megriasztott vadak ugranak meg a hajtók riogatása nyomán. A hajó alján, egy tíz méter átmérőjű körtalapzat, mint egy hidraulikus henger kezdte a testet a magasba emelni és úgy öt méteres magasságban a mozgás megállt. Ott tornyosult hatalmas oszloplábán az űrhajó a fejük felett, lerázva magáról a ráfagyott hó nagy részét.
- Ember, ez fantasztikus! - mondta valóban emberi csodálkozással teli hangon Carlson.
- Mindig olyan elképzelések voltak, hogy ha egy UFO leszáll, azt valamilyen lábakra
támaszkodva teszi! Hát tessék, íme a legegyszerűbb és egyben a legzseniálisabb megoldás! - elemezte a látottakat Dr. Derloo.
Óvatos léptekkel megint közel merészkedtek és körbejárták a hatalmas hengert, ami valóban olyan fényes volt, mit egy hidraulikadugattyú. Minden oldalról megvizsgálták, de teljesen zártnak bizonyult.
- Mr. Osinaro. Itt a következő talány! Remélem erre is van valami elképzelése? - Kérdezte fellelkesedve az eredménytől Dave.
- Nos, nem valószínű, hogy egy berendezésen belül különféle megoldásokat alkalmaznának, legalábbis nem lenne logikus. Minden bizonnyal itt is a már jól bevált rendszert használták, csak rá kell jönni, hol van a zár. Segítsenek keresni!
Mindannyian, centiről-centire alapos vizsgálatnak vetették alá a hatalmas oszlopot, de egyikük sem talált az előbbihez hasonló rekeszt, de mást sem.
- Nos, elég különös lenne ha itt megállna a tudományunk, de egyáltalán nem elképzelhetetlen. -mondta kissé keserűen Osinaro professzor.
- Látszik, hogy a laborban nőtt fel. - kezdett újra csipkelődni Pit - Maga nem rejtené el az autója kulcsát, ha nem akarná, hogy valaki elszáguldjon vele?... És hová dugná? ... Ahol a legkevésbé sem keresik. Uraim, improvizáljanak egy kicsit!
Bár nem nagyon értették miről is beszél, megint körbejárták a hengert.
- Hé, tudóskáim! Nem ez az amit keresnek? - kiáltott Pit a másik oldalról, mire mindenki odasereglett köré, de semmit sem láttak.
- Uram, atyám! Maguk nem tudnak túllépni a kis földi korlátaikon! Ott! - és felmutatott a hajó aljára.
Valóban, a henger fényes oszlopa mellett, a hajótesten, ugyanaz a centrikus körökből álló érzékelő látszott, a magasságtól alig észrevehetően.
- Bravó fiatalember! Hiába, az élet nagy tanítómester. - gratulált Pit-nek a doktor.
Közvetlen az érzékelő alá állt és mielőtt ráirányította volna a lámpa fényét, figyelmeztette a többieket: - Talán nem ártana ha odébb húzódnának, ki tudja, nem árt az óvatosság!
Mikor mindannyian megfelelő távolságban voltak, megcélozta a kis fénysugárral az érzékelő közepét és bekapcsolta a lámpát. Nem történt semmi.
- Azt hiszem túl magasan van! Kellene valami, amivel… - kiáltotta.
- Mire itt létrát kerítenek, lefagy a tököm! Várjon! - kiáltott vissza Pit és elrohant a hangár fala mellett. Pár pillanat múlva egy négy méteres, vékony csővel tért vissza.
- Csíptesse a végére, ez elég hosszú!
A professzor a cső végére erősítette a lámpát, bekapcsolta és felemelve, egészen közel tartotta a körök közepéhez. Teljesen hangtalanul félresiklott előtte a henger egy darabja, megnyitva az utat a hajó belseje felé.
A professzor levette a lámpát a cső végéről és várta, hogy a többiek odagyűlnek a bejárathoz, de valahogy senkinek nem akarózott megmozdulni. Mindenki azt várta, hogy a másik tegye meg az első lépést. Csak álltak és senki nem vallotta be magának, hogy némi félelemmel tölti el őket a várva-várt lehetőség. Még Carlson sem mozdult, akit pedig ezelőtt igazán hajtott a kíváncsiság. Nem tudták megfogalmazni, de tartottak attól, ami ott benn vár rájuk. Végül mégis csak Carlson vett erőt magán és elindult a nyitott bejárat felé.
- Azt hittem, majd tolongani fognak, hogy learathassák a dicsőséget! AZ ELSŐ EMBER AKI EGY IDEGEN ŰRHAJÓRA LÉPETT! ELADÓK A FILMJOGOK! De azért be kell vallanom, én is be vagyok szarva egy kicsit! - odalépett a bejárathoz - Azért, ha elvesznék valahol a dimenziók között, remélem ejtenek értem egy -két könnyet... Na pá! - azzal eltűnt a kintiek szeme elől.
Alig hallható, érdekes surrogó hang töltötte be a levegőt. Henriksen hirtelen megfordult és:
- A szívbajt hozza ránk Mrs. McNiel! Honnan a francból szerezte ezt az ősrégi kamerát?
Az újságírónő állt mögöttük és épp azt vette a kamerával, amint Pit belép a bejáraton.
- Egyáltalán, hogy gondolta Mr. Henriksen, hogy kihagyhat ebből!?
- Nem gondoltam semmi ilyesmit McNiel kisasszony, egyszerűen így alakultak a dolgok. De kérem, most talán Pit-re kellene figyelnünk!
Biztosan folytatódott volna a szócsata még tovább is, de ebben a pillanatban Pit jelent meg ugyanazon a helyen, ahol az előbb szem elől vesztették. A kamera rögtön felé fordult.
- Ez... mintha... ezt látniuk kell... olyanok... mintha... A rohadt életbe, úgy fekszenek ott, mint ha még mindig élnének! Én ezt nem értem!... Ezek..... ezek emberek! Értik? EMBEREK!
- Nyugalom barátom, nyugalom! Szedje össze magát egy kicsit! Csak nyugodtan! - karolt bele a szinte támolygó Pit-be Gordon professzor.
Úgy lüktetett az agya az izgalomtól, mint ha egy ópiumbarlang súlyos levegője telepedett volna rá. A félelemnek semmi nyoma nem volt már az arcán, de alig kapott levegőt az átéltek feletti csodálkozástól.
- Ha megnyugodott, kérem, mondja el, úgy, hogy mi is értsük. Mit látott odabent? - tette a kezét a prof. Pit vállára.
- Nem tudom! Először azt hittem hallucinálok, mert valami fura kékes köd van a hajóban. De nem! Többször is megnéztem őket!
- Kiket? Kiket nézett meg?
- Hát ott bent, a hajóban... Van személyzet, de nem... nem marslakók... Emberek. Felfogták? EMBEREK!
- Talán a köd miatt valamit nem jól látott! Van ilyen.
- Ne nézzen teljesen hülyének! Ha azt mondom, hogy emberek, akkor azok is! Világos? És különben is, nézze meg maga! Ha nem azok, aminek mondtam, akkor hívjanak orvost! - emelte fel a hangját indulatosan.
- Jó, jó és hogy jutott fel? - érdeklődött Derloo professzor.
- Az a furcsa, hogy sehogy... Egyszer csak fenn voltam..... Nem tudom!
- Hány pilóta van a gépen? - szólalt meg első ízben Dr. Jensen.
- Három.
- Le tudná írni a külsejüket?
- Mit szarakodnak itt velem, mint ha becsavarodtam volna! Menjenek és nézzék meg, ha nekem nem hisznek! Akik ott fenn vannak, azok emberek és nem valamiféle idegen lények, vagy mit tudom én!
- Valóban, uraim, itt az ideje, hogy magunk is meggyőződjünk a valóságról! - javasolta Dr. Colbeck.
- Egyenként, vagy egyszerre menjünk? - Dave-ből megint előbukkant a biztonsági szolgálatnál beleivódott óvatosság.
- Nyugodtan mehetünk egyszerre, hisz a fiatalember is visszajött. - ajánlotta Jensen doktor. - Bár ahogy elnézem, nincs közöttünk víruskutatással foglakozó és ez az adott helyzetben egyáltalán nem megnyugtató!
- Ha helytállóak az úr megfigyelései, nem kell tartanunk semmiféle különös veszélytől, hisz ha EMBEREK, valószínűleg hasonló ellenálló képességgel rendelkezünk, mint a pilóták. - vélekedett Dr. Korstein. -Különben is, ha az ismereteim nem csalnak, egy tisztességes organizmustól elvárható, hogy ezen a hőmérsékleten nyugton maradjon. Én a vírusmentességre szavazok!... Uraim, ki tart velem?



A weboldal neve:
Pieris · Πιερίς
interaktív kortárs művészeti portál
https://www.pieris.hu

A mű linkje:
https://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/149824