Sópiramis (22)

- Áúúúúúú!... Ez így olyan, mint egy mazohista szeánsz!
- Jaj, ne haragudj! - és guruló kacagás tört ki Lin-ből.
- Segíts felállni, el kell tüntetni, mire a másik visszajön! - Rob kissé nehezen ejtette ki a szavakat az arcát feszítő duzzanatok miatt. Lin karjába kapaszkodva nehezen feltápászkodott, és a földön heverő kábelre mutatva azt mondta:
- Össze kell kötözni, mert ha magához tér lehet, hogy mérges lesz a fogadtatás miatt - próbált elmosolyodni, de inkább csak fintorra sikeredett. Lin, a kapcsolók bekötéséhez használt kábelt a tehetetlenül fekvő izompacsirta kezeire hurkolta, majd szoros csomóval rögzítette, végül a lábaival kötötte egybe, nehogy képes legyen kiszabadulni. Épp azzal voltak elfoglalva, hogy az eszméletlen testet kivonszolják az átjáróba, mikor egy hang megszólalt mögöttük:
- Szóval mégsem menekült el a cicababa! Ennek igazán örülök, nem lesz unalmas ez a kis kirándulás!
Teljesen belefeledkeztek a hatalmas test elvonszolásába és közben a tárlemezt cserélő végzett a munkával. Egy nagy kaliberű, lézerirányzékú pisztolyt tartott a kezében, amit egyenesen Rob-ra szegezett, aki a fájdalomtól eltorzult arccal, védően Lin elé lépett.
- Nem okos gondolat, nekem a picikére még szükségem lesz! Jobb ha ellépsz előle, vagy mindkettőtöket átlőlek!
Rob, számolt ugyan a halál lehetőségével, mikor hagyta magát belerángatni ebbe a kalandba, de most, mikor valóban közel került hozzá, fagyos hidegség öntötte el sajgó tagjait. Iszonyú remegés és félelem fogta el, most már nem akart meghalni. A félelem feszültsége egyszer csak dühös idegességbe csapott át és mindenre kész volt, hogy megvédje a lányt. Üvölteni kezdett.
- Te szemét állat! Mielőtt megölsz, még űrhamut csinálok belőled, ezzel az egész kócerájjal együtt!
- Na, na na! Csak ne heveskedj, mert még idő előtt el találom sütni ezt a kis játékszert! - és Rob fejére célozva, feljebb emelte a fegyvert.
Rob, a nyitott zuhanyzófülke előtt állt és egyik kezével az ajtajába kapaszkodott, hogy lábon tudjon maradni. Ahogy kissé tapogatózva biztosabb fogást keresett, keze a nemrég felszerelt kapcsolóba akadt.
- Mit akartok még? Amiért jöttetek, már elvégezted! Van még egy kabin, azzal most még elmehettek! - javasolta Rob.
- Kistökös, ez úgy hangzik, mint egy fenyegetés! Nem volt elég, amit kaptál? Mindenképp ki akarod nyíratni magad, a nőd előtt? - és kibiztosította a pisztolyt.
- Várj, várj! Ne hamarkodd el! ... Talán meg is egyezhetünk.
- Mi a francot akarsz te itt egyezkedni?
- Semmit, semmit, csak esetleg segíthetne a barátom maguknak. - szólt közbe Lin, mert érezte, hogy Rob valamiért időt akar nyerni.
- Kisanyám, a barátodra semmi szükségem ahhoz, amit veled tervezek! - és egy lépést előre lépett.
- Várj! Várj! - Rob védekezően tartotta maga elé kitárt ujjakkal a kezét, mint ha az megvédené bármitől is. - Igazad van, lelőhetsz. Egyszerűen keresztüllősz, mint egy rongydarabot... De valamiről elfeledkeztél!
- Miről, te nagyokos?
- Arról, hogy az űrben vagy!
A fegyveres értetlenül bámult rá, nem nagyon értette miről is beszél.
- Na és! Itt is ugyanúgy megdöglesz, mint a földön!
- Várj! Nem egészen így van!... Az a fegyver, amit a kezedben tartasz, egy N68-as. Igazi nagyágyú. Azt jelenti nem vagy elég jó. Ezzel egy vak is mindent eltalál! Ezek szerint, te nem vagy elég jó egy finomabb pisztolyhoz!
- Ezzel szétlövöm a fejed, ha oda sem nézek!
- Az lehet, de mondok neked valamit! Mielőtt meghalnék, lesz az utolsó pillanatban annyi erőm, hogy felkapcsoljak egy kapcsolót, amin a kezem most is rajt van!... És tudod mit jelent ez? - látta, hogy fogalma sincs a dologról. - Ez azt jelenti, hogy előbb halsz meg mint én!
- He-he-he! Rajta! Tegyünk egy próbát!
- Nem érted mi?... Talán tartok egy kis előadást még neked űrfizikából! Az a kezedben egy ágyú. Ha lősz és én kikapcsolom a rendszert, az állomáson súlytalanság lesz és te a lövéstől úgy kenődsz szét a falon, mint egy rohadt paradicsom! - Rob érezte, hogy ellenfele elbizonytalanodik. - De ez még nem az összes szenvedés, amit el kell viselned! Ahogy összeesek, a kezem görcsben lesz a kapcsolón és lerántom magammal. Ez a te esetedben iszonyú lesz! Ott lebegsz, mint egy marék szar, aztán hirtelen két és félszeresre nő a nehézségi erő... úgy mállik szét minden porcikád ott ahol állsz, mint a lekvár! A golyóidat, ha lesznek még, ötven kilósnak fogod érezni! Nem a legkellemesebb érzés, ezt elhiheted!
Minden idegszála megfeszült a koncentrációtól, ahogy követte ellenfele legapróbb rezdülését is. A pisztolyos izzadni kezdett, lassan felfogta a hallottakat, de mindenre elszántan, továbbra is előreszegezve tartotta a fegyvert, enyhén remegő kezében.
Aztán eldördült a lövés. Rob összerezzent és ugyanabban a pillanatban a levegőbe emelkedtek, a támadó pedig iszonyú erővel vágódott a falnak. A golyó célt tévesztett és a víztartályt találta el. Sugárban kezdett ömleni a víz. Ekkor nagy erőfeszítéssel elfordította a kapcsolót és levágódtak az acél járófelületre. Ólomként nehezedett rájuk a gravitáció, minden testrészük iszonyatosan nehéz lett.
- Liiiiiiiiin... Kap... csold ki. - Rob csak nyögni tudott a fájdalomtól.
A lány, nagy nehezen, valahogy felkapaszkodott a zuhanyozó ajtaján és kikapcsolta a kapcsolót. Lihegve kapkodták a levegőt, ahogy ismét helyreállt a normális állapot.
A pisztoly ott hevert a földön a pult előtt, a támadó pedig, teljesen lehetetlen helyzetben, összegörnyedve ült a fal mellett, kezeit az ágyékára tapasztva. Halott volt.
Lin még mindig remegve leült Rob mellé és ölébe vette a fejét, szorosan magához ölelve. A fájdalomtól eltorzult arc, kissé kisimult ettől a kedvességtől, de még jó darabig nem tudott egyikük sem megszólalni.
- Rob. Jól vagy?
- Voltam már ennél jobban is, de túlélem. - nyögte ki nagy nehezen.
Lin megemelte a férfi fejét és a törülközőt óvatosan alácsúsztatva lefektette. Az orvosságos rekeszből elővett egy tablettát és egy kevés vízzel lenyelette Rob-bal.
- Ez majd segít egy kicsit a gravitációs terhet átvészelni.
Az iszonyúan összevert arc láttán majdnem elsírta magát, de aztán erőre kapott és egy másik, nedves törlővel leitatta a férfi arcáról csorgó véres izzadságot. Rob mondani szeretett volna valamit, de elájult. Részben az átélt fájdalmak, részben a tabletta enyhén kábító hatása miatt. Lin elővett valami szerszámot és pillanatok alatt megszüntette a még mindig sugárban permetező esőt a kabinban. Elfordította az ülést és fáradtan beleroskadt. Arra gondolt, hogy most már nem csak a szerelmet de az életét is Rob-nak köszönheti. Hálás volt ezért és tisztelte is társát a bátorságáért. Hosszú percekig ült mozdulatlanul, aztán ő is bevett egy tablettát abból, amit Rob-nak adott. Kicsit megmozgatta fájó tagjait és egy termo-fóliával letakarta a halott férfit. A gyógyszeres rekeszből kivett egy tubust, nagy adagot nyomott a tenyerére a tartalmából és leheletfinom, simogató mozdulatokkal Rob arcára kente. Egy fehér maszk takarta el a sérüléseket és duzzanatokat, de nyugtató és regeneráló hatásától Lin azt várta, hogy némiképp enyhülnek a fájdalmak. Visszaült a pult mellé és az űrállomást behálózó kamerarendszerrel végignézte a szerelőfolyosókat, nem talált e valami szokatlant a két látogató munkája nyomán. Semmi rendellenességre sem bukkant. A D-szektort többször is átvizsgálta a kamerával, de semmi.
- Azt hiszem, be kell mennem megnézni, mit tettek oda ezek a disznók. - gondolta s már indult is, hogy beöltözzön, de Rob nyöszörögve magához tért. Odaugrott és ülő helyzetbe segítette.
- Hogy érzed magad?
- Pont úgy, mint akit mellbe, aztán pofán vágtak vagy egy tucatszor, aztán úgy csapódott a földhöz, mint egy hordó!
- Az jó. Baj lenne, ha másként éreznéd magad, kis hősöm!
- Hőőőős? Úgy tudtam a hősök mindenkit legyőznek.... és mindig frissen borotváltak. Hát
engem most elgázolt egy kamion!
- Nekem így vagy jó, amilyen vagy. - súgta a fülébe Lin és megcsókolta. Az ő arca is fehér lett a krémtől és ezen jót derültek. Ebben a nevetésben végre feloldódott minden feszültség, ami a történtek alatt rájuk nehezedett.
Rob, kínlódva ugyan, de feltápászkodott: - Ideje tudatni a lentiekkel, mi a helyzet!
- Körülnéztem de semmit sem találtam. Valószínű, hogy tényleg csak a tárlemez cseréje miatt jöttek.
- Legalább ez megnyugtató. - Rob bekapcsolta a hívórendszert és bejelentkezett.
-Itt LUX! Jelentkezzetek. - hangja nagyon fáradtnak tűnt és az arcán lévő fehér masszával inkább lehetett volna egy bohóc, mint asztronauta.
- Földi bázis! Örülök, hogy hallom a hangodat! Ezek szerint a vendégek...
- Semmi gond velük. Jó fiúk... Az egyikük halott, a másik meg épp alszik.
- Az istenért Rob, mondtam, hogy semmi külön akció!... De ha már így van örülök, hogy ép bőrrel megúsztátok. Lin is jól van? - érdeklődött Henriksen.
- Igen, hálistennek.
- Megtudtatok valamit a céljukról?
- Nem nagyon volt idő eltársalogni velük, minden olyan gyorsan történt. Kicserélték a központi tárlemezt, aztán az egyiknek lövöldözés közben támadt egy kis problémája a gravitációval... Valahogy... felkenődött a falra.
- Rob olyan volt, mint egy oroszlán! - harsogott bele a mikrofonba Lin. - Nélküle már más jelentkezne ezen a csatornán... Lent, mi újság? Van haladás?
- Sajnos semmi új, de az jó, hogy az állomás legalább a miénk... Hát, pihenjetek egyet. Jelentkezünk, ha lesz változás idelenn. Vége! - ezzel Dave megszakította a kapcsolatot.
Az űrállomáson és a földi bázison ez volt az első nap, az ötös kód óta, ami olyan eredményeket hozott, hogy a személyzet legalább reménykedhetett a kedvező fordulatban.