qqcska: Gombabomba 10/6 (vers)
Megjelent:
Témakör: Somolygó



Gombabomba 10/6

Leesett tegnap vagy negyvennapnyi eső
Mára hála elállt, bújik a nap elő.
Fogom a kosaram, megyek a mezőre.
Most terem a gomba, aratok belőle.

Amit kitalálok, szinte mindig úgy lesz.
Aki lusta szedni, gombát piacon vesz.
Ingyért megszedhetem nagy öblű kosaram.
Délben potyán telepakolhatom hasam.

Csizmámra felragad néhány kilónyi sár.
Nem érdekel, hamar megtelik a kosár.
Máris viszem haza lábam s karom terhét.
Gombapörkölt lesz ma nálamnál az ebéd.

Ajtóstul rontok be a konyhaszentélybe.
Fél kosár bekerül a hűtőszekrénybe.
Igaz, rég tönkrement, mégis ott a helye.
Ebédre elég lesz gombám egyik fele.

Egyetlen lábasom sajnos éppen foglalt.
Félig megrakottan hetes földi jóval.
Alkalmatosságot próbálok találni,
Hopp: A kamra kövén egy kőműves fándli.

Higénikus vagyok, - tisztára vakarom.
Máris serceg a zsír, gombával megrakom.
Alákarikázva vöröshagyma bőven,
Sóval paprikával megszórom kellően.

Mire a csizmámról mind lepotyog a sár,
Előttem a fángli, kezemben a kanál.
Ilyen jót nem ettem ki tudja mióta.
Burkolok ahogy kell. Amúgy magyar módra.

Még meg sem töröltem szájam szegleteit,
Érzem, hogy valami hatalmába kerít.
Rázni kezd a hideg, elerőtlenedem.
Belém nyilall: Lehet, mérges gombát ettem?

Átbotorkálok a mellékhelyiségbe.
Visszajön ebédem fele mennyisége.
Ólomsúly karomnak a trónom fedele.
Erőfeszítés, hogy ne szédüljek bele.

Aztán ahogy vagyok, heverek az ágyon.
Pokoli kínok közt dunyha alatt fázom.
Inga oda-vissza még vagy tucatnyiszor.
Hajnalra tisztul ki a fertőzött gyomor.

Ennyi a történet- humorosra fogva.
Még csak annyit: Gombát nem ettem azóta.
Túléltem a fentebb leírt butaságot.
Nevess jót, de azért lásd a tanulságot.



A weboldal neve:
Pieris · Πιερίς
interaktív kortárs művészeti portál
https://www.pieris.hu

A mű linkje:
https://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/149067