Csönd-fohász

hálót fon a csönd, rozsdálló elemekre
bomlik a szépség, foszlányai közt lebegve
- az el nem sóhajtott a kimondatlan -
mint tolvaj rejti a nincsnek aranyát
szálakon csüng a mezítelen félhomály,
sóvár gondolat remegő ujjai között
homokként peregve semmibe száll a vágy
… s reszketeg a talán, kőfalak
réseibe tapad a néma fohász...