Tavasz nélkül

Szerelmes madárdallal köszöntött be a tavasz.
Piruló tulipánok ringták édes táncukat,
fejem felett a felhők, mint megannyi kiskamasz,
álmodva száguldoznak, földre dobva láncukat.

Mézterhes játszi szellő borzol csipkés ágakat
hogy kacéran bújjon zöld ruhájuk alá fújva,
meleg fuvallatával szelíden szít vágyakat,
az út szürke porába virágot vegyít újra.

Csak az én egem komor. Magányos láthatárom
fekete felleg fedi, kiutam nem találom.
Haragos éji ködként fojtó gondok, rémálom,
és lidérc, mint forró érc telepszik bennem fájón.

Mindenben téged keres, téged hiányol a lét,
s bár szerelmes madárdal köszönt, a színpompa vak,
én nélküled nem lelem, nem találom értelmét,
az én táncom csak álom, magányba porló szavak.