secondEduard: aron: ez a mosoly (kritika)
Megjelent:
Témakör: Kritika



aron: ez a mosoly

(Talán megengedhető, hogy ezt a kritikát – végig - a szerzőt megszólítva írom. Köszönöm.)

Kedves Áron!

Köztudott, hogy ízlések és pofonok különbözőek. Írtam már párszor, hogy nehezen értem a verseidet, ám az utóbbi időben, valahogy úgy írsz, hogy teljesen érthetőek, nem találom őket elvontnak. Persze, nem hiszem, hogy ez a sok év alatt összegyűlt hozzászólásaim kedvéért van így. Ezt a versedet is teljesen jól értem, tökéletesen átjön a tartalom, a mondanivaló, sőt vele a szomorkás, megható, s talán a (boldogságtól) fájó szeretetérzés is. Bár én nem könnyeztem meg, de nyilván van ebben a versben valami mélabús, megható, olyan lelki béke is, ami hasonló a lelki fájdalomhoz, és amit van, aki megkönnyez. Külön nem térnék ki arra, hogy mi a különbség az öröm és a bánat okozta sírás között, vagy miért könnyezik az ember attól, ha csak szépet, ún. "meghatót" lát, hall. Ez talán a pszichológia dolga, de a művészetekben, a műélvezetben is mindenképpen nagyon fontos. Közismert, hogy vannak zenék, dalok, amiken elsírjuk magunkat, én is szoktam, sőt verseken is. Ezen a műveden nem könnyeztem, de nyilván nem azért, mert nem jó vers, hanem mert nem fogott meg annyira, mint esetleg másokat.


TARTALOM

A vers első mondata, "nem szégyellem már a hitet" arra utal, hogy átléptél valamin, új korszak kezdődött az életedben. "Nem szégyellem" már azt, amit eddig szégyelltem. Ezt a mondatot csakis így lehet érteni. Vagyis más lettél már te is, mint aki eddig voltál. Ezzel indítasz, és ezt az elmúlást, ezt az életedben történt változást pár sorral arrébb megerősíted: "nem szégyellem már a vágyat". Az ilyenfajta önvallomások, mint a "nem szégyellem már", "nem bánom már", sőt a "most már bevallhatom" jelentésűek általában az idős, sokat megélt emberekre jellemzők. Ez alapján azt látom, hogy már a vers elején belebújsz egy szerepbe, mégpedig önmagad öregkori szerepébe. Később is, az egész vers folyamán azt lehet érezni, hogy egy idős, tapasztalt apáról van szó, aki nem az újdonsült apuka szerepében ír és mond mesét a törpékről, a trollokról. Biztos vagyok benne, hogy a valóságban sokat mesélsz a kislányodnak, hiszen, ha jól tudom, lassan a mesehallgató korba lép. Ám te úgy írsz az "apa-gyermeke szeretet toposzról", hogy nem a pillanatnyi állapotot rögzíted. Az érzések mostaniak, ez nem kétséges, azonban (számomra) az élet nehézségeitől megfáradt, gyermekének már mindet odaadó apa ("neked adtam, gyermekem, a véremet, a kacajt") késői szeretet-nyilatkozása ez a vers. Úgy késői, hogy ráncai mögül már csak mosolyt adni képes, de ha mást tudna adni, akkor is ez a mosoly lenne a legfontosabb, amit adhat. S ebben a mosolyban van benne az, ami miatt az olvasó meghatódik, ami miatt az olvasó is, az apa is, és a lánya is könnyeznek. Mert ha valami új születik, ami jó és szép, akkor sírni kell – mondott valami ilyesmit nemrég Hernádi Judit.

A tartalom jól felépített, logikus, érthető. "Megvénült őszségeddel" kezded, majd rátérsz arra, mi mindent is adtál (egész) életed során a gyermekednek, aztán utalsz rá, hogy te elmaradtál (ahogy írod, magad mögött – "mögöttem" - ), a kislányod pedig tovaszaladt, ám a végén ismét együtt vagytok, te már ráncosan, ő pedig még mindig kislányként kérdez rá arra, hogy mit okozott neked, benned az élet?

"tovaszaladsz

rácsodálkozol majd
kusza ráncaimra:
mi az
apa?

ne nézd
gyermekem
ne nézd
csak ráfestették a napok"

E versben érzem, amit sok más versedben is: az egész életedet, eddigi létedet, érzéseidet akarod belesűríteni a versbe. (Nem mondom, hogy nem sikerült.) Mint már utaltam rá, nem a mostani énedet írod le, a mostani gondolkodásoddal, érzéseiddel, bár ez utóbbiak mindenképpen fellelhetőek a versben. A jelent és egyben a jövőbeli múltra visszaemlékezésedet sugallják nekem ezek a mondatok:

" lassan szeszélyes napjaim
összegyűlnek
annyi vagyok csak
mint egy lábnyom"

Olyan ez a "lassan" szó, mint amikor fokozatosan, évek alatt eljutottál valahova. A "szeszélyes" pedig nekem egy kicsit az idős, érett, tapasztalt (az öregség felé közeledő) embert jelenti. Az "összegyűlnek" szóval kezdődő mondat mintha egy összefoglalás, egy élet összefoglalása lenne. A második versszakot sem lehet félreérteni, teljesen világos, hogy ez itt nem az elmúlt napokra, hónapokra, évekre utal. Ebben a versszakban is látszik, hogy szinte egy egész életnyi odaadást, szeretetet foglalsz össze, és a mindennapjaid is hosszú évek mindennapjaivá lesznek:

"neked adtam
gyermekem
a véremet
a kacajt
s csak nézlek:
neved choriambusa
mindennapjaim
gyönyörű dallama"

Ezek a sorok elárulják azt, hogy a jövőben gondolkodsz:

"nehéz lettél
tovaszaladsz

rácsodálkozol majd
kusza ráncaimra:"

Hiszen, ha jól tudom, a te gyermeked még nem olyan nehéz, hogy ne tudnád felemelni, és nem olyan "nehéz", hogy ne értenétek meg egymást, és még nem ment el tőled: még gyerek. Még nem csodálkozik rá a ráncaidra, amik talán neked nincsenek is, így harmincegynéhány évesen. Itt a vers vége felé is egyértelmű utalás van arra, hogy ezeket a gondolatokat egy idősebb, tapasztalt apa mondja, érzi. Tény, hogy vannak a versben törpék és trollok, ami a kislányod gyermekkorára utal, azonban itt van az is, hogy "rácsodálkozol majd kusza ráncaimra." A "majd" szót emelném ki, ami azt jelenti, nem most, hanem majd. Később, akár években is sokkal később, ha te már idősebb leszel. Érdekes, hogy a lányod a versben nem "öregszik" annyira, mint te, ő végig kislány marad: "mi az, apa?" Picit lesz csak idősebb, mint most, "Nehezebb lettél"- írod, míg magadat a "megvénül", "ősz", "mögöttem", "ráncaimra" szavakkal jellemzed.

E vers tartalma nemcsak az apa-lánya kapcsolatról és szeretetről szól. Benne van az emberekben, a barátokban, a hozzátartozókban és persze a lányodban (majdan) nyomot hagyó életed, léted ("annyi vagyok csak, mint egy lábnyom") és ott van az is, amit te fogadtál be, ami életed során benned (mint kívülről érkező hatások, ingerek, emlékek, élmények) leülepedtek, és a "mai napig" is, mint megfáradt, idős édesapában "összegyűlnek" (mint egy lábnyom, teliszalad esővel).


FORMA, VERSSZERKEZET

A vers hat szakaszból áll, mint említettem, ezek logikailag és tartalmilag is igen jól felépítettek. Igazából az ötödik és a hatodik szakasz egybetartozik, és mondhatnánk, hogy a vers csattanója itt található, bár jó ez így szétszedve is nagyon, mivel az ötödikben van a tetőpont, és a hatodikban a megoldás. (Ha szabad ilyet mondanom egy szabadversre.) A kérdőjelen és a kettősponton kívül nem használsz más írásjelet, ami nemhogy nem baj, de ebben a versben nagyon is jó. A sorokat úgy szerkesztetted, hogy a szintagmák és a tagmondatok többnyire külön sorba kerültek, így központozás nélkül is teljesen érthető a vers. Sőt, az én ízlésem szerint ebbe a versbe vétek lett volna vesszőket és pontokat tenni. Egy-két helyen persze nem "tökéletes a sorszerkesztés", de ez is csak kicsit zavaró, az olvasó számára nem jelent nehézséget a tagmondat "összerakása".

"megvénül szépen és
elmúlik ősz fejfájásom
gerincemben tétova
bizsergés mindenéji
szerelmes látomásom"

"Lefordítva":

"megvénül szépen,
és elmúlik ősz fejfájásom,
gerincemben tétova bizsergés (- )
mindenéji szerelmes látomásom."

A (-) helyére például az angolban egy "is", a németben "ist" vagy a latinban egy "est" (olasz "é", sp. "es") létige kellene, mivel az itt idézett utolsó sor a (jelzőkkel bővített) alany, és az előző sor a (bővített) névszói állítmány. Bár, ha nagyon beleerőltetem, akár fordítva is lehetne, hogy tkp. a te tétova bizsergésed a szerelmes látomásod. Mégis inkább ezt érzem, és a szerkesztés is erre utal: a szerelmes látomásod az, ami a te tétova bizsergésed. Bonyolultsága és nem teljesen egyértelmű jelentése ellenére a fentebb idézett sorok szépségéhez nem férhet kétség.

Csak a szokás kedvéért említem meg, hogy e versben, különösen, mint szabadversben, a soronkénti szótagszámoknak semmi köze egymáshoz, de nem is kell, hogy legyen. A meglehetősen sok klasszikus (időmértékes) versláb egészen sajátos ritmusúvá teszi a verset, nem túlzás, és inkább dicséret, hogy ezt a verset még reppelni is lehetne, bár a témája és hangulata miatt ennek talán nem örülnél.

Nagyon tetszik, hogy a műbe belerejtettél néhány rímet, melyek közt van talán egy-két asszonánc, de tiszta rím is, sőt egy (számomra) hármas rím: lábnyom – (fejfá)jásom – (láto)másom! Kicsit nehéz az összes rímet megszámolni, mivel nem közvetlenül egymás alatt vannak, nem erős és feltűnően kihallható rímek, valamint egynémely asszonánc (nem ebben a versben, hanem általában) az én fülemnek nem is igazi rím. A te rejtett rímeid azért nagyon jók, mert úgy vannak elrejtve, hogy halljuk őket, hatnak ránk, és a háttérben megbújó hangzás-szépségükkel nem vonják magukra a figyelmet, hanem inkább a vers tartalmát és ezáltal a bennünk keletkezett érzéseket (hatást, katarzist) növelik. Ugyanez vonatkozik a ragrímeidre is, még ha a "ragrím" egy csúnya szó is itt az AMf-en. (Sajnos.) A "fejfájásom – látomásom" és az "elmaradtam – hallgattam" kellemes hangzásukkal igazán költőivé, fülbemászóvá teszik ezt a szabadverset. Összeségében a rímekről elmondható, hogy a vers szoros tartozékai, építő- és szépítő kövei, melyek csendesen, szerényen, a háttérben meghúzódva adnak a szomorkás és megható szövegnek egy kissé keserédes dallamot.


NYELVEZET, SZÓHASZNÁLAT

Versed nyelvezete viszonylag egyszerű. Jól érthető, szabályos mondatokból, tagmondatokból áll. (Akkor is, ha ezek nincsenek jelölve.) A szóhasználatot illetően mindössze három sajátos költői "újítást" találtam: mindenéji, elmaradtam mögöttem, (redőnyszűrte) fénysötétben, ám ezek is olyan szavak, kifejezések, melyek jól érthetők, remekül illeszkednek a helyenként beszédszöveghez is hasonlítható kontextusba. Az utolsó két versszak egy egészen hétköznapi dialógus-helyzet megteremtésével fejezi ki azt a fontos mondanivalót, azt az ütősséget, amit talán túlmetaforizálva, sőt, egyszerű metaforákkal sem lehetett volna így megírni.

A vers legtöbb metaforája a hétköznapi nyelvből kölcsönzött metafora. Ilyenek, mint pl. "annyi vagyok csak, mint egy lábnyom", "megvénül szépen és elmúlik ősz fejfájásom", "gerincemben tétova bizsergés", "neked adtam gyermekem a véremet", "a trollok elviszik az álmot" stb. Ezeket a metaforákat akár egy prózában, vagy – ha kissé más formában is - az élő beszédben is használjuk. "Jaj, én ősz fejem", " ő az én vérem", " elvitték az álmomat". Talán a tétova bizsergés nem igazán hétköznapi, azonban most inkább annak a fontosságát szeretném hangsúlyozni, hogy egyszerű, nem elvont költői képekkel is lehet nagyon szépet alkotni. A "neved choriambusa" is lehetne hétköznapi (vagy nyelvtudományi, verstani) metafora, de akár vehetjük úgy is, hogy ez nem metafora, ugyanúgy, mint ahogy nem metafora a "neved hangzása", "keresztneved ritmusa", "beceneved szótagszámai", "a bús düledékeiden sor hexametere". Ha azonban az alábbi három sort együtt nézzük, akkor egy gyönyörű, ám nem túlkomplikált metaforás mondatszerkezetet kapunk:

"neved choriambusa
mindennapjaim
gyönyörű dallama"

Hogy egyértelmű legyen, mit is akarok mondani, megemlítem, hogy a "fehérség keze" ez csakis metafora, míg a "kéz fehérsége" lehet metafora is, vagy konkrét jelzős főnév. Tekintettel a versben előforduló klasszikus verslábakra, a choriambus kifejezés nem tűnik idegennek, sőt az őt követő köznyelvi metafora (mindennapjaim gyönyörű dallama) könnyedén beleolvasztja azt a vers "nemes egyszerűségébe". Azért használom ennyiszer ezt a "köznyelvi metafora" kifejezést, mert egyrészt jól ismerjük a "beszél ez a szoba", "szinte zenél ez kép", "mai napunk dallama" kifejezéseket illetve ezek variációit, másrészt nekem nagyon tetszik az, hogy egyszerű, nem bonyolult és mindenki számára jól érthető metaforákat alkottál.

Ez a metafora alkotás talán tudatos is, abból a szempontból, hogy vers vége – mint már mondtam - egy "hétköznapi párbeszéd". Ehhez a párbeszédhez inkább illenek a köznyelvből átvett egyszerű metaforikus képek, mint valami abszurd és elvont társítás. Ezek alapján elmondható, hogy a szóhasználattal, a nyelvi fordulatokkal is hasonlóan szerényen éltél, mint a rímekkel. És éppen az a szerénység, mondhatnám egyszerűség tudja méltóan és kellő "alázattal" előkészíteni a vers végső megoldását: "figyelj! ez a mosoly a tiéd".

Szólnom kell még arról is, hogy a szóhasználat sokszor és sok helyen nagyon beleillik egy apa-leánya (hétköznapi) kapcsolatba, külön elismerést érdemel, hogy ezekkel a szavakkal is azt érzékelteted, mennyire közel álltok egymáshoz. Így a vers nem (bár enélkül sem) kelt semmilyen túl extra, abszurd vagy bármilyen idegen hatást az olvasóban. "Neked adtam, gyermekem; s csak nézlek; az éjben, amikor szuszogásod hallgattam; nem tudok mesét írni neked; félek a törpéktől; a trollok elviszik az álmot; tenyeremen sem tudlak már megtartani; nehéz lettél; tovaszaladsz; mi az, apa?; ne nézd, gyermekem" stb.


EGYÉB MEGJEGYZÉSEK, ÖSSZEGZÉS

Megjegyeztem már, hogy az első szakasz utolsó négy sora kissé nehézkesen értelmezhető, bár kellő odafigyeléssel meg lehet mondani, melyik az állítmány és melyik az alany. A sorszerkesztés itt lehetett volna kicsit következetesebb is, hiszen ebben a versrészben nincs jelentősége a sorok hosszúságának, a szintagmák új sorba rendezése nem vett volna el a vers szépségéből semmit. (Az időmértékes verslábakra hatott volna talán, de nem észrevehetően.)

"annyi vagyok csak
mint egy lábnyom
teliszalad esővel"

E szakasz utolsó sora nekem hiányosnak tűnik, bár, ha nagyon nagy szünetet tartok előtte, akkor költői szabadságként, szabadvers-elemként el tudom fogadni. (Mégis, ezt egy apró hibának érzem.)

A fentiekben már megindokoltam, hogy miért nagyon szép és jó a vers. Ugyanakkor hozzá kell tennem azt is, hogy egy ilyen verset, egy apa-lánya szeretet verset, jól megírni nagyon nehéz. Neked sikerült, sőt, mint utaltam rá, saját "jövőbeli múltadat" is jól beleillesztetted, mi több, kettőtök jelenét, múltját és jövőjét is. Tekintettel a vers tartalmának, mondanivalójának nagyon nagy jelentőségére, magát a verspoént és a megoldást nem találtam annyira "ütősnek", hogy ezen például túlságosan meghatódjak. Nyilván ez itt most teljesen egyéni, szubjektív vélemény, ám a vers okozta érzéseimet sem hagyhatom figyelmen kívül, ha verstanilag már kielemeztem a művedet. Amennyiben objektíven tekintek az alkotásodra, úgy a két felsorolt "hibát" kissé nehezményezem, s ezt az értékelésbe beleszámoltam. A szubjektív megítélésem pedig az, hogy ez a szép és egyszerűnek tűnő, mégis igen komoly, mély mondanivalót hordozó alkotás nem hozott számomra akkora nagy katarzist, mint amit vártam.

Vannak versek, dalok, zeneművek – és még mindig a szubjektív véleményemnél tartok – amelyektől kiráz a hideg, vagy akár könnyek szöknek a szemembe. Ezt a műélvezet okozta óriási hatást, katarzist ennél a versnél annyira nem éreztem, és a végszó sem tudott kizökkenteni mindennapi nyugalmamból. Mindent összevetve a vers rendkívül jó, hatással volt rám, de kell egy viszonyítási alap, amihez képest – a már felsorolt okok miatt- ezt a verset nagyon-nagyon jóra, majdnem kiválóra, de a szigorú mérce miatt 8 pontra értékelem.


secondEduard


Megjegyzés: A szóban forgó mű ide kattintva nyitható meg új ablakban



A weboldal neve:
Pieris · Πιερίς
interaktív kortárs művészeti portál
https://www.pieris.hu

A mű linkje:
https://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/142907