secondEduard: margot: Rajzolok (kritika)
Megjelent:
Témakör: Kritika



margot: Rajzolok

I.____1.______Rajzolok, égen úszó felhőt,
Mit ellep bodros birkahad,
Képzetem csapong közöttük,
Mint szétfoszlott rongydarab.
Rajzolok rózsát, ágat, levelet,
Simogató, puha, meleg kezet.
Rajzolok lüktető szívet,
Hófehér, röppenő galambot,
……………
2.________De bomlik a józanész,
Merészet gondolok!
II.---------------------------------------------------
1.___Vérem fröccsen a lapra,
Most vérrel rajzolok.
………
2.____Koporsót, keresztet, golgotát.
………
3._______Rajzolok, mint eszelős,
Rajzolok tovább!
………
4._______Mocskos, hófedte mezőt,
Keresztek sorjázta temetőt.
Töviskoszorút lelek, fejemre
Húzom, úgy vonszolom saját
Keresztemet, tovább az úton!
Rajzolok, mit rám vet az álom,
Rajzolom anyámat, halotti ágyon!
III.____1._____Istenem, adj pihenést az agynak,
Vergődő léleknek, s véres kéznek!
Ne bugyogjon számból, vérrel
Mocskolt ének, s tollamat
Ne saját vérembe mártsam,
Hogy ne fájdalomtól
Őrjöngve kiáltsam,
…………
2.______Hogy élni szeretnék, élni, élni!
Nem temető árkáról mesélni!
Szeretnék virágot rajzolni újra!
Napot, aranyba mártott ecsettel,
Hogy új ébredést hozzon a reggel,
Új életet, új napot, új színeket!
Hogy szerelmet fessek! Életet!
…………
3._____Érezzem, kellek, még kellek!
…………
4._______Ennek a cudar, kegyetlen életnek!


Meglátásom szerint ez a vers első ránézésre, olvasásra is szabadversnek tűnhet. Nem klasszikus, hagyományos, hanem szabad: elsősorban a szótagszámok különbözősége, vagy akár szabálytalansága miatt, másodsorban a versben leírt gondolatok szabadsága – úgy nevezném- szabad szárnyalása miatt. Általában a szótagszámok szabályos vagy szabálytalan ismétlődése erősen befolyásolják, sőt meghatározzák a vers ritmusát, mint ahogy ez ebben a költeményben is kitűnik. A szabadvers kifejezést ennél a versnél csupán én alkalmazom a fenti két kritérium alapján. Valójában, ha ritmikailag, sőt inkább metrikailag vizsgálom a verset, akkor a következőt kell megállapítanom. Ez a vers nyilvánvalóan nem a szótagszámláló (ún. "nemzeti") tipusú verselést követi, sokkal inkább az időtartamra alapozott metrikus (közismertebb nevén időmértékes vagy kvantitatív) verseléssel mutat hasonlóságot, melyet szintén még a hagyományokra épülő magyar (és nyugat európai) verseléshez kell sorolnunk. Az időmértékes verselésben bizonyos helyzetekben a szótagalkotó hangok hosszúsága és, esetenként az utána következő mássalhangzócsoport összetétele szabályozott. A mai poétika (verstan) szerint értelmezett szabadvers az, amikor a vers igyekszik minden metrikai és rímelési hagyománytól megszabadulni. Ezeket figyelembe véve a fenti vers a hagyományos magyar verselésnek a kvantitatív (időmértékes) tipusához tartozik, olyan szabadvers-formákat is tartalmazva, melyek az ilyen fajta verstipusnál még megengedhetők, mind ritmikailag, mind a vers mondanivalójára tekintettel.

A vers 38 sorból áll, ezeket szótagszám szerint lebontva a következő "képletet" kapjuk. A "szabálytalanul" váltakozó szabályosságokat (ritmikai ismétlődéseket) ---- jellel választottam el, a szabadversre-formára utaló eltéréseket * jellel jelöltem.

9
8
----
8
7
----
10
10
----
8
9
----
7
6
----
7
6
----
9
7
----
5*
7
9
----
10
8
----
9
9
----
11
10
10
8
7
8
----
6
6
----
10
10
11
10
10
11
9
8
11
----


Mint látható a 9-8, a 7-6 stb. csökkenő szótagszámú kettős sorok többször is ismétlődnek, valamint sokszor egymást követi két azonos szótagszámú sor is (10-10, 6-6). A versben csak 6, 7, 8, 9, 10 és 11 szótagszámú sorokat találunk (kivéve egy helyen az 5 szótagszámút), így tulajdonképpen a költő a 38 sorban összesen 6 (7) különböző szótagszámú sort alkalmazott, mindez sajátságos ritmust ad a versnek, ezáltal a műben nincs monotónia, ami a poézia hangulatát és mondanivalóját is figyelembe véve rendkívül jó hangzást, ideillő dallamosságot ad.

A vers rímeléséről külön nem szólok. A legtöbb helyen jók a rímek, ott, ahol első látásra hiányzik egy rím, oda később több sor után visszacseng a párja, vagy éppen észre sem vehető a "rímhiány" a vers sajátos ritmusa, dallama és a mondanivaló nyújtotta hangulata miatt.

A mű címe: Rajzolok. A verset ismerve és helyesen értelmezve a rajzolok szó tulajdonképpen ezt jelenti: érzek. Nem tudjuk, hogy a költő szokott-e vagy tud-e rajzolni, ha így lenne, vagy ha akár egy grafikus művész írta volna meg ezt a verset, a vers hangulata, mondanivalója akkor sem változott volna. Tulajdonképpen lehetett volna a vers címe és ezáltal a versben többször is előforduló rajzolok szó helyett pl. a festek, dalolok, vagy éppen énekelek szó. A vers tényleges jelentésén nem sokat változtatott volna. Mégis a rajzolok szónak a címben is és főképpen magában a versben létfontosságú szerepe van.

Egy vers olvasásakor alapvetően két folyamat játszódik le az emberi agyban, mindkettőt tárgyalhatjuk a pszichológia, jelen esetben inkább a pszicholingvisztika keretein belül. Olvasáskor látni szoktuk a verset, a betűket, de inkább a szavakat, hiszen szóképekben olvasunk, nem betűzve. Ezek a leírt betűkomplexumok (itt: szavak, mondatok) az agyban szavakban, azok jelentésében tükröződnek vissza, mint már felfogott lexémák, frazeológiák, azaz konkrét jelentések. Ha elolvassuk azt, hogy az asztalnak négy lába van, senki nem fogja becsukni a szemét, hogy vizuálisan felidézzen egy asztal-képet. Egy verset hangosan felolvasva nyilván fülünkön keresztül hangrezgések formájában érkezik az információ, melyet az agy szintén az előbb leírt módon komplett, kész jelentésként értelmez, anélkül, hogy hallva az asztal négy lábáról, csukott szemmel vizuálisan is az asztal nágy lábát "látnánk". A fenti vers elemzésénél főképpen a hangosan felolvasást és ezáltal a hallás-értést veszem figyelembe.

A rajzolok szó azért rettentően találó és nyújt sokkal többet, mint pl. a dalolok, mert e szó valódi jelentésén keresztül a vers szinte vizuálisan is felfogható, azaz e szó eredeti és egyszerre átvitt értelmű alkalmazásával a költő többszöri élményt nyújt az olvasónak a hallás, a gondolkodás és a valódi vizuális látás (tkp. vizuális fantázia) terén. A verset hangosan felolvasva hallható a beszéd, a szavak jelentése, amit megértünk, ugyanakkor érezhető a ritmus, a dallam a rímek, azaz kihallatszanak a vers ("akusztikai") hangzásakor az ún. prozódiai elemek is. Így tehát a költemény puszta akusztikai megjelenése kettős élményt nyújt. Értelmes beszédet és prozódiát. (Az érzelmi töltést az összes hatás fogja nyújtani, erről alább szólok.)

Ha alaposan beleéljük magunkat ebbe a versbe és mondanivalójába, azaz ha elég jó empátiás készséggel gondolkodunk, akkor vizuálisan is élményt nyújthat a vers, még akkor is, ha nem képzeljük magunk elé a szóképeket, vagy adott esetben a leírt életképeket. A rajzolok szó jelentése eleve magában foglalja azt, amit konkrétan el kell képzelnünk, amit tudnunk kell; hogy egy rajz van előttünk. Ez az eredeti (vizuális) jelentés, hiszen egy valódi rajz csak vizuálisan jelenhet meg ahhoz, hogy felfogjuk, megértsük. A "liberalizmus", "demokrácia" "szépirodalom" szavakat hiába próbáljuk vizuálisan elképzelni, nem fog menni, ezek ún. elvont fogalmak. A rajzokat elképzelve azonban azt is el kell képzelnünk, mit ábrázolnak ezek a rajzok. Olyan valós életképeket, fogalmakat, melyek élnek, szinte mozognak, melyeket már könnyen tudunk "vizualizálni", attól függetlenül, hogy éppen a rajzolok szó átvitt értelmű jelentésén át jutottunk el a rajzon ábrázoltak megértéséhez. Elmondhatjuk tehát, hogy itt e versben vizuálisan ábrázolva a "kép a képben" jelenséggel állunk szemben.

A fenti vers azért nagyon jó, mert teljes mértékben visszaadja az olvasónak a költő gondolatait, érzéseit. Megvan a teljes katarzis, melyet a szerző – mint már említettem- egyszerre négyféle módon ad át: A beszéd értésével, a zenei (ritmikai) hangzással, az elsődleges és a másodlagos (átvitt értelmű) vizuális ráhatással (mely utóbbiaknak csak a fantázia korlátai szabhatnak határt), mindattól továbbra is függetlenül, hogy ún. "szavakban" gondolkodunk és nem képekben. A fentebb felsorolt ezen közvetítő eszközök révén egy olyanfajta élménytöbbletben, érzelmi feltöltésben lehet részünk, mely kevés más hasonló versben adatik meg. Mindezek után belátható, mennyire ötletes, sőt zseniális a vers címe és a versben végigvezetett rajzolok szó használata.

A verset, mint látható, három fő részre és azon belül alrészekre osztottam, hangulata ill. mondanivalója szerint. Az I. rész optimista, látszólag vidám sorokból áll. A II. rész szomorú, pesszimista hangulatú, sőt tragikus elemekkel jócskán kibővített jelentéssel bír. A III. rész, bár az eleje még visszautal a II. rész tragikus mondanivalójára, már újra optimista. A III. rész szomorú hangulata átvált ismét egy könnyedebb hangulatra, és bár szomorúan hangzik, a kívülről pesszimistának tűnő sorok mögött ott érzem a reményt, a remény utáni vágyakozást, a rejtett, tudat alól előjövő optimizmust. Tulajdonképpen a vers fő modanivalója a III. részben van, de ebben a részben érezhető leginkább a költő kétkedése, hitetlenkedése, ugyanakkor reménye és fohásza is.

Rajzolok, égen úszó felhőt,
Mit ellep bodros birkahad,

A rajzolok szó eredeti és átvitt értelmét már tisztáztuk. Az égen úszó felhő egy szép festői kép és a bodros birkahad is az. Azonban ez a bodros birkahad ellepi a felhőket, talán el is takarja, még ha a bodros birkahad maga is felhő. Tehát a felhők takarják el a felhőket. Itt valami készül. Talán derűre ború jön majd. Derűlátásra borúlátás. Pesszimizmus. Majd később. Ennek itt még csak az előszelét láthatjuk, azt is nagyon halványan.

Képzetem csapong közöttük,
Mint szétfoszlott rongydarab.

A költő képzelete nem egy helyre koncentrál, nem tud, mert lelke szétfoszlott, feltételezhetően valami bánat, tragédia miatt. De ennek ellenállva próbálja meg, amit meg kell próbálnia: lerajzolja a békét, a szeretetet, amire vágyik, azt, aminek be kellene töltenie a lelkét.

Rajzolok rózsát, ágat, levelet,
Simogató, puha, meleg kezet.
Rajzolok lüktető szívet,
Hófehér, röppenő galambot,

A fenti négy sor után egy új gondolati egység következik, ezért az I. résznek ez a 2. alrésze. A szétfoszlott gondolat továbbfolytatódik, sőt fokozódik is azzal, hogy nem csak foszlik, most már bomlik is, mégpedig a józan ész bomlik. Ez a józanész-bomlás mintegy előre megmagyarázza azt a merészet, amit majd leír a költő, hiszen ilyen merészet, normális körülmények között, lelki békében lehetetlenség lenne leírni. Mindez a nagyon felzaklatott lelki állapotra utal, a merészség itt azt is jelenti, a szerző minden búját-baját kiadja magából. Lesz, ami lesz, mindegy, ki mit gondol. De azért is merész, mert tudja, nem szabadna ezeket a gondolatokat, érzéseket előhozni, mert talán nagyon fognak fájni. De mivel merész, hát túl akar esni rajta. És e két sor után már csak a belső én, a szív fájdalma számít.

De bomlik a józanész,
Merészet gondolok!

E sorok után a II. rész következik, ahol a szerző leírja, amit merészen gondolt. Ez innentől már erős pesszimizmus, múltba hajló siránkozás és fájdalom, megélt tragédiák sora. A vére, ami kifröccsen, az az ő bánatos lelke. Most ezzel rajzol.

Vérem fröccsen a lapra,
Most vérrel rajzolok.

De bánatos lélekkel és fájó szívéből jövő vérével már nem tud bodros felhőket, rózsát és galambot rajzolni. Hisz már nem is a költő rajzol, hanem a kifröccsenő vére, a költő akaratától függetlenül mintegy saját magától festi a borzalmasnál borzalmasabb és szörnyűnél szörnyűbb képeket. A szerző itt ismét felhívja a figyelmünket arra, hogy nem normálisan békés állapotában írja ezt a verset, lelke-elméje már a megháborodás szélén áll a feltörő sok kíntól, szenvedéstől, emléktől. Most már nem bomlott, már olyan, mint egy eszelős. Ekkora fájdalmakat leírva, lerajzolva, átélve és újralátva csak egy eszelős tud elviselni, és persze a költő, aki az eszelőssel azonosulva kiírja ezt magából. És a vérrel festés után mindjárt a halállal kezdi, a halállal, ami nagyon fáj, ami a legszörnyűbb.

Koporsót, keresztet, golgotát.
Rajzolok, mint eszelős,
Rajzolok tovább!

De rajzol tovább, nem adja fel a hitet, nem adja fel az írást, valami meghatározhatatlan fájdalom és erő hajtja tovább. Számára már a hófedte mező is mocskos, mert nem tudja már szépnek látni a világot, realitásérzékét teljesen elvesztette. Visszatér a temetőbe, szeretteihez, ahol Krisztus szenvedéseinek van kitéve. Számára az elvesztett személyek emlékének felelevenítése és közelben léte (temetőben van, kereszteket lát) egyenlő Krisztus szenvedéseivel, azaz ennél nagyobb kín, fájdalom, talán már nem is létezik. És a kereszt amit vonszol, azontúl, hogy szenvedést ad, mert súlyosan nehéz, a saját múltját, fájdalmát is jelképezi, ezt kell vonszolnia, mert az adott pillanatban más nem áll rendelkezésére. A töviskoszorú temetőben találása, azon kívül, hogy szimbólum, szintén a realitásérzék elvesztésére utal. A szerző gyönyörűen szomorú szavakba öntve szemlélteti velünk azt, hogy már képtelen ebben a világban a kínzó fájdalmaival együtt reálisan, higgadtan gondolkodni.

Mocskos, hófedte mezőt,
Keresztek sorjázta temetőt.
Töviskoszorút lelek, fejemre
Húzom, úgy vonszolom saját
Keresztemet, tovább az úton!

A következő két sorban láthatjuk, hogy szörnyű álmaitól nem tud szabadulni, ezekben a szörnyű álmokban, akár ébren is, megjelenik édesanyja halála.

Rajzolok, mit rám vet az álom,
Rajzolom anyámat, halotti ágyon!

De az anya halála már túl sok! Belefáradt a szenvedésbe, kínokba. Nem akar már eszelős lenni, mindent kiadott magából. Istenhez fohászkodik, hogy vessen véget a szenvedésének. "adj pihenést az agynak", hogy elmúljon a fájdalom, hogy ne kelljen emlékeznie, hogy józanul nyugodt, békés lehessen. Bár itt még visszautal a vérre, a mocskolt énekre, (ld. mint mocskos hófödte mező), de mindennek már a tagadását, a nemlétét kéri. (Mint láttuk, itt kezdődik a III. rész.)

Istenem, adj pihenést az agynak,
Vergődő léleknek, s véres kéznek!
Ne bugyogjon számból, vérrel
Mocskolt ének, s tollamat
Ne saját vérembe mártsam,

Nem akar már örjöngeni, eszelős lenni, nem a fájdalomtól megbolondulva akarja kiáltani, de mégis akarja kiáltani azt, hogy élni szeretne, és a múlttól, a fájdalomtól, a temető emlékétől szabadulni szeretne. Nem erről akar már nekünk mesélni.

Hogy ne fájdalomtól
Őrjöngve kiáltsam,
Hogy élni szeretnék, élni, élni!
Nem temető árkáról mesélni!

Ezt követően ismét a virágokhoz nyúl, ráadásul aranyba mártott ecsettel, új életet, új színeket keres: a reményt keresi. Életet akar festeni, vagy rajzolni, mert érzi, hogy szükség lehet rá még ebben az új életben, ebben az új világban, amit lerajzol magának. Érezni akarja azt, hogy ő fontos, nem elveszett ember, bár még nem érzi, de akarja érezni. A hite, a kezdőlépése már megvan hozzá. Bármilyen cudar is ez a világ, ő még itt él velünk és szükségünk van rá és neki is szüksége van ránk. Mindezt továbbra is gyönyörű képekben, "kép a képben" tárja elénk.

Szeretnék virágot rajzolni újra!
Napot, aranyba mártott ecsettel,
Hogy új ébredést hozzon a reggel,
Új életet, új napot, új színeket!
Hogy szerelmet fessek! Életet!
Érezzem, kellek, még kellek!
Ennek a cudar, kegyetlen életnek!

A vers három részre bontását már fentebb megmagyaráztam. Az alrészek mindig egy új gondolatsort, újabb hangulatot jelölnek (mindet nem emelem ki), mint pl. az utolsó két sor is, bár logikailag egy mondategységet alkotnak, mégis érzelmileg a két sor különbözik, éppen az utolsó sorban leírt cudar, kegyetlen élet" miatt. A vers fő mondanivalója az életben maradni-, a küzdeni akarás. Ezt sem egyszerűbben, sem bonyolultabban nem lehet (és nem is kell) meghatározni.

Ezt a verset két hónappal ezelőtt olvastam először, akkor nagyon meghatódtam rajta. Azóta többször is láttam, olvasgattam. Megpróbáltam a verset csak verstani szempontok szerint vizsgálni, azonban ez így nehéz feladat, nem csak ezt a művet, de más verset sem lehet a költemény nyújtotta érzelmi hatások nélkül megvizsgálni, elemezni. A fenti magyarázatok és indoklások alapján – véleményem szerint- margot Rajzolok c. verse írásban is és hangosan felolvasva is kitűnő, azaz ötös.

Gyál, 2004. December 16.


Dancsa József


Megjegyzés: A szóban forgó mű ide kattintva nyitható meg új ablakban



A weboldal neve:
Pieris · Πιερίς
interaktív kortárs művészeti portál
https://www.pieris.hu

A mű linkje:
https://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/142876