secondEduard: Szilveszteri recept (próza)
Megjelent:
Témakör: Szilveszter



Szilveszteri recept

(avagy Bevezetés a fonetikába II. - haladóknak)

Arra ébredtem, hogy mindenem sajog. Fáj a karom, a hátam, és ahogy megmozdultam, belenyilallt a hasamba, az egész arcom meg mintha lezsibbadt volna. Ahogy kezdett kitisztulni az elmém, úgy hasított belém a tudat, hogy agyonvertek. Pontosabban szólva csak jól elvertek, hiszen még életben vagyok. A buliban történt, amikor el akartam a többieknek magyarázni, mi a rím és a fonetika közötti kapcsolat. Láttam, hogy dühösek, meg már előzőleg is pikkeltek rám, de amikor felolvastam a receptemet, nem bírták tovább cérnával, és egyszerűen nekem támadtak. Valami minDrag és a haverja minKrystal egyszerűen felemelték Quentint és hozzám vágták. A közelben lévő minskFor meg a minHajnalka nevű srác a fürdőszobából előhoztak egy gereblyét és azzal kezdtek el püfölni. Amikor droxyNight a fejembe nyomta a sült malacot, mirektarsíkYve pedig a töltöttkáposztás nagy fezekat vágta a gyomromba, már tudtam, hogy megérdemeltem. Tudtam, hogy egy utolsó rohadt szemét vagyok, mert nem érdekelnek az emberi érzések, a személyes indíttatások, csakis a fonetika az, ami irányítja az egész életemet, és igazából a mély hangrendű magánhangzók létezése miatt kaptam a pofámra, a lila foltokat a nagy tök fejemen meg a zöngés és zöngétlen mássalhangzók közötti akusztikailag felismerhető különbségeknek köszönhetem. El kellett gondolkodnom az egész életemen.

A Quentinnél szervezett szilveszteri buli nagyon jól indult. Már este hatkor tök jó volt, amikor elindultam. Én elindultam, a buli meg jól indult. Micsoda szóismétlés, mondanák többen is, és igazuk van. Valaki azt írta nekem, hogy a verseim teli vannak szóismétléssel, megint más azt mondta, tök tehetségtelen vagyok, és ne írjak verseket, én meg mégis írtam, és hát mi lett a vége… de ne szaladjunk ennyire előre. Szilveszter este valamiféle kisbusznak kellett volna jönnie, teli gyáliakkal, amit Quentin (a továbbiakban QuentinLaci, néha Laci) - mármint a buszt - megígért. Úgy beszéltük meg, hogy a Gyáltól 4 kilométerre lévő kiserdő szélén vesznek majd fel, mert úgyis abba az irányba kell menni Kákálacházára. Tény, hogy szakadt a hó, és csak mínusz 16 fok volt, de mivel számításaim szerint mindössze pár percet kellett volna várnom, így a könnyed, ünnepi öltözékemre lazán feldobtam egy laza tavaszi kabátot, és lazán megindultam a sűrű hóesésben. Laza vagyok, mi? Abszolút nem fáztam, egyrészt, mert jó kedvem volt, másrészt meg azért, mert rohamléptekben távgyalogoltam, mint aki letépte láncát. (Majd a nem igazán jó hasonlatokat a szerkesztők kijavítják.) Azt meg sem említem, hogy indulás előtt a szomszéddal megittunk két feles házipáleszt.

Megérkeztem a kiserdő szélére, és várakoztam. Vagyis nekiálltam várakozni, miközben a közelben lévő kecses fenyőfák sudár ágairól fel-felszállingózott az oda már előzőleg leereszkedett hótömeg egy-egy darabkája, ami könnyed piheként ütközött bele a mennyből aláhulló kristálycsillám küllemű hópelyhek fénytől sziporkázó áttűnéseivel. (Most mit csodálkoztok? Ilyen stílusban írnak itt a legszuperebb novellaírók, és borzasztó nagy sikerük van, tehát csönd!) Félóra eltelte után kénytelen voltam megbontani a nálam lévő portoricói rumot, lévén a lábam már térdig lefagyott. Csináltam még vagy négyszer harminc fekvőtámaszt, majd este hat helyett fél nyolcra meg is jött értem a kisbusz. Rajtam kívül még hatan voltak, senkit nem ismertem, így a rövid bemutatkozást követően már száguldottunk is Kákálacháza felé, ami egyébként olyan messze van Gyáltól, mint ide Kiskunlacháza. (Egyszer a Manó nevű barátom azt mondta egy másik srácra, hogy olyan nagy füleid vannak, mint ide a patak. A srác meg azt mondta neki, hogy neked meg, bakker, akkora orrod van, mint ide Kiskunlacháza. Azt ezzel el is volt intézve.)

Most pedig leírom Laciék házát, merthogy közben megérkeztünk. Na, majd mindenki jókat fog csodálkozni, hogy honnan tudom, milyen házuk van, különösen quentinLaci és Monna-Roni. Szóval már akkor elájultam, amikor megláttam kívülről a kérót. Téglakerítés faragott vassal kombinálva, a tetején elektromos dióda, és karácsonyi csili-vili. A nagykapu kőből kivájt diófa, alabástrom zsalugáterrel alá (mellé- és fölé-) dúcolva. A kiskapu meg csak úgy ki van vájva (szóismétlés) a nagykapuból, lévén cseresznyefa burkolatú a kerítés homlokzatának a színe. Eddig, ugye, érthető? Az udvarba belépve szem és száj tátva marad, és mi ingere, halak és lazac szobrok alkotják a bejárathoz vezető sétányt, mellettük sodronyból font rekamiék hevernek, és mindenütt az udvaron úszómedencék tömkelegét látni. Természetesen minden jól ki van világítva, alulról, csillámfénnyel. Az udvari bársonyos pázsitot enyhén mezsgyés gyep fedi, fölötte játszi könnyedséggel szórja a szivárványt az égiekkel játszó földi tünemény. (Most szólok, hogy polgárveronika nem segített az élménybeszámolómban, de Csokonai sem!) Ahogy az ember a zöldellő és UV fényben ragyogó homályzöld gyeptégla tengerről felemeli a tekintetét a házra, olyat lát, mint még soha! Hát olyat láttam én is.

Egy nagy, de inkább hatalmas és széles földszintes házat kell elképzelni, kétemeletest, bár inkább három szintest. A ház - pedig bizonyára mindenki várta - nem forgott kacsalábon. Ellenben a tetején volt egy nagy torony, észak-déli irányban, és nyugatról keletre forgott. Mint később megtudtam, a toronyba beépítettek egy francia éttermet, párizsiasan. A ház bejárata egyszerűen lenyűgözőnek tűnt. A bejárati ajtó: hatalmas fehér márvány alabástromhéj égerfából kifaragva, a pereme smaragdból kőberakott terrakotta, s a szélei ébenfával tűzdelt szivárvány színű rejtekeső által öntözött baromfia. (Most mit csodálkoztok? Voltak a kertben tyúkok is. Ennyi.) A tünde színekben ragyogó ajtón túlhaladva egy cifra előszobába jutottam, ahol is zsédenfekete kandelábereken álltak a tűzviaszbordószürke gyertyácskák. (Mondom, hogy ezt magamtól írtam, az élmények hatására!) No persze, a gyertyácskák elektromosan lángoltak, sőt, mi több, helyenként a szőnyeg is kigyúlt, miután rágyújtottam, és eldobtam a gyufát. Ám a személyzet (az is volt!) hamar (rögvest, azonnal, tüstént, mihamarább, mihelyst, azon nyomban, e minutumban) eloltotta, mert, mint később kiderült, erre voltak betanítva. Az előszoba végén volt egy nagy batár kutya is, ő arra volt betanítva, hogy mindenki elől elzabálja a kaját. (De erről később.) Beléptem a nagy terembe, ez volt a társalgó, mintegy százhúsz négyzetméter, és köszöntöttem a háziakat. Na, itt még a házleírásnak kéne következnie, de miután átadtam a tortát és az orosz céklasalátát meg a piát quentinlacinak és Monnának, a ház kutyája meg nekirontott és mindent azonnal felzabált, én meg csak néztem, aztán meg teletömtek szilvás Unicummal, így fogalmam sincs, hogy milyen lehet a ház azonkívül, amit már leírtam.

Nézzük a fonetikát! Vagyis azt, hogy miért és hogyan vertek össze engem. A nagy társalgóban történt, lehettünk vagy harmincan, folyt az élénk beszélgetés, és egyszer csak valaki kitalálta, hogy verseljünk. (Merthogy valami agyament csóka szerint mi művészemberek vagyunk.) És itt kezdődtek a bajok. Nem is akarok neveket említeni, mert félek, hogy néhányan magukra ismernének, de azért beidézem, hogy miféle verseket hordtak össze, és én milyen fonetikai szakvéleményt mondtam mindezekről. Elsőnek felszólalt valami fórfór, már nem emlékszem milyen fór volt, de fór volt, azt tudom.

a világ kemencéje
összesül és hozott bég a kendő
kemence voltam életedben
robbanás és atom
villanás
csak villanás a szélben
csak egy álmodás a légben
én szeretlek
ha velem vagy
(akkor is, ha nem)
gyermekek sírnak a légben
világok világ teremtőjében
jobbanás az éjben
méjaluszék a télben
csobban a világ
robbanjon hát
íme a gát!

Mondtam neki, hogy oké, jók a rímek, vagyis elmennek, a ritmus is, ahol van, megfelelő, mert dobban, pattog, de a tartalom valahogyan nem igazán kifejező, nem igazán azt mondja el, amit a költő szeretne, hogy mi olvasók mit érezzünk. Egyenesen fel volt háborodva! Hogy képzelem én, hogy ilyet mondjak az amúgy gyönyörű és tartalmilag mindent jól kifejező verséről. Sehogyan sem értették, hogy ha egy versben megtalálhatók a kellő érzelmi alapok, miért jövök én mindig a hangtannal és az alaktannal, no és persze a formával. (Persze, a kedves költők közben egyre több pálinkát és portoricói rumot ittak sörrel, mi tagadás, én is.) Gondoltam, tartok egy rögtönzött fonetikai előadást, hátha megértik, miről van szó.

- Sziasztok. Nos, akkor pár szóban… A magyar nyelvben vannak magánhangzók és mássalhangzók, a kettőt az különbözteti meg egymástól, hogy ez egyik magában, szabadon áramlik, azaz magánhangzó, a másik meg egy más zörejjel hangzik együtt, ezért mássalhangzó. Például az Ó nem ütközik semmibe, ezért ez magánhangzó.
- Á, értem már -mondta az egyik rendkívül okos költőtagunk, Virágflowerxxx – akkor, ha ezt a villát a szám elé teszem, és úgy mondom, hogy Ó, az mássalhangzó lesz. - Majd a szája elé tett egy villát, egészen közel, és valami Ó szerű hangot adott ki.
- Hát majdnem, mondtam, csak épp a mássalhangzót nem idegen eszközzel képezzük. Erre Vilrágflowerxxx elővette a saját fésűjét, és azzal énekelte ki az Ó hangot. A többieknek nagyon tetszett, ki-ki egy saját használati tárgyat vett elő és azzal kezdték el mondogatni, vagy inkább énekelni a magyar nyelv magánhangzóit. Már egy egész kórus is lehetett volna belőlünk. Szóltam, hogy a fonetika nem ebből áll.
- Hát miből? – kérdezték. Elmondtam, hogy van egy nagyon finom diétás – olajban sült – répatorta receptem, ezt szeretném felolvasni. Nem értette senki, hogy kapcsolódik ez a fonetikához?
- Úgy -, mondtam én, - hogy a receptet versben írtam le, és minden versszak után írtam hozzá egy nagyon rövid fonetikai elemzést is (zárójelben).
Na, ennek nagyon örült mindenki, kértek, olvassam fel nekik. Íme:

Pálma-répa-torta recept

Tegyünk fel a tűzre Palmolív olajat,
na hagyjuk leégni, rakjunk hozzá vajat,
szórjunk bele hagymát, de apróra vágva,
vigyázva keverjük, ne folyjon a lábra!

("Ajat-vajat" jó rím, s zöngétlen té végű,
bár eléggé ragrím ez az egész ménkű,
igaz, pattogós lett: "róra-vágva-lábra",
számoljuk a ritmust, lábujjhegyen állva.)

Ha már megpunnyadtunk, s úgyszintén a hagyma,
szórjunk bele répát, de csak lereszalva,
aszalt reszelt alma ízbenyomást kelté,
ne feküdj a zsírba, ha egysze' felkelté'.

(Ez a versszak gyenge: a rímek itt rémek,
"lereszalva" szó nincs, hiába is kéred,
s ez is hamis hang lett, a "KÁ" az zöngétlen,
a "kéredben" pedig zeng a "DÉ" be szépen!)

Ha megfőtt a répa, szórjunk bele pálmát,
ne a datolyáját, csak az egyik ágát,
Stahl Judit is tudja, hol van Palmus Krictus,
Ezt főzte régebben, s ette Jézus Krisztus.

(Túl sok itt a tárgyrag: "álmát, ágát, pálmát",
S mindeközben látjuk Stahl Juditnak ágyát,
Elcsépelt poénok, a "Főzöcske" közhely,
Ne emlegesd Jézust, főzzél tovább, tökfej!)

Három kiló cukor, karamellizálva,
Öntsd fel hideg vízzel, s ezzel nincs lezárva,
Tegyél bele lekvárt, s jó sok vadasmézet,
Ne aludj a gázon, s ne vágj bamba képet!

("Álva-zárva": ragrím, kezd elegem lenni,
mikor lehetne már egy finomat enni,
oké, hogy a ritmus elég szépen játszik,
mégis a tartalma, jaj, elveszve látszik!)

Amikor már mindent összegyömöszöltél,
Nézz ki az ablakon, tavasz van-e vagy tél?
Hogyha hideg szél fúj, s zúzmara csapódik,
Jeges sósavat hozz, s étked feloldódik.

(Ige és a főnév, ezek nem ragrímek,
s van, akinek mégis:"-tél-tél" már nem hírek,
unalmasan hangzik, közhely télen-nyáron,
akárhogy is zönge a "ZÚZ-MAR" a határon.)

Az oldódott ételt tedd bele egy tálba,
nem baj, ha kigyúllad, akárki is lássa,
merthogy, ne feledd el, díszítsd gertyácskákkal,
kis olajos zsírral, cukros figurákkal.

(Bár sok itt ragrím, jó az időtartam,
a szótagok hossza ritmust oszt és taglal,
Valamivel kéne? Akár gyertyácskákkal.
Vicces, okos, tréfás, túlzó ragozással.)

Lám-lám kész a torta: Pálma-ága-Répa
filmen is mutatja a videotéka,
fahéjas változat, olvashatod könyvben,
nem lett jó a kaja? kidobható könnyen…

(Itt már nincsen rímrag, hiába is nézed,
a tükörben látod répás-cukros képed,
mi egyezik itt meg: mássalhangzók hossza?
zabálj tortát, bakker, majd quentin kiosztja.)

Miután ezt felolvastam, többen nagyon háborogtak, de quentinlaci és néhányan leintették őket. Így sor kerülhetett más versek felolvasására is. Előjött egy másik költő, egy nagyon szép csaj, bár a verse is olyan szép lett volna, mint ő.

Csak egy csobbanás a szélben,
csak egy lobbanás a légben,
csak egy érzelemhullám,
mit érezlek én,
csak egy lankadás a létben,
csak egy markadás a télben
csak egy hamvadás a vélem,
ki szétfele néz.

Megint elmondtam, hogy a rím viszonylag, a ritmus talán, de a tartalom nem igazán. Megint nekem támadtak. Hogy képzelem én azt, hogy csak úgy belegázolok emberi lelkekbe? Hát azt se tudtam, hova bújjak. Belegázoltam mindenkibe, de hála istennek, nem sokat kellett várni, mert jöttek egészen jó és érthető versek. Golddddragoon, és AaaakrYstal a közös versükkel rukkoltak elő.

Tegnap láttalak meg,
és azonnal beléd szerettem,
aztán újra találkoztunk,
és én megmondtam neked,
mennyire szeretlek.

Jöttek a fagyok az úton,
mert rohadt hideg volt,
te szerettél engem,
én meg téged nagyon,
és ragyogott a hold.

Mondtam nekik, hogy tök jó a vers, de ha rímet és ritmust akarnak, akkor kell még rajta javítani. Erre lelöktek a székről, hogy én nem vagyok normális, és egy fonetikai fasz vagyok. Hallgattam ismét, de ezek után flowervirágédesálom egy olyan verset olvasott fel, ami után nem tudtam szótlan maradni.

Édes álom nem jön rálom énrejám,
szakasztott frígy, ügyes a rűgy, mégteláj,
gyere ide kicsi panka-banka,
ügyefogyott rimi ranka-tanka,
hogyha egyszer szétmájol,
neki kell a kézdrályol,
süttye az Aranka,
bössze a kis Manka.

Hát ezt hallva kiájultam, elmúlt az összes portoricói rum hatása. Közöltem, hogy a rímek jók, de nincs értelmük, innentől kezdve szarok a rímek is. Na, ekkor támadtak rám ásóval, kapával, és akkor kaptam a pofámba a tortát meg a nagy fazekat. Mondtam én, hogy a hosszú Ő nem rímel a rövid és zárhang zöngés G-vel, de hiába. Vagy húsz ember nekem támadt, hogy én egy utolsó szemét vagyok, nem tudom értékelni a versekben az emberi érzéseket. Az egészben az volt a legfurcsább, hogy a társaságban jelenlévő Arones nevű srác is azt mondta a fonetikailag és akusztikailag is borzadványra, hogy hajrá, lesz ez még jobb is! Azt hittem, elmerülök a medencében, de nem kellett elmerülnöm, mert belemártottak, mi több, belefojtogattak! Majd mikor kiengedtek, akkor kezdtek el ütlegelni a gereblyével, ásóval és egyéb eszközökkel. Ekkor lettem félholtra verve.

Miután nagy nehezen kiengedtek, elengedtek, elmondták, hogy csakazértis rím lesz a "kérem-kérek" meg a "világ-virág". Mondtam, hogy oké, de a fonetika és az akusztika eddig megállapított szabályait nem tudják megváltoztatni, ha engem agyon ütnek, sem. Nem zavartatták magukat, beleolvasták a pofámba az alábbi verset:

Beleszédültél a világba?
Nem baj.
A virágot nem hozzuk
végszóként. Ha fáj mindened,
sírhatsz.
Fájhatsz, és röhöghetsz
fájdalmadban.
Mi akkor is itt élünk,
írunk, gondolkodunk rólad.
Érted gondolkodunk,
érted, ki ember vagy.
És te beleszédültél a világba.
Nem baj.
Sírhatsz. Fájhatsz.
Mi akkor is rólad, veled.
Igen, itt élünk.

Megkérdeztem, miről szól ez a vers, mire Vilrágflowerxxx felháborodva a pofámba vágta:

- Hát nem érzed? Hogy az egész világ neked van kitárva? Az összes jó diszkó, meg a nők. Na, nem látod? Vagy ez nincs benne? Dehogynem, benne van! Meg az összes minden, ami jó és finom. Az a kurvajó répatorta, az is benne van. Váá, a sok cukorral, mi finom az! Na, gyere, kóstoljuk meg, azt utána rájössz, hogy a szex a jobb vagy a torta!

Ránéztem Virágflowerxxx-ra: volt vagy 140 kiló!



A weboldal neve:
Pieris · Πιερίς
interaktív kortárs művészeti portál
https://www.pieris.hu

A mű linkje:
https://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/142082