Válóczy_Szilvia: Elmélkedés a Velencei-tó partján (esszé)
Megjelent:
Témakör: Elmélkedés



Elmélkedés a Velencei-tó partján

Ott ültem a tó mellett valami színes pokrócon átkulcsolt térdekkel, és azon tűnődtem, az a sok ember, aki ide nyaralni jön, mennyire másként éli meg az itt töltött pillanatait. Ahány ember, annyi szokásához híven kezdte el szeretni, vagy épp nem szeretni a közeget, de alapjában véve nyugalmat árasztott a sokszínű nyüzsgés. A távolban vizisíelők próbálgatták tudásukat, néha elkápráztatva a bámulókat egy-egy sikeres attrakciójukkal.

Szeretem a vizet. Minden alkalommal vonz a szabad hullámok közelsége. Mint valami földi dallam, mely égien hat lelkemre. Kitartóan pásztáztam a látnivalókat, bár egy idő után azon kaptam magam, hogy előtörnek belőlem mélyre nyomott érzelmeim. Nem honvágy volt az, sokkal inkább valamiféle hiányérzet, ami végtelenül képes szomorúvá tenni az embert, ott legbelül. És egyáltalán nem helyhez, vagy személyhez köthető, sokkal inkább a világmindenséghez. Mintha nem lettem volna megelégedve önmagammal, úgy tört rám a melankólia fojtogató érzése. Mennyi ember, és alapjában véve mind boldog. Vagy csak annak akar látszani. Talán felzárkóznak ők is, nem akarnak kilógni a sorból. "Színház az egész világ" - jutott eszembe Shakespeare jelmondata, de ez sem változtatott azon a tényen, hogy a kedvem a gyönyörű természet ellenére lankadni kezdett.

Sokszor megkaptam már, hogy ne gondolkodjak azon, mennyire rövid egy emberi lét, és mennyire sok a kiaknázatlan lehetőség, amivel az ember mások életét mentheti meg. Most sem jártam messze ettől, szinte fájt belegondolnom, az emberek mennyire meg vannak elégedve a rájuk szabott egyszerű és nyomon követhető, ám számukra sokszor kedvezőtlen életükkel, és eszük ágában sincs önzetlenül, szeretettel vagy megértéssel viseltetni mások iránt, vagy esetleg küzdeni azért, amit igazán akarnak. Hamar láttam a nagy igazságot, mely szerint az emberek nem azt teszik, amit valójában szeretnének. Tele vannak kompromisszumokkal, gyakran engednek azért, hogy mások zavartalanul jól érezhessék önmagukat. Lemondás árán próbálják túlélni saját valóságuk egy-egy darabkáját, miközben mások esetleg kihasználják őket. "Ne gondolkodj már megint ezen!" - kaptam válaszul, amikor azt ecseteltem, mennyire kevés az időnk.

Jól elvagyunk, de életünk végén sokan rájönnek arra, hogy túl rövid volt és még nem is élt igazán, hogy soha nem tette azt, amit igazán szeretett volna. "Inkább élvezd a nyaralást!" - kaptam a féltő intelmet, de valahogyan nem tudtam mit kezdeni vele. Valami itt bent nagyon fájt. Fájt az igazság. Fájt az, hogy az életnek nem arról kellene szólnia, hogy hogyan bántsunk meg, verjünk át, vagy károsítsunk meg másokat. Ennek a világnak nem az anyagiasságról, vagy a manipulálásról kellene szólnia.

Valójában, abban a pillanatban nem nagyon tudtam mit kezdeni ezen gondolataimmal. Jól tudtam, hogy jelen állás és értelmünk szerint, nem nagyon lehetséges egy olyan világ kialakítása, amelyben mindenki elégedett, és ahol az intelligenciához mérten központi szerep jut a szeretetnek, és az Istenben és önmagunkban való hitnek. Összhangban a természettel… - gondoltam magamban, de hogyan, ha akadnak olyanok, akiket nem érdekel, ha a szabadba dobják szemetüket. Vagy önzően ragaszkodnak másokhoz, megkötve ezzel szabad akaratukat. Szabad akarat… Vajon minden ember él ezen lehetőségével? Vagy csak megalkuszik, hogy másoknak jó legyen, mert Isten belé vetette a szeretetet, mely nem képes harcolni, csak szeretni?

Ahogy kint ültem, ott a Velencei-tó partján, már nem hallottam a nyüzsgő emberek sokszínűségét. Nem voltam képes meghallani, csak a számomra oly annyira fontos érzést. A szeretetet. Ott és akkor, abban a pillanatban nagyon fájt. Fájt, hogy az emberek elégedettek és nem vágynak a tisztaság, a szépség, az önzetlen erényesség, a szeretet hatalmára. És hogy nem értik meg… mennyire kevés az időnk…


Megjegyzés: Velence, 2013, július 16.



A weboldal neve:
Pieris · Πιερίς
interaktív kortárs művészeti portál
https://www.pieris.hu

A mű linkje:
https://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/139321