Pincér panaszkönyv

Heló meló! Újra itt van egy részem,
amit te még nem nyírtál ki egészen.
Munkakedvem, mint az egyszeri lányé,
mialatt kezemet égeti a tányér
és rohanok. Már rám rohad az ingem.
Egy részeg azt kérdi, mi van ingyen.
Te szerencsétlen, semmi! Egyél otthon
és örüljél, hogy nem váglak most torkon.
Hallod, ezt a kérdést hallom folyton,
de most hagyjál, mert megjött a csoportom.
Egy p*csa berendel: latte macchiató.
Édes, de kivagyok már a rinyától.
A másik azt kérdi, hol van a toalett.
(Nagybetűvel ki van írva.) Na vajon hova lett?
Nem idegbeteg, csak ideiglenesen
stresszes, mert alantas a felettesem.
Bár lennék ittas, hogy ezt elviselhessem.
Feleselek kicsit, bár feleslegesen.
Ledöntöm felesem, utána gyújtok egy cigit
és tudom, ma is meghalok egy kicsit.
El se szívom, "bitte ein Ramazotti",
Nem tud várni! Ettől van a f****m ki.
Minden mozgalmasan monoton.
A ruszki vendég rendel, de az oroszom
nem jó, ő persze más nyelven botló
nyelvvel mindent összevissza hordó.
Molotov koktélt ajánlok nem őszinte
mosolyom kíséretével, de ők szinte
mintha nem is értenék a viccet,
én a jattomnak búcsút intek -
Daszvidánnyá! Utána bon dzsornó.
A talján asztal okoz néhány sztornót.
Hideg a pizza, az olasz felvágott.
(Csak fél órát beszélt, mielőtt nekilátott.)
Nem volt jó? Nekem meg az a bajom,
hogy 100-ra egy centet se hagysz te majom.
Közben azon gondolkodom, hogy
Fidel Castro hány Cuba Librét ivott ott
Havannán, vagy a Havana Clubbot
tisztán issza, hogy lelke megtisztuljon.
Bábel tornya felépült újra,
a multikulti káoszát nyújtva
az éhes publikumnak.
Internacionál salátástál -
benne a lét, mint darab hús vegetál.

Megjegyzés: Innsbruck, 2013. febr. 06.