kiskecelanyom: Hiányzik az emberi hang (esszé)
Megjelent:
Témakör: Ezek vagyunk



Hiányzik az emberi hang

A minap a gázszolgáltatóval volt dolgom. Felhívtam a céget, s egy telefonautomata közölte milyen gombot nyomjak, meg hogy rögzítik a beszélgetést, s mire végre a megfelelő ponthoz, az engem érintő témához értem volna, akkor kérték a partnerszámot, ami persze több jegyből álló szám, nem könnyen jegyezhető meg, úgyhogy kezdhettem elölről az egészet… De ugyanígy jártam a telefontársasággal is, ahol élő beszéd helyett, egy automata mondta el, hogy mikor melyik gombot nyomjam meg, s már eltelt vagy másfél-két perc mire ugyancsak rá kellett jönnöm, hogy ezzel az egy telefonhívással az ügyem bizony nem intézhető el.
Ma meg a városi kultúrházat hívtam fel, szerettem volna tudni, mikor van a kiállítás megnyitó. Emberi hang helyett, itt is egy automata mondta el, hogyha ilyen és ilyen ügyben akarok beszélni valakivel, akkor melyik gombot nyomjam meg…
A postahivatalban pedig a 2056-os sorszám lettem, hogy föladhassam a nagynénémnek a névnapi üdvözletemet, akinek virágos képeslapommal akartam örömet szerezni. Ugyanis ő még – uram bocsá’- nem rendelkezik számítógéppel és internet-szolgáltatással.
Mindegy milyen ügy, gond, probléma, gépies monotónia a válasz: sorszám, partnerszám, nyomja meg, rögzítjük, tárcsázza, tegye le, dobja be …
Ahányan vagyunk, annyi félék, nem vagyunk azonosak. Ahány ember, annyi felfogóképesség, annyiféle rezdülés, érzés, értelem, hangulat, beleérző adottság, habitus. S a körülöttünk lévő hivatalok, intézmények, amelyek tulajdonképpen a hétköznapi ember súlyos befizetéseiből, számláiból élnek, egy kaptafára szeretnék "szelídíteni" az embert. Az ember elképzeléseit, kívánságait, kéréseit, kíváncsiságát, érdeklődését, egyáltalán a dolgait, amellyel a hétköznapjait kell élnie – egy hangra hangolnák, hogy ne legyen vele gond. És a hivatal, a szolgáltató ahelyett, hogy ezt az életet megkönnyítené, többnyire inkább bonyolítja, nehezíti azt. Komplikálja elsősorban sajátos nyelvezetével, mert szinte minden hivatalnak, szolgáltatónak külön jellegzetes nyelvhasználata van. Azon kívül pedig csak a saját ügyére koncentrál. Azaz a számlája rendben legyen, a kintlévőségei mihamarabb a folyószámláján landoljanak. Hamvas Béla író, filozófus azt mondja, hogy az egyre növekvő kölcsönös elidegenedés tett szükségessé egyre több hivatalt, és egyre több hivatalnokot. Ez még nem is lenne olyan nagy baj, ha mindez nem járna azzal, hogy az emberi kapcsolatok gépies monotóniává nem válnak, vagyis hogy az emberi érintkezést a gépies egyhangúság, a közömbös papírforma váltja fel. Ugyancsak Hamvas mondja ugyanerről a 1960-as években, hogy az elidegenedés az európai értékek felbomlását, az elsorvadt természetérzést, a kultúra merő technikai civilizációvá süllyedését, az uniformizálódást hozhatja az ember számára. S hogy ez mennyire igaz, azt mindannyian érezhetjük most, 2013-ban, amikor ügyes-bajos dolgainkban intézkednünk kell. Hiányzik az emberi hang. Különben érdemes lenne számolni, hogy mennyit tudnak megtakarítani így – spórolnak-e egyáltalán? – a cégek, hatóságok, intézmények, hivatalok azzal, hogy egy gondolkodó, érző, hús-vér ember helyett automata "mondja a magáét". Vajon mennyi plusz kiadás lenne, ha egy kedves emberi hang válaszolna az ember kérdéseire?
Egy sorszám, egy tétel, egy "partnerszám", egy ügy vagyunk, amely mögött sorsok, létek, öregek, gyermekek, tehetősek és szegények, ügyeskedők és gyámoltalanok, de többségében tisztességes emberek vagyunk, akik alapkövei, alkotórészei egy társadalomnak, egy közösségnek, amelyért adóval, cselekedettel, munkával tettünk és teszünk valamit. Ki kisebb, ki nagyobb mértékben, ki csak felületesen, amennyi éppen szükséges, mások pedig bizony életük, munkálkodásuk jelentős részével járultak/járulnak egy reménytelibb, jobb világ alapjaihoz. Talán elvárható ezért némi emberi hang, amely eligazít, támogat, segít a hétköznapokat jobbá, kényelmesebbé tevő szolgáltatások, rendszerek világában.



A weboldal neve:
Pieris · Πιερίς
interaktív kortárs művészeti portál
https://www.pieris.hu

A mű linkje:
https://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/136172