kiskecelanyom: A borostyán (ez+az)
Megjelent:
Témakör: Gondolat



A borostyán

Elmegyünk mellette. Ha máskor nem is vesszük észre, ősszel biztosan felfigyelünk rá, amikor sötétzöld árnyalatait felvonultatva elénk tárul ez a csodás örökzöld. Hogy miért is ilyenkor? A fák többsége ekkorra már elengedi lombját, és most érvényesül igazán e szép formájú, sejtelmes illatú leveleket nevelő növény, a borostyán (hedera helix). Ilyenkor járjuk a temetőket, gyertyát gyújtani szeretetteink, barátaink sírjánál, s tán nincs is olyan sírkert, ahol ne találkoznánk vele. Hol öreg fák törzsén kanyarog az ég felé sietve, vagy százéves szürke köveket takar el jótékonyan, vagy egyszerűen csak összetart egy-egy széteső síremléket erős folyondárjainak léggyökereivel. Máshol meg a háborítatlan talajt borítja. S valóban, képzeletünkben valahogy összefonódik a borostyán és a temető, talán mert olyan tiszta és olyan megnyugtatóan jó szagú. Vagy mert összeköt múltat és jelent, a régen élteket a még élőkkel. Tanúja tengernyi fájdalomnak, rejtekadó árny a szomorkodónak, vigasza, csöndes támasza a búcsúzkodónak. Lassan növő, erős indái a biztonság kellemes érzetét keltik az emberben. Valahogy az egész növény méltóságot, fenségességet sugall. S bármennyire a temetők világához társítjuk gondolatban e kedves cserjét, mégis valahogy az újjászületést, öröklétet, az erőt közvetíti számunkra azzal, hogy élettelen kövekbe képes belekapaszkodni és megmaradni. Megmaradni. Igen, talán ez a legmegfelelőbb szó az egész növény jellemzésére. Ezt az üzenetet hordozza. A szomorúság, a nehézség ellenére is fennmaradni. Árnyékban, szegényes életfeltételek mellett is megfogódzkodni, továbbmenni. Sokan azt hiszik, hogy élősködő növény, és a fák nedvét veszi el gyökérzetével. Erről szó sincs, hiszen rövid kapaszkodógyökerei táplálék-, vagy folyadékfelvételre nem alkalmasak, mindössze megfogódzik kicsiny gyökérzetével.
A más szóval repkénynek is nevezett növény filozófiai megközelítését csak erősíti az a népi megfigyelés, népgyógyászati örökség, miszerint igen kiváló e növény levele és fiatal hajtása légúti panaszokra. Ilyenkor a forrázatával készített lábfürdő jót tesz a megbetegedett embernek, és a belőle készült pálinka is használ, persze mértékkel – teáskanálnyit kell bevenni belőle naponta. De nem csak az embernek nyújt menedéket a borostyán, csodálatos levelei között jól érzik magukat a különféle bogarak, és a madarak is gyakran keresnek sűrűjében fészkelő helyet.
Noha a mai irodalomban kevés szó esik róla, a növény szépségét, nemességét és magasztosságát régen felismerték és értékelték. Mert az ódon irodalom nagy alakjait például nem babérkoszorúval, hanem borostyánkoszorúval jutalmazták. Baldassare Peruzzi múzsákról szóló költeményében így tesz róla említést: Ragyogó értelmével vidámra csiszol/ fején a diadém borostyánkoszorú/ a mezőn harsányan éneklő pásztorok/ különleges dallam/ jele égiháború.
Ma is készülnek persze borostyánkoszorúk, de nem költők és filozófusok fejét díszítik vele, hanem leginkább temetők sírjainak díszítésére és virágcsokrok kiegészítő zöldjeként használják, meg karácsony közeledtével a bejárati ajtók kopogtatói mellé kerülnek kis hangulati kiegészítők az ünnepi készülődésben. Dísze, hasznos része életünknek: gyógyszer, szépség, nyugalom, fenségesség. Méltó és megérdemli nagyobb figyelmünket e pompás zöld cserje, a borostyán.



A weboldal neve:
Pieris · Πιερίς
interaktív kortárs művészeti portál
https://www.pieris.hu

A mű linkje:
https://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/133329