profanus: Ezüsttölgy és a Fény őrzői, 2. fejezet (regény)
Megjelent:
Témakör: Fantasy



Ezüsttölgy és a Fény őrzői, 2. fejezet

Brightland, Fény, Luminopolis


Brightland egy óriási ország volt a Persepolaris nevű kontinensen. Oly hatalmas királyság volt az, hogy ha valaki át akart rajta kelni, akkor azt gyalog csak öt hónapnyi vándorlással tehette meg, hacsak nem kapott valamiféle bűbájos segítséget útközben.
Az országnak három tenger mosta partjait. Keleten az Óperenciás-tenger, északon a mindig viharos Stormcloud-tenger, nyugaton pedig az állandóan csendes Mirror-tenger.
Brightland közepén egy óriási kristálypalota magasodott a táj fölé, mely ősi bűvölet által épült. Nem árthatott neki se szél sem jég. Télen az ablakain jégvirágok pompáztak, nyáron a napfény ezer színben játszott falain. Folyosói labirintuskén hálózták be az alaptól a tetejéig. Tizenhat tornya hirdette páratlanságát szerte a vidéken. A palota hatalmas udvarral rendelkezett, benne közel ötszázezer fős főváros lüktetett. Szűk kis macskaköves utcák karikáztak körülötte, körbe-körbe haladva egészen a város szélső faláig. Sugárirányban pedig négy út volt, melyek közül az északi vezetett a városkapuhoz. Az utak mentén a kis lekerekített téglából rakott házak előtt vígan zöldelltek a vadrózsabokrok, az ablakokban kankalinok pompáztak. Az utcákon gyermekek futkostak, s a piac is zengett az árusoktól.
A király ennek a hatalmas palotának a trónján foglalt helyet. Úgy hívták Őt, hogy Galet.
A királyságban rengeteg város és falu volt. Brightland földjén alföldek és hegyvidékek váltogatták egymást. Hol füves rétekkel találkozott a vándorló idegen, hol pedig méretes erdős ligetekkel. Tavak terültek és folyók szelték az országot. A frissvizű patakok vígan csordogáltak a hegyek gyomrából, némelyik folyóvá duzzadt, majd vízesésként zúgott alá.
A hegyoldalak zöldellő legelőin ezrével legelésztek a marhák és a juhok. Az országban mindenütt béke és nyugalom honolt.
Ám a béke nem volt állandó vendég. Öt hónap telt el a háború óta, amikor majdnem ellopták a Fényt. A szomszédos Nightlandből sötét sereg indult rabló portyára.
Orihalkont és a Fényt keresték. Koboldok és trollok, óriások és groteszk teremtmények rohanták le Brightland földjét a sötét uralkodó, Zorn parancsára. Nem kíméltek sem asszonyt, sem gyermeket. Az embereket tömegszám gyilkolták meg hidegvérrel, még a palotán belül is folyt a viadal. A király kis híján elvesztette a csatát. Óriási kárt okoztak, de végül sikerült Őket megfékezni, egy különleges, ősi varázsigével, de ez egyben az öreg mágus, Balios életébe került. A Fény végül ennek köszönhetően Brightlandben maradt, s az ellenség is meghátrált. Balios halálát követően, annak tanítványa, az alig húsz esztendős Kerzeusz töltötte be a palota varázslójának tisztségét, viszont Ő még nem érte el teljes erejét és olykor bakizott is, ezért a nép végül elvesztette benne hitét. Violet, a király tizennyolc éves lánya rendszeresen látogatta műhelyében a varázslót, mivel régóta jó barátok voltak.
Violet Brightland hercegnője volt, és egyben a trón várományosa, amennyiben megházasodik. A hercegnő csodálatosan szép, nemes és igaz lelkű lány volt. A palota legfelső tornyában lakott. Apja mindennél jobban szerette Őt. A legjobb tanítókat rendelte mellé. A lány teljes boldogságban és szeretetben nevelkedett Luminopolisban. Egyedül csak Zorn tette borússá az utobbi fél évet.
Az akkori háború rányomta bélyegét az országra. Az addig szelíd nép kényszerű hadipályára lépett, ha másért nem is, önmaguk megvédése érdekében. Ahogy visszaverték Zorn seregeit, s megtisztították az országot az öldöklés mocskától, a király a következőt parancsolta írnokainak:
- Írjátok, amit mondok!
S Ők írták:
- Minden város és falu lakójának!
- Közhírré tétetik! Országunkat óriási csapás érte! Testvéreinket és gyermekeinket, asszonyainkat és apáinkat vesztettük egy értelmetlen csatában, melyet gonosz vágy szült világra! De hála legyen áldozataitokért, bátorságotokért és a felém irányuló tiszteletetekért, a Fény és vele együtt Brightland is megmenekült a pusztulástól.
Éppen ezért azt kérem, ha van olyan férfi, aki elérte a huszonkettedik életévét és kiállna hazája dicsőségéért, az vegyen részt a kiképzésen, hogy harcérett férfi válhasson belőle. A kiképzés két hét múlva kezdődik! A legjobbak állandó megbízatást kapnak a főseregben, valamint lakhatást a fővárosban.
A Fény legyen veletek!


Ahogy megírták az írnokok az üzenetet, felnyergelt lovakkal indultak útnak a küldöncök, és elvitték azt Brightland összes városába, hogy felolvassák a főtereken.
Attól a naptól kezdve minden városból folyamatosan vándoroltak a fiatal önkéntesek a palotához. A megbízottak felvették az érkezők adatait, elkezdődött a sorozás, hogy kiképezzék őket Brightland védelmezésére.
Ezek közé a fiatalok közé tartozott a huszonkét éves Náhim is.
Náhim jó családi körülmények között nőtt fel. Apja állattartó volt, anyja pedig nemeseknek varrt ruhákat. Az ifjú apja mellett segédkezett az állatok felügyeletében, ellátásában. Amikor viszont meghallotta a király üzenetét, megfogant benne a vágy, hogy Ő is elinduljon a palotához, hogy harcos lehessen. Amikor szüleinek megmondta, hogy mit szeretne, azok azonnal megpróbálták lebeszéli.
- De fiam! Nem kockáztathatod az életedet! Mi mindig is egy békés nép voltunk! – próbálta jobb belátásra bírni apja.
- Apám! Az országnak szüksége van védelemre! Mi lesz akkor, ha Zorn seregei ismét megtámadnak minket?! Hagyjuk magunkat?! Nézd meg mi történt! Alig volt seregünk! Feldúltak mindent! Csak szerencse, hogy nem igázták le az országot! Ha Balios nincs, akkor nekünk végünk! Vagy rabszolgákká válunk, vagy meghalunk! El kell hogy menjek apám! - hangzott a temperamentumos válasz.
Apja szomorúan lehajtotta fejét, de némasága azt jelentette, hogy egyetért a fiával, még ha fáj is neki. Anyja szólni sem bírt, csak zokogott az asztalra borulva, majd kis vártatva felállt, és csendben, könnyeivel küszködve ételeket pakolt egy tarisznyába.
- Ezt vidd magaddal! - mondta szipogva, miközben odaadta fiának a tarisznyát.
A fiú összepakolta a holmiját, kiválasztotta a leggyorsabb lovukat és elköszönt.
Náhim Kalidozon városában lakott, mely nem túl messze, csupán háromszáz ugrásra volt Luminopolistól, így alig fél nap alatt beért a fővárosba. Még alapigét sem kellett használnia, ugyanis Brightlandben minden városi ember megtanulta a mágia alapjait, de csak viszonylag veszélytelen varázslatokat tanulhattak.
Ezalatt a palota környékén elindult a szerveződés. A közeli hegyeknél bányákat nyitottak, ahonnan Orihalkon ércet bányásztak.
Az Orihalkon különleges nyersanyag volt. Létéről csak annyit tudtak, hogy kizárólag Brightland földjén található. A környező hegyek gazdagon el voltak látva ezzel az érccel. Ezüstös csillogása és törhetetlensége azonnal felismerhetővé tette. Megmunkálva elképesztően könnyű, de annál keményebb harci öltözet vált belőle.
Neki is láttak a város kovácsai fegyvereket készíteni a kitermelt nyersanyagból.
Kohóikat felizzították, és az eddig megszokott kerti szerszámok és evőeszközök helyett hadieszközöket kezdtek formálni az izzó anyagból.
A pajzsok szabályos kör alakúak voltak, s a széleiktől a közepük irányába haladva enyhén kúposodtak. Díszes mintázat volt beléjük vésve, melyek rézsujtásokkal voltak kitöltve. Kardokat is készítettek a katonáknak. Hihetetlenül kemény fegyvert tudtak kovácsolni ebből a különleges ásványból. A kardok, ha megfelelő emberek kezébe kerültek, bármit el tudtak vágni játszi könnyedséggel. Csak a saját anyagukat nem voltak képesek megtörni, valamint a palota kristályszerkezetét. Azonkívül semmilyen ismert anyag nem tudott szembeszállni az éleikkel. A fővárosba vándorló fiatal férfiak összlétszáma végül elérte az egymillió főt. Ez oly hatalmas mennyiségű embert jelentett, amit már képtelenség volt Luminopolis falain belül elhelyezni. A milliós hadsereget milládnak nevezték összefoglalóan, melyért egy föléjük rendelt milláder felelt. A milládok további felládokra oszlottak, amik ötszázezres létszámot jelentettek, majd így sorba folytatódott a felosztás tallinokra, mely százezres tömeget jelzett, mitallinokra mely tízezer katonát jelzett, majd ezredekre és végül századokra. A rangok a következőképpen alakultak:
A felládokra a felláderek vigyáztak, a tallinokra tallinerek, a mitallinokra mitallinerek, az ezredekre ezredesek és végül a századokra századosok felügyeltek. A kiképzés a tavaszi és a nyári hónapokban zajlott, amikor a szabad ég alatt is el lehetett aludni, mivel ekkora tömeget nem láthattak el a városban. A főváros körüli füves területen sorakozott fel a rengeteg katona századokra osztva, s így jutottak napról napra újabb és újabb harci tapasztalatokhoz. A kiképzés ideje alatt helyben felállított sátortáborban szálltak meg a tanoncok, ahol asszonyok főztek, mostak rájuk. Majd mikor vége lett a nyárnak, a király hazaküldte a sereget. Az emberek fogták magukat és hazavándoroltak, ki-ki a saját városába. Csak a palota és a főváros őrzésére szánt katonák maradtak. A hazatérők azzal a tudattal indultak vissza, hogy bármikor, ha Brightlandet támadás fenyegeti, gondolkozás nélkül be kell vonulniuk s harcot kell viselniük, még akkor is, ha az az életükbe kerülhet. Náhim különlegesen ügyes gyermek volt, Őt személyesen kereste meg Galet, szerette volna, ha a közelében marad. Felajánlotta hát neki, hogy a palotán belül kap szállást és az lesz egyenlőre a feladata, hogy további kiképzéseken vegyen részt. Náhim boldogan elfogadta az ajánlatot.
A behívatás és a kiképzés, valamint a fegyverek és páncélzat elkészítése a végéhez ért.
Ekkor kissé megnyugodott Galet. De még mindig voltak kételyei. Zavaró volt számára, hogy a Fény ennyire szem előtt van. Mindenki tudta, hogy a palota dísztermében tartják az ország lelkét. Nehezen tudott nyugodtan ülni. Fel s alá járkált a trónteremben és idegességében tördelte kézfejét. A terem négy sarkában álló személyzet feszülten figyelt, de egyik sem mert egy mukkot sem szólni. Habár a királyt senki sem úgy ismerte, mintha agresszív lenne, de szolgái most mégis megdermedtek idegessége láttán. Miután a sötét sereg rátámadt Brightlandre és bejutottak a fővárosba is, majdnem megszerezve a Fényt, Galetet elöntötte az aggodalom és a nyugtalanság.
Így hát elküldte szolgáját, hogy keresse meg a palota varázslóját, Kerzeont. Amikor a szolga odaért, Kerzeon éppen egy új varázsige kitalálásával küzdött. Hangosan mormolt valami összefüggéstelennek tűnő mondatot magában. Ám ekkor félbeszakította a szolga:
- Kerzeon! Azonnal gyere, kérlek! Galet hívat Téged!
- Mit akar tőlem a király? - kérdezett vissza meglepett hangon.
- Nem tudom, de egész nap nyugtalan volt. Csak fel le járkált a trónteremben. Senki sem
merte közülünk megszólítani Őt. - hangzott a válasz.
Kerzeon fogta magát, kilépett a szobaajtón, majd bezárta azt maga után.
- Gyere! Sietnünk kell! - hívta magával a szolga.
Azzal mindketten elindultak a palota közepének irányába, ahol a trónterem volt.
Jó sokáig bóklásztak a folyosókon és átjárókon, mire végre elérték céljukat.
A szolga bekopogott a nagy és díszes terem ajtaján, s kisvártatva egy hang hallatszott bentről:
- Tessék! Jöjj be!
A varázsló és a szolga beléptek a trónterembe.
- Már vártalak Kerzeon! – mondta a király az ablak előtt állva.
- Bizonyára emlékedben vannak még az utóbbi egy évben történt szörnyű események.
Nos, nem tagadom, ennek kapcsán kértem, hogy látogass meg.
Szembesülnöm kellett a ténnyel, hogy Zorn kapzsisága és irigysége miatt az ország, és a Fény, valamint a bányáink veszélyben vannak. Kényszerű lépést kellett tennem, amint láthattad, így hát behívtam az ország összes elsőszülött fiú gyermekét, hogy sereget képezzek belőlük, egy esetleges későbbi támadás kivédésére. De a Fény itteni jelenléte még mindig nyugtalanít. Ezért arra szeretnélek kérni, hogy rejtsd el. Rejtsd el úgy, hogy senki rá ne találhasson.
- De uram! – szólt közbe ijedt hangon Kerzeon.
- Képtelen vagyok ekkora tettet véghez vinni. Még a nép sem ismer el varázslóként. Láthatta, hogy milyen hibát vétettem legutóbb is. Alig bírtam jóvátenni. - folytatta szomorúan.
- Ugyan Kerzeon! Gyermekkorod óta ismerlek. Soha senkivel sem akartál rosszat tenni. Jó szíved van. Már pedig, ha valaki jó szívvel cselekszik, annak keze nyomán csak jó dolgok születhetnek. Fogj csak hozzá bátran. Ha nem sikerül elsőre, ne bánkódj. Én bízom benned, mert a barátom vagy. És ez egyébként is egy olyan ügy, amiről kettőnkön és a négy szolgámon kívül senkinek sem kell tudnia. - mondta Galet.
Kerzeon erre kissé megnyugodott.
- Hát jó. Megpróbálok tenni valamit, hogy a Fény jó helyre kerüljön. - mondta.
Azzal elköszönt, átnyargalt a folyosók labirintusán a díszterembe, levette a Fényt az emelvényről, és magával vitte a műhelyébe. Mikor az ajtajához ért, körülnézett, hogy nem-e jön valaki utána, majd mikor megbizonyosodott, halkan becsukta ajtaját és magára zárta azt. Lerakta a Fényt a munkaasztalára.
A Fény egy ökölnyi kristálygömbben lobogott. Kerzeon leült, fölé hajolt és hosszasan bámulta, miközben egyfolytában azon törte az agyát, hogy miként rejthetné el.
Néhány perc elteltével felállt, odalépett a varázskönyvhöz és céltalanul lapozgatta. Majd hirtelen megállt a keze. Mestere jutott eszébe. Balios folyton megemlített egy gondolatsort. Szinte minden nap elhangzott, ha elment a kedve Kerzeonnak a tanulástól a kudarcok miatt.
Balios, amikor kis tanítványa szomorú volt, vigasztalóan a következőket mondta: "Ha majd egyszer igazán szükség lesz a benned szunnyadó erőre, akkor az meg fog mutatkozni. Bármit el tudsz érni, csak erősen kell akarnod. Csak el kell engedned a képzeletedet, és akkor már a könyvre sem lesz szükséged."
Ezek a mondatok jutottak eszébe Kerzeonnak. Lassan mosolyogni kezdett, majd hátat fordított a könyvnek és a gömb felé irányította figyelmét. Közelebb lépett hozzá és a magasba emelte a kezeit, szemeit pedig rá meresztette a misztikus tárgyra.
Koncentrált. Erősen koncentrált, de nem jutott eszébe semmi. Végül semmi sem történt.
Ezután csalódottan leeresztette kezeit és kifújt egy kis levegőt tüdejéből.
- Na jó! - gondolkozott hangosan.
- Most nem ment! De ne add fel Kerzeon! Próbálkozz! Próbálkozz újra! - morgott magában.
Ismét maga elé emelte a kezeit, a gömb fölé. Majd most a megfeszített koncentrálás helyett megpróbált ellazulni. Elképzelt magában egy erdőt, melyben hatalmas öreg tölgyfák voltak, ezüst színű levelekkel. Amint stabilan látta szemei előtt a képet, vágyat érzett magában, hogy oda szeretne jutni.
Kis idő múlva a szobája eltűnt a látóteréből és felváltotta az a kép, amit maga elé képzelt.
Az erdőben találta magát és lábai előtt a Fényt. Körülötte ott terebélyesedtek az óriási, öreg tölgyfák, melyeknek levelein ezer sugárban szóródott a nap fénye. Ezüst színű fényárban csillogott minden levél s a fűszálak között virágok kandikáltak.
Felvette a kristálygömböt, és elindult az erdőben. Nekilátott létrehozni Ezüsttölgyet és vele minden lakóját, hogy végül elrejthesse benne a Fényt, hogy rábízhassa a kristálygömböt az Őrzőkre.
Képzelete által megalkotott minden állatot és csodás lényt az erdőben. Majd legvégül az oroszlánokat tette uralkodóvá a többiek felett és nekik adta a Fényt.
Auros, Ezüsttölgy királya átvette a tárgyat és megesküdött rá, hogyha kell, akkor még az élete árán is megvédelmezi Brightland Fényét.
Ezután Kerzeon elköszönt Aurostól, majd egy pillantással köddé vált az oroszlán szemei előtt. Kiportálta magát a világból, amit alkotott, s ismét a szobájában találta magát, a varázskönyve előtt. Ekkor fogta magát és végigrohant a palota folyosóin. Kopogott a trónterem ajtaján, s mikor beengedték, örömmel telve újságolta Galetnek:
- Sikerült elrejteni a Fényt, királyom!
- Nagyszerű! - hangzott a boldog válasz.
Ám ahogy ezt elújságolta, eszméletlenül a földre omlott. A hirtelen felhasznált nagymennyiségű varázserő miatt teljesen kimerült.
A király szólt a szolgáinak, és elvitette Őt a gyengélkedőre.
Galet ezután láthatóan sokkal nyugodtabb lett. Brightlandre és Luminopolisra lassacskán visszatért a nyugalom.



A weboldal neve:
Pieris · Πιερίς
interaktív kortárs művészeti portál
https://www.pieris.hu

A mű linkje:
https://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/132542