Szeretlek-fohász

Táncol a fény,
míg fekete árnyékba
gyanta éget
kitörölhetetlen jelet.

Pokolba a lánggal! –
Írj, könyörülj! – hisz
válaszra váró üzenet
feszül visszhangra
várva,
alélt redőnyök mögött
csíkokban zizeg a kín,
s a magamra tákolt,
élet-kalitkám ajtaja
zárva;

amott,
szabadon verdes
a magány
egy láthatatlan part
túloldalán,
hol a horizont
rég mozdulatlan...

szilánkra tört
alkonyatban
keresem feledett
vágy-örömök ízét,
valahol a csendes
Duna-parton
remegő kezem
álomarcodhoz ér,
de a révület hazug,
s csaló a gyönyör,
mert kallódó lelkünk
ma is kísértettáncot jár
egy orkánok csipkézte
szikla peremén.

(imám hangtalan,
templomi mécses
szeretlek-fohász
a szerelmedért)

Megjegyzés: ppj
2012/2016