Most is
szavam oly halk,
mint az erdőben
kanyargó,
csobogó
kis patak, mely
kavicsot mos,
de nem fárad.
Lombok közt,
miként
a fény árad,
vízen siklik,
mélyére jutva,
tán görget
hegyeket,
ki tudja.
Gondolat,
fényéveket
bejár,
mindegy,
hogy hiteles,
vagy lejárt,
ha ellened,
túl sokszor
lázad,
akaratlan
rombolja
házad.
S ha mégis
konokul
követed,
ugord át
akkor
a köveket!
Megjegyzés: 2012. 08. 08. J.