Belváros

Vakolathullató
szürke házfalak,
tapintható idő.
Az utcán nyüzsgő
forgatag.
Stukkóval díszített
épületek,
néhány bérház
lehangoló,
piszkos festéke
pereg.
Jól megfér egymással
a luxus és a kosz,
ez az igazi
belváros.
Elfeledett
mellékutcában,
régi időket idéző
girbe-gurba macskakő
domborul lábam alatt,
réseiben a kakaslábfű
szabadon nő.
Eresz alatt gubbasztó
foszlott tollú galambsereg,
korláton könyököl
egy öregasszony,
sanyarú sorsán
magában kesereg.
Valahol zongora szól,
dallama keveredve
a lecsó illatával,
lebeg a roskadó
kémények fölött.
Körfolyosó,
csenevész ecetfát
ölel körül,
lombja a magasba tör,
ringó ágain hangos
verébcsapat ül,
egymást taposva,
a napfénynek örül.
A hőség a házak
közt reked,
minden ablak nyitva,
az ebéd már fő,
asszonyok dúdolnak
önfeledten
a lábas fölé hajolva.
A Bajza és a Szondi utca,
hajdan ápolt
szoborkertet
fog közre,
tanítványok képzelt
alakjai
hevernek itt
szerteszéjjel,
félig kifaragott,
örökre kőbe fagyott
mozdulatok,
negyven éve a
a befejezést várják.
A Ferenciek terén,
egy utcai árus,
a templom előtt
hasztalan
árulja portékáját
már kora reggel,
majd egybeolvad
az arctalan tömeggel.