huszonkilenc
megértem ezt is,
bár még krisztusi fényt
nem alkotok szerény kereteim között,
csak egybeolvadok a tájjal,
és szívemet ajánlom a Holdnak,
amiért magam lehetek!
százéves csodákat írtam
és neked adtam a hegyeket duplán,
azért, hogy szeresselek.
csillagok hulltak bennünk,
csillagok egy régi álmon,
bennem és bennük hiszem,
hogy újra feltámadunk!
***
magamban hordozlak napsütötte anyám!
kérgeim mind lehullnak a porba,
(ha rád gondolok ennyi év után);
téged hiába szeretnélek,
nem tudlak arcommá formálni.
élni és törődni adtál perceket,
órákat a megértéshez,
és ami jutott, abból szerény vacsora futja.
majd magam formálom újra zölddé a ligetet,
én fogom két kézzel az újszülötteket,
és felnevelni a mihaszna éveket utánad.
***
dolgozom.
hírvivő vagyok ezer asztalnál,
kétezer éhes száj mellett,
és naponta fáradok el értük,
hogy rend legyen.
rend,
mint, ahogy lélekben is ezt szeretném:
értelmet utánatok,
értelmet a rendnek.
tavaszi szőlőim mára már borrá értek.
magamban nem is kutakodnék,
de még szólhatnék,
felesleges lenne
elég ha a papírok megjegyzik helyettem
amit mondok.
Megjegyzés: 11.10.08