töredékeim V.
1.
az idő véges;
tükörképem motorizált sóhaj,
végelgyengülés:
lesz utánad
tisztább holnapom.
január van,
súlyos fagyok visznek,
és naponta megálmodom
a semmi képletét…
2.
kitépem magam a télből
s vele együtt-e századvégi szorongásból,
hordanám újra az ősz maradékait,
és szíveket kreálnék betűkből.
összehoznám a tavaszt a fákkal,
a meghízott virágokat kezedbe adnám,
és lenne értelme kimozdulni végre,
vonatra szállni a végtelenségig -
széttaposott emlékeket őrizni számban,
és lábad nyomát adni az útnak,
veled találkozni és megmaradni
készülök immáron újra…
3.
szépre híznak majd a fák
és meddőre a virágok,
új ízeket kóstolsz szebb jövőért.
4.
összenyom az idő,
mert kell az ész sóhajra.
összenyom, mert hiába,
még éneklem zenédet.
undorban élek halálig
fertőmben, amit felvetettem,
undorral szólsz te is belém;
undor, ami megszül minket.
5.
ha lehetne titkot írni,
elmondanám.
6.
kicserélt tegnapokat adtam,
meghoztam jövődet,
érzem a múltamat:
benned feszíti az idegeket.
7.
ahogy törik a pohár:
remény is egyszerre össze.
Megjegyzés: 2010.: mostanság