Önismereti kör

Mikor megszületett, Betlehemben jártam,
(visszaállt a naptár, az óra nullán van):
álltam a jászolnál, állatok köröttem,
testet öltött köztünk az eddig testetlen.

Egy hang szólalt ekkor, hallhatatlan halkan:
felveszlek én fiam, köröd megnyitottam,
önismeret-tantárgy, harminchárom éves,
hatvanhat szemesztert győzve hozzám léphess.

Mint minden csecsemő, tiszta lapú leltár,
indul a lapozás, nem éri a szenny-ár,
játszott a homokban, faragott széklábat,
tagadta meg anyját, oltott családfákat.

Mint dalai lámát, választott tanítványt,
tizenkettes körben szerepeket osztván,
majd e szerepeknek megszabta a medrét:
születtek még egyszer, csak tegyétek, mit én.

Boldogok kik lesznek, felsorolta őket,
kék fűmaggal vetett hegyi legelőket,
mondotta: úgy, úgy, úgy szeressetek, mint én,
(vakon araszolunk ezen szavak mentén).

Sokak voltak véle, ellene még többen,
virrasztók aludtak a Gecsemán-kertben,
ködként szállt alá a hétalvós álomkór,
árulunk ezerszer, míg a kakas nem szól.

Sötét, csend és magány, suhanó kígyó-társ,
kinek szemében ég a gyilkos virrasztás.
Eltapossa fejét e virrasztó-társnak,
végtelen űrt nyitva magányos magánynak,

fagyos rettegésnek, támadó kétségnek,
mindenség határát őrző semmisségnek.
Arcra borul gyengén, pohár múlásáért,
saját akaratját cseréli Atyjáért.

Lenni kell, hát legyen, add Júdás a csókod,
se rossztól, se jótól nem kapsz érte bókot.
Valami kezdődik, valaminek végén,
táncot jár a fényár a borotva élén.

Visszatükröződik? Örökre elmúlik?
Borús fekete ég villáma csapódik.
Fehérfoltos térkép: péntek éj s a szombat,
a nyitott kör zárul, hajnalban, vasárnap.