Mintha vihar jönne

Ma jó volna kicsit messze menni
– nem örökre, elég egy kiskabát –,
csak pár üres órát zsebre tenni,
s úgy futni járatlan utakon át.

Elveszni, mint kit nem is keresnek,
csak áttűnni titkon, mint őszbe a nyár.
Csuklómon – tik-tak – vernek a percek,
indulnom kéne, mert valami vár.

Ma közel a távol, megérintem,
s lábamhoz ülnek sosem járt helyek,
egyikük máris fogja a kezem,
lehet, egy pár napra vele megyek.

Hívnak a messzik, a holnemvoltak,
ma zavar a máskor jól eső csönd,
még ma jöjjön el hozzám a holnap,
kicsi és szűkös most nekem a Föld.

Ma olyan, mintha nagy vihar jönne,
vajúdó ég alatt rohan a szél.
Kitárt karokkal állok elébe,
vigyen el messze – ha hazakísér.

Megjegyzés: (Ez egy korábbi versem két új versszakkal kiegészülve, picit "újratöltve".)