Amatőr Művészek Fóruma

Ibolya s a hóvirág kérdez,
Mert másoknak nincsen
Kedve ehhez.

A hajnali ezüstcseppek
Zöld levélre telepedtek.
Örvend a zöld árva levél,
Hármat nélkül ő alig él.

Ingét gombolja egy virág,
kitárja szépségét, bimbóját,
szívéből a szerelem illata árad,
átadja magát a forró nyárnak...

Csendes a rét, üde szirmokat izzad a föld epekedve,
hű kicsi lelkemen évtized álma ragyogva elég ma,
reggel a fény fura vágyairól locsog elkeseredve,
csillog a fátyolos ég, vele libben a tej-puha hajnal.

Pőre leány keze nesztelen érint hajnali vágyat,
szép szeme tág horizontra idéz arkangyali szárnyat,
száz hebegő ima, fűzfalevél rezg' glóriaképpen,
szív, remegő akarat-pihe nyújtóz' rét-ölelésben.

Nyári égboltra
hullócsillag ívet fest
szentjánosbogár.

Korhadt fatörzsön
átnyilall a napvilág.
Benne új fa nől.

A köd ázott hajamba tapad
gyöngykavics gurul talpam alatt
a kertben egy lehajló ágon
fonnyadó körte lóg

Hiába keresem… ő talál meg engem.
Álmomban befogja hátulról a szemem,
átöleli lelkem, s huncutul felnevet.
Boldogság így csal szemembe könnyeket.

nem keresi senki
a teremtés eldugta
egy aprócska falura figyel
nem jár arra senki
csak én csodálom
a kicsiségét meg se látom

Egy merő fel-felcsippanó magány a nádas;
sustorgó hőség nyaldos lapuló riadalmat,
míg felhőkbe gyűlve kering az aggodalom,

Ha lehunyom szemeimet
ismét ott vagyok,
mint fákon eső mosta,
szélcibálta imaszalagok.

Lángba borult az erdő,
ropognak a nádak,
narancsnyelvek
kúsznak a magasba.

Aztán elkezd esni az eső. Az egyik szárán még sárga virágú, a másikkal már fehér ejtőernyőket szélnek eresztő pitypang mellett a tücsök hátrébb húzódik a lyukban, feladja a párzásra hívó és területet kijelölő koncertet, ahogy egy kövér esőcsepp épp a két csápja között találja el. Távolabb a kecskebékák is egyre halkabbra fogják a brekegést, aztán az esőtől megzavart szúnyogokra figyelnek inkább a széles leveleken ülve.

Rög
alatt
ábránd-ok,
csíra-álom:
Sejtmaghasadás.

A birs megérett, mint az ősz, fanyar lett.
Tort ült nyári fák fölött a múlás.
Vén magamtól megpihenni kéne.

Kusza időjárás - április,
Szelek s néha felsüt a nap is,
Hiába gépzaj, sok robogás,
Trónon a kék madárcsacsogás.

Tó
Tatán
csendesen
ringatózik
Hold ezüstjében

kék kék kék kék kék kék fekete fekete fekete
hideg fekete rideg fekete sötét sötét kék
sötét sötét kék sötét szoba sötét szoba
fekete lámpa sötét szoba fekete lámpa

Ordítva megy némán jön
Hasadó hajnalon
Hold hátán könyököl
Bájolgó felhők között
Kiáltva szippantja magába

Fényesre fent karmaiddal
felhasított felhők
mögül lested, vár-e rád,
megérdemel téged?
Felkészült a világ,
láttad, a föld hideg, jeges,
a mindenség a faggyal jegyes,
mégis utánad eped,
csak téged magasztal,
legfőbb vágya
egy affér a tavasszal.

フォトネガティ ヴ。
フェケテ・ホヴィラガ
ニャリ・ホモコン。

Megjegyzés: (Nem fordítani, csak olvasni!)

Elpárolgott az éjszaka sziluettje;
felébreszt az élettől hemzsegő reggel.
A tölgyes erdő színes zsongással
megtelt. Legyezőként szárnyait bontja
egy ördöglepke. Fekete folyamként,

Fényt szőtt fotonból,
hegedűre hangolta,
időcsipke lett.

a természet nyers ereje most égszürke
omolj hát rám nyárba üdítő zápor
emlékem színeit szélviharba gyűrted
míg lassan hulló könnycseppekké fázom

Hajnaltájt indultam el,
nem láttam az eget,
azért mentem olyan korán:
zöld levélről friss harmatot
asszonykámnak vigyek.

Szürke fény derengett az égen,
esőt hoztak borongó fellegek:
hogy lemossák az erős-zöld
levelek nehéz porát, a szikár

Csordogáló kihűlt ágak,
vágyak közt kis patak árad,
erőlködik nincs deleje,
fehér deres költészete.

szirmokban hull alá a perc
csúszkál szállongó apró kristályon
oldott fehér idők úsznak
varjúsereg didereg az ágon
a fakéreg is fázik csak
egyik fele barna
koccan a lég mintha
az isten hidege
az ablakokba marna