Amatőr Művészek Fóruma

A százszorszépek közt a fűben
remeg egy kis szürke madártoll.
Mi történhetett itt?
Vagy más kertekben, akárhol?
Óvatosan felemelem,
míg nekem is remeg a kezem:
ó, még milyen fészekmeleg
és puha, selymes,
akár a ma született fiókák,
vagy a gyerekek.

Szemembe barnul a nyár, behegednek a letépett rózsák szárai.
Hajnali harmatok lassan dérrré párnásodnak,
elsorvadnak a nyárnak erős lábai.
A szelíd tó, csak néma víztükör. Hallgat benne
az emlék.
Mily csodás felfordulás, zsibongó élet volt itt nemrég!
Fáj nekem az elmúlás,   hiányozni fogtok ti harsogó zöldek!
Szirmai sok száz tarka virágnak, és langya is az illatos földnek.

Lassan elmúlnak a hosszú nappalok,
szedelődzködik immár buzgón a nyár,
puttonyába rakja, mi jó és szép volt,
s itt marad nekünk a kifosztott táj.

Halványabban pislognak a csillagok,
ökörnyál úszik az elpilledt mezőn,
ördögszekeret hajt a rút őszi szél...
de bennem a nyár még visszaköszön.

Vacogó levelek hullanak a fáról
bús nótát lehelnek most az elmúláról,
bánatos szívemben szomorúság ébred
akárhogy fékezem, csak rohan az élet!

Hervadó természet dajkálja a csendet
feltörő emlékek szívet melengetnek,
vándorló madarak messze délre szállnak
az ősz már kopogtat, vége van a nyárnak!

Megjegyzés: Ada, 2o17. 1o. 19.

nyár után peckesen az ősz lépeget
reszelgeti kiszáradt homok-torkát
Nap-csókolta itókából kéreget
s kancsókba nótázik buborék-kottát

Megjegyzés: 2017
ppj

Vagyok hullám, ki csendesen zubogva
habos fodraival a lapos partot mossa,
s tajtékot vet araszolva egyre,
egyre messzebb, a mélységet feledve,
s a mélységtől rendre erőt merítve
érkezik el lassan egy sziklaszirtre,

Ropog a tűz, kandalló,
rajt' gőzölgő pantalló,
s forró tea szárazon.
Madárlátta lábnyomok
téblábolnak a havon.

Csöndes, szerény - úgy mutatja,
van neki szúrós tövise,
mely az embert megszurkálja.

Nahát, ugye megvan máris,
az ember hosszan kesereg,
ha megszúrja őt a tövis.

még fénylett a délelőtt
még virult a nyár
de estére beszőtték haját a pókrajok
kihullik mind - mondta a reggel
és köszönt az ősznek
jó napot

Dívaként búcsúzik a nyár,
még virágszőnyegen suhan,
kihívóan kacérkodik,
mosolyog titokzatosan.

Színpompás ruhában táncol,
szemében huncut ragyogás,
boldogság bimbója bomlik
arcán kései hervadás…

Megjegyzés: Ligeti Éva
2017. 01. 01.

Hirtelen inalt el a nyár,
össze sem csomagolt, csak ment...
nyomában az ősz beszökött
lucskosan, hidegen,
ablakon zörgetett.

Könnyet sem tudtunk ejteni,
oly gyorsan elsuhant a nyár.
de mi nem fogjuk feledni
a szép perceket, mit
puttonyunkba raktál.

Gomolyog felhőkkel a hajnali pára,
bújik a hegycsúcs, mint puha paplanába.
Lebbenti, űzi szél, nem kell még rejtőzni,
hisz csak most kezdődik, s jó itt elidőzni.
Szárít őszi vigasz, mert csupa könny a zöld,
bús melankóliára napszíneket ölt.
Vöröses árnyalat élekre, fonákra,
mind egy emlékezés a nyár mosolyára.

Mikor az ősz hűvöse rám csendesül,
szél kerget el mézszínű napokat,
a háztetőkön fáradtan meg-megül,
levelet visz, mint fáradt hangokat.

Szeptember lett, az idő, hogy rohan,
a reggelekkel futok álmosan,
majd elragad sóvár csodálkozás,
feltűnik néhány apró változás.


Megjegyzés: Ligeti Éva
2015.08.26.

Halkan szivárog át a nyári légen,
hízeleg, suttog-csiklandoz a szélben
az este nyugtató csend szimfóniája,
minden angyalnak kelleme, bája.

Pirkadat parfümje terjeng a Kék Hegyen,
(bekúszik bőr alá, szívünkbe egyaránt)
bágyadt tekintetem völgyén legeltetem,
az illatfüggönyön át vérszemre talált.

Megjegyzés: (2017. augusztus- emlékek alapján)

Enyhül már a nap heve s fénye tompul
lassan a nyár vélünk őszre fordul.
A kósza szél hozzánk csendben beoson,
és kergetve a színes leveleket,
az elmúlás harangja kondul.

Izzadt virágszirmok levegőt kapkodván...
pihegnek a fűben, porosodnak - botrány!
Fáradt tekintetük egyre feljebb pillant,
esedezve várják: oltsd már le a villanyt.

Megjegyzés: (2017. július/augusztus)

Aszalós ez a nyár, csak a tűz meg a kár.
Lángolnak erdők rétek, napra kimenni vétek.
Elfogy a harmat, a pára, szárazság ül ki a tájra
Kemencemeleg a tapló, üresen tátongó kagylók.

Fekete, piros,
izzik a szirom,
fanyar illata,
íze a számban,
kábult pillanat
májusi nyárban.

*
Lángoló szoknyácskák ráncos
fodraiba bújik táncos
kedvű, pajkos szellőfiú,
kacéran billen a hiú
pipacshölgy, és belepirul.