Amatőr Művészek Fóruma

Ej, az a komisz kis mosolyod,
Amely mindig annyira édes
És ha kék szemeid lehunyod,
Arcocskád, olyan tüneményes.

Mindig veled szeretnék lenni
Ennyi, amit én kérek tőled
Veled kelni, este pihenni
Ismerni jelened, s jövődet.

Cérnaszálon himbálódzik
ez a szerelem.
Fennakadt szavak ág-bogán,
hűség és hűtlenség között.
Egyiknek szárnya nőtt
hát elröpült.
Másik ágyunkra ült.
Hogy ne lássuk
behunyta szemét.

Verőfény köszöntött ma reggel.
Színes fény-pillangó álmom
ablakomon mélázva kirebbent.
Szivárványa nélkül most fázom.

Ölelj valóvá!
Ne engedj elillanni, kérlek!
A sarkon kúsznak már a fények.
Szoríts, mert félek!

Az éj megóvhat.
Tudod, most szavak nem kellenek.
Csak repíts a szivárványon csendben,
és ringass engem!

Megjegyzés: 2013. 09. 22.

Hamvadtam, égtem csókos ajkán,
félig szívott parázs cigarettaként,
s úgy fújta ki ernyedt füstkarikám,
mint megunt, kiolvasott regényt.

A Végső kapcsolatot tudattalan keresve,
nagy utat tettem meg, úgy, ahogy Te.
Megtörtént és
Most igazán mindent kockára tettem
őszintén és szeretve
meleg szívvel vezérelve.

Álmok. Az ember legmélyebb rejtekének gonosz felbujtói. Gyakran hordoznak tanulságot igaz valónkról, s tisztázzák azt, melyet nem vallanánk be józan eszünk gátjaitól. Föltárja agg fájdalmainkat és homályba veszett kínjainak, hogy ismételten beleborzonghassunk. Olykor mégis, mintha a jövőt sejtetnék, vagy egy kitalált jelen abszurd látomását egy különös asztrál síkon. Forgolódtam s agyamban gyermekzsivaj zengett alattomos gyilkosként gúzsba kötve engem. A tornácon kuporogva meredtem a copfos kis bestiára, ki arcát eltakarta előlem. Izzadtan nyitottam ki a szemeimet és pillanatokig az képzeltem a verandán fekszem. Nyár volt, s milyen forró meleg!

Ülök itt. Ha oldalra nézek,
még látom figyelmes arcéled,
ahogy a monitorodat nézed
- majd felém fordulsz,
csillan a kékség szemedbe',
rám mosolyogsz, és súgod felém:

Szeretlek.

Megjegyzés: 2017. szeptember 18.

Gondolj majd reám
ha buja köntösét
rád teríti az
az éj
s a hold még messze jár
ha
szép szemeden
megcsillan egy fény
s vágyat kelt tétován

Ma könnyezik az ég és könnyeznek a fák,
gyötrő fájdalommal gondolok éppen rád.
Szemem sarkából is könnycsepp csordul elő,
fejemben bambulva zakatol a velő.

Nyár volt. A nap melege szinte égette Linda arcát. Morcosan törölgette a szemeit, és az órájára pillantott. Tudta, hogy ez a nap másabb lesz, mint a többi. Érezte. Eddig szürkén és magányosan teltek a napjai. Egy igazi férfira várt; egy olyanra, akire ha ránéz, beragyogja a szívét a szerelem, és a gondjai is kevésbé tűnnek nyomasztónak. Hosszú, sötét haja, tengerkék szemei voltak a lánynak. Amikor csak elmerítkezett a gondolataiban, mindig az jutott eszébe, hogy talán magas termete az, ami miatt nem kell senkinek, vagy, mert kicsit testesebb. Már tizenhat éves, és nincs semmi tapasztalata; csak egy vágy, egy álomkép, ami lehet, hogy az is marad mindörökké.

"A tengerbe most hanyatlik a Nap",
sugarai mélyen a vízbe rejtve.
Ághegyén vöröslik az ég,
téged látlak hullámokba felejtve.

Te vagy a pusztító tűz,
Te vagy az éltető víz.
Minden, mi tehozzád fűz,
vagy ami előre visz.

Rátok hagyom majd a sárgarigó dalát,
a rózsalevélről gyöngyöző harmatom;
nyárvégi tücsköket zenélő pamlagon...
ahol most éjente koncertjük hallgatom.

Megjegyzés: (2017. augusztus-szeptember)

Csókodra szomjazom, akár a sivatag.
Kiszáradt lelkemnek az eső csak te vagy.
Gyere el öntözd meg hervadó szívemet!
Örökké tart akkor bennem a kikelet.

Dehogy furcsálltunk tarka avart
akkor még fürge lábunk alatt.
Dehogy fogtuk be kényes fülünk,
mikor a parton ellépdeltünk,
öreg Dunának puha szélén,
akkor már te voltál csak a fény:

Semmi vagy, körülveszel,
és lelkem benned olvad el
- és minden vagy, a végtelen,
táncolsz velem a fényeken.

Megjegyzés: 2013. július 26.

Ott és akkor megszerettelek
mert akartad,
mert a kezemet fogtad
mert felhúztál a fényre
mert rávilágítottál az életre.

Szánalmas, ahogy ma élsz,
saját világodba,
megfeszült tempóban
űzött vadként a természetben.

Csillagsuttogások töltik meg az éjperceket.
Bujdokol a hold - most nem nevet - sovány.
Lassanként elfogy talán. Az ég sötét, hideg.
Alatta az őszi kertben álom remeg. Minek

Megjegyzés: 2017 szeptember 12.

Reggel hétórakor
már borús minden
eső esik
s ablakom előtt
a vadmegyfán
pereg a földre
Vártam a leveled
nem írtál hiányzik
hiányzol nekem
mert
utánad vágyódom
már örökre