Amatőr Művészek Fóruma

Ölelj valóvá!
Ne engedj elillanni, kérlek!
A sarkon kúsznak már a fények.
Szoríts, mert félek!

Az éj megóvhat.
Tudod, most szavak nem kellenek.
Csak repíts a szivárványon csendben,
és ringass engem!

Megjegyzés: 2013. 09. 22.

A Végső kapcsolatot tudattalan keresve,
nagy utat tettem meg, úgy, ahogy Te.
Megtörtént és
Most igazán mindent kockára tettem
őszintén és szeretve
meleg szívvel vezérelve.

Álmok. Az ember legmélyebb rejtekének gonosz felbujtói. Gyakran hordoznak tanulságot igaz valónkról, s tisztázzák azt, melyet nem vallanánk be józan eszünk gátjaitól. Föltárja agg fájdalmainkat és homályba veszett kínjainak, hogy ismételten beleborzonghassunk. Olykor mégis, mintha a jövőt sejtetnék, vagy egy kitalált jelen abszurd látomását egy különös asztrál síkon. Forgolódtam s agyamban gyermekzsivaj zengett alattomos gyilkosként gúzsba kötve engem. A tornácon kuporogva meredtem a copfos kis bestiára, ki arcát eltakarta előlem. Izzadtan nyitottam ki a szemeimet és pillanatokig az képzeltem a verandán fekszem. Nyár volt, s milyen forró meleg!

Nyár volt. A nap melege szinte égette Linda arcát. Morcosan törölgette a szemeit, és az órájára pillantott. Tudta, hogy ez a nap másabb lesz, mint a többi. Érezte. Eddig szürkén és magányosan teltek a napjai. Egy igazi férfira várt; egy olyanra, akire ha ránéz, beragyogja a szívét a szerelem, és a gondjai is kevésbé tűnnek nyomasztónak. Hosszú, sötét haja, tengerkék szemei voltak a lánynak. Amikor csak elmerítkezett a gondolataiban, mindig az jutott eszébe, hogy talán magas termete az, ami miatt nem kell senkinek, vagy, mert kicsit testesebb. Már tizenhat éves, és nincs semmi tapasztalata; csak egy vágy, egy álomkép, ami lehet, hogy az is marad mindörökké.

"A tengerbe most hanyatlik a Nap",
sugarai mélyen a vízbe rejtve.
Ághegyén vöröslik az ég,
téged látlak hullámokba felejtve.

Te vagy a pusztító tűz,
Te vagy az éltető víz.
Minden, mi tehozzád fűz,
vagy ami előre visz.

Csókodra szomjazom, akár a sivatag.
Kiszáradt lelkemnek az eső csak te vagy.
Gyere el öntözd meg hervadó szívemet!
Örökké tart akkor bennem a kikelet.

Dehogy furcsálltunk tarka avart
akkor még fürge lábunk alatt.
Dehogy fogtuk be kényes fülünk,
mikor a parton ellépdeltünk,
öreg Dunának puha szélén,
akkor már te voltál csak a fény:

Semmi vagy, körülveszel,
és lelkem benned olvad el
- és minden vagy, a végtelen,
táncolsz velem a fényeken.

Megjegyzés: 2013. július 26.

Ott és akkor megszerettelek
mert akartad,
mert a kezemet fogtad
mert felhúztál a fényre
mert rávilágítottál az életre.

Szánalmas, ahogy ma élsz,
saját világodba,
megfeszült tempóban
űzött vadként a természetben.

Reggel hétórakor
már borús minden
eső esik
s ablakom előtt
a vadmegyfán
pereg a földre
Vártam a leveled
nem írtál hiányzik
hiányzol nekem
mert
utánad vágyódom
már örökre

Egy angyallány szállt alá a pokolba értem,
amikor már semmi jó szót nem reméltem.
A napsugár arca mindent beragyogott,
el sem bírtam hinni, hogy most vele vagyok.

Minden szívre szerelem a gyógyír,
Most kettőnké, szeressünk, hisz jó így.
Öröm percei lüktessen benne,
Az életnek is értelme lenne.

Miután rózsám üzenetét megértette és elfogadta hétköznapjaim eufórikus álommá váltak. Elfogadta és nem szólt, ha akart is biztosan nem mert, ábrándos tekintete igazán káprázatos volt, olyan fülledtség keletkezett a mellkasomban, mint a nyári nap alatt a kék égbolt vakításától megrészegülve heverve a pázsiton. Felfoghatatlan volt. Kegyetlenül szorított és nem engedte, hogy ellenszegüljek. Kilépett a testemből vágyaim alkotta szellemem, kézen fogva rávett a cselekedetekre, honnét már nem hátrálhattam meg. Egyértelműen közöltem s veszélyessé lett, még kockázatosabbá, addig nyugvó kívánalmam, hisz kis híján viszonozta.

napomnak némuló beszéde átfonva
visítanak egyszerű vonalak
papírhősök szambáznak
zord felhők emlőin csüngve

Szellemasszony megjelenik ma nekem,
egyszer láttam, és azóta keresem.
Felkészülök, mint egy angyalt, fogadom:
fehérben lesz az én Szellemasszonyom!

Veled álmodtam
az éjjel
a Dombnál voltunk
fogtam a kezed
a víz felszínén
felhők úsztak
a nap villant a tükrén
amikor megöleltél
amikor
két karommal
megöleltelek

Kiszórok az éjszakából minden bánatot.
Kitárom két karom, és tisztán várlak ott
hol összeér az éjfél és a hajnal.
Csak mosolyokat hozok majd magammal.

akkor is ha leszakad az égbolt
és cunami sodorja el életem
akkor is ha reng a föld és
lángra kap az óceán
akkor is ha kihuny a nap és
lezuhannak a csillagok

A Legzsuzsannábbnak!

Kezdőbetűkkel


A nevedet nem mondta többször, senki más,

Legalább tízezer, névbe zárt vallomás.

Elsuttogva halkan vagy csak úgy magamban,

Gondolatban Előled, Feléd futottam!