Amatőr Művészek Fóruma

Nem akarok mást,
csak
friss levegőt,
ne feszítse mellkasom sóhaj,
könnyű szívvel indulni a hegyre,
felhőtlenül nézni messzeséget;
találgatni, mit susognak fenn a fák,
tündértáncot járni levélzizegésre,
beszívni az erdő avarillatát,

Nézlek. Kinn a csend alá szalad az est,
úgy remeg a fény az ablakon, ahogy
ujj varázsol húrra könnyű dallamot.
Régi sor kel dalra így: kenyér, s a test.

A kerti bútoron csalóka fények,
fejed fölött aranyba ring a messze,
egy új tavaszba hív pacsirtaének,
s a nap simítja színeit kezedre;

Nézlek, ahogy felállsz. Megváltoztál,
De tudom, az vagy, ki rég voltál
Nekem.
Talán megállhatnál, és
Maradhatnál még itt velem, nekem.

Tibi a délutáni bevásárlást intézte a közeli multiban. Feje kótyagos volt még, nem rég járt le a hosszú műszak a gyárban, és hazafelé beugrott.
Ahogy figyelmesen sétált az áruval megrakott pultok között, azon tűnődött, mi az, ami kellhet otthonra. Sorra vette a dolgokat, latolgatta az árakat. Várta otthon a család, a gyerekek, és a felesége, akivel lassan már húsz éve voltak együtt.
A piros címkés termékek akciósak voltak, és Tibi előszeretettel vásárolta ezeket. Nem vetette fel a pénz, hiába dolgozott három műszakban. Nem voltak gazdag szülei, nem örökölt, lottón se nyert soha. Mindent, amije csak volt, maga teremtett elő azzal, hogy fiatal kora óta keményen dolgozott. Megszokta már, hogy húzza az igát, nem volt ezzel gond, beletörődött, élni muszáj volt.

Csipkés köntösödben,
halványodni látszol.
Már nem vagy a Nap és a Hold,
csak vágy, buja-szelíd ködben,
kinn, a szép határban játszol.


Hosszú tél után, nyúló ábrándok
tavasszal könnyen megesnek
a lányok!...

Sétálok a Duna parton
A vizet figyelem
A hullámokban lehet a válasz

Még egy percig, lehetnék perced?
Hajnalod, harmatos virágzó kerted?
Holdad, az útjelzés éjfél idején?
Mennydörgés felhőkben, viharok pusztító égi rejtekén...

Láttalak a réten,
virágzó ajkú rózsa!
Ahogy hűn lebegtem
feléd: behulltam a tóba.

Szüntelenül csak rád gondolok,
vágyaimtól aludni sem tudok.
Ha látlak nagyot dobban a szívem,
felöltözve szerelmes díszben.

Bárcsak lehetnék én őszi szellő,
hogy borzoljam szőke hajadat.
Vagy lehetnék én egy remek festő,
festhetnék szerelmes szavakat.

Elindultam megkeresni téged,
Szeretnélek megtalálni végre.
Nem hagy nyugodni sok szép emlék,
Szívemre nagy hatással vagy még.

Nem mondhatok én ma sem szebbet Neked,
mint megköszönöm azt a szent csodát,
hogy megengedted, hogy szerethesselek,
s társam vagy immár ötven éven át.

Megjegyzés: / A házasság hete /

Ha egyszer szerelmes lennék,
akkor se ünnepelném meg
Valentin napját,
az angoloktól
átvett szokást.
Én magyarul
szeretnék szeretni.

Sötétbe nézek
Nem látlak Téged
Érzem a lélek
Érintését.

ujjak simulnak nyughelyükre
puha tenyerek közt nincs tér
ernyed egy kicsit
rég kinőtték a gyűrűket

feslett képei az alvó köveknek
füveink selyemútján követtek
végtelen hosszúnak tűnő utamon
kerestem és réveteg kutatom
mit vágyból szőtt álmaimban bejártam

Mondd, emlékszel-e még, milyen volt önfeledten nevetni?
Földön fetrengve könnyeinkkel a padlót etetni?
Mondd, emlékszel-e még, milyen volt csókomnak íze?
Miközben hajnalok hajnalán ajkadat a dér csípte?
Mondd, emlékszel-e még ölelésem melegére?
Amibe a világ összes fájdalma beleférne?

sápadó ablakon
jégvirágok nyílnak
szirmokon átdereng
a sárga holdsugár

Nekem jó lenne,
Ha itt lennél velem.
Lelkem megint örülne,
És a bánatos szívem.

Még mindig érzem álmomban
szőke hajad illatát,
álmaimban minden éjjel
te vagy nekem a világ.

mint egy tört a négyzeten
úgy ülök itt a széken
kedvem aprócska semmi
nullára kerekítem
osztható önmagammal

Fekete betűk, hófehér lapok,
zúg a gép, lelket nyomtatok.
Semmi szín és semmi színlelés,
fehéren, feketén, nincs révedés,
nem kell szivárvány, az ősz avarja,
lelkem sötét, mint az ördög varja.

Egyszer voltam csak szerelmes.
Mikor a virágok kibontották vörös
hajukat, s rám mosolygott árva
buszmegálló reményre váró
ártatlan bérlőjének szürke
lélek-tükre.

Nyitány: A kezdet
Egy történet indul útján,
Vágyak és szerelmek után.
Dobban a szív, lüktet élet,
Benne minden megtörténhet.

Karjaidban pihenek
ölelésed élvezem
szorításod égies
tekintetünk eggyé lesz

Kedvesem, én kedvesem,
súgd meg nekem kit szeretsz
vonzalomtól örvendsz-e
szenvedélytől éghetsz-e

Örülnék, ha észre vennél
s egy köszönésnél többet tennénk
örülnék ha megszólalnál
pajkos szavaiddal elragadnál

Mosolyod, szavaid, bennem élnek,
Aprón parázsló kis remények.
Éjnek éjén, mint csillagfények,
Égnek, remélnek a messzeségnek.

Mikor engem nézel,
Őrjítő csókos szemeddel,
Gyúlnak apró tűzzel,
Fények a te szerelmeddel.

Árnyékom táncol a tiéden
ütemet lükteti szívünk
torz formát ölt rajza
ahogy a sötét a sötétet
öleli gyengéden.

Csak hó hull most nekem tisztán, nesztelen.
Emlékezem.
Egy nyári csendes, hűs alkonyon,
Szellő bontott tincset hajadon.
Néztem csak s fejed vállamon,
Hevertünk időtlen pamlagon.

Hosszú utat jártam én be
ezen a világon.
Célként érve el a reményt
megleltem a párom.

Szedtem már életemben sok rózsát,
illatoztam bimbódzó virágát.
Bánat nélkül nincs öröm sohase,
megszúrt már alattomos tövise.

Melletted megnyugszom,
E nagy nyugtalanságban.
Melletted bízom mostan
E keserű bizonytalanságban.
Adod nekem magadat, adom magamat.
S őrzöm minden szerető szavadat.

Álmomban a mennyben jártam,
csodás angyalokat láttam.
Körbehintettek virággal,
megtöltötték szívem vággyal.

Nekem olyan kedvesem szeme,
mint szomjazónak patak vize.
A mennyországban érzem magam,
ha reám veti a napsugaram.

Megremeg a lelkem, ha látlak
csak álmodhattam ilyen szépről.
Hová lettek az angyalszárnyak,
mikor alászálltál az égből?

Se aznap, se másnap,
lelkemet ne lássad!
Csak ülök a széken,
csendesen és szépen!