Amatőr Művészek Fóruma

Nekem jó lenne,
Ha itt lennél velem.
Lelkem megint örülne,
És a bánatos szívem.

Még mindig érzem álmomban
szőke hajad illatát,
álmaimban minden éjjel
te vagy nekem a világ.

mint egy tört a négyzeten
úgy ülök itt a széken
kedvem aprócska semmi
nullára kerekítem
osztható önmagammal

Fekete betűk, hófehér lapok,
zúg a gép, lelket nyomtatok.
Semmi szín és semmi színlelés,
fehéren, feketén, nincs révedés,
nem kell szivárvány, az ősz avarja,
lelkem sötét, mint az ördög varja.

Egyszer voltam csak szerelmes.
Mikor a virágok kibontották vörös
hajukat, s rám mosolygott árva
buszmegálló reményre váró
ártatlan bérlőjének szürke
lélek-tükre.

Nyitány: A kezdet
Egy történet indul útján,
Vágyak és szerelmek után.
Dobban a szív, lüktet élet,
Benne minden megtörténhet.

Karjaidban pihenek
ölelésed élvezem
szorításod égies
tekintetünk eggyé lesz

Kedvesem, én kedvesem,
súgd meg nekem kit szeretsz
vonzalomtól örvendsz-e
szenvedélytől éghetsz-e

Örülnék, ha észre vennél
s egy köszönésnél többet tennénk
örülnék ha megszólalnál
pajkos szavaiddal elragadnál

Mosolyod, szavaid, bennem élnek,
Aprón parázsló kis remények.
Éjnek éjén, mint csillagfények,
Égnek, remélnek a messzeségnek.

Mikor engem nézel,
Őrjítő csókos szemeddel,
Gyúlnak apró tűzzel,
Fények a te szerelmeddel.

Árnyékom táncol a tiéden
ütemet lükteti szívünk
torz formát ölt rajza
ahogy a sötét a sötétet
öleli gyengéden.

Csak hó hull most nekem tisztán, nesztelen.
Emlékezem.
Egy nyári csendes, hűs alkonyon,
Szellő bontott tincset hajadon.
Néztem csak s fejed vállamon,
Hevertünk időtlen pamlagon.

Hosszú utat jártam én be
ezen a világon.
Célként érve el a reményt
megleltem a párom.

Szedtem már életemben sok rózsát,
illatoztam bimbódzó virágát.
Bánat nélkül nincs öröm sohase,
megszúrt már alattomos tövise.

Melletted megnyugszom,
E nagy nyugtalanságban.
Melletted bízom mostan
E keserű bizonytalanságban.
Adod nekem magadat, adom magamat.
S őrzöm minden szerető szavadat.

Álmomban a mennyben jártam,
csodás angyalokat láttam.
Körbehintettek virággal,
megtöltötték szívem vággyal.

Nekem olyan kedvesem szeme,
mint szomjazónak patak vize.
A mennyországban érzem magam,
ha reám veti a napsugaram.

Megremeg a lelkem, ha látlak
csak álmodhattam ilyen szépről.
Hová lettek az angyalszárnyak,
mikor alászálltál az égből?

Se aznap, se másnap,
lelkemet ne lássad!
Csak ülök a széken,
csendesen és szépen!

Te lettél édes, lelkemnek ébredése,
szívben parázsló tűznek éledése.
Lánggá szítottad hamuvá vált parázst,
örömtánccá változtattad a magányt.

Nem tudok már szeretni igazán.
Téged akarlak megmaradásnak.
Mások ha jőnek, most csókkal talán,
Látom őket tüzes látomásnak.

Lépteink alatt, halkan ropogva,
Édesen, búsan nyílik nekünk
Santorini ezredéves, kopott lépcsősora.
Szétfeszít tömött hófehér falakon
Ezernyi csodaszép kék kupolát,
S teríti szerteszét számtalan
Girbegurba, apró sikátorát.

Arcodat látom reggel-este,
látása felrepít a mennybe
lepkeszárnyon.

Mert elfelejtelek, kincsem, szép tegnapom.
Gyönyörű emlékeim magamra kapom.
S minden nap egy kis darabot
Befalok, akár méhek a friss harmatot.

Mondd,
Miért dobsz el magadtól.
Mi fáj, űz vagy gátol?
Most, akár fekete fátyol,
Szövetén kis fény áthatol.

Lenyomtad szívem kilincsét
megláthattad magad benne,
te vagy nekem az öröklét
szívem szerelmével telve.

Álltunk ketten kezemben kezeddel,
Téli, csöndes Tisza parton.
Múlt álmok ébredése arcodon,
Tűnik tova apró hullámokon.

Amikor nem tudok verset írni,
elég, ha rád gondolok,
kezembe fogom legszebb tollam...

Valamikor igen régen, Földanya születése előtt, csupán a tündérek és a lidércek léteztek. E két merőben ellenkező lény folyton háborúskodott, s egymás létezésének kiirtása volt legfőbb céljuk.

Fogd a kezem, ha úgy érzem nehéz
az élet tüskékkel kivert útja.
Kedves szemed pillantása becéz,
ha fekszünk este egymáshoz bújva.

Egy megszületett csoda ez a nő.
Szerelemre érett illatfelhő.
Ringó csípője a kéj ígérete.
Aphrodité szelleme jár vele.

Szerelmes szívek
szerencsés szelleme -
szórj szemeimre szelíd,
szent színpompádból szilánkot

Fény vagyok egy sötét tájon
-lehúnyt szemmel, hogy ne fájjon-,
pici vackából szökő folyam
pont, mint egy neonhal, olyan.

Gyere ide, boruljon vállamra arcod.
Összekötötted velem a sorsod.
Egy lélek lettünk, két testbe öltve.
Öleljük meg egymást szépen, csöndbe.

Amióta megláttalak,
elraboltad szívem.
Mindenem a tiéd lehet,
tiéd a szerelmem.

1. Hallgatás
2. Elengedés
3. Ringatás
4. Vágyakozás
5. Alkudozás
6. Derengés
7. Ócskaság

Mint az ördög, ki szárnyát tépte
Rohanok veled vak sötétbe
Szelek szárnyán ringatózva
Lelked leplén takarózva

Elbaszott egy tündérmese
Tovább írni érdemes-e
Lelkem mélyén papírlapok
Válaszokat tőled kapok

Mostanában a szabad versek puha
otthonosságába loccsantom az agyvelőmet
egy régi, de fényes pisztollyal.
Kávé pörköli a szájpadlásomat,
és keserű íze ott van bennem minden nap.