Amatőr Művészek Fóruma

Ne felejts el unatkozni egy kicsit,
Csak bámúlni ki az időknek
Olykor-olykor borús ablakán.
Hátradölni és nem kérni semmit...

Messzi távolból jött gondolat
Fejemben szüntelen kavarog
Lassan tisztul a kép összeáll,
Szerelmem alakja tűnik fel
Olyan, mint egy rezgő délibáb
Nembánom, ha Ő egy Tünemény.

miért van a felhőkre hinta kötve
csak pörgünk és lendülünk körbe-körbe
miért hintázgatunk úgy át a világon
hogy nem marad utánunk se por, se lábnyom

Lent a pincében
réges-régen járt, mereng
víz felett, s lőn...

Fehér templomnak
oltára előtt angyal
kezeinkért nyúl.

Emlékszem régen felhő voltam
Viharfelhő
Dühömben az égről leszakadtam
Testet öltöttem
Farkasként jártam a világot
Bujdostam
Soha senki sem látott

A
saját
magammal
találkozás
titka egy mély Ima.

1.

volt
idő,
mikor még
elhittem, hogy
menthető vagyok.

városok fölött szuperszimmetriám lerombolt falak között csecsemő
rekedten csuklik össze a levegő sír gerince fennakadt hangon

Nem hitetlen vagyok, csupán karcsú bennem Isten,
- Omladék - hegyek tövében elhagyott, de az égbe
szánt imák torzsalkodó dombjain mosolyt őszülő
Apa és Anya és Gyermek vagyok, nem Szentlélek,
sudár glóriát sosem rajzolnak körém elmúló évek.

(Lett lelet)

Hej, te lett tál, lett tál!
Te sok telet láttál,
táltosoknál álltál;
lám, most mivé váltál!

Ott, ahol mindig élnek a fények,
vár rád a többi isteni lélek,
ott leszel mindben, és ők tebenned,
nem kell ott többé semmit keresned.

Mikor a lelkem fáit szüreteltem
Megomlott bennem a révület
Magamra riadtam fel
S édesre vált a szürkület

1.
Fekete tengeren, tépett vitorlákkal, horgony nélkül állok a vizeken,
körben az éjjel üvegkoporsója.
A part már nem is elképzelhető a fedélzetről..
ám égi szimfónia hasít

Előre! Előre zord taréjain e lángoló hullám-óriásnak, mely lehet, hogy végzetemig visz!
Vigyen hát! Forró hegynek izzó gyomrába, Athanornak pusztító hevébe, vigyen hát!
Ó, boldogság! Te, mankó az aranykor torz embriójának!
Örvényedben születik ím újjá az Ember, lépésről sokára lépésre.
Vásznaim hajómon tőled dagadnak s szinte csak a csodától nem szakadnak atomjaik törmelékévé.

térképen kutatom
mit egykor tenyered mutatott
jelek kusza tánca
lidércek
zúgása

ugye látod
semmi nem történt
a régi maradtál én is a régi

Ki vagyok én, kérded tőlem?
Madárfütty a zöld erdőben.
Harmat a fák lombja alatt.

Megjegyzés: 2016. 05. 26

Aznap ismét meghalt egy részem. Tulajdonképpen valaki megint megölte egy lényem. Meghaltam és ez ellen semmit sem tehettem. Kongó üresség borított el. Menthetetlen zuhanni kezdtem. Naiv voltam, gyáva és gyönge. Azt hittem, ha szeretek, egyszer viszontszeretnek majd. Elhittem, hogy a kapcsolatok örökké tartanak. Mindegy kivel és hol, mit és hogyan. Nem számít mikor, csak az, hogy miért. De, ugyan, ez is önámítás! A barátok valóságos átkok, a szeretett személyek sem mások. Mind-mind csupán öncsalások!

Végtelen rég várok az átváltozásra, és rettegek tőle.
Először azt hittem, talán rovar lesz belőlem Kafka módra. Aztán, hogy földönkívüli vagyok a New Age irodalom hatására.
Olykor a villanydrótot figyelem a rajta ülő fecskékkel.
A fűzfa ágait, amint a szélben hajladoznak.

lejöttem a cigiről,
most a hús van
soron,
utoljára hagyom
a levegőt.

Én nem így képzeltem.

Sétálok. Sétálok és mérgelődök. Igen, mérgelődök… Még akkor is, ha lélegzetelállító látványtól hüledezik a tüdőm – de csak úgy szelíden, mintha rám nem hatna a bűbáj; meg igazából semmi.

Megjegyzés: 3. játék - 11 hívószó: csatornafedél, kígyó, megsemmisülés, lajtorja, rézangyal, szikla, terrakotta, ajak, blues, fák, parfüm

Üss meg,
De úgy, hogy fájjon
Gyűlölj,
Csak senki se lásson
Elképzelt barátom.

végre egy csatornafedél
mely pont nincs a helyén
most kicsusszanok mint egy kígyó
mert nincs nálam lajtorja

Megjegyzés: 3. játék - 11 hívószó: csatornafedél, kígyó, megsemmisülés, lajtorja, rézangyal, szikla, ajak, terrakotta, blues, parfüm, fák

Létezel. Ahogy létezik a légkör, félrehajló szivárvány városaink felett, szaladó folyó, a patak, a tó, mindegyik tenger. Az eső, a hó, a tündérvíz íze nyelvemen, ahogy állnak templomok, hegyoldalban, apró faluk közepén völgyekben. Még mindig létezel.

Megjegyzés: Uccikának ajánlom sok hálával és szeretettel.

Kik is vagyunk valójában?
Az egyik legősibb kérdés az emberiség történetében. Mivel megdönthetetlen bizonyíték nincs arra nézve, hogy kik is vagyunk valójában, az így keletkezett vákuumba a különböző megmondó emberek el tudják mondani a saját igazságaikat, pénz vagy küldetéstudatból. Küldetéshez persze, felelősségnek is kell társulnia, amiről beszélnek, úgy illik, hogy azt az utat végig is járják és a tapasztalataikat osszák meg. És ne innen – onnan összeszedett dolgokról meséljenek. De hogy juthatunk tapasztalatok birtokába?

A Pokol-bugyraiban:

A sötétség oly tompa és fényes,
Szűk és végtelen,
Izzó és hideg,
Némán harsogó
Verem,
Hol ezer szempár
Tekint keresztül lelkemen,
S ezer ajak
Sóhajtja fejemre bűneimet.

Ő honnan tudja? - vág fejbe a gondolat. Meg az egész. Ez egy ócska péntek délután egy rohadalom hosszú értekezlettel, hogy jövök én képbe egyáltalán. Ez a munkáról szól. Az elcseszett eseteinkről, amikből tanulnunk kell, kellene, de nem tesszük, mert úgysem vagyunk mindenhatóak. Több kell a gyógyuláshoz, mint amit tudunk. Az ujjak között lehet érezni olykor a pillanatot, amikor kicsúszik az élet onnét. Vége. Más is van, tudom, hogy van, lennie kell, de én nem vagyok egy eset. Vagyis de, de ő erről honnét tud? És egyáltalán, hogy van joga megkérdezni azt, amire nem tudom a választ?

Megjegyzés: zsoloo-nak ajánlva sok szeretettel.

„Rémségek kicsiny boltja” - pillantok hatalmasat a csigalépcsővel átellenben magasodó üvegajtó kacska matrica-betűire. Meghűl bennem a vér, és bele is szédülök a szavak értelmezésébe, hiszen egyből a horrorfilm jut eszembe róla. Még azelőtt odanyomom orrom az üveghez, hogy eldönteném, egyáltalán jó ötlet-e odamennem. Egyáltalán. De így közelről már mást olvasok: „Régiségek kicsiny boltja” Ja! Ja, jó hogy! Elvigyorodok önmagam nyámnyilaságán, kicsit szidom magamban a főnököt: sikerült úgy beijesztenie, hogy én már egyből valami kegyetlen horror-thriller-terrorba képzelem magam. Ám amint megnyugodnék, a szemem elé két hatalmas takonyzöld-szín írisz ugrik, kibuggyanó szaruhártya erekkel a vöröslő szemfehérjét átszelve.

Megjegyzés: zsoloo-nak ajánlva sok szeretettel.

Péntek este. Munkaértekezlet. Dögunalom. Ráadásul utazni kellett, mert a főnök ilyen spirituális lett újabban, és azt mondta, ki vagyunk égve. Nem alszunk eleget, mert depressziósak vagyunk, túl sokat stresszelünk, és nem vagyunk elég kedvesek, bájosak és türelmesek.

Megjegyzés: zsoloo -nak ajánlva sok szeretettel.

öledben megbújni jó
csak vagyok és
csak lélegzem

Megjegyzés: Kalocsa, 2017. július 25.

Megkérdőjelezhető dolgokat cselekedtél,
pedig a legjobb tudása szerint teremtett.
A tékózló fiú soha nem lehet hétköznapi.
Megkérdőjelezhető dolgokat cselekszik,
de rendkívülieket is, és ez a tudás már
a tiéd.

Megjegyzés: Krisztus után 2017.10.07.

Éreztem.
Láthattam is volna
de a semmi érzéketlen.

Úgy fogy el
hangját sosem hallani
nincs is, csak ha visszatér.

„Eladó felújítandó 52 m2-es, 1+1 szobás, összkomfortos, tehermentes ingatlan Bp. belvárosában. ”


Újabb zaklatott álomból ébredt. A sötét szobában pirosan világító óra 3 óra 20-at mutatott, mint már annyiszor. Joe vörös haja nedvesen tapadt a tarkójára és a homlokára. Tapasztalatból tudta, hogy vége az alvásnak. Felkelt hát az ágyból, szárazra cserélte az átizzadt pólót és a konyhába indult. Gordon nem zavartatta magát, egy halk nyávogás után kiflibe gömbölyödött és aludt tovább. A kíváncsi Ficánkát a teafőző sípoló hangja csalta a konyhába. Kedveskedve körbedörgölte gazdája lábszárát és nyafogva tett szemrehányást a korai ébresztő miatt. Joe ásítozva mártogatta a teafüvet a gőzölgő vízbe, a bögre fülére csavarta a cérnaszálat és próbált rájönni, milyen nap is van. Vasárnap. Miért mindig vasárnap alszik rosszul? Mi az ami nem hagyja őt pihenni? Félelem? Fájdalom? Nem tudja soha felidézni a lidérces álmokat.

"Utolsó idők" -fiú vagyok, szívem,
aki elfogadja Isten akaratát:
a világomnak egyszer vége.
De nem olyan messzire jutok
amennyire visznek, hanem
amennyire akarok majd.
Az eminens - etikát magasról
leszarom. Irodalmat csinálsz, kultúrát?
Unom a képeidet. Matematikába
csomagolt kiszámított arculatok
megtervezett elmésre csiszolt
gondolataid. Kinyalhatja a valagamat
az emélyült írás. A hatás és az ellenhatás.

megállítom az időt újra
csak egy végtelen pillanatra
ha már itt vagyok
ne legyünk túl rajta

1)

Magamat folyó közepén álló rönkdzsungelnek látom,
krokodilokkal körülvett szívű, misztikus, frázis királynak.

----

2)

Százszor tetováltam az arcodra a nevemet, meg -
közelíthetetlen szeretettel vettelek be,

brutalitással, amit csak megcsonkított veterán
ismerhetett fel és a macskára támadó patkány.

Megjegyzés: Krisztus után 2017. augusztus 16.

Feltűnés nélkül,
szomorúságot fog festeni
arcodra a valóság.
Nehezebb lesz bejutnod
a klubba, mint ahogy egy
teve bújik át a tű fokán.

Megjegyzés: Krisztus után 2017. 07. 23.