Amatőr Művészek Fóruma

Mindenképpen építeni kell,
hogy haladjunk előre,
ha egymás tetejére rakod a téglát,
fal lesz belőle,
költözhetsz a házba.

Anyámról álmodtam. Annyira valóságosnak tűnt, hogy majdnem el sem hittem.
Egy panellakás konyhájában ült, az ablak előtt, annak háttal. Széles fehér pult feküdt előtte, a fele tiszta a másik felén valami munkafolyamat, széthajtogatott újságpapíron valaminek a fejtett héja, kusza halomban. Mintha bab, vagy borsó hüvelyek lettek volna.

Aztán, hogyha rám gondolsz éppen,
nézz fel az égre,
ott ragyog a Hold,
Ránk vetül a fénye,
én is azt figyelem régen,
benne van a képem.

Magas dombtetőkön,
És hűs völgyeken át,
Száguld a széllel
A didergő hajnal.

ILYEN SZÉP A VILÁG

Eltűnődünk, ha beteg a világ,
ismerjük e, tényleg, igazán?
A korral nekünk is
tovább kell haladni,
de múltunkat meg kell őrizni,
értékeinket nem szabad elhagyni,
mindenképp próbáljunk meg,
embernek maradni.

Viszolygással kerülgette a piac betonjára kitett műanyag ládákban pihegő állatokat. A hatalmas, rücskös bőrű békák biztosan nehezen viselték a páratelt szubtrópusi meleget, mely már ilyentájt, áprilisban néha kibírhatatlan volt. Az árus időnként egy slagból vizet locsolt rájuk, s a víz koszos pocsolyákat képezett a hepehupás betonon. Kicsit odébb, egy deszkából készült, repedezett asztallap jótékony árnyékában egy ketrecben, fekete tollú tyúkok káráltak. Ennek a különleges tyúkfajtának nemcsak a tolla, hanem a szervei és a húsa is fekete volt. Ázsiában mágikus erőt tulajdonítottak neki, így szívesen fogyasztották. Itt helyben ki is végezték és feldarabolták a megvásárolt állatokat a nem túl bizalomkeltő deszkalapon, melyet talán soha nem mostak tisztára.

01.

KRISZTUS

Koponyák hegyén
keresztre feszítették
két lator közé.

hűvös a hajnal
a cirádás kisasztalon duruzsol a szamovár
párája homályba burkolja a szobát
egy éber kaszáspók lesben áll
potroha alig mozog

Tél hava a Nap tüzét kioltja,
mindent betakar fehérlő hamuja,
hideg fagynak fehér porhava.
Csusszan az álom a fakutyákon,
éjszaka reccsen a rianáson.

- Szia. Te. Figyelj. Há’ mindent tud, nem?
- Kicsoda?
- Hát a Tóth Vera. Láttalak a koncerten.
- Az biztos. Minden stílusban..
-... és akkor még jól beszél a számok között...
- Igen. Kellemes, közvetlen hangon...

Szúrós a park hintaláncokra fagyott mosolya.
Nézem, miként lassul bele a körforgásba
egy-egy piros körhinta rozsdás kontúrján a tél.
Vattacsomóvá szelídült madarak.

Katona György
festőművésznek

Gyuri, téged megzavarlak,
Bosszantani nem akarlak!
Lehet, te észre se veszed,
A legjobb képedet fested,

Útban az új otthon felé

A szobán eluralkodott a káosz. A gardrób kihúzott fiókjaiban ásító üresség tátongott, s a nappali szinte minden szabad centiméterét ellepték a csomagolásra váró holmik.
Már hetek óta minden gondolatát a Kínába költözés töltötte ki. Vajon mit kell vinni egy ilyen országba, amikor két évre kiköltözik valaki?

régi fény emléke
hatol marón szemembe
a legtisztább kép
se maradhat
elvette

Ködszivárvány feszül az égen,
ívet húz vakító fehéren,
kristályoszlopon áll,
akár egy ködmárvány.

Nem élek.
Álmaim üldöznek.
Látogatnak a szellemek.
Az éjszakát velem töltik.
A sűrű sötétséget szeretik.

MESÉLŐ
Kinézett a kunyhójuk ajtaján,
De nem látta, kit szeretne látni.
Néha mással is beérné talán,
Persze ettől még nem lehet bárki.

Harmatvíz cseppje
Megpihen szépen
Sárga levélen
Ősz idején.

Apró Erdő, Róki és NyuszToni ideiglegesen közös kunyhója
2019 05. 05.

Róki a kunyhó egyik sarkában gubbasztott összegömbölyödve, akár egy törött szárnyú kismadár, és zokogás rázta testét.
- Mi van, már megint egy gagyi szappanoperát néztél? - lépett be NyuszToni.
- Asz... Asz... Asztalfiókok vagyunk. - nyögte ki harmadikra a róka, mert a sírástól rázkódó állati test, megnehezíti a kommunikációt.

Tavaszi fényben
Mandulavirág közé
Méhek vegyülnek.
Mézszagú nyárban
Nektárt szívó
Bódult bogár
Illatuszályban
Bibéről- bibére száll.

Aki felnőtt fejjel úgy saccolja,
E költemény csak gyermeknek való,
A lélekszárnya éppen oly lomha,
Mint földhözragadt, lusta léghajó.

A katona hegedűje
Victoria Stjerna és Emma Johansson koncertje

Amikor a harcok elcsendesültek s a seregek elvonultak, egy francia katonát Velencébe vitte sorsa, ahol megismerkedett egy olasz hegedűkészítő mesterrel. Sokat tanult tőle, míg végül jobb és jobb hegedűk kerültek ki keze alól. 1750-ben egy különlegesen kiváló hangszert épített, amelynek sorsát nehéz lenne nyomon követni. Azt azonban tudjuk, hogy ma is épségben van, és a minapi koncert szólistájának 2017-ben itélte oda egy nemzetközi zsűri, hadd szólhasson az tovább az ő kezében.

MESÉLŐ
Hétike, a hétpettyes katicabogár,
Vidáman a mezőn sétált éppen,
Betűt pingált piciny arcára a Nyár,
S jókedvének hangot adott e-képpen.

Köszöntelek a történetben,
Hidd el bátran, jó helyen jársz.
Titok fátyla aprót lebben...
Hogyha maradsz, részévé válsz.

1.

Azt hiszem, én ezt a pár évet
sokszor megemlegetem,
míg élek, el nem feledem,
cipelem örökké velem.

Zálogba adják az órák az éveket,
megmérik, hogy betartod- e az időt,
s az ígéreted,
drágán később visszaveszed,
hiszen élni csak egyszer lehet,

Hová tűnik el a Nap,
ha lebukik a hegy alatt?
Halványan még vetül a fény,
örökre eltűnik, hihetném,

Egyszer, a jólelkű és barátságos óriás elbambult, és véletlenül rálépett a pocok farkára. Ezért, az erdei bíróság közmunkára ítélte. Mivel azonban, soha életében nem dolgozott, megzakkant és lett belőle egy gonosz óriás…

Harmatcseppek szállta ĺe, nálam
az udvarra, volt belőlük elégséges,
kaphattak belőlük zsenge füvek,
zöld levelek; ezüst tükör minden
kis csepp, magam látom benne.

Hajnalban,
Mikor felhődzik a folyó,
S ólomszürke pára
Lebeg a légben,
Hatalmas hajnali napkorong
Aranylik fel a keleti égen,

Szép tavirózsa
iszapos éjben fürdik.
Reggel: tükör-fény...

Halvány holdtölte,
csaholnak emberkutyák.
Megőszül a fény.

édes álomból ébredve
mosoly mókázik arcomon
gondos fürge ujjakkal
varázsol vidám ráncokat
szemem szám sarkába

csapatszellembe fojt az óbor
szenvedő silány napokat
harsány röhögés hallik olykor
és felköhögött slejm csattan
az ócska betonon nagyokat
csoszogás fut ápolatlan
a ritka fogú honlapon

Hanna elmúlt negyvenéves. Sokat szomorkodott egyedülléte miatt. Egy éve hagyta el élete legnagyobb szerelme, aki végül még ki is nevette a kétségbeesett nőt. Egyszobás albérleti lakásából csak akkor mozdult ki, ha munkába ment, vagy ha az nagyon szükséges volt. Egyre több problémája volt az elalvással. Könnyebb altatóval próbálkozott, de a hajnali ébredéseket így sem tudta elkerülni. Rettegett ezektől az óráktól. Csak forgolódott az ágyban. Hiába számolt, hiába próbált ki filmekből ismert gyerekes trükköket, semmi sem segített. Legtöbbször kialvatlanul indult munkába.

A tizenhét éves Zita átölelte Ibolyát, aki épp aznap töltötte tizenötödik évét.
- Isten éltessen, Ibi. Ezt küldte neked ajándékba a kedvenc oroszlánod – mondta és büszkén felmutatta jobb karját, amelyen egy dupla karmolás volt látható. Rajta a vér még alig alvadt meg.
- Bahar? Ezt Bahar csinálta?