Amatőr Művészek Fóruma

Napilapokkal
szél felesel a standon.
A zebrán futok
mert mindjárt piros.
A busz elhúz
az orrom előtt - s hallom
valaki után kiált
a vén trafikos:
- Itt hagyta
a visszajárót, drága!

Száz-kövér zsákba gyűjtöm a napot.
  szélnek eresztem majd,
ha árva lelkek várnak  csodára,
hogy fényre kapjon  minden régi lámpa,
és újból nevessenek rozsda-arcú ablakok.

a téma az útcán hever
a téma üget át a parkon
a téma fiókára vadász'
le se szállt az alkony

Csússzmássz és Nyálkatalp, a két csiga egymás szomszédságában laktak egy öreg lapulevél árnyékadó rejtekében. Érdekes volt a kapcsolatuk, mert több is lehetett volna köztük, mint barátság, de mivel hímnősök voltak, nem tudtak megegyezni, hogy ki a fiú, és ki a lány. Nyálkatalp szerint természetesen ő a férfi, mert szerinte neki menőbb a háza. Csússzmássz ezt vitatta, mivel ő sokkal sportosabb alkatú, ezért neki kellene viselni a nadrágot. A napokig tartó vita, végül is, közös megegyezéssel zárult: maradtak örök barátok, vagy barátnők attól függően, hogy páros vagy páratlan nap volt.

Hazautaztam. Nem volt már miért a hegyen maradnom. Tudtam, hogy Angelina nem jön el többé. Nem jöhet. Megbékéltem vele. Összecsomagoltam. Néhány napot még a szüleimnél töltöttem, lenn a városban, azután visszamentem Komáromba, s elfoglaltam az új munkahelyemet.

Megjegyzés: V é g e!

Szeretem a nyár élénk színeit, még akkor is ha magam fekete-fehér alakként mozgok bennük fanyar humorral. Felvillanyoz a sok narancs, élénk zöld, sárga, kék, vörös meg a sorolhatnám még árnyalat. Feldob a tűző Nap annak ellenére, hogy elítélem a tikkasztó hőmérsékletét. Legyen reggel vagy este, egyre megy, imádok kimozdulni, mert mások az arcok és az épületek kopott kontúrjaira is nyugtató modorban vetül a fény. Tetszenek az utcai srácok, akik hunyorogva mászkálnak fel-alá a járdákon félmeztelenül vagy fehér atlétában, tökmindegy, még a zokni szandál is le van szarva, mert még az is adja!

Amikor a pásztorok észrevettek, még mindig a földön fetrengtem és zokogtam. Kérdezték tőlem, mi van velem, hol fáj, de én csak váltig azt hajtogattam: angyal volt... angyal volt... angyal volt...
– Sokk érte! – hallottam az idős pásztor szavát. Kulacsából megitatott, sőt biztatott, igyak minél többet. Lassan múlt a sokkhatás. Azt mondta az öreg a fiatal pásztornak, hogy hazakísér engem, mert le kell feküdnöm, sokáig fogok aludni.

Megjegyzés: Folyt. köv...

A reflektor függönyében
Egy új világ díszeleg,
Csendesen él,
Vidáman beszél.

Megjegyzés: A sziluettek margójára, 2014. novemberéből

A következő nyáron, már kezemben volt a diploma, meg némi spórolt pénz. A munkahely is biztosítva volt számomra a megyei erdőgazdaságban, de még előttem volt a nyár, és nem is tudtam mit kezdjek vele.
Amikor a pénzt kezdtem gyűjtögetni, még az volt a tervem, hogy újra Budapestre megyek, és addig haza sem jövök, míg meg nem találom Őt.

Simul a szélben selyem árvalányhaj.
Kimonó-érintés a térdre,
lengeléptű gésa tipeg-

Amikor hazaértem, ott találtam nagyapáékat is. Tudtam, hogy én vagyok a téma. Mindjárt a szobámba indultam, de anya megállított. Megkérdezte, előkerült-e a hátizsákom. Elmondtam neki, hogy jelentettem a rendőrségen, majd ha valami értesítést kapnak, akkor azonnal telefonáljon nekem, mert hajnalban visszautazom Komáromba.

Délután két óra volt, mire visszagyalogoltunk a városba. Elvittem a legjobb étterembe, s megebédeltünk.
Utána még megnéztük a Szent Kereszt templomot, majd a Mikó-várat, de múzeumba már nem volt kedvünk menni, inkább sétáltunk a parkban, vagy éppen üldögéltünk egy padon. Akkor már kezdett nagyon nyomasztani a közelgő búcsú ideje. Csak szorongattam a kis kezet, mintha soha nem akarnám elengedni...

Megjegyzés: Folyt. köv...

A háztetők fölé nyúlnak a jegenyék,
a jegenyék fölé magaslik a hegy,
s a hegy felett van, minek a fele kék,
a másik fele pedig fehér felhőként lebeg.

Éjfél után fél kettőig dolgoztam a műhelyben. Nagyapától tanultam fafaragást, még gyerekkoromban. Egy szál rózsát faragtam Angelinának. Sokáig tartott, de végül szépre sikeredett, elégedett voltam vele. Ezt adom neki emlékül.

Megjegyzés: Folyt. köv...

Kiértünk az erdőből egy tisztásra. Ott a hegyoldalon nem voltak fák, így végeláthatatlan volt a tisztás, gyönyörű zöld a fű és éppen egy birkanyáj közeledett felénk.
Leültünk a fűbe, és gyönyörködtünk a tájban. A távolban kisebb-nagyobb hegybuborékok következtek, amik színesek voltak virágok sokaságától. Egyik kék volt a harangvirágok tömegétől, a másik sárga, a harmadik fehér, és olyan is volt, amelyik minden színben pompázott tarkán, mámorító szépségben. Aztán megint magasabb, majd még magasabb hegyek kéklettek mögöttük, amiknek a csúcsát fenyőerdő borította.

Megjegyzés: Folyt. köv...

Amint pirkadni kezdett, talpra ugrottam. Kinéztem az ablakon, próbáltam koncentrálni, hol is láttam idefelé jövet a kertekben azokat a szép virágokat?... Igen... most még mindenki alszik... most kell megtennem...
Amikor összelopkodtam egy csokorra valót, még az erdő szélén szedtem leheletvirágot, amit magam neveztem el így, mert olyan apró és lehelet-kék fürtös virág volt, hogy szinte elszállt, mint a lehelet.

Megjegyzés: Folyt. köv...

Nagyapával jöttünk fel a hegyre, hogy kicsit rendbe tegyük, kitakarítsuk a házikót, hátha valamelyik családtagnak kedve szottyan egy kis hegyvidéki nyaraláshoz. Gyerekkoromban magam is itt töltöttem a nyarakat, szüleimmel együtt, vagy a nagyszüleimmel, de általában itt töltöttem a vakációt évről-évre. Ismertem a hegyet, az erdőt, mint a tenyeremet.

Megjegyzés: Folyt. köv...

Amikor kinyitotta a szemét, és körülnézett, végtelen békesség szállta meg. Soha nem látott világ vette körül, de áradt belőle valami megmagyarázhatatlan, megnyugtató érzés. Egyedül volt, mégsem érzett magányt, mintha minden, régi ismerőse lenne, részei, amelyek most eggyé váltak. A távolban felfedezett egy dombocskát, rajta hatalmas, terebélyes fával. Lábai ösztönösen ide vitték. Leült a fa tövébe. Valami bódító illat vette körül, amelytől nem tudta nyitva tartani a szemeit. Ahogy lecsukódtak a pillái, éles, kristálytiszta képek villantak az agyába. Felismerte önmagát, amint először született le a Földre. Ezen nagyon elcsodálkozott, mert eddig soha nem emlékezett előző életeire, most mégis olyan valóságos volt minden, még az illatok, az érzések is.

”Ami Amerikának Robert De Niro, Nyugat-Európának Gérard Depardieu, az Kelet-Közép-Európának Eperjes Károly”. Ezt írta az egyik Cannes-i Filmfesztivál után a legmeghatározóbb filmújság, a Variety kritikusa. Mi magyarok, még itt, a svédországi Göteborgban is, örömmel, büszkeséggel olvasunk ilyen kijelentéseket.

Barack csorran az alkony szája sarkán,
tízgombócos fagyit nyal a nyár.
Bronzbőrű álmok nyúlnak el a partján,
a vén tó mégis az éjfélre vár.

Megjegyzés: 2017. június 20.