Amatőr Művészek Fóruma

itt járt tegnap a barátnőm Teréz
jól jönne pár lepedő pléd
vagy bármi ha tiszta
ígéret van csak - mondta

Tarkómon érzem a rettegést,
amikor szemébe nézek démonjaimnak.
Ez az érzés soha nem múlik el.
A film vánszorogva pereg tovább,
nappalt éjszakává, éjjelt nappallá téve.
Az el nem foszló sűrű, fojtogató
félhomály mindent eltakar.

Szerző: Victoria Usher kis túlzással utálta az osztályfőnöki órát. A gondolat, hogy negyvenöt percet kell az osztályfőnökével egy zárt légkörben töltenie, kifejezetten kiakasztotta. Habár ez teljesen nyugodt arcvonásain cseppet sem látszott. Előtte a nyitott vonalas füzete a következő történelem óra jegyzeteit taglalta. Egészen pontosan Napóleont. Közben igyekezett lelkesen beleolvadni a falba. Ugyanakkor nem sokat segített, hogy a fal fehér volt, ő pedig talpig feketében ücsörgött a jobb szélső padsor utolsó padjában. Mellette a padtársa szintén tanult, csak ő épp biológiát.


Megjegyzés: 2017. szeptember 17.

Szépeknek nem mondok igent,
csak nemet. Ez szabadság és
nem nagyképűség.
Könnyen vetkőzöl le pár
ital után, de engem Drágám,
nem érdekel a tested,
meg az egyéb erotikusnak szánt
bárgyúságaid sem.
Tudod, a szex az uncsi,
hippi szokás,
olyan mint az ízesített mentolos
rágó. Gyorsan elveszíti az ízét.

Szerző: Itt vagyok, Nagyok!
Árgusok, nézzetek meg jól!
átlátszó test, görbülő alak,
lökdös, taszigál az ösztön,
a bolyhos bolygó mellére rak,
felismerés, kérdés, gondolat
örvény-kalodába zárva,
kimondatlanok, de hátha...

nálam járt tegnap Teréz
jól jönne pár lepedő
pléd
vagy bármi ha tiszta

jól jönne pár lepedő vagy
pléd alájuk rongyok azért
mert kár három párnahuzatért
de nincs más

Megjegyzés: (Peremartoni Idősek Otthona 2017.)

− Halló, itt a lelki segély szolgálat, miben segíthetek?
Hosszú, kínos csend után jön csak a válasz:
− Barbara vagyok…
− Asrael a nevem, mi a problémája?
Újabb hosszú hallgatás után, előbb csak szófoszlányok, - majd miután átszakadt valamilyen gát-, folyamatosan ömlött a keserűség a vonal túloldaláról.
− Érdekes a neve… Azt hiszem ez a telefon az utolsó reményem… Tudja, összecsaptak a fejem fölött a hullámok, de annyira, hogy ebből nincs már kiút. A gyerekkoromat úgy éltem le, hogy nem kaptam egy csöppnyi szeretetet sem.

Már kívülről látva is feldereng Semmelweis,
hulló vakolat, fertőzés, gyermekágyi láz.
Viharvert sorompó az égnek meredve,
kopott bódéjában a portás szalonnáz.

Kedd volt. Befejeztem a tanítást. Nebulóim szállingóztak kifelé. Meg voltak elégedve az otthoni munkájuk értékelésével. Nem vittem túlzásba a szigorúságot. Lényegében mindannyiukról felfedeztem valami égészen új dolgot, leginkább Jared Austin lepett meg katonát ábrázoló képével kubista stílusban, akárcsak kedvese Williams kisasszony, hasonló műfajú balerinájával, mely egy átlagos dobozkából emelkedett ki virágcsokrot tartva az ég felé.

len volt
nyers szagú
lágyan kibontott
tiszta

Egy ló
fehér csikkal a homlokán
száguld feléd
a hangokon

és én is
aki teérted ágaskodom
vágtatok
szügyig a vízbe
lehet pocsolya
lehet tenger
csak a tekinteted
keresem

Megjegyzés: Frederic Francois Chopin azonos című zeneműve nyomán

Még a legsötétebb sötétben is látom,
Látom az árnyékom.
Pániknak hívják.
Mintha a testvérem lenne, hozzám nőtt,
A testrészemmé vált életem idejének során.
Mindig mögöttem van, de sokszor előttem jár.
Ilyenkor elbújik valahol, s alamuszin vár,
Hogy odaérkezzem.

Azt gondolom, most ért véget. Nem bírom tovább. Tudom, ezzel sokaknak okozok fájdalmat, valamint emlékszem rá, hogy én kiabáltam leghangosabban, mindent túlélek és kibírok. Azonban itt az ideje a távozásnak, a feladásnak. Most félre állok. A világ nem barátságos velem. A gyermekeim felnőttek, nem kérnek már atyai tanácsokból, nem kérnek a szeretetemből. Bútordarab, az vagyok. Majd ha kell valami, előkapnak a sarokból. Majd segítek, aztán mehetnek tovább. az öreg és rozoga komód meg megint üresen tátong a sarokban. Már nem kérem. Nem akarom. Végigküzdöttem negyven évet.

Pénzsóvár–sors genetika,
Vizsgált testek sokadika.
Nagy az arca, dülledt melle,
Meg sem kérdezi, hogy kell-e.

le kellene engem
a majomkenyérfáról
szedni

halljátok
megszeretni
ölbe venni

Vigyázz világ, mert elfogy tartalékod!
Nem lesz földünk többé Kánaán!
Ózonból szabott léked már elég lesz.
Mindent elhord tőled közelgő halál.

Hintaló-hangulat árad a szobámban,
elvinnélek oda, ha nem volna bezárva.
Szederjes lett a szád kegyetlen csókomtól,
most szaladj hát tovább, tépődj ki karomból.

Megjegyzés: 2012.

Az nem lehet,
hogy mindenki
mindenkibe szerelmes,
az képtelenség.

Megjegyzés: 2012.

Zalai dombok között éldegélek
Kis falumban, Apátiban
Gyermek vagyok, gyermek ki boldog,
Hogy láthatom nap, mint nap
Ezt a csodás horizontot.