Amatőr Művészek Fóruma

Fénybe gabalyodva árnyakat kerget
lyukas cipőjű eltévedt gyermek.
Nem tudja még hogy mikor, és hova,
egy csak a biztos - eljut oda...

beoson az éj
csellengő csillagával
lélekből szakít

halovány a hold
sápadó tekintete
csendjébe merül

Égig nyújtózó
Tornyaink gingallóján
Remény hintázik

Szóval Sally Five
ebben a bluesban
szerelmes lettem beléd
mintha fényre váltanám
hűs sörös árnyékomat
kitérnék egy száguldó
ajtó elől felfelé a lépcsőn
köd-kabátú ősz a teraszon.

Megjegyzés: 2016. 09. 16.

Még áll a fa.
Ablakból néztem, hogy vágta-tépte
ahol csak érte a hirtelen jött vihar.
Nem tört ketté.

Hétköznapi reggel volt a domboldalban megépült intézet lakói számára: hatkor ébresztették őket és rögvest az ebédlő felé vették az irányt. Komor helyiségbe jutottak, ahol a kevés fényben az ételek annyira hasonlítottak egymásra, hogy szinte lehetetlen volt megkülönböztetni őket. Mindannyian csendben ettek, ebben az otthonban nem volt helye a nem megfelelő viselkedésnek. A gyerekektől azt várták el, hogy apró felnőttek módjára cselekedjenek, így hát mindenfajta tiltakozás nélkül nagykorúként tették a dolgukat.

Volt idő,
amikor még nem volt vers, se költő,
csak köveken pattintott tőszavak,
s volt ki érezte, lelkét megtöltő
muszáj-hang előbb-utóbb felszakad.

Ellobbant vágyak

pertelen nyugalom ömlik szét
a szoba elring a mából
semmibe olvad a földi lét
elfolyik múltba a távol

Megjegyzés: Mindkét vers ugyanazoknak a megadott szavaknak segítségével született.
A megadott szavas játék szavai: pertelen, rikolt, elring, bánatláz, enged, hámoz, narancsház, elfolyik, éhező, piheg

Mélységbe zuhan a magasság
Kétségbe fordul a hit
Száműzetésben a szabadság
Csövesként koldul megint
Gondolatomra mindent uralva
Rárakódik a csend
Magát álcázva lelkem átjárva
Másvilágot teremt

Ez már nem játék! Nézd, milyen könnyes,
csendesen fájó!
Arcodat törli fehér zsebkendőm,
akár egy békezászló.

Kicsi szìvem torkomban dobog,
Rettenetesen izgulok.
Minden pillanatban közelebb,
Végre elindult, s közeleg.

Megjegyzés: 2017. Màjus 12.

Mit tennél, ha
feltennék hülye kérdéseket,
de nem lehetne hallgatva csalni?
Mit tennél, ha
hosszan néznék szemedbe,
és nem lehetne elfordulni?

Megjegyzés: 2014.

Az óra pereg, a napok szàllnak,
Nincs pàrja a gerlice madàrnak.
Nem bosszùs, mert haldoklik a pàra,

agyonütöttem. kerülöm, tagadom, felejtem.
kövekkel még jól be is temetem.
de mert élő volt, tiszta és kedves,
mint visszafojtott sírás, egyszer majd felenged.

Megjegyzés: (2017. 02. 05)

Szállna mákvirágra légy, ha nyílik épp?
Kell-e kontra hanghoz árva kis szekund?
Látható, agyadra terhes ennyi kép,
hát pecázd ki, dobd be újra, meg ne und!

Megjegyzés: Ez a vers egy duett, ha úgy tetszik játék a szavakkal, ritmusokkal, talán az utolsó Pieris-en publikált mű volt, melyben klaviatúrát ragadtam. Úgy gondolom, hogy méltó ahhoz, hogy itt legyen, hiszen itt született Kankalin és jómagam gondolataiból egy igen kötött formában.

Napról napra és óráról órára csökkennek a teendők. Szívem mélyén már alig várom, hogy túl legyünk az egész herce-hurcán. Megoldottam mindent, elrendeztem a dolgokat. Pontos menetrend van a következő napokra, de kell is, mert még így is ki tudja, mi történhet. Így most már csak a fájdalom maradt.

Bíbor-ösvényen
Vágtató szíved érzem
Immár hazaért

Megjegyzés: Megjegyzés: 2017. 03. 21.

Barátság párja a fény,
Nap élet tiszta egén,
S ha felhő fölé kerül,
Bízz, egyszer majd kiderül!

Tavasszal új szelek fújnak,
noszogatva belém bújnak,
fordul a kerék.

reménytelen – ül
szívem semmi ágán
pihen
reménytelen tűr
hiszen megtörtént már
ilyen

Megjegyzés: 2016.