Amatőr Művészek Fóruma

Rátok hagyom majd a sárgarigó dalát,
a rózsalevélről gyöngyöző harmatom;
nyárvégi tücsköket zenélő pamlagon...
ahol most éjente koncertjük hallgatom.

Megjegyzés: (2017. augusztus-szeptember)

Szeretteink halkan köztünk járnak,
az éj varázsos fényekkel köszönt,
és angyalaink is csendben szállnak,
a könnyfoltos képzeletünk fölött.

Visszaköszönnek a boldog percek,
melyeket sokszor együtt éltünk át,
ma még hallgatnak reánk a szentek,
letehetjük a hétköznapok gondját.

A szoba csendes volt. Hajnali madárcsicsergés halk zenéje trillázott a közelből. Mézi hallotta, egy pillanatra felemelte a fejét és elmosolyodott. Gesztenyebarna hosszú haját összefogta hirtelen egy francia csattal és tarkójára tűzte, hogy a lehulló tincsei ne zavarják tollát a papírja alatt. A könnycsepp ott kuporgott az orra hegyén, méltatva a mélybe hullás esélyeit, de elmaszatolta arcán. Írt tovább. Mikor végzett az írással, borítékba hajtotta levelét, majd a címzett helyére hirtelen kanyarította: Anya

Őszülő szerenád

Egy szép keringő
Messze száll
Óvatlanul betalál
A sarki ház
Ablakán.
Minden este
Nyitva áll,
Engem mindig
Oda vár.
Szívszédítő
Dallamán.

Megjegyzés: 2017. augusztus 24.

Az élet jöhet ezer tőrrel,
harcolok majd emelt fővel.
Melletted, ha felébredek,
minden napom csak szép lehet.
Jöhet siker, lehet kudarc,
sohse ér véget e harc.
Emelt fővel, tiszta szívvel
alszom majd melletted el.

A kislány csak ácsorgott, és várt - maga sem tudta mire, talán csodára - hiszen az ablak elérhetetlen magasságban látszott a feje fölött. Ő mégis reménykedve lesett felfelé, hátha meglátja a szívének oly kedves arcot... legalább egy pillanatra.
Pedig tudta, hogy ez lehetetlen. Édesanya sajnos túl beteg ahhoz, hogy felkeljen az ágyból... a klinika portáján pedig ott ül a szigorú portásnéni, aki már háromszor zavarta el, mikor épp be akart surranni előtte. Pedig ő csak látni szeretné... annyira, hogy kis nyolcéves szíve is belesajdult.

Angyal az égből, tündérmesékből,
Varázslod szívem, mióta idejöttem.
Hallom kacajod, s hogy az Istent káromlod.
Látom szemedet, mikor Márkod eteted.
Látlak pici lánynak, látlak anyának.

Mikor fiadra nézel, én látom szemedet.
Büszke rád is Anya, és jó apád is szeret.
Szíved jég és tűz, égetve fagyaszt.
Mégis anyaként minden mást elhalaszt.

Az Ármány ott bújik a lombok alatt.
Kezében tőr toll és egy zsineg.
Mielőtt végleg leírna és megölne,
előtte a szép lelkedet méri meg.

Egyszer majd összeszedem magam,
feladom a vágyaimat és elengedlek.
De hogy végleg el ne tűnj a létemből,
gyorsan a szívem rejtekébe zárlak.
S ha majd homokórám végleg lepereg,
emlékedet mosolyogva magammal viszem.

Ha egy angyal suhan el felettem,
akkor repes a szívem, integet,
ám saját védőangyalom nekem
bíz elhomályosítja mindteket.

Egyszer átölelnélek…
Csak egyszer.. úgy igazán
Csak egyetlen valódi ölelés,
Amiben a lelkünk kicsit gazdát cserél.

Megjegyzés: 2017. 06. 22

Gondoltam rád a tengernél tegnap este.
Lábaim a víz míg csendben verdeste,
Homokba írtam szép neved.

Megjegyzés: 2017. június 17.

Hívtál engem, de nem mentem veled.
Nem rontok el egy másik életet!

Szerelmed bennem ne keresd soha!
Túl beteg vagyok, sorsom mostoha.

A világ folyton változik.
Felgyorsult az Élet.
Bizonytalanság,
Aggodalmak kísérik
De én nem félek!

A szeretet bajnoksága
(gyermeki egyszerűséggel világunkról)

Valahol a hontalanság szélén,
egy kislány cselleng az utca végén.
Édesanyja énekét dúdolva,
rongyos babáját álomba ringatja.

Szépet gondolt
bennem a lélek,
s vetítette
kockáról kockára
a képet.

A sár, mi menet közben ránkfröccsent az
erdőben, mely fölött elfogyott az ég a
hidegben, mitől fázva húzzuk szorosra a kabátot, minek
zsebében törött üveggyöngyök, gondosan összeszedve a
játék után, mi kezdés előtt már véget is ért

Szárnyalni tudni kell.
Az ég kékjében merülve el,
Mint szemed tükrében.

takarjátok be a földet,
meleg, puha takaróval,
és takarjatok be engem is,
téllel, nyárral, esővel és hóval