Amatőr Művészek Fóruma

Szerző: 'Itt állok: szótlan rejtelem.
E némaság a rejtjelem.
Ha megfejted, elárulom:
mindig hangoddal álmodom. '

Hazaérek, s kifújom magamból a mérget,
mit a tüdőm egész nap a szmogból belégzett,
s mérgeztek az emberek szavakkal, tettekkel.
Visszanézve köpködök: pfuj!... szemétre!... nem kell!

Rozsdás repceföld szélén megállok,
tücsök-hagyta csendbe lábam merül,
víztükrével kacsint rám az árok,
alga-zöld színére félhold fénye ül.

élet-illatú hajnal táncol
az ég peremén új nap lángol
élet illata sose múlj el
újabb napokon úgy simulj el
mintha örökkön tartana álmom

isten verte szívverés
erekbe zárt büntetés
tüdő falta levegő
kilélegzett múlt idő

Tekinteted galamb. Szelíd, el-elrebben.
Mozdulatlanul ha állok, megpihen a tenyeremen.
Arcomhoz emelem, szabadon engedem.

Adj hazát a hontalannak,
saját fényt a sápadt holdnak,
testet a levágott üszkös lábnak,
adj erőt a zuhanó madárnak!

Óh, hogy vonz ma is tisztazöld tavaszi pázsitod
öreg partodon
te büszkén hömpölygő keskenyvizű folyó,
emlékszel? egykor te neveltél,
s a nyári esőktől duzzadó arcodtól
a téli fagyig minden mozzanatod belém itatódott.

Sóhajként szökik a távolság,
egymáshoz bújnak a párhuzamok,
a ma szeme még résnyire nyitva,
de pilláin már lógó, álmos mondatok.

Mindenkinek van egy hatalmas hegye,
s elindulunk föl, hogy hol a teteje,
egyedül kapaszkodva, függve, lógva,
mászunk, mintha csak e hegy volna.
Éles szikla fagyos tenyerünket metszi,
de nekünk nem kell a közel, hív a messzi,

Már elfelejtettem, hogy elfelejtettél,
mikor én voltál, mikor más lettél,
már elfelejtettem, felejthetetlen vagy,
rég engem vettél, most eladtad önmagad!

Bámulom a plafont.
Mész festette vakolat
ridegen néz vissza,
metszek közben lelkemen,
s az ágy, csorgó emlékeim issza.

Sötétbe feslik az alkony lágyan,
még becsempészi bíborát.
Kis szellők futkároznak bátran.
Az ég nagy kék ballonkabát.

Megjegyzés: 2017. május 8.

Futórózsa áll ablakom alatt,
szendereg szirmain a pillanat,
fények takarják a csöppnyi időt,
aludj csak, tedd párnáddá a jövőt!

fék fék fekete
vaspor
fék fék vaspor
fekete

Kifogytam magamból,
bennem mindenütt te vagy,
görcsös, lázas forróság,
s a dermesztő fagy,

se szomorú se vidám
délelőtt ült délután
se eleven se halott
elől menő vontatott

Szelíden végigmér az Isten,
miközben a templomot meszeli fehérre.
-Jer be, gyermekem, imádkozzunk! - invitál a kövér pap.
-Mondd! Bűn a szerelem? - kérdem Őt.

Csak szó leszel bennem,
minek nincs jelentése,
néhány betű egymásután
homályos fólia mögött,

mantrát sodor a szél
az ég hideg acél
csak az éppen zöld nyár-gyertyák
őrzik a fényeket