Amatőr Művészek Fóruma

Ugyanolyan tejfölösszájú kiskatonaként vonultam be a sorozásnál, mint a többi társam. Otthon még a pörköltszaftot is anyám törölte le a szám sarkáról, és gyakorlatilag semmi dolgot nem  hagyott rám, amit magam körül végeznem kellett volna.
 A fegyelem és a rend megszokása így elég nehézkes volt az elején. Hamar belejöttem, nem vagyok én egy elveszett anyámasszony katonája, ha bizonyításról van szó. Így aztán szépen feltornáztam magam a törzsőrmesteri rangig.
Határőr ezrednél szolgáltam. Egy 5-8 km-es határszakaszon volt a feladat, ellenőrizni és járőrözni kellett. Elvileg a jelentések szerint és persze a felderítés szerint biztonságos terület volt. A parancsnokság által kiadott utasításban elég volt óránként, egy járművel két ember a területre.

Szerző: Kálmán bácsi hetvenes éveiben járt, a Parkison kór rég elkezdte felemészteni rövid távú memóriáját: Bár első ránézésre makkegészségesnek tűnt, mégis baja volt a jelennel, míg múltjából minden szépre visszaemlékezett. A kórházban öt percenként mutatkozott be betegtársainak, köztük nekem is. Mégis, ha beszélgetésbe elegyedtem vele, folyékonyan, hosszan beszélt édesanyjáról, családjáról, és a szeretet fontosságáról. Egyik ilyen beszélgetésünk alkalmával megkérdeztem tőle:

- Mit gondol, hova lett ebből a szép világból a szeretet?

Szerző: A férfi a munkából tartott haza. Imádta az otthona családias hangulatát, ahol hét éves kislánya, és várandós felesége várta. Tisztességes, makulátlan életet élt a boldog, szürke hétköznapokban. A férfi teljesen új életet kezdett egy olyan városban ahol senki nem ismerte. Feleségével hamar a közösség egyik mintacsaládja lett. Kivétel nélkül jó véleménnyel voltak róla. Az a fajta ember volt, akire lehet irigykedni amiért neki besikerült az élet. Nem élt nagylábon, nem utazott luxusnyaralásokra, csupán rendesen élt. És a férfi ennek örült, nem is kívánhatott volna többet. Egyedül az öccse hiányzott régi életéből. Szerette, kisgyerekkoruktól kezdve mindent megosztottak egymással. A rosszat, a jót és a szépet egyaránt…

Szerző: Először Omar bácsival jöttem ki a tengerpartra. Ott ismertem meg őt a menekülők konvojában, amikor magamra maradva, egyedül hagytam el szülővárosomat. Most Törökországban vagyunk, egy menekülttáborban. Neki itt van az egész családja, gyerekei, unokái. Omar bácsi mégis törődik velem, pedig igen nagy a család, sokan vannak, mégis jut nekem is egy csepp a szeretetéből.

Ezt nem azért írom, hogy majd sajnáljanak.
Ne sajnáljon senki, akkor gyűlölj inkább!
Mert úgy érzem, szeretni nem fogsz soha már,
mint ahogyan senki más se szeretett még.

Szerző: Victoria Usher kis túlzással utálta az osztályfőnöki órát. A gondolat, hogy negyvenöt percet kell az osztályfőnökével egy zárt légkörben töltenie, kifejezetten kiakasztotta. Habár ez teljesen nyugodt arcvonásain cseppet sem látszott. Előtte a nyitott vonalas füzete a következő történelem óra jegyzeteit taglalta. Egészen pontosan Napóleont. Közben igyekezett lelkesen beleolvadni a falba. Ugyanakkor nem sokat segített, hogy a fal fehér volt, ő pedig talpig feketében ücsörgött a jobb szélső padsor utolsó padjában. Mellette a padtársa szintén tanult, csak ő épp biológiát.


Megjegyzés: 2017. szeptember 17.

Ma könnyezik az ég és könnyeznek a fák,
gyötrő fájdalommal gondolok éppen rád.
Szemem sarkából is könnycsepp csordul elő,
fejemben bambulva zakatol a velő.

… akartam írni előszót. Hosszú ideig keresgéltem,
próbáltam, de mindig féloldalasra sikerült.
Aztán rájöttem, hogy magyarázatra nincs
szükség, mindenki úgy olvassa, és azt érti ki belőle,
ami, és ahogy a számára fontos. Akiről írtam, már
nem olvashatja.
(ppj)


Még napokkal ezelőtt bejelentkezett, mert az utóbbi időben nem volt könnyű időpontot kapni. Hetek óta érezte, hogy muszáj beszélnie az Öreggel, és nem tudta csatáznia kell majd, vagy megint megértő lesz, és teljesíti a kérését, ám nem halogathatta tovább.

Megjegyzés: (Ez egy kicsit más. Nem mindenkinek tetszik majd, de akkor, anno, meg kellett írnom. Most előkerült valahonnan mélyről, fésültem picit rajta..., és útjára engedem.)

Szerző: … Szerda van.
- Nem bír jelentőséggel, csak pusztán egy elkerülhetetlen ténymegállapítás. Mondhatnám azt is, hogy nem kedd. Vagy akár csütörtököt is mondhatnék a közhellyé csépelt, frappáns agyfasz kedvéért. De nem teszem. Szerda van. És most, hogy kellőképp körülhatároltuk e puszta tényt, ami nem jelent semmit, próbálom élvezni az apró győzelmet a hétköznapok hazugságai felett. S közben hűvös búzasörrel öblögetem ki a számból az álságos szavakat. Sok volt. Már több mint elég. Eladtam mindent, mert minden eladó és valaki mindig megfizet érte…

Nyár volt. A nap melege szinte égette Linda arcát. Morcosan törölgette a szemeit, és az órájára pillantott. Tudta, hogy ez a nap másabb lesz, mint a többi. Érezte. Eddig szürkén és magányosan teltek a napjai. Egy igazi férfira várt; egy olyanra, akire ha ránéz, beragyogja a szívét a szerelem, és a gondjai is kevésbé tűnnek nyomasztónak. Hosszú, sötét haja, tengerkék szemei voltak a lánynak. Amikor csak elmerítkezett a gondolataiban, mindig az jutott eszébe, hogy talán magas termete az, ami miatt nem kell senkinek, vagy, mert kicsit testesebb. Már tizenhat éves, és nincs semmi tapasztalata; csak egy vágy, egy álomkép, ami lehet, hogy az is marad mindörökké.

A bohócorr

A múlt században, leírni is borzasztó, a hetvenes évek első éveiben kezdtem el írogatni, a magam, és fiókom számára, és a hosszú évek során rengeteg fiókban maradt, és megjelent írás látta meg a napvilágot először mártogatós, majd töltő, utána golyóstollamból. Manapság már a számítógépen próbálom megváltani a világot, eléggé naivan, és a hatvan évemmel, illetve a negyven év irodalmárkodásommal még mindig nem jutottam el odáig, hogy tanuljak belőle, vagyis hogy sem a gordiuszi csomót nem tudtam megoldani, sem a spanyolviasz feltalálásában nem jutottam előrébb elődeimnél.

Finghli Lajos a kösmödi varroda beszerzési igazgatója, világéletében utálta a nevét, és régóta foglalkoztatta a változtatás, ám mindig közbejött valami, hol az érettségi, hol a diploma, hol egy éppen esedékes munkahely lehetősége, így csak halogatta a cserét. Pályája során egyre feljebb lépett a ranglétrán, csak a neve keserítette napjait.

Megjegyzés: ppj
2017.

Szerző: Péter és Pál egyetemista koruk óta jó barátok. Péter újságíró és három óvodás korú gyermek édesapja. Pál friss házas és felesége éppen babát vár. Ezért amikor Péterrel találkozik, nagyon felvidul, alig várja, hogy megossza vele a nagy hírt.

-Szia, Péter! - köszönti szívélyesen őt, miközben arcán szelíd mosoly jelenik meg.
Péter viszont elég gondterhelt képet vág. Pál ezért meg is kérdezi tőle: - Hogy megy a munka barátom?
Péter nagyot sóhajt, majd így szól:
- Drága barátom! Ne is kérdezd! A főnököm most sózott rám egy cikket a szabadságról. Azt sem tudom, hogy kezdjek neki. – fejét az arcába temeti.

Azt mondták, a mennyország olyan, mint a tévé, egy tökéletes világ, ahol semmire sincs szükséged.
Ahol minden fényből készült és a mozgás tartja életben a napokat.
Itt jönnek.

Mit gondolsz rólunk?
Mit gondolsz a szeretetről?
Mit gondolsz a bizalomról?
Mit gondolsz rólam?
Mit gondolok magamról?

Szerző: Az ég sötétkék kárpitjára felakasztott izzó gömb volt a délutáni nap, melynek sugarai bizony-bizony csak alig enyhítették a korán jött ősz hidegét. A magasban madarak kergetőztek a felhőkkel, melyeket fekete fonálban ijesztgetett egy magas kéményből lágyan emelkedő, kanyargó füst. Magányos kovácsműhely állott a folyó partján, szomszédságában szomorúan bólogató füzekkel, istállóval, kúttal, gerendából rótt házikóval. Lovas zötykölődött fáradtan a magas nyeregében, de hallva a műhelyből kihallatszó csengést, megélénkült. Szél által cserzett arcán valamiféle halovány öröm suhant át bizonytalanul. Végre. Itt emberek élnek.

Van úgy, hogy a nagy körforgásban csak egyetlen pillanat marad meg az örökkévalóságnak.
A kis vízcsepp együtt élt testvéreivel a vízsokaság örvénylő kavalkádjában. Egy derűs szép napon a felszínre került, és boldogan lubickolt a szikrázó napsütésben. A Napnak ma különös ereje volt. Egyszer csak érezte, hogy elválik társaitól és elemelkedik a vízrengetegtől. Egyre könnyebbnek érezte magát, felszabadultan szállt a magasságba.

én a gyermekből csak a mosolyt
a kacajt akarom miként anyából sem
a kilógó tamponzsinór foglalkoztat

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy nagyon szegény asszony és annak volt egy szegény fia. ( A szegénységet ne úgy értsétek, hogy földön aludtak, vagy ilyesmi. Inkább csak a mai modern szellemben, kis albérletben tele hitelekkel, adóssággal.)
Egy nap a szegény a fiú megunta a csóróságot és úgy döntött, hogy elmegy szerencsét próbálni. Ment, ment mendegélt, amíg egy gyárhoz nem ért. Gondolta, bemegy Sárkányhoz állásinterjúra. Sárkánynak nagyon ronda kiguvadt szemei voltak, meg 3 jó és 3 rossz feje. Úgy lehetett megkülönböztetni, hogy melyik a rossz, illetve melyik a jó feje, hogy a rossz fejeken punkosra be volt lőve a sérója, a jó fejeken pedig két oldalt fésülve, akár a jó kisfiúknak.

Szerző: Bármerre nézett fények játékai vették körül, a felcsendülő zene elárasztotta és fülében
lüktetett ritmusa. Egy táncparkett közepén volt, sodorta a tömeg, együtt mozgott a táncoló
párok keltette lendülettel. Micsoda felkavaró boldog érzés! Testében pezsgett a felforró-
sodott vére, égette arcát a pír. Ellazult a forgatagban, lába súlytalanul pörgött, haja
arcába csapódott minden mozdulatra. Nevetése áttörte gátlásait, visszhangként csengtek
összemosódva a teremben tomboló zenével. És a táncpartnere! Micsoda férfi! Még sosem
látta azelőtt. Meleg barna szemében csábító mosoly bujkált és vele együtt nevetett.
Testük időnként összeért, majd hirtelen szétvált, kezük e közben sem eresztette el
egymást, ujjaik kapocsként fonódtak össze. Karcsú derekát ölelésbe vonta, majd kipörgette,