Amatőr Művészek Fóruma

A rendelő várójában csend volt, beteg éppen még nem jelentkezett. Bent, a vizsgálóban apatikus nyugalommal olvasott az orvos. Mit orvos? Főorvos úr. Méltóságteljesen bámult maga elé, szeme suhant a sorokon. Népszabadság terült el az asztalán, szemben az asszisztensnő Magyar Nemzetével. Egyikük sem szólt. Surrant a hatalmas lap, majd papírzizegés utáni újabb mélaság uralkodott a rendelőben.

... és összecsókolt a kedves,
mert jobb ötlet nem jutott eszébe,
ahogy közelről beleérzett az egészbe...
Itt ez a húsos száj nyílva,
és csukott szemén is csak reszket a pilla.

Megjegyzés: 2013.

Elefánt vagyok a porcelánboltban.
Na! a hindu herceg - ki betörne - hol van?
De inkább egy szép hercegnő kellene a hátamra,
ki simogatna, s helyettem minden kárt felvállalna.

Eltévedtem a semmi
labirintusában,
egy hatalmas tömeg
fújtatott utánam,
nem tudták, hogy
értelmetlen minden

cicák porcicákat kergetnek
egy macska vasmacskán lebzsel
a héja szárnyán egy citrom héja
utazik tova minden reggel

Megjegyzés: január.

Hegyen-völgyön simogat
vonatfüttyöt, sípokat,
gombát, mohát, őzikét,
hóvirágot, tőzikét,

Minden percben

-Minden percben...
-Tudom!
-Érzed?
-Tudom!
-Jó?
-Jó!
-Hol érzed?
-A levegőben.
-Nem magadon belül?
-Ott már nem férne.

Megjegyzés: 2013.

A szív dombján ott ül a remény,
láb lógatva vár, mint egy kis legény,
fel-fel kapja fejét minden dobbanásra,
mintha lépteit lejtené a várt leányka.

"Ugyan már"
Mondta a nő,
Ami a lábamra jő,
Nem született még oly
cipő!

Jókedvében a kis egér
Bedőlt a macskának,
Azt gondolta a kis buta,
Hogy táncolni fognak.

Éda korán megunta a párizsi művészvilág szabados életét, ezért már fél kilenckor hazasétált, a Szertelen rendi kolostorban számára kiutalt zárkába. A séta hosszúra sikeredett, hiszen a kolostor Nuoaeiretben* volt, Párizstól százötvenkét kilométerre. Szomorú Hír fogadta hazaérve, édesanyja elhunyt. Miután Éda végighallgatta, Szomorú Hír folytatta addigi munkáját, a lompó** kapálást. A mély depresszió hatására hízni kezdett – időközben maga is tivornyátust fogadott -, s ontotta magából a sajgó verseket.

Papírhalmon ülve,
Sohasem üdülve
Kókadozva néző..
Szegény ügyintéző.

A magyar irodalom egyik méltatlanul, ám de joggal elfelejtett alakja volt Etelei Garó Éda. Pályafutását egészen kiskorában, mint csecsemő kezdte. Elsőként az anyja – Alantas Jogobella, foglalkozását tekintve vigadalmi cseléd –, gyakorolt rá hatásos nyomást, aminek segítségével meglátta a napvilágot, 1895 április 31-én, Nagypatálon*.

"FEKETE" HUMOR

Nem, nem.. én aztán soha!
Győzködik Ilonka, amint ránéz ura.
Csak a kéményseprő volt itt- mondja.
Ám farán ott virít a kormos kéz nyoma.

A boltba andalogni jó nagyon,
betonra lépve gondolat kering:
uzsonna nem segít a gyomromon,
s növény-olajba forgatott hering.

… és félek is nagyon,
hogy egyszer a
WC ablakon
belő egy gaz lövész,
mikor sliccem
gombolom,

Megjegyzés: (2007 10. 04.)

Gondolj a világra,
Ami nem így sárga,
Hanem így sárga.
Nem keresztbe,
Hanem hosszába.

Megjegyzés: 2017 április 01.

Ni csak! Hajadban virágszirom,
várj, kiveszem.... te lennél ily illatos?
Vagy ott az orgonabokor?
Egyre megy.
Kezed megfoghatom?
Látom kinevetsz....

A TÁNC... 1971

Akkor nem szerettem épp, bár ifjú szívem hévvel dobogott,
virágot sem vittem senkinek, lelkemben sóvár csend honolt.
A nyár véget ért, kertek alatt járt az ősz,
az ivó rég bezárt, midőn csapatunk összejött.

Március idusán

Most, hogy közeledik Március 15. -e, emlékeim közül előbújik egy régi történet.

Úgy negyven évvel ezelőtt, amikor idegenvezetéssel is foglalkoztam, elutaztam egy nőkből álló csoporttal valamelyik kisvárosba ünnepelni.
Akkoriban divat volt, hogy jól dolgozó brigádok jutalomból elutazhattak valahová a szakszervezet jóvoltából.

Megjegyzés: 2017.