Amatőr Művészek Fóruma

Aranyálom. Onnan jött Józsi is, ahonnan pár nyomorultat hozott már a mentő. Lefogyva, tetvesen, kiszáradva, bőrbetegségekkel tarkítva testszerte. Némelyikük annyira kiszáradva, hogy másnapra már csak a lábcédulát kellett reákötözni. Két-három nap alatt, de legfeljebb egy hét után mind eltávoztak.
Józsi nem volt kiszáradva. Csak a lelke. Az szikkadtan kornyadozva hálálkodott minden egyes kanál leves után. Szemében őszinte, és nyílt öröm ragyogott minden mosoly, és cirógatás után. Tán ő még ellátta magát ott, abban az otthonban, ahonnan érkezett. Ahol soha semmi rendkívülit nem talált a vizsgálat egyetlen feljelentés nyomán sem. Pedig már a mentősök és a kórház is tett bejelentést nem is egyszer. Mindhiába.


Megjegyzés: 2007. április 30.

A kislány tíz év körüli lehetett. Minden nap ugyanazon az úton járt az iskolába reggelente, mégis most először tűnt fel neki az ember. Állt az út szélén, kezében egy fonott kosár, másik kezében fehér bot. Haja őszen és hosszan kunkorodott nyaka alá. Fején széles karimájú barna kalap. Szemöldöke sűrű fehér vattacsikként húzta magára a tekintetet. Csak állt, kitérdesedett szövetnadrágjában, és kék ingjében, kezében a bottal kopogtatva.
– Kislány! Te vagy itt? – szólt a kislányhoz, aki megtorpant, mikor mellé ért – Tudsz nekem segíteni?
– Csókolom. Nekem tetszik szólni? – ágaskodott a bácsi elé a lányka, hogy az arcát is lássa. S ahogy meglátta a félig zárt pillák mögött a szemfehérjét, máris megértette a kérés okát.
– Tessék adni a kosarat, hadd vigyem én – kérlelte az öregurat. – Szívesen elviszem. Hol tetszik lakni?


Megjegyzés: 2008. június

Hideg-hegy

Délután egyszerre értek haza. Botond előbb belépett a szüleihez. Reggel ő hamarabb elment. Nem tudta, hogy papa nem ment munkába. Gyengének érezte magát, és láza is volt. Gyakran előfordult ez nála. Az orvosa jól ismerte a tüneteit. Bármilyen gyenge hűlés a tüdejét támadta meg. Attól féltek akkor is. Bori mama felöltöztette, és elmentek a rendelőbe. Pálfy doktor fogadta őket. Lázmérés és sztetoszkópiás vizsgálat után, az orvos személyesen vitte el röntgenre. S bizony a folt ott volt a tüdején. „Most még nem rendelem be az osztályra, gyógyszerekkel próbálkozom. Remélem, hogy segíteni fog, s ha nem, akkor egy hét múlva kórházi kezeléssel folytatjuk. ” Botondot elkeserítette a hír. Szerette édesapját, s az az érzés kölcsönös volt.

nem én felejtek
engem felejtenek

zakatol az idő
gördül a könny
mart sebeimbe
kárörvendőn
szór sót
a közöny

Megjegyzés: 2017
ppj

Szerző: Először Omar bácsival jöttem ki a tengerpartra. Ott ismertem meg őt a menekülők konvojában, amikor magamra maradva, egyedül hagytam el szülővárosomat. Most Törökországban vagyunk, egy menekülttáborban. Neki itt van az egész családja, gyerekei, unokái. Omar bácsi mégis törődik velem, pedig igen nagy a család, sokan vannak, mégis jut nekem is egy csepp a szeretetéből.

Égbe vágytam lángot vinni,
földön kúsztam szüntelen,
szélvihar ha tépte álmom,
reggel koppant lelkemen.

Megjegyzés: 2015. október 14.

Szerző: … Szerda van.
- Nem bír jelentőséggel, csak pusztán egy elkerülhetetlen ténymegállapítás. Mondhatnám azt is, hogy nem kedd. Vagy akár csütörtököt is mondhatnék a közhellyé csépelt, frappáns agyfasz kedvéért. De nem teszem. Szerda van. És most, hogy kellőképp körülhatároltuk e puszta tényt, ami nem jelent semmit, próbálom élvezni az apró győzelmet a hétköznapok hazugságai felett. S közben hűvös búzasörrel öblögetem ki a számból az álságos szavakat. Sok volt. Már több mint elég. Eladtam mindent, mert minden eladó és valaki mindig megfizet érte…

Egy kórházban ébredtem. A keresztem mellettem volt egy asztalon, azonnal visszaakasztottam a nyakamba. Mellkasom be volt kötve. A bal lábam gipszben volt, jobbon végig öltések sorakoztak. A nyakamon horzsolások éktelenkedtek. A karom és a kézfejem szintén vastagon be volt pólyálva. A fejemre is kötés került. Furcsamód még soha nem örültem ennyire a napfénynek. Kész időzavarban voltam. Senki nem volt mellettem a kórházban, ettől viszont megijedtem. Behívtam a nővért.

Megjegyzés: Óvatosan megjegyezném, hogy tudom, annyi helyen van benne hiba, mint csillag az égen. Éppen ezért már jó ideje dolgozok az átírásán. Csak szerettem volna ha pár irány mutató észrevételt hozzá fűztök, és ehhez elkerülhetetlen, hogy végigolvassátok. Köszönöm csak ennyit szerettem volna. A következő részt is alaposan át kell szálaznom, mielőtt látásotokra bocsátom de ígérem igyekszem a folytatással is.

a közösségi háló résein át
testemből kiharapott
húscafatok lógnak
fullhádé szélesvásznon lát
a világ
led fényben él és hal
az éppen nyíló szóvirág

– Sissi... nem szabad ennyire rossznak lenned – mondta. És az ujjai közé fogta az államat. Ragadt a keze... de nem az alvadt vértől. Fordult egyet a gyomrom. Végighúzta az ujjait az arcomon. Éreztem, ahogy vér csordul ki a szám szélén. Tiszta váladék volt az arcom, ahogy simogatott. Vajon hány nőt erőszakolt meg ma éjszaka. Nem akartam erre gondolni, de nem akartam én is a listán lenni.

13. fejezet

Jóval hét után értünk a Waterloo Rd.–ra. Berúgtam az ajtót, és előre szegeztem a pisztolyt. Semmi nem mozdult előttem. Xavier az egyik emeleti ablakon mászott be, így ő fentről még tudod fedezni minket.
– Akárki is az, ha ránk támad, lőjétek le. – suttogtam. Beléptünk a lakásba. Ha itt lettek volna, már éreztem volna őket, de nem voltak itt. Bentebb mentem. Semmi nem történt. ”Sissi fent nincs senki”- olyan volt mintha valaki a fülembe súgná a szavakat. Lépcsőnek szegeztem a stukkeremet. Xavier lépkedett lefelé. Megcsóváltam a fejem és elfordultam. Ökölbe szorítottam a kezem, mire pengék ugrottak ki a kesztyűmből.

12. fejezet

Az nap éjjel a puskámmal aludtam. A napfény végigsimított az arcomon. Egyelőre vége volt a háborúnak semmi baj, majd este folytatódni fog. Ebben szinte biztos voltam. A kereszt megcsillant a nyakamban, van annak is haszna, ha az ember szülei még életükben keresztények voltak. A pisztolyomat a nadrágomba tömtem. Így mentem ki a fürdőbe. A karomon lila foltok hirdették, hogy elkaptak. Jobb könyökömön pedig horzsolások egész sora volt, ami fájdalmasan mart az idegeimbe. De a fájdalom jó, mert az hirdeti, hogy élek, ha nem fájna akkor az rosszabb lenne. A szemeim karikásak voltak, ezek az alváshiánynak a jelei voltak, ez utóbbi nem volt nagyon meglepő. Pedig mélyen aludtam éjszaka, de egy éjszaka alatt én nem tudom rendesen kialudni magam.

Epizódok

Metró. Tömeg. Reggel van, sok az utas. Egymással szemben ültetve bámulnak a semmibe. A szélen fiatal pár eszik. Frissensült pogácsát falatoznak együtt, éhesen, élvezettel. Megszűnt köröttük a világ. A lány fiatal, talán tizenhat éves, a fiú talán húsz lehet. Egy zacskóból szednek mind a ketten, ami a fiú kezében csörög. A lány szép homlokú, haja lófarokba szorítva frufru nélkül. Kék szeme tisztatekintetű, arca sima, ruhája rendes, túl rendes. Minden szabályos. Bokáig érő fekete pántos cipő, csattal az oldalán. Lába feketekockás harisnyába burkolva, egymás mellett zártan, szoknyája kék-zöld térdig érő kockás. Keskeny arcán komoly kifejezés, mikor félrefordul. Ékszer sincs rajta sehol. Mégis vonzza a tekintetet az a mosoly, ami a fiúra sugárzik, ahogy eszik. Szája zártan mozog ahogy rág, mosolya mégis ragyog. Az arca is. A szeméből valami parázs hullám szóródik, ahányszor a fiúra pillant. S ő is mosolyog. Vissza. Tiszták.

Megjegyzés: 2007. 01. 07.

Másnap már munkába mentek. Joli asszony az ő kedvességével fogadta asszony-tanítványát. Könnyed hangot engedett meg, mikor megszólalt.
- Gondolom, vágyaid között szerepel a nászút. Beszéld meg Kálmánnall! Hátha őt is meglepik valamennyi szabadsággal, mert én neked annyit ajándékozok, ahányat te akarsz. Katinka meg sem várta, hogy hazaérjenek. Azonnal telefonált a férjének, és közölte vele, hogy mi a legsürgősebb teendője. S a mintaférj szót fogadott. Az igazgatónál jelentkezett, mert úgy érezte, hogy nála sikere lesz. S bizony az volt. A főnök két hetet ajánlott neki. S ő nem tudta hová tenni ezt a nagylelkűséget.

Évek teltek újra, s hazajött a vándor,
elfogytak az álmok, a színek és a holnap,
partra ülve fürkész úszó égi tábort,
sűrű nádas fölé ősz fűzek hajolnak.

Megjegyzés: 2017. augusztus 27.

Szikra pattan, csattan,
szétporlaszt.
Keserű a levegő
megfulladsz.

rongyosra vetkezett
fák karján
remeg a remény
még
maradna a nyár
de
kőkemény
fogakkal őröl
időt a malom –

A többiek
Hova lettek
Itt voltak
Elkeveredtek
Itt hagytak
Hova mentek
Megszöktek
Eltekeregtek
Ők

Elfogytak
Hova lettek
Szép lassan
Felcseperedtek
Albumba
Beletettek
Jó messze
Letelepedtek
Ők

Üres a papír előttem,
a tollam is kiszáradt,
kicsiny foltot sem hagyott,
Múzsa – ha járt is erre –,
nem csöngetett, ajtómon
nem kopogtatott.

Szerző: Ma is tisztára suvickolta kopottas bakancsát, mielőtt felhúzta, mint immár negyven éve minden nap. Ma is félrelökte a fürdőszobatükör félig leszakadt polcán a borotvahabot, és a Baba szappant bevizezve kezével dörzsölt alkalmi habot képére a borotválkozáshoz.
Erről eszébe jutott Juci - ő mindig mérgelődött ezen, hiszen nem dísznek vette a kellemes illatú, épp divatos márkájú borotvacikkeket - de Juci már nincs itt, hogy mormogni tudna.
Ezen a gondolaton elmosolyodott. Fura dolog ez. Amíg nap mint nap hallgatta a folyamatos dödögést - hol ezért, hol azért - borzasztóan idegesítette.