Amatőr Művészek Fóruma

Uramisten, mi a franc ez?? – üvöltenék, de egyelőre hang nem jön ki a torkomon. Csökevényes tudatomba sokk-szerű impulzusok tolulnak, megfagyasztanak, lebénítanak. Nyálkás, nedves bőrömet éles pengeként hasítja a hideg, mint korcsolya a jégpálya felszínét, karcol a levegő. Fáj.

Mottó: „Magyarországon évről évre egyre több gyerek tűnik el. Míg 2011-ben 10 ezer 400 esetet regisztráltak, tavaly már 20 ezret. Az eltűnt gyerekek többsége egy héten belül előkerül. Azonban minden évben van 100-200, akiről semmit sem tudnak kideríteni. ”

Dombvár, százhatvanezer lakosú, nyüzsgő folyóparti település. Az utóbbi néhány évben rohamos fejlődésnek indult. Az apró, külvárosi házakat lassan teljesen felfalják a központból terjeszkedő modern lakótelepek, áruházak. A kikötőbe, szinte folyamatosan érkeznek északról, fával megrakott uszályok, melyek a bútorgyárat, és a parttól kissé távolabb lévő papírgyárat etetik.

Vannak nevek, csendes szavak
olyanok, mint elvadult kertek
xeromorf növényei. harcolnak…

Fogasd be a szádat, meg se szólalj, szolga.
Mától fogva így van: mi beszélünk helyetted.

A régit sem kell levetned,
csak vedd fel az új arcodat és

LÉNYEGÜLJ ÁT,

Egyforma vagyok
Szokássá züllött kivétel
Nadrágzsebből kihullott
Szabványos célok tucatja

Ti harcoltok. Hogy boldogok

lehessenek az emberek?

Bizonyosan. Mi más ok-cél van?

(Vaj', ki küldött? Mért nem ő jött?)

A dombot úgy képzeljék el, mint
amit a hangyák... hogy a kéregdombot
kik hozták össze, az egy jó kérdés.
Mindenesetre a kéregdombról, ha oda-
csahol, hiába próbálja visszahívni a
kutyáját bárki embergazda.

Emlékreformálás. Most amikor az első univerzális
ipar-automatizálási rendszer vette kezdetét és az
interoperabilitás egyre nagyobb teret nyer az
innovációban elmerültek között, most nekem az
emlékeim messze fontosabbak.

(Sojourn 4628)

Média, ketrecharcok. Megébredtél a hangos
bemondóra. Utolsó strand a tél előtt.
Szomszéd? Telepátia? Átutazhattál a terminálon,
egy másik város, nem értettek, csak a testbeszéd.

Minden percem
Patikamérlegen
Mérte ki
Valami mindenható sátán
Lovagolok
A grafikonok hátán
A célvonal felé

Orvosi fém ez? De hiszen hallom, hogy beszélek.
A csuklódon kötél van? Engedj el, ne nyiss ki.

Muszáj most hazudnod? Tudom, hogy eléred.

Színes szemetek
szanaszét szórva
végig az úton.
A sarkon fordulok,
de messzebb nem megyek;

húsomból kivont véred
atomomból kiömlött
magzatvized
félholdamat töltő kérged
mit takar mit bújt öled
feslett égboltul
hangom végre
zárul

előtt metropolis
hol a szívbe mártott normarendszer
ideg veri
agyba-főbe
kegyhelyre a
történetben
elmosódunk
már nem élünk?

Farkasok a vadászaton,
Tudod, azok vagyunk mi.
Erő és vágy ezen a vásznon,
Ki akar most jobban kit?

Téglásbokor ötvenhét házból állt. A környéken ez a település volt a legnagyobb. A kilencvenes évek elejéig téglagyár, mellette agyagfejtő működött, eltartva az ötvenhét családot. Azóta folyamatosan pusztul. Mára, a gyárból minden mozdíthatót elvittek, földes padozatát felverte a gyom, a bányagödrök szeméttelepként szolgálnak. Ha nagyon felgyűlik a hulladék, meggyújtják. Sokáig ég és szinte állandóan füstöl. Bent a központban, már csak a romos, kifosztott mozi, a bezárt postahivatal, a betört ablakú, üres ABC, és a csöppnyi iskola emlékeztet a jobb időkre.

A történet fikció, a valósággal bárminemű egyezés a véletlen műve!
I.
Krisztina
Krisztina nehezen állt kötélnek. Először lerázott; nem, mit képzelek, nem beszél a magánéletéről, miért is tenné, honnan tudom a telefonszámát meg különben is, nahát. De nem adhattam fel, újra megkerestem, e-mailben. Udvaroltam, taktikáztam, mire végül válaszolt.

– Sziasztok! Bejöhetek? Nyitva vagytok? – kérdezte T úr, miközben felsőtestével behajolt a picinyke bolt ajtaján.
– Persze, jöjjön csak be nyugodtan! – válaszolta udvariasan a magasabb eladó.
– Kell ez az izé? – lobogtatott meg T a kék színű szájmaszkot.
– Á, nem. Nem muszáj.

Normál zsúfolt szerda délután az óvárosi postán. Meleg, tömeg, izzadság, türelmetlenség. Mi kell még?
Az utcáról gyanús külsejű férfi lép be, arca nagy részét maszk takarja, szemével a terepet fürkészi. Elindul, végigmegy a sorok között, majd határozottan az egyik pénztárablakhoz lép. Az ablaknál egy terebélyes asszonyság várakozik a küldeményére, hatalmas teste groteszkül tornyosul a többiek fölé.

Pál Gábor jókedvűen ébredt. Nagyot nyújtózott, ízületei recsegtek. Érezte, valami különleges történik ma vele. Talán sikerül lelket verni az öreg autóba, amin hónapok óta dolgoztak barátjával. Reggeli után induláshoz készülődött.
- Hova mész? – Kérdezte anyja. – Nincsenek óráid?
- Tavaszi szünet van. Átmegyek Mayer Zolihoz.
- Mayer Zoli. Nem szeretem, hogy vele barátkozol. Csokit lopott a közértben.

ITT vagytok? Mi igen.

OTT vagytok? De mi nem.

OTT lészünk. Akarom,

nyújtom már a... ka-rom!

vesszen a féreg vesszen
tudod kit ijesztgessen
büszke mellkas teljes a fegyverzet
szabadságharc írja a lábjegyzet

Gulliver óriás volt a törpék között,

meztelen mellett a rongyos is jól öltözött.

A néma mellett ékes szóló, ki beszél,

a halott mellett egészséges, aki él.

1. Van-tudod? -faj. Mily sok!

Csillagnak tüzében.

Bolygónak porában,

űr feketéjében.

A Rambler lassan közeledett a földön heverő alak felé. Minden lépése víg csilingeléssel jelzett: jön! A kopott, porral burkolt csizma alatt megcsikordult valami. Egy kavics. Nem! Egy fényszóró sárga prizmájának darabja. Ahogy a súlyos talpak elhúzódtak róla, megcsillant rajta a nap fénye. Egy bűnbe vitt ártatlan valódi tisztasága. Egy tárgy, amely eszközként jött a világra, hogy valakinek a javát szolgálja és most mégis önhibáján kívül fetreng a mocsokban.

Az élő kozmoszért


Itt van ez: bolygócska.

(Lehet hold... üstökös...)

Az összes. Mind között.

Elbújt mind lakója?

Ki az aki meghallgat: szolgát,
koldust, vagy nyomorultat?!...
Kivert kutyát, üzött vadat,
örök lázadót, rabot?

Te néma vagy, én meg süket,

tökéletes az együttes.

A szád mozog, hangot nem ad,

mozgásjelekből olvasok.

szembenézek a(z) (i) mobillal
egyenrangú ellenfél
persze hogy következetes a főcím:
(csimpánztükör)

Film-vékony olaj volt rajtad. Mint almán zsíros hamv.
De ezzel neked el kell számolni. Mintha fölszippantott
illúzió. Az, hogy téged majd, hogy te majd valakit érdek
nélkül, mint láng az olajat. El kell-e számolni a
szeretéssel?

Eltakart jelzők a fátylon:
a víz és a bor is mind vér lett.
Önmagán esdeklőn átvon
a kéz és az ébredő térdek.

Részvétem a kedves feleségének. Amikor panaszolta -
a diófa alatt ült - hogy a háta közepébe sugárzik a
fájdalom, tudtam, hogy nagy a baj. Jó lett volna
a svájci kezelés, tízezret adtam bele, de az mit ért. Úgy
tudom nem is volt hivatalosan a kedves felesége, az
első feleségnek is részvét, ha ugyan.

A magas égbe nyúlva fel,
két tenyered közé zárva
- mint imádság – hozd le a fényt
szívedbe, s karjaidat
újra magasba emelve
hagyd, hogy átjárja lényedet.

Galambos Attila szívesen fölmegy a
padlásra. Molylepkét öl. Szürkület az
erre legalkalmasabb, amikor a lepkék
beltérhez képest világos ablaküvegre
telepednek. Megfejthetetlen, mintha őt
várnák kiterített szárnyaikkal, nagyujját
végignyomja az utolsó puha testen is.
Valamikor idejárt föl verset írni.

Ella tartózkodó a férfiakkal. Enyhe megvetést
sugároz, kis felsőbbrendűség, amitől megriadnak
az utánameredő fiúférfiak. Az Andrássy út
szervízútján parkoló autókból duda, amonnan
biciklicsengő. Ella, mint a kelő nap, ha kedvenc
sárga-fehér szettjében megjelen.

Nem haragudhatok a világra,
nem haragudhatok senkire.
Csak magamra.
Azért, ami lettem,
ami nem lettem.

Mintha kértem volna
Beszélsz, de nem mondod
Mondod, de nem beszélsz
Kitép belőlem egy darabot. Mint amikor
a sárgadinnye belsejét kaparod ki,
úgy fogy el belőlem valami

Senki sem felejt,
legyőzöd vagy menekülsz,
együtt élsz vele.

Nem baj ha tévedsz,
hibákban él az élet
élj, hogy még élhess

Persze megint Istennel szeretnél takarózni, hogy majd a divinális akarat megmenti a helyzetet. De ez alkalommal már nem megy: megmaradásodért mostmár tényleg gondolkodnod kell, azaz sorsodért nem ruháztathatod másra a felelősséget, meg kell tudnod, miért jutottál ilyen helyzetbe. Pontosan: miért hagytad, hogy így legyen?