Amatőr Művészek Fóruma

1. Hallgatás
2. Elengedés
3. Ringatás
4. Vágyakozás
5. Alkudozás
6. Derengés
7. Ócskaság

1. Egy nagy utazás

Az ég alatt jártában eltünődve-
szellem fel-elragadta hirtele'.
Aranykeblű Dús Napba megfürdőzte,
s ő szellemmel Merkúrra léphete.

Megjegyzés: Minden, nyelvtanilag helytelen írásmód szándékos, funkciója van, nem hiba.

1. Mint fény a vadalmán

Szép arcod, örök Aphrodité,
amikor először megláttam,
kiittam csillagok szent vizét,
s hosszasan múltról prédikáltam.

Megjegyzés: Stációk szerelemre

1

Meghalt Federico García Lorca,
Anyám Ellis Islanden megfeneklett.
Apám keramikus, akárcsak Gorka,
Már dúlt a háború, mikor gyerek lett.

Megjegyzés: Jegyzetek: ELLIS ISLAND - az Amerikába bevándorlók karantén szigete New York mellett; BOFORC - kétcsöves légvédelmi ágyú; BRANDENBURGER – felderítő repülőgép az első világháborúban; PATRUJ – orosz katonai rendőrségi különítmény; ENYED – Nagyenyed, település Erdélyben. PLASZTIKA (a páholyok között) - a volt Rádiusz mozi félmeztelen kariatidái; GOLDMÁRK (Péter Károly) a mikrobarázdás hanglemez feltalálója; ZAVARÁS – a nyugati rádióadók technikai zavarása; GEORGES ROLAND a Simone és a béke c. nagysikerű vígszínházi előadás szerzője (fősz: Tolnay K.); FRED ZINNEMAN – a Most és mindörökké c. film rendezője; CSEKE – Cseke László a Szabadeurópa zenei szerkesztője (Tinédzserparti). LUXEMBURG – éjszakai könnyűzenei adó az ötvenes években. SZEMES – Szemes Mari színésznő (1932-1988); Hilda néni – Gobbi Hilda szinésznő (1913-1988)

I.

Magot vetettem s Atyám, ki majd arat,
most kezdődik igém végtelen útja..
Utánam sziklányi, örök hit marad
s érettetek a Via Dolorosa.

1.
Mindened adtad, s tőlem semmit kaptál.
Vágyaimat teljesítetted be.
Elvesztem két őzike szemedbe',
mint egy vadméh, kit kivetett a kaptár.

M. Laurens
Szonettkoszorú az EMBER emlékére

1. LEJTŐN

Percként illannak semmivé az évek,
a csúcsról csalódottan térünk vissza,
elfáradt útjától a büszke lélek,
a távolság tetteinket beissza.

Megjegyzés: Pest-Buda, 2013. Köszönet Péter Erika lektorálásáért!

(Újromantikus szonettkoszorú)

1. Szövődik zajtalan köréd

A hazug szó lelket tépve haragít.
Gyors pengéje sebet vág, diadalma
Vesz körül, és éj-odvak hatalma
Szövődik zajtalan köréd, kifakít

Megjegyzés: egy korábbi művem átdolgozott változata. Egy vers - és egy szonettkoszorúra még inkább igaz - soha nincs készen.

1.

Elmúlik végleg egyszer ez a kor,
s mint rossz tanú a főtárgyalás napján,
ki, álszöveget gyorsan bemagol
és mégis mindent össze-vissza zagyvál,

Most történik a tegnap, a holnap,
ami él, az riad tőled s retteg,
száműznéd a legparányibb csendet,
sorsa volt és van gondolatodnak,

Ember, a kozmosz csak jeledre vár,
döntésed parancs, amit végrehajt
vonva köréd finom lélekudvart,
mindegy ki vagy: angol, magyar, maláj,

Magad vagy a végső menedéked,
mert nem dönthetnek helyetted mások,
évezredes összgondolkodásod
most valósul, dönts hát: halál?, élet?

Nincs, nem lehet értelmetlen élet,
vakvágányon veszteglő véletlen,
megtalálod majd saját fényedben,
oszlatva mindenhol a sötétséget,

Önhitten várod, míg léted lejár,
vidoran gázolsz saját mocskodban,
s múltadról rég nem tudod, hol van,
s jövőd ha lesz még, sem érdekel. Kár,

Sokasodsz tovább rombolva-teremtve,
a szabad akaratot nem azért
kaptad, hogy kéjjel ölve ontsd a vért,
de hogy tájolj a kozmikus terekre

Fittyet hánysz adott törvényre, rendre,
pedig sok fullajtár figyelmeztet:
ki íratlan szabályokat megszeg
egyre kisebb rezgésszintre megy le.

Egyre vadabb vagy, zártabb és zordabb,
érzéketlen, hazug, kíméletlen,
folyton sápítozol: mit vétettem,
hogy Isten mázsás keresztet hordat

Nem hallod, de az ősóra csenget,
ám a Mindenség nem úgy műkődik,
hiába nyomkodsz gombokat tövig,
ha húrjaid túlajzzva rezegnek,

Szilárdnak hitt tanaid recsegnek.
"Több dolgok vannak földön és egen,
miket elméd fölfogni képtelen",
szemellenzős tudományod elvet

Benső éned, szereteted sorvad,
másokra fogsz rá tévelygést, vétket,
gyűlölet, pénzvágy, kapzsiság éltet,
gyáva, bátor, de egyben botor vagy.

Sorsa volt és van gondolatodnak
és lesz is. A valósuló világ-
ot együtt teremtettük, aki lát,
sejdíti milyen lehet a holnap,

Száműznéd a legparányibb csendet,
hagyod a zajt, szeletelje agyad,
mióta eszményed lett az anyag
igazi éned elfelejtetted,

Ami él, az riad tőled s retteg,
te vagy az, ki zord magára morog
s ki mohó maga miatt tántorog,
ezt, habár tudatlanul, te tetted.

Most történik a tegnap, a holnap.
Ne az időt: gyötört bolygód figyeld,
elhajított halálmagod kikelt,
láthatatlan dögbogarak dongnak.

1. Zajtalan szövődik köréd

A hazug szó lelket tépve süketít.
Hiába kopogtatsz vakon botoddal,
Egyedül maradsz buta bánatoddal:
S zajtalan szövődik köréd, bekerít

I.

Bíborszín virágként kér, s magához hív
vad vágyra csábítva duzzadó ajkad;
hidegtől reszketsz, de forrón akarlak,
ölelő testem kívánva beborít.

Megjegyzés: 2005-09-13 – 2005-11-15