Amatőr Művészek Fóruma

Nincs.
Semmi.
Semmi sem.
Semmi, semmi.
Csupán a világ.

A perc, ha táncba hív,
Riadt madárként a szív
Dobbanni is fél,
De nincsen más esély.

Egy kellemes reggel, mikor hajnalkáimat öntöztem
szerelmetes szívvel, a harmadik emelet erkélyén,
rácsodálkoztam én, mennyi minden munkálkodik értem.
Kedvesen, szeretőn borzolta kócainkat szerteszét,
csendesen, vidámul pajkoskodó, dél felől fúvó szél.
Nevettem. Virágom őrizte egy poszméhecske báját.
Égnek állott a nagy, szőrös fara. Élte legszebb álmát.

74

Egy
seggel
több lovat
nem ülhetsz meg.
Biztos? Gondolkodj!

Ha majd találkozom Vele, nem faggatom a világegyetemről, nem kérem, hogy tegyen csodát a szemem láttára, csak meghívom egy sörre, mint régi jó barátot. Bármilyen furcsán is hangzik, sörözés közben majd én szeretnék csodát tenni... Mosolyt varázsolni az arcára, boldogságot a pillantásába. Tudom, ez emberpróbáló kihívás, de ha hiszek abban, ami igazán fontos az életben, akkor sikerülhet.

Megint fúj ez a forró, száraz szél. Az itteniek „chamsin"-nak hívják.
Nézem a piramist, s közben érzem, ahogy mindent belep a szemerkélő vöröses színű por. Mindenhová eljut. Lassan, csendesen, észre sem vesszük, rátelepszik mindenre.
Először csak vékony rétegben, egy hajszálnyira, majd egyre vastagabban, és a tárgyak kezdik elveszíteni alakjukat, formájukat, míg végül rájuk sem ismerni…

Szépek a fények, ha búcsút int a Nap.
Gyöngy még a sáska, hogy lábával zenél,
múltat táplál így ezer mesével, de
túl nagy zajban, s csendben szomorodom én.

Kell egy más világ…
régi földutakba font örökre pillanat,
földbe, fába vésve szív, szerelmes balladák,
és fejembe csapva félretolt, öreg kalap,
szájsarokba zöldezüstbe hajló szarkaláb,

Elmerengek, nagymamámat látom,
ahogy hajszálai szöknek kendője alól,
az asztalnál lisztet szitál, én ülök az ágyon,
szappanos vizével kacsint a félretolt lavór.

Eltusolva
dolgok mélyén
igazság szivárog.
Kebelükre vettek,
hogy eldöntsék
mi legyen nekünk a jobb.
Titkosak háborúik
tervezett asztalon
vagyon s hatalom béréért.

Uram,
te küldted őt hozzám?

Cseppekben érkezett,
olyankor magasra emeltem arcom,
hogy jobban érezzem.
Volt tavaszi zápor,
mit lenge szellő terelt felém,
és tudtam, mit ér
(aranyat)
minden érintése.

Megjegyzés: aqua vitae = az élet vize

Azzal gondolom tisztában vagy kedves olvasó, hogy a valóság és a képzelet között, csak vékony mezsgye húzódik. De azzal is, hogy a normalitás, és a téboly között sem sokkal szélesebb az a bizonyos mezsgye? Persze itt nem elhatározás kérdése a dolog, hanem bizonyos emberi vágyak, és késztetések hatására lépjük át a határt, ahol képzelőerőnk a sokszorosára növekszik. Ahelyett, hogy miután fantáziánkba barangoltunk, visszalépnénk a reális világba, maradunk ott, mert csak így leszünk képesek valóra váltani, amit elképzeltünk. Ami jó esetben nem büntetendő cselekmény, de előidézheti, hogy egy elmegyógyintézetben kötünk ki. Ám, ha fantáziavilágunk sötétségbe vesző részébe tévelyedünk, ezzel egyben a bűn útjára is rálépünk, ahonnan meglehet már nincs visszaút.

Előttem tömegek, a sorom kivárom.
Észre sem vesznek, bár már nem is kívánom.
Vagyok, mint százak; sorsok és ábrándok.
Már nem is lázadnak, már nem is lázadok.

Fölöttem mi végtelen!
Ki rá gondol az védtelen!
Nincs is benne értelem,
Önt elképzelni képtelen!

Ha szakad a húr, a harag az úr,
Hát ne hergelj fel engem,
Viharmadár, szívemre száll,
És onnan el, nem röppen.

Hulla törzsről, kegyetlenül
peregnek a levelek.
Rontás szülte élet talán
reményt ad majd ha lehet.

Mi kell ahhoz,
hogy tükrödben önmagadat lásd?
Isten még él,
Ő se ígér már feltámadást.

az egészet
én rontottam el
mikor elfeledtem
a ragyogást
percekig éltem
örömben
mint a fecskék
s a suhanás

Ígéret van nem is kevés,
Közre játszik nemtörődés.
Nem hagy nyugodni sok kérdés,
Vajon mi lesz, mi jöhet még.
Szemekben torzult fénytörés,
Szívekben szomorú érzés.

Fáj ez a súlyos, májusi illat.
Föld-ízű nyomban elheveredve
várom a semmit. Könnyeket hullat
halkan a hajnal vastenyerembe.

Minden világ legyen enyém!
Nem kell nekem semmi egyéb.

A Világon uralkodjam
s lássa minden, hogy ez jól van.

Ha álarcod mindig hordod,
Egy nap rád tapad,
És jövőd börtönébe zárod,
Valódi önmagad.

Nem tudom merre tovább, eddig van a tervem,
Bár a tanulást inkább megkedveltem.
Nem fekszik nekem a kétkezi munka,
Inkább irodában, laptop előtt ülnék az asztalra.

Ledöntve a Közöny falát,
A didergőn lennél kabát?
Volnál vér a gyenge szívben,
Vagy csak nézed megáll éppen?

Porszem leszek,
amely megakasztja az időt.
Egy vadnövény,
amely a nagy semmiből kinőtt.
Lehullok majd,
akár egy falevél a fáról.

A mi szörnyetegünk most még néma,
De csak egyetlen gombnyomásra vár,
Lesz majdan itt neki bőven préda,
És nem tarja vissza országhatár.

Töröttszárnyú angyal!
Nem repülhetsz tovább
sebzett szárnyaiddal!
Senki se kéri, hogy
vigyed őt magaddal.

Hamiskártyásokkal játszottam egy játszmát.
A sors kegyeltjeként, végül ezt a lapot húztam.
„Eléneklem”, hogy mi volt a lapra írva. Íme:

Világrend 1

Egy
porszem
száll. Szálldos!
Körötte: egy
világmindenség.

Ne áltassuk egymást és magunk
Reményfüzért fonva,
Nem túl rózsás a holnapunk,
Ha időzített bomba.

Valamikor itt jártam minden nap
húzott s repített a lelkem
ma lustábbak inaim
hajlott íj vonalak
kanyargós japánkert kitérők
formázott szürkülő szárny

Üzen a platánfa,
Cakkos levélen...
Bokáig járva
Zörgő derékaljában
Repedező kérge
Jelzi a moccanó időt,

Nem ébredtél túl jó napra,
Ha tankkal lőnek a házadra,
Mikor éppen reggeliznél,
Vigyázz, nehogy félrenyeljél.

A hajnali szél
lágyan zenél,
ablakom alatt
kotor a huzat.

Mi az ára a szép gyermeknek,
az ára mi a tehetségnek?
S az odaadó hűség ára,
miért lett mára olyan drága?
Felemészt a fészekrakás,
ha nincs tele az edény, erszény,
ha nincs bizalom, oltalom,
nem ér elég dicsfény.

Voltam, leszek,
ha nem feledtek.

Teszek, veszek, intézkedek,
aláírok, pecsételek.

Szobakábulat
Az ablakban fénytócsák
Idő lohol itt

A valós fények
Elrejtik a formákat
Minden tiszta víz

Tele van már a padlás
A sok-sok ígérgetéssel,
Ő közben mögém lopózna,
Egy nagy konyhakéssel.

Pótcselekvés az élet.
Két mélyebb lélegzetvétel között
elrohan,
miközben sérült hajszálereken zubog a megbánás
és az ernyedt izmok hálózatán pöffeszkedő feladás igazit koronát.

Gondolataim
temetnek, időpontja:
azonnal, vagy most.
____