Amatőr Művészek Fóruma

Az a fal, hol lelőttek,
mára egy emlékhely.
A nap is ebben nőtt fel,
nyugtattam magam keményen.

Ha az arcod százba szakad,
tükrök közé űzöd magad,
s éjjel-nappal nagyüzembe’
jönnek önmagaid szembe:

Hétfőn egy, ki talpat csókol,
egy, ki kimarad a jóból,
egy, kit dróton táncoltatnak,
egy, kit visszatart az ablak,
egy, kit nem vár fehér asztal,
egy, ki sakkoz egy paraszttal,
egy, kit folyton esz a penész,
ahogy törpe-magára néz.

Megszülettél és egy nap meghaltál.
Mindent, mivel tartoztál megadtál.
Pár barátnak hitt embert elhagytál.
Többen hagytak el, megcsalva téged,
azt hiszem, hogy ez lett a te véged.

Nőnap közeledtével
elgondolkodom sorsotokon, férfiak.
Ti, akik csak illendőségből
megköszöntötök, mert
Munkatársatok vagyok.

Szívem kicsit Őrá gondol -
mélyet sóhajt, elbarangol -
aki már dalba szállva jár,
magába zárta február.

"Tanulni kell". Minden más várhat.
Rajzolni fákat, zúzmarásat,
várni angyalszobrok között.

Megkérdem így is, méltatlanul:
ki írja le a téli tájat,
„s a vakfehér, kék éjszakát,
amelyben csuklyás tárgyak állnak, ”
mikor a toll elszunnyadva hull?

Anyám rosszul lett
Jajveszékelt, fájdalma
Lelkemben robbant.

Apám tört lába
Félig a földön állva
Félig vállamon.

Csak játszott velem.
Hallgattam őt,
simította arcom,
fogta kezem.

Ártatlan kis koala
riadtan szalad az
ausztráliai erdőtűzben.
Ott, ahol napokkal
ezelőtt még lustán
lógott az eukaliptuszfán.

Szép álmok kergetnek
Igen szépen nevetnek
Elég lenne egy kötetnek
Gerbera illatú szövetnek

Szívemből papírra mentelek,
hogy tovább élj, ha majd nem leszek.
Érzések szőtte milliónyi adat,
valahányban ott leled magad.
Fák, bokrok, füvek lehelete,
lebbenő sóhajok, mindegyikbe te.

Leng, zeng, cseng
a kis lélekharang,
giling-galang,
hallgasd csak mit sugall,
égi malaszttal
oltárnál marasztal.

Őszbe karcolja magát a nyár,
Ablakom előtt időzve már.
Hullott leveleken nevet, s
Bolondít még most egy keveset.

Ma is felkelt a nap,
s arcomba dörzsölt az élet
negyvenhat évet.
Negyvenhat évet nevetett rám
tegnap.

Reibersdorfnál épp lehullottak a rózsák.
A templom kerítésére ültek ágai.
Nem múltak el, ahogy Te sem, csak
gömbölyű termésben vannak álmai.

Apa..., ha apák vétkéért
bűnhődnének fiak,
nem rónám fel neked,
mert annyira szeretlek!

Anya…, ha sírok, ha nem értek,
ha dühöm fakad,
és tehetetlen vagyok…,
ha arcomon a sebek barnák,

Véget ért a fény uralma
eljön a sötétség,
örömtűznél mesélgetik
milyen lesz az új év.

1956-ban a forradalom idején, anyai nagyszüleim egy baranyai kisfaluban éltek Szilágypusztán.

Ez egy régi uradalmi birtok volt, egy kastéllyal, s körülötte cselédházak álltak. A későbbiek során a kastélyból irodák, illetve a cselédházakból családi házak lettek. Jobbára azok laktak itt, akik az állami gazdaságban dolgoztak.

születünk s meghalunk
mint a kertek
elalszunk
mint hetvenéves fák

Október, a LÁTÁS hónapja

Az értelmes ember
Mindenre felfigyel,
Megmutatja sorsunkat
Csak érteni kell,
mit mond a jel.

Ködös tornácai között,
szerszámok hajlatán
morzsollak téged,
mindent tudó könny.

Kicsi lány a balett iskolában
gyötri piciny lábait a tanulásban.
Vágyai szárnyalnak az égig, ha
megnő mint primadonnát dicsérik.

Megjegyzés: Leo Rojas - En Aranjuez Con Tu Amor - YouTube
Kicsi lány...

Azt gondolták, az ikerbátyád marad csak meg, mert Te, legutolsó, kis tizenkettedik, olyan gyenge vagy...
Csalafinta a sors, hogy éppen fordítva történt. S tragikus, hogy ő nem lehetett aztán veled.
Téged, valami derűs tenniakarás vitt mindig előre.

Trianon előtt, hat hónappal születtél, a rólatok elnevezett tanyán, Vámospércs mellett. Egy régi, 1867-es térképen, még Izsó-tanyának van jelölve. Valamikor ez után lehetett a tiétek. Most is másé, de nekem mindig a Te szeretett Varga-tanyád marad, amit megmutattál, messze az útról, ahogy Újléta és Vámospércs között haladtunk. Ha egyszer lebontják, nekem akkor is megmarad. Ha ott laknék, megvenném...

Kíváncsian felémóvakodik
aztán felismerve elém siet,
kicsiny falum, mikor közelítem,
nahiszen, hacsak ő egyedül nem?

Gerlék és kígyók

Telis-tele volt köddel a város
hajlott levendulák Assisi ege alatt
sebesen dönt ilyenkor a vádló
előítélet az asztal, előétel a harag

Nagyszüleim háza, hol édesanyám is született négy testvérével, utcafronti ház volt, kis ablakokkal. Tövében fakerítés a virágoknak. A földdöngölt, 1 szobás, 1 kamrás, 1 konyhás ház padlásán galambok fészkeltek. A “padra” zöld hálón át léptünk be hozzájuk.
Jól emlékszem, ahogy az udvaron nővéremmel a fagyott jégen csúszkáltunk, s télen az ágyon kukoricát morzsoltunk.

Még a folyószabályozás előtt, a Tisza egészen közelről ölelte a falut. Egyek, zömében katolikus, nádban és vályogban gazdag, dohánytermesztésben bőséges volt.
Számomra mindig vidám hely maradt. Nem tudtam magtanulni, elemezni sem különlegesen kiejtett szavait: A “gyere le" valahogy "gyárá lé", az "iskola" ott "oskola" volt, vagy legalább is így hangzott.

Amikor emlékeim közt kutatok,
gyakran elmerengek oly rejtélyeken,
hogyan lett számomra örök szerelem,
mely elcsábított s ellopta szívemet,

Két életed volt, és egy halálod.
Hatott rád sajnos az ősi átok.
Indián szellem a lelkedben,
sámándob pergett, bent a szívedben.

Városban nőttem fel, fülledt levegőben,
izzadság szaga terjedt járókelőkbe.
Nép hegyén, hátán proli strandokon,
szegényeknek ott volt a paradicsom.

Nyílnak a Hibiszkuszok,
kusza koszorúba fonva,
mint megannyi mírtuszok,
gubancos kócosok.

Lágy szellő a zöld dombokon,
pálmafák lebegnek a forró napon.
Fiatal lány kecskéket legeltet,
mosolyogva kínál frissen fejt tejet.

Rólad jut eszembe,
Az út fájó ideje.

Rólad jut eszembe,
Tetteim rejteke.

Őrjít ez a csókos valóság,
Elsodor a vágy, rám feszül
Ez a nagy beteljesülés,
Keser-édes itt legbelül
Ez a megadás, ez a jóság.

Az egység, az egész, és a feleség

A templomban, színed előtt
Könnyű kimondani az "Igent".
De nehéz a Te követednek
Lenni Uram!
Gyónni pedig nem fogok,
Titkaimat, bűneimet, vágyaimat
Nem árulom el senkinek.

Emlékezés hatvannégy év fényében

Előre Hazánkért harcba
Előre fel barikádra
Hideg kövek közt süvítve
Fütyül a gyilkos golyó.

Gyermekként futottunk
egy régmúlt tavaszban,
sárkányt eregettünk
a kéklő magasban.

Ha majd találkozunk mi odafent,
Örök boldog leszek és hálás,
Nyílik nekem akkor virágos kikelet,
Orchideaföld, mi lenne más.