Amatőr Művészek Fóruma

Hallom a kacsákat, a tücsköket, a baglyokat és az éjszaka megelevenedik.
Látom a csillogó Tejutat és az Égbolt élettel megtelik.
Elvágyom oda, hol a Kapcsolat magától megmutatkozik,
és közben sajnálom elengedni az egyedüllét terheit.

Megint éjszaka van. Véget ért egy félálom, kezdődhet a miénk…

Megint egy film. Megint egy új látomás. Látomás, amely arról mesél, amik voltunk, vagy amik lehettünk volna. Lassan álom-szuszogni kezdenek a társaim. Talán nyugodt is lehetne ez az élőkép. Ha nem hallanám őket…

Lajoska lassan, imbolyogva állt fel a terített asztal mellől. Jelentőségteljesen körbehordozta nagy vizenyős szemeit az egybegyűlteken, majd megköszörülte a torkát, és belekezdett:
– Béláról szeretnék pár szót szólni – ha megengeditek. Nos igen. Béla volt a legnagyobb kan a disznóólban, ehhez nem fér semmi kétség.

persze hogy jó akarsz lenni, hisz ölelésből foggantál... nem igazán jön össze, mert van ami eleve taszít... az eredendő ármány, ami arra késztet, tükre légy a világnak, ne az ölelésé... azt sóvárgod, hisz születő emlékezeted forró génekból fakadtak...

Szabad vagy 
Jogod van magadhoz,  
Az egyetlen anyaghoz 
Szemed mossa gyertyafény 
Más is szeret, nem csak én 

Ki az aki meghallgat: szolgát,
koldust, vagy nyomorultat?!...
Kivert kutyát, üzött vadat,
örök lázadót, rabot?

Te néma vagy, én meg süket,

tökéletes az együttes.

A szád mozog, hangot nem ad,

mozgásjelekből olvasok.

Film-vékony olaj volt rajtad. Mint almán zsíros hamv.
De ezzel neked el kell számolni. Mintha fölszippantott
illúzió. Az, hogy téged majd, hogy te majd valakit érdek
nélkül, mint láng az olajat. El kell-e számolni a
szeretéssel?

Álom: mely kincset ígér az éjszaka,
E csoda, földi létünk legnagyobb adománya.
Kapu nyílik, s mit lényünk áhít, annak végestelen könyvtára.

Részvétem a kedves feleségének. Amikor panaszolta -
a diófa alatt ült - hogy a háta közepébe sugárzik a
fájdalom, tudtam, hogy nagy a baj. Jó lett volna
a svájci kezelés, tízezret adtam bele, de az mit ért. Úgy
tudom nem is volt hivatalosan a kedves felesége, az
első feleségnek is részvét, ha ugyan.

Galambos Attila szívesen fölmegy a
padlásra. Molylepkét öl. Szürkület az
erre legalkalmasabb, amikor a lepkék
beltérhez képest világos ablaküvegre
telepednek. Megfejthetetlen, mintha őt
várnák kiterített szárnyaikkal, nagyujját
végignyomja az utolsó puha testen is.
Valamikor idejárt föl verset írni.

Ella tartózkodó a férfiakkal. Enyhe megvetést
sugároz, kis felsőbbrendűség, amitől megriadnak
az utánameredő fiúférfiak. Az Andrássy út
szervízútján parkoló autókból duda, amonnan
biciklicsengő. Ella, mint a kelő nap, ha kedvenc
sárga-fehér szettjében megjelen.

Most nem fáj a gondolkodás, megragadható az idő, hisz elém rakja gazdag terhét, minden, amiben csak létezni tud, hirtelen elérhetô lesz. Az az idő, amit nekem ad ajándékul, s mögötte nem marad semmi más, csak a kék ég. Minden ami szól, nem értem van, nem az enyém, de részese vagyok. Akár rád is gondolhatok, de minek: mindenben jelen vagy, ami csak körülvesz.

Deres már a faág,
Sűrű köd járja át.
Járja, csak járja,
Kinek bírja a lába.

Persze megint Istennel szeretnél takarózni, hogy majd a divinális akarat megmenti a helyzetet. De ez alkalommal már nem megy: megmaradásodért mostmár tényleg gondolkodnod kell, azaz sorsodért nem ruháztathatod másra a felelősséget, meg kell tudnod, miért jutottál ilyen helyzetbe. Pontosan: miért hagytad, hogy így legyen?

természetes fellépni gondolattal a gondolat ellen. A gondolati lény tudatos önkioltása, pusztán azért, hogy az ember ne szenvedjen. Amikor elhagy a szeretett lény, a hiányát pont az együtt töltött idők gondolati megsemmisítése, az emlékek kiiktatása számolhatja fel...

Pszichikai szinten azok vannak előnyös helyzetben, azok tudják legjobban elviselni a sors kikényszerítette magányt, akik életükben egyszer már lemondtak mindenről. Az már tudja, hogy ha az ember lemond mindenről, minden amit ezután kap az élettől, ajándék! Ez az újjászületés feltétele, hisz elsősorban fel kell ismerned, mi az amit elvesztettél, mit jelentett számodra. Addig azt hitted, önmagad az vagy, amit birtokolsz, ami a tied.

Egy. Kettő. Három.
- Négy. Négy?
Egy. Kettő. Három.
- Öt. Öt. Öt. Öt. Öt. Öt.
Egy. Kettő. Három.
- HAT!

Nyitott szemmel jön a hal álom
Hullám feledte, a mélysötét
Degeszre szakajtja meg kötét
S az éj jelén kivetett hálóm

még vágyni se tudsz rá, mert magába zárt a szenvedés, még önmagad se voltál, kínzó, végbemaradt gondolatok gyötörnek. Már nem tudod végiggondolni magad, részeidre szakadva sodródsz, érzed hogy nem találsz partra. Persze ennek gondolatától bekövetkezik a még rosszabb, a pánik. Teljesen magadra vagy utalva, nincs külső segítség, pszichiáterek normái nem személyedre szólnak, aki érted szólna, s kiemelhetne, elment.

Olyan hullámzó most minden,
se tavasz se tél se nyár se ősz.
Te vagy itt a legszebb, hidd el.

Szipolyoznak a gondolatok, éjjel... Egy nem természetes állapot, mert a gondolatok önemésztőek, ellened vannak, s önnön ellenségeddé tettek. Mert felemésztették a természetes állapotodat, a békét. Vagy a természetes harcot a kétségeid ellen, hisz nem tudsz ellenállni gondolataid burjánzásának.

- Szia. Te. Figyelj. Há’ mindent tud, nem?
- Kicsoda?
- Hát a Tóth Vera. Láttalak a koncerten.
- Az biztos. Minden stílusban..
-... és akkor még jól beszél a számok között...
- Igen. Kellemes, közvetlen hangon...

Szerelem volt első élvezésre.
Eltette már a noteszt, azután következett egy kis nosztalgiavonat.
„Elvette az eszemet, pedig annyira éltem”- gondolta részegen. Szeretett volna megint emberi bőrt érinteni. Ehhez el kellett volna mennie. Ehelyett csak csurgott végig a falon gondolatainak nesze. Megelégelte a Tátrateát, és most a mélyhűtőt vette célba. Tudta jól, hogy a 'Cartedor' dobozban levő pörkölt mögött bújik a Jägermeister.

Kalákából, mint színes cifra túldíszitett kádenciák
szertartásmesterei eresztékeknek ízes mézeskalácsok.
Hókuszpókusz, innen ide nem marad más csak ugyanaz.

Kerékküllők ha ragyognak,
ritmust adnak minden napnak,
ifjú, pörgő sebességem
velük könnyen felidézem.

-Mondjad, Szívecske! Jó volt a mai nap is? Annyira gyönyörű vagy, mint mindig, a legokosabb a világon! -
Én csak nézek rá, hiszen nem értek semmit, csak azt érzem, hogy már megint nagyon sok helyen járt, és hogy még mindig ugyanazt a nadrágot viseli, két hete.
Véleményem szerint magányos, hallom minden este a gondolatait, pedig ő nap mint nap kimehet ebből a dobozból…

Különös jelentőségű meghívást kaptam a minap egyik barátomtól, a való létben. A meghívás jelentősége abban rejlett, hogy ezzel is jelezni kívánta, barátságunk folytonos, szilárd és jelentőségteljes. Megjelenésemnek egyetlen jelentős gátja, egy jelen körülmények között rettenetesen fontos, jelenelős pártgyűlés, melyre szombat este 20 órától kerülne sor, a meghívottak részvételével!

Mondjam azt,
hogy dobozban,
ott lakik a gonoszban;
mi zajlik egy bohócban?

Újra és újra kijön.
Azt mondják, minden betegség egy gyerekkori plüss gondolataiban keresendő.
„Undorodom az érintésedtől! ”
Kicsit kétségbeejtő ezt egy négy éves szájából hallani.

A katona hegedűje
Victoria Stjerna és Emma Johansson koncertje

Amikor a harcok elcsendesültek s a seregek elvonultak, egy francia katonát Velencébe vitte sorsa, ahol megismerkedett egy olasz hegedűkészítő mesterrel. Sokat tanult tőle, míg végül jobb és jobb hegedűk kerültek ki keze alól. 1750-ben egy különlegesen kiváló hangszert épített, amelynek sorsát nehéz lenne nyomon követni. Azt azonban tudjuk, hogy ma is épségben van, és a minapi koncert szólistájának 2017-ben itélte oda egy nemzetközi zsűri, hadd szólhasson az tovább az ő kezében.

Hajnali öt óra tizenöt. Alig aludtam, akkor is légikatasztrófákkal. A borotválkozás éjfél előttről tovább tartott, mert addig is úgy izgultam, hogy közben történt valami. De elalvás előtt csak úgy céltalanul múlt az idő, miközben nekem és csak nekem ugyanolyan céltalansággal állt meg. Végül, ahogy ilyenkor lenni szokott, végkimerültségemben aludtam el.

Hozzávalók:

1 kg mótyli, rendesen ledzsuvázva
20 dkg rezesmagvú hanyinka
4-5 dl süllyögetős itóka, (csak ha már felrollongott!)
2 db birmaczláb ingós része.
Kedvenc fűszerem, a saját készítésű, zicsongózott hürledékpor. Erősen a legjobb.
Érzékeny gyomrúaknak az édes változatot ajánlom.

Érezlek, mint a petrichort.
Jelen vagy, a lelked sugallja.
Csak azért vagyunk a világon
hogy régi szép időket alkossunk
a jelenből a jövőben.
Kiszellőztetem a fejemet.
Megtöltöm ibolya és fagyöngy illatával.

Olyan furcsa belegondolni
Milyen régóta várom már
Hogy meglásd
Én élek
És amíg vagyok
Élő dolgok kerülnek ki
Kezeim alól
Ilyen dolog ez
Ha elhiszed hogy halott valami

mondják
a négyeshatoson terjed -
ez legalább annyira valószínűtlen
mint az, hogy belédszeretek
megtörtént mégis
keserves

Nézem a márványlapot, melyre aranyozott betűkkel rótták rá a neved, születésed és halálod évét. Nézem, és a nemek mellé próbálok igeneket keresni. Hiába matatok puha ujjakkal az emlékek között, alig maradt valamim. Jó munkát végzett a kóma.

1.
Plafonról csüng már a reggel,
arcomon napnak rőt fátyla izzik,
ám visszavonz, elnyel az ágy,
fedetlen keblekkel csodálom
éjbe gyűrt paplanruhád
hegybe fúrt álmait

A ház pincéjében vastagon ül a por,
lelked elfojtott mocska odalett.
Oda lett betemetve,
elrejtve a nap sugarai elől.

Már tíz éve. És el sem búcsúztál.
Ne kínozz! Miért jöttél? Nem hívtalak! Soha nem hívtalak!
Ne rettegj állandóan! A jövés- menés- hívás dolgát már megbeszéltük. Most is csak beszélünk.
Akkor beszéljünk, Átkozott! Becsaptál, átvertél, hátba támadtál! Úgy kértelek, és te semmit nem tettél érte!
Már megint az az átkozott ok-okozati világszemlélet. Egyszer már ezt is megbeszéltük. Különben pedig jöttem, szóltam. Hogy legyen időd. Hogy maradjon időd elbúcsúzni. És már tíz éve nem.