Amatőr Művészek Fóruma

írok
mint patakban a kövek
lemorzsolt csiszolt temérdek
hang nélkül karcolt mélyet
hűs egymásutánt

Harmincas, átlagos megjelenésű férfi lépett ki a kétemeletes elmegyógyintézet tetejére, de mielőtt még becsukhatta volna az ajtót, egy angyal is utána surrant. Gyönyörű volt, mint az angyalok általában.
- Okkal nem szóltam, hogy feljövök. - állt elé összeráncolva szemöldökét Thomas, a férfi. - Kicsit egyedül szeretnék maradni, kérlek tartsd ezt tiszteletben.
- A szobádban bármikor lehetsz egyedül. Mért kellett ehhez feljönnöd ide? - furcsállotta a fehér szaténruhás lény, bár a hangsúlyból sejteni lehetett, hogy ismeri a választ.

(A mozzanat kívülről ugyan az)
Belülről sikít a gondolat:
"A meztelen test csak ruha nélküli"
...

Olajfoltos fémvirágot
Szíved mellé tűzve hordod,
Átéred a nagy világot,
Rozsda marja mégis álmod.

a világ elsötétül,
a valóság illúzióvá halványul,
a fájdalom semmis lesz,
az emlékek nem is léteznek.

Az elismerés sose sok,
ha összegyűlt rá az ok.
A tanár úr rászolgált,
munkájában meg nem állt,

Rácsok mögött halálomig,
elárultak, ez vár rám.
Menthetném, de nem tehetem,
hazug szót nem vallhat szám.
Vörös kereszt bal vállamon,
szívembe ég, viselem.
Hitem, melyet hűen vallok,
árát vérrel fizetem.

Megjegyzés: Non omnis moriar - Nem halok meg teljesen

Reggel ha felébredek,
hálát adok Istennek,
hogy még itt vagyok,
közöttetek lehetek,
égiek és földiek.

Nem kell, hogy az ember bevallja.
Belül mindenki egyedül van,
akár az imából kiforduló
arca; tétova –
és olyannyira gyámoltalan.

Szembefordult a hálószoba ajtajával. Ha tévedett, már csak másodpercek vannak hátra életéből.

Isten hazudik,
úgy hazudik, mintha hinne,
Istennel nem vitatkozom,
nem filozofálok
pohár bor mellett,

„Ami lenn van, ugyanaz, mint ami fenn van,
és ami fenn van, ugyanaz, ami lenn van. ”
(Tabula Smaragdina)

*
Porcelánfogak zajában,
villanó vakuk kereszttüzében,
ordasok között,

hetedhét országban
magányosan állt a Szófa
hetvenhét ágán
csudálatos fánkkal
azúrzöld levelén
hetvenhét lénnyel

Obligát minden szívbe tolt asztalfiók
- a nyomorról írónak nyomor a sajátja -
méhe megült sorokon
vergődő penna-vajúdás
tömködő a kéz
szaggatott elme
félek
féreg
én

Szép
hímpor
szárnyakon
gondolatom,
puha rebbenés.

Tart még a karom fiam,
sebeid lüktetnek szívemen,
ha kérdezné Isten, akarnám-e gyötörni,
kínban ölni lelkemet látni téged - így:
azt felelném: akarom! Tart még,
tested nem teher, kezem közt lüktet
minden álmod, én hoztalak e létre,
és én is viszlek el.

Ki vagy te?
Ki szelíden szólni jöttél
a jóság szavával
az ébredőkhöz.

Mint haldokló Nap
dobja le magáról a testem
pusztuló anyag köré épült lelkemet.
Zavaros énképem sorvadó szívizma
érintetlen szavakra dobbant
végső perceket.

felütés kéne most, erős fortissimo
zakatoljon végig akármilyen metrum
sóhajtva szakadjon tán benn a levegő
zene legyen, dallam, bongó instrumentum

A rímfaragásba vetett
hitem véges
a küzdelmet
szivacs-sorsom ellen
feladom.

élvezem a tinta ízét
átjárja rostjaim
egy körömmel
szántja ívem
néha
csiklandoz
máskor meg
tépked

Csendes zene az enyém
magamnak való pengetés
apró kanyarral küzdő dallam
haláltáncot járó lüktetés

Az vagyok, aki lehunyt szemmel bámul,
Aki nem szól, csak hallgat, az vagyok.
Aki már túl sok szörnyűségben gázolt,
De vigyáztak rá angyalok.

Reszket a világnak ereje
széttépi lelkem
tüskés ütközete
nem tudom a szöveget
lyukas lett agyam rostja
magot sem hint senki
a szántott földbe
mi fogadja

Fenyőfák üres póza.
Kietlen utcák hidege.
Elkapkodott szirszarok.

van a mélyben egy pillanat
talán úgy esik
ki onnan és belőlem
mint más ami sosem
változik
sztenderdizált görbe
dogma vagy paradigma
Isten sóhaja
vagy csak éjfény
mely hófelleg pereméről
csendszálon zuhan

Ön egyszer sem kérdezte:
- Miért?
Én egyszer köszöntem meg,
de csak üzenve, mint egy klisét...

Megjegyzés: Köszönettel és ajánlással Dr. Ambrus József főorvos részére.

Város vonul, fél tucat,
ülök a fosszagú széken.
Kalauz levitál a szélben,
fölém rántja a léghuzat.

Alszik a tél. Álmában
reszketnek a fák.
Érzem a jégeső szagát,
rágógumi a számban:

Az ordas Jelenidő még sikeresen hazudik, s megcsal: jónehány hitvány, alattomos tanáccsal! Prostituált felszínesség most is level, akár a fekély gennyesedő sebekből! A Jövő is hírt ad: pöffeszkedő rátartin hirdeti: ,, csak az exhibicionista Celebek győzhetnek, mert a próféták már valódi megalkuvók vagy némák lettek! Gyermeki lelkeinkben is önmagukkal viaskodó viselősek!

a mindenki egyformán szereti egymást elvén alapuló
össznépi hazugságot játsszák rogyásig minden csatornán
és jelentéktelenné váló gyertyafények karmolásszák
fekete szembogaraim tücsköt-bogarat reklámoznak
csak a fogyasztás szent gráljából ihassak

Rekonstruálom személyiségemet. A lelkem ruhája.
Tervrajzát láthatod. Elmorzsolom pár utolsó imára.
Ma én vagyok az ősz. Maradsz, vagy velem jössz?
Jer a fehér fénybe, lépj bátran az idő óceánjára!

Betűk előttem vakon,
mint fekete falevelek
a frissen esett havon.
Csendben vagyok.

a hobbiköltő hétköznap öt órakor kel.
hétre a munkahelyén van,
becsületesen menedzserkedik
fél nyolc és fél öt között,

Megjegyzés: 2018. 10. 05

nagy esők gyűlnek
fáradt arcú
pocsolyákba