Amatőr Művészek Fóruma

Tehát van a költészet.
Itt jő éppen, nézzétek.

(Lehet vajon tiétek?
Bátran s tüstént kérjétek!)

Ha a zsák már túl nehéz,
Könnyítenél néha rajta?
Inkább derítsd ki mennyit érsz,
Mivel nem vagy olyan fajta,

szamárháton jött
fogadták pálmaágak
- Hozsanna néked
Dávid fiának - ám, fenn
a keresztfák már álltak

Sosem voltam király;
az ég közepén ülve.
Ne is szólj, hogy mi fáj,
az igazat elkerülve!

Nem
süket
és nem vak,
legfőképpen
nem bolond Isten.

Kín soha nem állíthat meg utamon.
Félelem sosem taszíthat romlásba.
Szellemem és testem egység a mában.
Így zsarnok sosem lesz uram, nem hagyom!

Mindössze gonosz mostoha,
Ha már csak megszokott csoda,
Jövődet így vágva zsebre,
Bottal jár az összes terve.

Azt mondja hitetlene nincs örök élet,
mert megszületünk, meg elér a halál -
csak ennyi az emberi lét neki... téved,
hogy úgy hiszi, élete semmibe száll.

éj-fekete égig érő tölgy alatt
tarajos patak partján
árnyas árnyak áldoznak
szívekben szunnyadó szavakat
pergő dob dobban a csendben
láb veri lábhoz a ritmust

Szemeid csillogásában vajon megtalálod önmagad
ha a valóság szent tükrébe nézel? Mondd, lenne-e szavad,
mikor a hit virágát az igazak örömből tapossák,
a szívbe víz kerül, az elme rémálmokat lát,
a lélek pedig ezért átvedlik ártatlanból harcossá?

Veled kell lennem
gondolatban
csak egy percet
s oly más lesz
ettől a világ
kicsomóznak görcsök
leoldódnak terhek
úgy pihenek meg
mint tejes szájú babák

/A kamera a magasból „ereszkedni kezd lassan” száz négyzetméternyi területű rét felé, melynek közepén harminc ember ül, álldogál csoportokba verődve. „Megérkezve a rétre” megindul a beszélgetők közé. Némelyikre ráközelít pár pillanatra. Van, aki közelségétől összerezzen, furcsállóan körbenéz, de aztán folytatja a beszélgetést, amely egyenlőre nem hallható, mert a rövidfilm zenéje a domináns.

Negyvenes, átlagos megjelenésű férfihez érkezve megáll és ráközelít.

A zene lehalkul, így hallhatóvá válnak a férfi, Jonas szavai. /

Hálát adok Neked,
ha minden volt,
ahogy volt
és másként nem lehetett.

Ki most épp ezt olvasod,
Nem is sejted holnapod?
Rémes lesz a titok nyitja,
Hogyha elég csak egy szikra,

MESÉLŐ
A férfi, akit mobilján hívta,
János apjának üzletfele volt,
Na és persze, azt nagyon jól tudta,
A temérdek pénz, csalásról is szólt.

Vannak, akik mindig restek,
Én ördögöt falra festek,
Épp azért, hogy megjelenjen,
És megküzdünk majd mi ketten.

Utánad nyúlok,
de most már nem érlek el.
Cigire gyújtok,
ez téged nem érdekel.

Most ugrunk az időben pár percet,
Amíg a neje meg nem érkezett.
/Dühödt ábrázatú, negyvenes, dekoratívan öltözött nő viharzik be a színpadra. /
Épp nem gondolt túl sok jót és szépet,
Ránézve, tudni máris lehetett.

Rég nem szólt bennem már dallam,
valahogy sehol sem találtam magamban.
Motoszkált kietlen agyamban,
de nem lelte útját, bárhogy is akartam.

/Széthúzódik a függöny, s egy park válik láthatóvá. /

MESÉLŐ
Hívjuk a főszereplőt Jánosnak,
Íme ott ül magába roskadva,
És habár nem látszik túl álmosnak,
De elszenderült, s, tán csak álmodta,

„Vannak olyan álmok, célok,
Melyek sosem évülnek el,
A léleknek nem szab gátat,
Sem az idő, sem a hely. ”

Katolikus családból származom, de sohasem gyakoroltam a vallást igazán. Nem éreztem rá késztetést, édesanyám sosem kért rá, hogy imádkozzak. Mégis, néha mondott nekem imákat. Amikor távol voltam tőle, messze idegenben, elalvás előtt az intézetben, a kemény priccsen összegömbölyödve, halkan zokogtam, hogy a többi gyereket fel ne ébresszem. Úgy hiányzott édesanyám ölelése. Minden este felidéztem arcukat, úgy imádkoztam értük.

Harag lelkemben
Papírra öntöm ki, ez:
Én-alkímiám.

szeretek élni
suttogva mondom
csak belül kell tudni
s a szemeknek

a
fény-hit
körbeér
mint éltető
szívkoszorúér

Ördögöd van, angyali ördögöd,
sorsod felett eddig jól őrködött.
De előre is nézz, ne csak hátra,
többre nem is egy szívdobbanásra.

Apróra tört emberszilánkok
Kurvák, vámszedők, zsiványok
Tolvajok, farizeusok, kufárok
Mondta nekik: megbocsájtok.

Sötét az éjjel
s nincsenek hangok.

Átlépte világok titkos küszöbét.
Ősi nap edzette tűzzé pörölyét.
Honnan jött, ott a bűn vált erényekké.
Angyalok váltak hazug szirénekké.

Csatabárd a kézben
Mellen láncvért
Acélsisak a fejen
Meghalunk a hitünkért.

Egy az Isten!
Százféle hitek, amik
bomlasszák az emberiséget.

Ha létezel, zsidók istene, kinek igazi nevét nem tudjuk, jelét viszont népembe égették tüzes vassal,

Halld meg szavaim!

Nem kérek tőled pénzt. Nem kérek tőled kegyelmet. Nem kérek tőled vállat nyomó terhet. Élvezetet sem.

Egyet kérek csak, de teljesítsd!

művészet mondd mi a neved
én s te értjük ezt vajon
van-e még határ valahol
mert amit nézek
tudod
olyan valóságos nagyon

milyen nagy hatalmat
adtál az embernek
van mikor erővel tölt ez el
van mikor összeroppant
s nem látok utat

Találni valami igazat, szépet,
Ami teljesen betölti a létet,
Ez az emberek nehéz feladata.
Hogyan csináld? Ahogy Ő jónak tartja.

Mikor úgy érzed: már minden végleg veszve,
Isten csodás megoldást tesz két kezedbe.
Mi nem láthatjuk nagyszabású terveit,
Csak bizakodva kutathatjuk titkait.

Margóra vetett sorok,
Ti elfeledett korok,
Letűnt gyöngyei,
Bár csillogásod
Nem csillapítja semmi.

Csábítasz jóra,
S rosszra egyaránt
Bűn és kárhozat
Egyetlen cimborád.

Te is azt mondod: a toll szép.
Hát tényleg az. Éles, kerek,
zuhanó mint a tavaszhó
és szürke akár holdi port.

... szélzúgás támadt
lángnyelvek villantak fel,
Isten szent lelke
áradt reánk s örömmel
telt szívünk, kegyelemmel