Amatőr Művészek Fóruma

Írni, ha félsz, ha a szavak mélyen húsba vágtak
Ember vagy ki arat, néha babért, néha várat
Váratott, harminc év kellett s most homályosan látok
Marnak bűneim, lelkiismeretem nem csupán egy átok

Belátom én már,
hogy nincs bocsánat,
vétkeimre nem
elég alázat,
megváltást nem ad
az, hogy szenvedek.

Jézus a válasz

Kérdések tornyosulnak elém,
így Advent idején,
a válaszok nem jönnek felém.
Kérdésben benne van a felelet?
no ez meg hogyan lehet?
felsejlenek a rejtelmek.

Kétélű kardod
kérlelik majd, hogy
arannyá ne üsd
azt, ami ezüst

Ars poetica
Enyém és...


1. A világ, a minden!

Csak ennyi kell nekem

Megírva jól legyen-

A homokra épített, vasbeton ujjak
rengésre ébrednek, riadó szavára.
Fagyottan fülelnek s az ég felé nyúlnak,
holott a robajlás nem hagyhat alább ma.

nem, gondolkodsz
mondom férfi és nő!
nem gondolkodsz?

Segíts magadon,
az Isten is megsegít,
vallják a hitetlenek,
hiszen másképp nem is lehet,

Vasszekrények magaslanak, vaságyak előtt.
Vas szagú szél fúj a vasrácsok felől.
Vasajtó csukódik, tűri a vasakarat.
Vastüdő lélegzik a vasmellkas alatt.

Ott lohol, nézd, Jézus után a
gyógyult vak ember Jerikóból.
Izgatottan keresi olykor
tekintetével, nehogy már a
tömegben szem elől tévessze.

Nem valami szívderítő élmény
bent dekkolni zordon börtön mélyén;
Pál apostol rövidebbet húzta,
fölvirradhat derűre, borúra.

„Selig ist, wer war, bevor er wurde“. Ez a Jézusnak tulajdonitott mondat a védikus filozofia egyik alappillérje. Ugyan az a jelentése mint a „mielött Ábrahám volt, én vagyok... “ mondatnak is, és attol függöen, hogy éppen milyen vallási irányzat vette a szájára, értelmét is ugy magyarázták, többé-kevésbé az anyagi élet dicsöitésének jegyében.

Pár piros vérpecsét a fehér pamuton.
Kényelmetlen, megalázó vizsgálatok.
Kenet, izgalom, = P2,
H-i UH, Dg: „kemény”,

Az Omega és az Alfa...
Mindnyájan azok vagyunk.

Mit tennél ha kiszabadulnál?
Saját magadból.
Nem tudsz, de csak képzeld el.

Hajnali rengő kerengő
zsolozsmák hangján
ébreszti az erdőt,
patak ezüst vize
érleli a mezőt,
éltető nedűt ád,
kék színre váltva
surrantja iramát.

A hit ereje

Nem csak te tehetsz róla,
mások szabják ki rád a sok parancsolatot,
a törvényeket ezerszámra zúdítják rá a világra,
nehéz betartani a sok szabályzatot,
elég lenne csak a Tízparancsolatot elfogadnod.

Köztünk él és elkísér.
Arcán hűvösen lebbenő
fátyol, át nem látható.
Jószándékkal övezett pályán
kőmadarak repülése.
Paradicsom helyett alma.

írok
mint patakban a kövek
lemorzsolt csiszolt temérdek
hang nélkül karcolt mélyet
hűs egymásutánt

Harmincas, átlagos megjelenésű férfi lépett ki a kétemeletes elmegyógyintézet tetejére, de mielőtt még becsukhatta volna az ajtót, egy angyal is utána surrant. Gyönyörű volt, mint az angyalok általában.
- Okkal nem szóltam, hogy feljövök. - állt elé összeráncolva szemöldökét Thomas, a férfi. - Kicsit egyedül szeretnék maradni, kérlek tartsd ezt tiszteletben.
- A szobádban bármikor lehetsz egyedül. Mért kellett ehhez feljönnöd ide? - furcsállotta a fehér szaténruhás lény, bár a hangsúlyból sejteni lehetett, hogy ismeri a választ.

(A mozzanat kívülről ugyanaz.)
Belülről sikít a gondolat:
"A meztelen test csak ruha nélküli"
...

Olajfoltos fémvirágot
Szíved mellé tűzve hordod,
Átéred a nagy világot,
Rozsda marja mégis álmod.

a világ elsötétül,
a valóság illúzióvá halványul,
a fájdalom semmis lesz,
az emlékek nem is léteznek.

Az elismerés sose sok,
ha összegyűlt rá az ok.
A tanár úr rászolgált,
munkájában meg nem állt,

Rácsok mögött halálomig,
elárultak, ez vár rám.
Menthetném, de nem tehetem,
hazug szót nem vallhat szám.
Vörös kereszt bal vállamon,
szívembe ég, viselem.
Hitem, melyet hűen vallok,
árát vérrel fizetem.

Megjegyzés: Non omnis moriar - Nem halok meg teljesen

Reggel ha felébredek,
hálát adok Istennek,
hogy még itt vagyok,
közöttetek lehetek,
égiek és földiek.

Nem kell, hogy az ember bevallja.
Belül mindenki egyedül van,
akár az imából kiforduló
arca; tétova –
és olyannyira gyámoltalan.

Szembefordult a hálószoba ajtajával. Ha tévedett, már csak másodpercek vannak hátra életéből.

Isten hazudik,
úgy hazudik, mintha hinne,
Istennel nem vitatkozom,
nem filozofálok
pohár bor mellett,

„Ami lenn van, ugyanaz, mint ami fenn van,
és ami fenn van, ugyanaz, ami lenn van. ”
(Tabula Smaragdina)

*
Porcelánfogak zajában,
villanó vakuk kereszttüzében,
ordasok között,

hetedhét országban
magányosan állt a Szófa
hetvenhét ágán
csudálatos fánkkal
azúrzöld levelén
hetvenhét lénnyel

Obligát minden szívbe tolt asztalfiók
- a nyomorról írónak nyomor a sajátja -
méhe megült sorokon
vergődő penna-vajúdás
tömködő a kéz
szaggatott elme
félek
féreg
én

Szép
hímpor
szárnyakon
gondolatom,
puha rebbenés.

Tart még a karom fiam,
sebeid lüktetnek szívemen,
ha kérdezné Isten, akarnám-e gyötörni,
kínban ölni lelkemet látni téged - így:
azt felelném: akarom! Tart még,
tested nem teher, kezem közt lüktet
minden álmod, én hoztalak e létre,
és én is viszlek el.

Ki vagy te?
Ki szelíden szólni jöttél
a jóság szavával
az ébredőkhöz.

Mint haldokló Nap
dobja le magáról a testem
pusztuló anyag köré épült lelkemet.
Zavaros énképem sorvadó szívizma
érintetlen szavakra dobbant
végső perceket.

felütés kéne most, erős fortissimo
zakatoljon végig akármilyen metrum
sóhajtva szakadjon tán benn a levegő
zene legyen, dallam, bongó instrumentum

A rímfaragásba vetett
hitem véges
a küzdelmet
szivacs-sorsom ellen
feladom.