Amatőr Művészek Fóruma

Gondolj majd reám
ha buja köntösét
rád teríti az
az éj
s a hold még messze jár
ha
szép szemeden
megcsillan egy fény
s vágyat kelt tétován

Ma könnyezik az ég és könnyeznek a fák,
gyötrő fájdalommal gondolok éppen rád.
Szemem sarkából is könnycsepp csordul elő,
fejemben bambulva zakatol a velő.

Csillagsuttogások töltik meg az éjperceket.
Bujdokol a hold - most nem nevet - sovány.
Lassanként elfogy talán. Az ég sötét, hideg.
Alatta az őszi kertben álom remeg. Minek

Megjegyzés: 2017 szeptember 12.

Lángok ölelte katlan volt lelkem,
tűzvörösbe játszó fény, ami fáj,
vagy tán kápráztató angyali táj.
Szikraeső özönlik most bennem.

Parázzsá csitult, bárhogy szerettem,
eltűnt ki meggyújtja, nincs aki vár.
Szegény kis szobám kietlen, sivár,
tüzemet rég hamuba temettem.

Még itt motoszkál némely régi hangod.
Ahogy az éj gyöngysorát fent az égen tartod,
az oly jellemző. Precíz csillagháló
feszül felettem. Az is mily találó
hogy hajnalonta álmot hintesz énrám:
veled kaptatok fényfonatú létrán,
kezem meghitten tenyeredben tartod,
felém fordítod békeszőtte arcod,
és megnyugtatón hozzám ér a vállad,
- tőle könnyem lassan nincsbe szárad.

Ahogy nézem az óra mutatót tudom,
mikor odaér épp egy éve vagy halott.
A saját érzelmes pillanataimat futom,
hátha érzem még mit illatod hagyott.
Gondolataim emlékeimben kutatnak,
múló perceim könnyek pergetik tova,
az órák régóta sokféle időt mutatnak,
számomra fél hetet talán többé soha.

Most kisgyermekké álmodom magam.
Szemem, szívem és lelkem tárva van.
Megszédítenek lágy melódiák.
Csak csodálom, míly szép ez a világ.

... és ámulok a bársony fényeken,
mit áldott hajnal morzézik nekem.
Lelkem, szívem elring a suttogó
lombok alatt - de szemem álmodó.

Megjegyzés: 2015. augusztus 21. Alig több, mint egy hónapja, hogy nem voltál nekem...

Fáradt léptű esti percek
lassan az éjbe peregnek.
Szempillámon csillagok,
az ég én magam vagyok.

Csíkokra szaggatott nap hasal az égen.
A roletta bágyadt résein nézem
ahogy lassan gördül a kékségen tova,
senki se tudja miért, és hova.

Megjegyzés: 2015. szeptember 16.

Belém hasadt a gondolat:
el kellett volna mondanom
mindazt mi szép, hogy kék az ég.
Már nem lesz többé alkalom...

Megjegyzés: 2015. augusztus 17.

Hó alá temetett nyáridőn hiányod.
Ködbe csomagolta az egész világot.
Vakon tapogatok, nem lelem kezedet.
Szólongatlak fájva, de nem jön felelet.

Vérkörömben lüktet még elmúlt nyáridőd,
erőm voltál, társam, egybeforrt lényegem,
repültünk, zuhantunk együtt, oly szédítőn…,
vétkeztem, és sosem bocsátom meg nekem,

hogy kitéptem szerető szívedet magamból,
s múzsa-dalodat, ez édes musttal zengőt!
Hangod ma is hallom, rezdülve hogyan szól,
árnyas-fás ligeten szerelmet teremtő

Egy fa alatt ülök, és a múlt
nyáremlékein tűnődöm némán.
Ahogy a szerelmed jött s feldúlt,
csak álltam veled szemben bénán.

Azt éreztem, hogyha majd elmész,
az üresség, mely hirtelen rám szakad,
súlytalan létével teljesen felemészt,
érintésedből csak borzongás marad.

Az ember egyedül van,
szarul érzi magát. Ismerkedik,
házasodik és gyermeket nemz.

Egyre rosszabb. Már nem fordulhat
vissza a magány otthonosságába.
Marad a fájó hiány...

Nem leszek többé senkinek senkije!
Nem akarok fájni. Az ember, ha van szíve,
az meg tud szakadni. S most majdnem így vagyok.
Tőlem messze vittek az irigy angyalok.
Lesel rám ott fentről, de nem vagy itt velem.

Megjegyzés: 2015. augusztus 11.

Mikor egymást váltja álom és ébrenlét
s fájó gondolat csal elő másikat
Arcod látom, s hallom suttogó szavadat

(Mint Te, könnyekkel küszködök én is)

Megjegyzés: Mohol, 2017. Július 9.

Találkoznunk kellene,
amíg előttünk virul
ezer virággal a tavasz.
Talán kérés számon
a puszta szó,
talán halkuló panasz.

Megjegyzés: 2016. június 21.

Becézgetni szeretnélek
későn érő férfivággyal.
Megtért csöndben múló szálfa-
lélek terhet mégse vállal.

Megjegyzés: 2016. augusztus 5.

azt mondta, amit a szememben lát
azért érdemes volt megszületni.
azt mondta, hogy örökre velem.
azt mondta, nem kell többé senki
aztán lazán elrepült a fényeken.

Megjegyzés: Az idézett részek kedvesemtől

Hol élet nincs, ott nősz te ki,
hol a szín sötét, ott virítasz.
Szirmaid télen sem hervadnak,
dísz vagy, hiába rothadt világ,
gyönyörű kis nikkel-virág.