Amatőr Művészek Fóruma

Álomvilág

MESÉLŐ:
Sóhajka, a szellőlány megpihent
A Néma Hegy lábához érve.
Mióta létezett, még nem tett ilyet,
Csak cseppnyi életét élte.

Fehér szurok ragad talpam alatt,
kék ösvényerdőn repülnek
rózsaszín tollú madarak.
Fehér lábon cammogó medve
velem szembe, habcukor szíve
baráti mancs tenyerembe.

Pillangó szárnyai rebbennek a széllel,
csapodár álmaim köröttem keringnek -
makrancos szellőlány ámulva tekintget...
biztosan nem számolt efféle veszéllyel.

tündérek, manók, égi-csodák
fátyolos ábránd, pillán brokát
káprázat söpri elméd porát
röpködő szikrák, szerver-varázs
fejedben marék zsongó darázs

Ha nem odafönt, a magasban találkoztam
volna veletek, csak a földön törött
szárnyakkal ugrálva: mondjátok: mit érnék?

Éjszaka a köd leszáll,
Csak a holdfény töri át.
A sírokból holtak kelnek ki,
A kripták üresek már.

XIV. fejezet: Agamede

Köpenyes alak lopakodott a város legszűkebb sikátorainak egyikében, a leprások és száműzöttek negyedében, ahová épeszű kívülálló semmilyen körülmények között nem tenné be a lábát.
Késő este volt, a legközelebbi templomtorony már negyed órája elütötte a tizenegyet, ezért a környék kihalt volt, csak a patkányok viszálya, és a rájuk vadászó fenevadak szöszmötölése hallatszott némelyik utcasarkon. A sikátorok nem voltak teljesen sötétek, a sápadt hold gonoszan hunyorgott a felhős égbolt szakadt dunyhája mögül.

XIII. fejezet: Egy jó ember mosolya

Cyprian kettős érzéssel egyezett bele Aelius ajánlatába. Egyrészt örült, hogy tévedett, és a férfi, akit elfogott, talán mégsem menthetetlen, hisz nem saját érdek, hanem valamiféle erkölcsi küldetés hajszolta a törvényszegésre, másrészt viszont kínozta az esküszegés bűne. Egy justitius számára a kötelesség elmulasztása egyenlő a kárhozattal. Ha kiderül, puszta létezése is kérdésessé válik, hiszen ez a tisztség egyet jelent Róma létével.

XII. fejezet: Különös túlélések

Tisziba dühtől vöröslő arccal állt az egykori főváros, Kuarszak főterén, a kun fejedelem fehér márvánnyal és aranylemezekkel borított palotája előtt. Lerítt róla a gyűlölet, amivel végignézett a kapukat őrző katonákon, akik festett szarvasbőr köntösben és buggyos lenvászon nadrágban, fejükön rókaprémmel övezett, szegecselt bőrsüvegben teljesítettek szolgálatot. Hosszú puskáikat jobb oldalukon tartva, márványszobor merevségével vetekedve álltak, és a legkevésbé sem vendégszerető pillantásokkal fogadták érkezését. A fejfedőjük hegyét borító, aranyozott süvegcsúcstól úgy festettek, mintha túlméretezett, díszes gyertyák lennének, izzó kanóccal fejükön.

XI. fejezet: Együttérzés

Lovak patájának ütemes csattogására ébredtek mindhárman, egy széltől védett mélyedésben, amit sűrű fák sora, és tüskés bozót takart. Fogvatartójuk igyekezett mindent elkövetni, hogy jól elrejtse őket a kíváncsi tekintetek elől. Éjszakánként a kocsihoz láncolta a különös párost, így a zajokat hallva csak a justitius kúszhatott fel a meredek domboldalon.
A férfi már az első hangokra felkapta fejét, így időben, a lombok biztonságos takarásából figyelhette meg az eseményt.

X. fejezet: Kegyetlen igazság

A sűrűn lakott dél-keleti országrészben Aelius és a fiú gyorsan haladt előre. Naponta húsz-harminc mérföldet tettek meg, és ez idő alatt sikerült elkerülniük a szlávok figyelmét. Mivel gyalogszerrel jártak, a helyiek számára úgy tűnhetett, valójában szegény zarándokokról van szó, hiszen augusztusban sokan tettek meg nagy utat e célból.
Augusztus tizenötödike, vagyis Nagyboldogasszony napja ehhez képest egész máshogy telt.

IX. fejezet: Bíborban született harag

A Boszporusz északi partján, egy országnyi embert magába fogadó város ölelésében, kevesebb, mint negyed mérföldre a Hagia Sophia bazilika zöld kupoláitól, mesterséges sziget csúcsára épült a Bizánci Birodalom urainak otthona. A palota falai között kiváló uralkodók tucatjai látták meg a napvilágot, nevelkedtek, és váltak feledhetetlenné, mielőtt a sírbolt föléjük borult volna.

VIII. fejezet: Álmok őre

Aelius és fiatal útitársa egész nap gyalogolt. Rövid ideig pihentek csak meg valamivel a sötétség leszállta után, de hajnalhasadáskor azonnal útnak indultak. Szerettek volna minél előbb biztonságban lenni, és amennyire csak lehet, észrevétlenül behatolni a Szláv királyság belsejébe. Gyalogszerrel a hun határig Aelius nagyjából egy hónapos úttal számolt, ami egy karmazsinruhás tiszt esetében hosszúnak tűnhet, de a legátus a seregből való távolmaradás miatt aligha aggódott.

VII. fejezet: Szorult helyzet

A nap már alacsonyan járt az égbolton, mire Aelius visszatért. Útitársa ugyan álmos volt, az egész napos izgalom, és a legátus miatti aggodalom azonban nem hagyta pihenni. Egy sűrű bozótos mélyén megbújva várta segítőjét, de már negyed mérföldnyi távolságból észlelte közeledését.

VI. fejezet: Kitérő Neosoliumban

Novum Castrum után még közel nyolc órás út várt rájuk, míg elérik Neosolium városát. A legátus szemhéjai az elmúlt napok szegényes alvása után ólomnehéznek tűntek, de tudta, hogy bármennyire is fáradt, nem alhat el. Bármelyik pillanatban készen kellett lennie, hogy leszálljanak a vonatról. A biztonsági felügyelet emberével való találkozás után nem mert volna megkockáztatni egy ellenőrzést, még ha valódinak tűnő okmányokkal rendelkeztek is.

Az érdemtelenek nagy szigetén
tapsorkán morajlik más sikerén -
(tenyerem vöröslik, fáj is néha...
hagyni kéne ezt már, lennék léha)

V. fejezet: A Corvus 3422 utasai

Derűs hajnali égbolt alatt állt az épülő állomás acélváz szerkezetű kupolája. Az alatta ácsorgó emberekben a felkelő nap mélyvörös, növekvő fél korongja hasztalan próbálta feledtetni a szokatlanul hűvös, esős nyári napokat.
A fiú egyfolytában vacogott, nadrág hiányában a lábszárára kötött, szoros gyolcs alig adott valami meleget. A testét fedő vastag paenula, bár fejét eltakarta, hónaljban szellős volt, ugyanakkor kényelmetlenül rálógott karjaira, emiatt akadályozta minden mozdulatát.

Négy nappal később

III. fejezet: A könyörületes római

Aelius négy nappal később, a Savaria sorsára jutott Aquincum romjai között lépdelt. Valóságos sokk érte, miután felmérte a pusztítás mértékét. Az épületek nagy része súlyosan megrongálódott, falaik az utcára dőlve megakadályozták a lovas közlekedést. Csak gyalog, botorkálva lehetett bejárni az egykori Pannónia pompás központját, mely fénykorában Lutetiával is versenyre kelt. A kereskedők kelet kapujának hívták, hisz két fontos kereskedelmi útvonal is átvonult rajta. A borostyánút délre vezető ága, illetve a bizánci vámok bevezetését követően északra tolt selyemút is, ami évszázadokon át biztosította a selyem, porcelán és számos fűszer bejutását a birodalomba, egészen a tengeri útvonalak felfedezéséig. Szerepe ekkor csökkent először, a rossz nyelvek szerint ennek fényében nem is véletlen, hogy Róma lemondott a Szláv és a Horvát Királyságok közé szorult területről.

Három nappal korábban

II. fejezet: Karmazsin ruhás szánalom

Három nappal a kun főváros lerohanása előtt a húszas évei közepén járó Aelius Marcus katonai viseletben ácsorgott a Danubius folyó által határolt provincia terepasztala fölött. A miniatűr másolaton minden jelentősebb város fel volt tüntetve, egykori római nevük mellé valaki gondosan felírta az ellenséges seregek adatait. A férfi tekintete jócskán elidőzött Arrabonánál és Savarianál, hisz az ottani erősségek létszáma kétszázezer főt számlált.

Belenéztem a tükörbe,
talizmánom keresve,
aztán hátraarcot vettem,
sebességváltómat megtekertem,
a nyomásmérőt figyeltem,
kötéltáncosként libegtem.

Megjegyzés: 4. játék - 15 szó: katona, fűrész, lanovka, serleg, talizmán, tulipán, kötéltáncos, szerep, nyomásmérő, sebességváltó, tükör, végállomás, fény, viszony, szenvedély.

elmém csendes tükrén
vibrál a napsugár
ám ha eljön az éj
irány a hiperbola játszótér

Megjegyzés: Euklidesz*: Platón korában élő geometriával foglalkozó tudós.

ajkamra megsemmisült mosoly fagyott
egy blues a fára (óh) lassan felkúszott
csörgőkígyó csüngött terrakotta törzsén
mindenhol éreztem a tavasznak parfümjét

Megjegyzés: 3. játék - 11 hívószó: csatornafedél, kígyó, megsemmisülés, lajtorja, rézangyal, szikla, terrakotta, ajak, blues, fák, parfüm

Gyomrom lészen sírod

Erő és halhatatlanság,
az vagy amit megeszel.
Légy a mártírom,
s mi egykor voltál, azzá válom.

1.

A Himalájától északra lévő, hófödte hegyormok, a felhők fölé nyújtózva, végtelen sziklaóriásokként terülnek el. E csúcsok között rejtőzik az ősi város, Shambala, az emberiség bölcsőjének városa, ahol ég és föld találkozik. A legendák szerint Shambala titkos falai őrzik az élet titkát tartalmazó tekercset. A leghatalmasabb tudást.

Friss hajnal készülődött, ezüst harmatcseppek csillogtak a leveleken. Vihar az álmaival küszködött. Rémek üldözték: már alig tudta rakni a lábát. Már-már elérték volna, de abban a pillanatban felrettent. A saját félelmetes hangját hallotta: kiabált. Ledobta magáról a paplant, s kiugrott az ágyból. Mélyeket sóhajtott. Gyakran voltak ilyen fehér éjszakái.

A viharfelhők indigókéken borultak a tengerpart szürkésfekete szirtjei fölé. A szél napnyugat felől fújt, tovább dagasztva a hamarosan esőt ígérő felhőket. Utóbbiak még egy-egy elvétett foltban láttatni engedték a csillagokkal telitűzdelt eget. Az egyre erősödő sötétségben, madártávlatból nézve kicsi, embermagasságú alakok mozogtak kezeikben apró kelyhekkel, melyek némelyikében tűz égett, másokban pedig tengervíz csobbant a kehely szélének. Azok akiknek gyertyához hasonló kehely volt a kezükben, mutatták az utat a többiek számára.

Amikor felébredtem, már sötét volt. A Hold magasan járt, a felhők lusta ecsetvonásokként kúsztak az égen. Ez volt az első, ami tisztán kirajzólodott előttem. Elgémberedett tagokkal léptem az ablakhoz és fáradtan ültem az ablakpárkányra. A látkép más volt, mint amire emlékeztem. Az égigérő fákat egymásra épített házak zsúfoltsága váltotta fel. Ezernyi kéményből dőlt a füst, a macskaköves utcákat lámpák sokasága világította be.
Az érzések álmosan ébredtek fel bennem; az őszi hideg elmúlása végigborzolt, a víz és égett fa illata ismerősként keveredett az emberi szagokba. Mély levegőt vettem. Lehunyt szemmel hagytam, hogy a világ megannyi rezdülése magával ragadjon. Mögöttem csend honolt a szobában. Néha megreccsent egy elkorhadt bútor, a falak mélyén egerek neszeztek. A házon is végigsöpört az elmúlás. Üresen maradt és elhagyatottan. Akárcsak én.

Megjegyzés: Egy megkésett pályamű a második Házi Pályázatra.

Mosollyal ébredtem
ezen a reggelen,
a szellem nem bántott,
jól kezdem a napot!

Megírom versemet,
arról, hogy elmentek
nem térnek tán vissza,
az váratlan volna!

„Olyan szép ez a világ, ha minden rendben folyik benne, de amint kisiklik valami, kínná válik akár egyetlen parszek is. Egyensúly, erre figyelmeztetett csillagvilágú szülőm, ki végtelen tereken vándorolva küldte gyógyító-melengető fényét távoli peremvidékünkre. A létezés örök titkára akart tanítani.
Már eonokkal ezelőtt megszűnt, már akkor vörösbe pulzált, mikor fel sem foghattuk még, hogy szülőnk lesz egyszer. Távoli jövő volt nekünk, s régmúlt lettünk neki. Különös kapcsolat, mégis a most az, amikor itt van. Persze részben csupán. Nem tudunk beszélgetni vele, csak ő szól hozzánk. Csillagpárom, Illa olykor elektronfelhőket sír utána. De szülőnk mindenre gondolt, kérdéseinkre a válasz is ott volt hunyorgó üzenetében, elmondta teljes történetét és a mi születésünket is. ”

A terem zsúfolásig megtelt. Az első sorokban a királyi család és az udvar jeles képviselői kaptak helyet. Hátrébb a kevésbé nemesek, de még pénzesek. S a társadalmilag nem túl megbecsült, egyszerű emberek a karzaton tudtak letelepedni.
A padsorokkal szemben, a királyi tanács pulpitusának háttal vörös uniformisukban délcegen feszítettek a katonák. Köztük földig érő köpenyben néhány varázsló állt, jó okkal.

Amikor az oldalajtón, őrei gyűrűjében belépett a vádlott, a terem elcsendesedett. A katonák kardot rántottak, s a csillogó pengék hegyét kesztyűs kezükben tartva határozott harckészültségbe álltak. A varázslók köpönyege alól előbújtak a mágiát birtokló kezek.
A gonosz királynő korona és drága kelme nélkül is fenséges volt. Haja szorosan hátrafogva, arcán félmosoly. Pillantása nem kevéssé volt hátborzongató, mint amikor hatalmának teljében volt. Egészen pár hónappal ezelőttig.

Éva és a sün.
Éva sétált az erdőben. Tizenhárom éves kislány, akit nem érdekel, hogy a tizenhármas számról mit gondolnak mások. A királynő vajon hol lakhat? - gondolkodott el a kislány. Észrevette, hogy a macska bundájából készült kesztyű nagyon büdös, mintha még élne a macska, akiről az anya lehúzta a bőrt, a barlangjuk előtt.

Az ég sötétkék kárpitjára felakasztott izzó gömb volt a délutáni nap, melynek sugarai bizony-bizony csak alig enyhítették a korán jött ősz hidegét. A magasban madarak kergetőztek a felhőkkel, melyeket fekete fonálban ijesztgetett egy magas kéményből lágyan emelkedő, kanyargó füst. Magányos kovácsműhely állott a folyó partján, szomszédságában szomorúan bólogató füzekkel, istállóval, kúttal, gerendából rótt házikóval. Lovas zötykölődött fáradtan a magas nyeregében, de hallva a műhelyből kihallatszó csengést, megélénkült. Szél által cserzett arcán valamiféle halovány öröm suhant át bizonytalanul. Végre. Itt emberek élnek.