Amatőr Művészek Fóruma

Ismertlen távlat. Kalifornia kis városában ahol majdnem mindenki ismerte egymást, élt egy kis család. Az apa egy nagy vállalat beszerző ügynöke volt, sokat volt távol a családtól. Felesége soha nem dolgozott, az otthoni munkáján kívül, ahol nagy kertjükben tevékenykedett. Szép nagy házuk volt két garázzsal, két autóval, amiből az egyiket lányuknak szánták ha majd felnő. Lybi már elérte a tizenhatodik évét és nagyon türelmetlen volt.  Már abban a korban volt, hogy megkaphatta volna a hajtási engedélyt, de mindíg valami közbejött és el lett halasztva. Lybi egy nap beült a neki szánt autóba, szép csendesen kigurult a garázsból.

Las-Vegas-t elhagyva a Nevadai országuton észak irányába közepeskorú ember állt, karját
feltartva, remélve, hogy valaki felveszi. már esteledett az eső szemerkélni kezdett, a szél
fújdogálta a tumbleweed gazokat. Az ember már jó sokáig állt ottan türelmét vesztve egyik
cigarettát a másik után szívta.

Virradt. A Nap éppen kikukucskált a homokdűnék mögül, bíborba, aranyba öltöztetve a tájat, mikor a berel őrszem megpillantotta a porfelhőt, mely a fulorrgegesz közeledtét jelezte. Szolgálati tükrével tüstént jelzett társainak. A tábor felbolydult. Kürt harsant, dob pergett, a Főnök pattogó hangon osztogatta parancsait:
- Riadó! Mindenki fegyverbe, csatasorba! Futár a mocsári berelekhez!

2019 06. 10. 14 óra 10 perc, New York, 127. utca

- Üdv! – ült be energikusan Sandra a Blue Dreams nevű presszó előtt álló Cadillacba. – Kérem a képeket! – tért rögtön a lényegre. Világéletében ki nem állhatta a pepecselést. Majd talán totyogó mamiként, de most még huszonkilenc évesen minden sejtjében lüktetett az élet. Talán túlságosan is. Az élet, amely roppant rövid, nincs hát idő felesleges tiszteletkörökre.

A hangár ablakán át nézte, ahogyan odakint a hó csendesen hullott. Szemét kicsit vakította a kinti fehérség és a holdfény, de olyannyira tetszett neki, hogy valami különös érzés kerítette hatalmába abban a percben. Szárnyai kókadtan csüngtek mellette, de nem vonszolhatta hosszasan, mert az érzékeny bőrredőkben a kifeszíthető hártyák kilyukadnának járás közben, ha nem zárná össze őket. És az, hogy belátható időn belül újra repülni tudjon, egyelőre lehetetlennek tűnt.

Álomvilág

MESÉLŐ:
Sóhajka, a szellőlány megpihent
A Néma Hegy lábához érve.
Mióta létezett, még nem tett ilyet,
Csak cseppnyi életét élte.

Fehér szurok ragad talpam alatt,
kék ösvényerdőn repülnek
rózsaszín tollú madarak.
Fehér lábon cammogó medve
velem szembe, habcukor szíve
baráti mancs tenyerembe.

Pillangó szárnyai rebbennek a széllel,
csapodár álmaim köröttem keringnek -
makrancos szellőlány ámulva tekintget...
biztosan nem számolt efféle veszéllyel.

tündérek, manók, égi-csodák
fátyolos ábránd, pillán brokát
káprázat söpri elméd porát
röpködő szikrák, szerver-varázs
fejedben marék zsongó darázs

Ha nem odafönt, a magasban találkoztam
volna veletek, csak a földön törött
szárnyakkal ugrálva: mondjátok: mit érnék?

Éjszaka a köd leszáll,
Csak a holdfény töri át.
A sírokból holtak kelnek ki,
A kripták üresek már.

XIV. fejezet: Agamede

Köpenyes alak lopakodott a város legszűkebb sikátorainak egyikében, a leprások és száműzöttek negyedében, ahová épeszű kívülálló semmilyen körülmények között nem tenné be a lábát.
Késő este volt, a legközelebbi templomtorony már negyed órája elütötte a tizenegyet, ezért a környék kihalt volt, csak a patkányok viszálya, és a rájuk vadászó fenevadak szöszmötölése hallatszott némelyik utcasarkon. A sikátorok nem voltak teljesen sötétek, a sápadt hold gonoszan hunyorgott a felhős égbolt szakadt dunyhája mögül.

XIII. fejezet: Egy jó ember mosolya

Cyprian kettős érzéssel egyezett bele Aelius ajánlatába. Egyrészt örült, hogy tévedett, és a férfi, akit elfogott, talán mégsem menthetetlen, hisz nem saját érdek, hanem valamiféle erkölcsi küldetés hajszolta a törvényszegésre, másrészt viszont kínozta az esküszegés bűne. Egy justitius számára a kötelesség elmulasztása egyenlő a kárhozattal. Ha kiderül, puszta létezése is kérdésessé válik, hiszen ez a tisztség egyet jelent Róma létével.

XII. fejezet: Különös túlélések

Tisziba dühtől vöröslő arccal állt az egykori főváros, Kuarszak főterén, a kun fejedelem fehér márvánnyal és aranylemezekkel borított palotája előtt. Lerítt róla a gyűlölet, amivel végignézett a kapukat őrző katonákon, akik festett szarvasbőr köntösben és buggyos lenvászon nadrágban, fejükön rókaprémmel övezett, szegecselt bőrsüvegben teljesítettek szolgálatot. Hosszú puskáikat jobb oldalukon tartva, márványszobor merevségével vetekedve álltak, és a legkevésbé sem vendégszerető pillantásokkal fogadták érkezését. A fejfedőjük hegyét borító, aranyozott süvegcsúcstól úgy festettek, mintha túlméretezett, díszes gyertyák lennének, izzó kanóccal fejükön.

XI. fejezet: Együttérzés

Lovak patájának ütemes csattogására ébredtek mindhárman, egy széltől védett mélyedésben, amit sűrű fák sora, és tüskés bozót takart. Fogvatartójuk igyekezett mindent elkövetni, hogy jól elrejtse őket a kíváncsi tekintetek elől. Éjszakánként a kocsihoz láncolta a különös párost, így a zajokat hallva csak a justitius kúszhatott fel a meredek domboldalon.
A férfi már az első hangokra felkapta fejét, így időben, a lombok biztonságos takarásából figyelhette meg az eseményt.

X. fejezet: Kegyetlen igazság

A sűrűn lakott dél-keleti országrészben Aelius és a fiú gyorsan haladt előre. Naponta húsz-harminc mérföldet tettek meg, és ez idő alatt sikerült elkerülniük a szlávok figyelmét. Mivel gyalogszerrel jártak, a helyiek számára úgy tűnhetett, valójában szegény zarándokokról van szó, hiszen augusztusban sokan tettek meg nagy utat e célból.
Augusztus tizenötödike, vagyis Nagyboldogasszony napja ehhez képest egész máshogy telt.

IX. fejezet: Bíborban született harag

A Boszporusz északi partján, egy országnyi embert magába fogadó város ölelésében, kevesebb, mint negyed mérföldre a Hagia Sophia bazilika zöld kupoláitól, mesterséges sziget csúcsára épült a Bizánci Birodalom urainak otthona. A palota falai között kiváló uralkodók tucatjai látták meg a napvilágot, nevelkedtek, és váltak feledhetetlenné, mielőtt a sírbolt föléjük borult volna.

VIII. fejezet: Álmok őre

Aelius és fiatal útitársa egész nap gyalogolt. Rövid ideig pihentek csak meg valamivel a sötétség leszállta után, de hajnalhasadáskor azonnal útnak indultak. Szerettek volna minél előbb biztonságban lenni, és amennyire csak lehet, észrevétlenül behatolni a Szláv királyság belsejébe. Gyalogszerrel a hun határig Aelius nagyjából egy hónapos úttal számolt, ami egy karmazsinruhás tiszt esetében hosszúnak tűnhet, de a legátus a seregből való távolmaradás miatt aligha aggódott.

VII. fejezet: Szorult helyzet

A nap már alacsonyan járt az égbolton, mire Aelius visszatért. Útitársa ugyan álmos volt, az egész napos izgalom, és a legátus miatti aggodalom azonban nem hagyta pihenni. Egy sűrű bozótos mélyén megbújva várta segítőjét, de már negyed mérföldnyi távolságból észlelte közeledését.

VI. fejezet: Kitérő Neosoliumban

Novum Castrum után még közel nyolc órás út várt rájuk, míg elérik Neosolium városát. A legátus szemhéjai az elmúlt napok szegényes alvása után ólomnehéznek tűntek, de tudta, hogy bármennyire is fáradt, nem alhat el. Bármelyik pillanatban készen kellett lennie, hogy leszálljanak a vonatról. A biztonsági felügyelet emberével való találkozás után nem mert volna megkockáztatni egy ellenőrzést, még ha valódinak tűnő okmányokkal rendelkeztek is.

Az érdemtelenek nagy szigetén
tapsorkán morajlik más sikerén -
(tenyerem vöröslik, fáj is néha...
hagyni kéne ezt már, lennék léha)

V. fejezet: A Corvus 3422 utasai

Derűs hajnali égbolt alatt állt az épülő állomás acélváz szerkezetű kupolája. Az alatta ácsorgó emberekben a felkelő nap mélyvörös, növekvő fél korongja hasztalan próbálta feledtetni a szokatlanul hűvös, esős nyári napokat.
A fiú egyfolytában vacogott, nadrág hiányában a lábszárára kötött, szoros gyolcs alig adott valami meleget. A testét fedő vastag paenula, bár fejét eltakarta, hónaljban szellős volt, ugyanakkor kényelmetlenül rálógott karjaira, emiatt akadályozta minden mozdulatát.

Négy nappal később

III. fejezet: A könyörületes római

Aelius négy nappal később, a Savaria sorsára jutott Aquincum romjai között lépdelt. Valóságos sokk érte, miután felmérte a pusztítás mértékét. Az épületek nagy része súlyosan megrongálódott, falaik az utcára dőlve megakadályozták a lovas közlekedést. Csak gyalog, botorkálva lehetett bejárni az egykori Pannónia pompás központját, mely fénykorában Lutetiával is versenyre kelt. A kereskedők kelet kapujának hívták, hisz két fontos kereskedelmi útvonal is átvonult rajta. A borostyánút délre vezető ága, illetve a bizánci vámok bevezetését követően északra tolt selyemút is, ami évszázadokon át biztosította a selyem, porcelán és számos fűszer bejutását a birodalomba, egészen a tengeri útvonalak felfedezéséig. Szerepe ekkor csökkent először, a rossz nyelvek szerint ennek fényében nem is véletlen, hogy Róma lemondott a Szláv és a Horvát Királyságok közé szorult területről.

Három nappal korábban

II. fejezet: Karmazsin ruhás szánalom

Három nappal a kun főváros lerohanása előtt a húszas évei közepén járó Aelius Marcus katonai viseletben ácsorgott a Danubius folyó által határolt provincia terepasztala fölött. A miniatűr másolaton minden jelentősebb város fel volt tüntetve, egykori római nevük mellé valaki gondosan felírta az ellenséges seregek adatait. A férfi tekintete jócskán elidőzött Arrabonánál és Savarianál, hisz az ottani erősségek létszáma kétszázezer főt számlált.

Belenéztem a tükörbe,
talizmánom keresve,
aztán hátraarcot vettem,
sebességváltómat megtekertem,
a nyomásmérőt figyeltem,
kötéltáncosként libegtem.

Megjegyzés: 4. játék - 15 szó: katona, fűrész, lanovka, serleg, talizmán, tulipán, kötéltáncos, szerep, nyomásmérő, sebességváltó, tükör, végállomás, fény, viszony, szenvedély.