Amatőr Művészek Fóruma

csillaghomlokú
sötét éjszaka álmos
holnap új remény

A hangár ablakán át nézte, ahogyan odakint a hó csendesen hullott. Szemét kicsit vakította a kinti fehérség és a holdfény, de olyannyira tetszett neki, hogy valami különös érzés kerítette hatalmába abban a percben. Szárnyai kókadtan csüngtek mellette, de nem vonszolhatta hosszasan, mert az érzékeny bőrredőkben a kifeszíthető hártyák kilyukadnának járás közben, ha nem zárná össze őket. És az, hogy belátható időn belül újra repülni tudjon, egyelőre lehetetlennek tűnt.

Tükörbe nézek,
majd egy nagyon kék tóba –
mindkettőben arcom láthatom.
Köré gyűlnek a vizek
és a grafitszínű egek partján
felhőkké őszül a fájdalom.

Árnyékot fest a szürke Hold a tájra.
Karmos fák kapaszkodnak egymásba.
A tó sötét vizét issza a homok,
mint hömpölygő, fekete vér bugyog.
Gyászos köd ül a víz felett.

Álmomban egy bálban jártam
Suhogtak a ruhák csendben
Én csak megkövülten álltam
E zene nélküli neszben

Hová lesz álmokból a gondolat?
Könyvből betűk hullanak,
eltűnnek, mint erdő fáiról a levelek,
mikor őszi szelek játszanak.

Káprázatos a dolog!
Szemüvegem lecsorog.
Gázoltam a látványban,
míg magamon átjártam.

hab
felhőn
gondolat
szellőszárnyú
utazó követ

Anyával álmodtam.
Mosolygott.

Nem szólt.
Nem kérdezett,
és nem felelt,

várok
várólistás haldoklók türelmével
iszapos létemben fuldokolva
vázamra feszülő
zátonymagányom ködében

Ott az a torkolat
a kifakult folyó végén
a víz morog
konok krákogással
mossa csak mossa
az álmok partjait.

álmodtam az éjjel.
megálmodtam, hogy ma ébren leszek.
és azt gondoltam, hogy az ottant
áthozom a küszöbnek ezen oldalára,
hogy úgy éljen itt, ahogy én aludtam ott –
mint isten a kövekben és virágszirmokban.

reverenda alatt is feláll, nedvedzik
hosszú, lakkozott körmök az éjszakák
a sekrestye fölött kék lángocska

Álomvilág

MESÉLŐ:
Sóhajka, a szellőlány megpihent
A Néma Hegy lábához érve.
Mióta létezett, még nem tett ilyet,
Csak cseppnyi életét élte.

Fehér szurok ragad talpam alatt,
kék ösvényerdőn repülnek
rózsaszín tollú madarak.
Fehér lábon cammogó medve
velem szembe, habcukor szíve
baráti mancs tenyerembe.

Egy ragyogó márciusi reggelen történt, Árád városából a Holt-tengerhez az Ein Gedi Spa-ba lefelé menet, hogy a minibuszban méláztam a ragyogó reggel pompázatos üdeségén, időnként fölnéztem a Júdeai sivatag megejtő szépségű, naponta látott, de soha meg nem unható, aranyos fényben fürdő dombjaira, s egyszer csak mit látok?

Pillangó szárnyai rebbennek a széllel,
csapodár álmaim köröttem keringnek -
makrancos szellőlány ámulva tekintget...
biztosan nem számolt efféle veszéllyel.

Értő elengedés

Nagy fényesség árad,
visszatérő álom,
arany színe csordul
a templom faláról.

Nem tudtam aludni
vérben ázott a nagy sajt
az égen kifutott a tej
csillagködöt terelt Jupiter
fáztam a nyirkos takaró alatt

Csípőig kopottas
vízben álltunk. Mintha egy
régi nyaraláson lettünk volna.
Apát figyeltem,

ködös
ablaküvegemen
lomhán csorgó pára
a félénk cseppeknek
útját csak por állja

Álmok és vágyak között
testem felszínen lebeg,
nem adom fel keresésed.
Kórházi ágyad jéghideg,
befogadott a végtelen.

lázas álmaimban
óloméjszakákon
mint szikes mezőn
vadvirág
vízre fényre vágyom