Amatőr Művészek Fóruma

Szerző: Ez a szél de bolond lett ma!
Arcon csókolt, forgatott,
szemeimre csöppött dobott,
ne lássam a holnapot.
Szimatolt a szoknyám alatt
csiklandozott, nevetett
a szívembe gabalyintott
pihekönnyű levelet.

„Olyan szép ez a világ, ha minden rendben folyik benne, de amint kisiklik valami, kínná válik akár egyetlen parszek is. Egyensúly, erre figyelmeztetett csillagvilágú szülőm, ki végtelen tereken vándorolva küldte gyógyító-melengető fényét távoli peremvidékünkre. A létezés örök titkára akart tanítani.
Már eonokkal ezelőtt megszűnt, már akkor vörösbe pulzált, mikor fel sem foghattuk még, hogy szülőnk lesz egyszer. Távoli jövő volt nekünk, s régmúlt lettünk neki. Különös kapcsolat, mégis a most az, amikor itt van. Persze részben csupán. Nem tudunk beszélgetni vele, csak ő szól hozzánk. Csillagpárom, Illa olykor elektronfelhőket sír utána. De szülőnk mindenre gondolt, kérdéseinkre a válasz is ott volt hunyorgó üzenetében, elmondta teljes történetét és a mi születésünket is. ”

A terem zsúfolásig megtelt. Az első sorokban a királyi család és az udvar jeles képviselői kaptak helyet. Hátrébb a kevésbé nemesek, de még pénzesek. S a társadalmilag nem túl megbecsült, egyszerű emberek a karzaton tudtak letelepedni.
A padsorokkal szemben, a királyi tanács pulpitusának háttal vörös uniformisukban délcegen feszítettek a katonák. Köztük földig érő köpenyben néhány varázsló állt, jó okkal.

Amikor az oldalajtón, őrei gyűrűjében belépett a vádlott, a terem elcsendesedett. A katonák kardot rántottak, s a csillogó pengék hegyét kesztyűs kezükben tartva határozott harckészültségbe álltak. A varázslók köpönyege alól előbújtak a mágiát birtokló kezek.
A gonosz királynő korona és drága kelme nélkül is fenséges volt. Haja szorosan hátrafogva, arcán félmosoly. Pillantása nem kevéssé volt hátborzongató, mint amikor hatalmának teljében volt. Egészen pár hónappal ezelőttig.

Éva és a sün.
Éva sétált az erdőben. Tizenhárom éves kislány, akit nem érdekel, hogy a tizenhármas számról mit gondolnak mások. A királynő vajon hol lakhat? - gondolkodott el a kislány. Észrevette, hogy a macska bundájából készült kesztyű nagyon büdös, mintha még élne a macska, akiről az anya lehúzta a bőrt, a barlangjuk előtt.

Rövidre font sínpárok
haladnak iszap
és halszagú
szürke kis kikötők felé.

Szavakat keresek
riadtan próbálom
félkész, félholt
a fenébe félhold.

Megjegyzés: 2017. 09. 14.

Szerző: Az ég sötétkék kárpitjára felakasztott izzó gömb volt a délutáni nap, melynek sugarai bizony-bizony csak alig enyhítették a korán jött ősz hidegét. A magasban madarak kergetőztek a felhőkkel, melyeket fekete fonálban ijesztgetett egy magas kéményből lágyan emelkedő, kanyargó füst. Magányos kovácsműhely állott a folyó partján, szomszédságában szomorúan bólogató füzekkel, istállóval, kúttal, gerendából rótt házikóval. Lovas zötykölődött fáradtan a magas nyeregében, de hallva a műhelyből kihallatszó csengést, megélénkült. Szél által cserzett arcán valamiféle halovány öröm suhant át bizonytalanul. Végre. Itt emberek élnek.

Szellemekkel birkózom,
az enyémet nem hagyom,
elhiszem, hogy léteznek:,
rettegnek az emberek.

Szerző: Bármerre nézett fények játékai vették körül, a felcsendülő zene elárasztotta és fülében
lüktetett ritmusa. Egy táncparkett közepén volt, sodorta a tömeg, együtt mozgott a táncoló
párok keltette lendülettel. Micsoda felkavaró boldog érzés! Testében pezsgett a felforró-
sodott vére, égette arcát a pír. Ellazult a forgatagban, lába súlytalanul pörgött, haja
arcába csapódott minden mozdulatra. Nevetése áttörte gátlásait, visszhangként csengtek
összemosódva a teremben tomboló zenével. És a táncpartnere! Micsoda férfi! Még sosem
látta azelőtt. Meleg barna szemében csábító mosoly bujkált és vele együtt nevetett.
Testük időnként összeért, majd hirtelen szétvált, kezük e közben sem eresztette el
egymást, ujjaik kapocsként fonódtak össze. Karcsú derekát ölelésbe vonta, majd kipörgette,

4. fejezet

Hasonlókép az iménti sötét alakhoz, innen is éjfél fekete füst gomolygott fel, lassan elegánsan miként csak a fekete füstök tudnak. Elfedte Vadárny arcát, majd lassan a vállaira telepedett lusta varjú raj módjára. Az idő még mindig állni látszott körülötte. Égpenge és a körülöttük felderengő tünékeny porszemek még mindig mozdulatlanok voltak. A pillanat nem múlt el, valahogy Vadárny lépett ki az időből. Ahogy lassan kíváncsian lefelé pillantott a láda tartalmára, nem tudta eldönteni, hogy mit gondoljon. Az ilyen pillanatok igen csak ritkák voltak az életében. Ugyanis ahogy zavaróan fekete szemei lassan lefelé pillantottak, a láda alján, finom bársony ágyán, egy ébenfából faragott lantot talált. A hangszer úgy hevert ott, mintha csak a tulajdonosa éppen most helyezte volna el benne. Valami még sem tetszett benne a nekromantának. És ezek a húrok voltak, melyek sápadtan és tökéletesen fehéren verték vissza a fáklya unott sárga lángját is.

Fenn a csillagok közt repül egy madár,
számára a világon sehol sincs határ
tépheti őt eső, vihar, vagy a szél
szeme elött akkor is ott lebeg a cél.

Ültünk a buszon.
Álmodtam elfeledett arcod-
az üvegben a vállam felett.
Álmodtam szemed -
amint vidáman rajtam nevet.

Nyomokat követek
vaksin kacsázó árnyakat
semmibe vezető léptek nyomát
egy arcot egy mozdulatot
egy életunt csodát amelyik
megmutatja nekem magát
nem ölelhetem a semmit
nem ölhetek meg senkit
ember vagyok és fájó mint
a fogban az érző ideg mint
kint a nyílt seb és itt
bent a fénylő hideg

Megjegyzés: 2013. 11. 28.

1.

Még élek.
Hiányom fájna,
vagytok ablakom
a Világra,
ráismerés a keddre,
s a világító
vasárnapok uszálya.
Mondhatnám vadszőlővel is,
ami körbefutja kertem,
de néma,
s néha szeretném
én is, e néma-léhaságot.
Szerelmesen
lenni szüntelen.
A vagyok nektek súlyát -
tollnak képzelem.

Rengeteg lépés. Még nagyon hosszú az út. Jó irányba megyek egyáltalán?
Furamód a máskor forgalmas nagyvárosi utcán nincs teremtett lélek, akitől
megkérdezhetném. Az a tény már meg sem torpant, hogy nem is emlékszem már, hová
igyekszem. Csak azt tudom, hogy fontos lenne odaérnem.
Néha autók húznak el mellettem. Nézek utánuk kérdő arccal, de persze nincs a hátsó rendszámtáblára írva a válasz a fel sem tett kérdésre.
A távolban, jobb oldalon körvonalazódni kezd valami építmény.

Megjegyzés: A napokban átélt "lidércálmom".
Nem szoktam álmodni - vagyis nem szoktam emlékezni rájuk. Ez annyira valóságos volt,
hogy muszáj volt megírni!

Az emberek mióta rájöttek, hogy nem egy lapos tányéron zajlik ez az életnek nevezett misztérium, és hogy a golyóbis, ami a lakhelyük csak egy a trillió-trilliónyi közül, sokféleképpen próbálták leírni, milyen hatalmas is az univerzum.
Én nem próbálom.
Egyezzünk meg abban, hogy felfoghatatlanul nagy.


Megjegyzés: ( mégis az igazsághoz tartozik. hogy a történetet egy gyerekkori rádiójáték..., és az AMF ihlette.... -akinek nem inge, ne vegye magára.)
Sok szeretettel Szemitől (8. 5. 15)

5. Este van… este van…

Amint beléptem a szobámba az első megmozdulásom az volt, hogy kulcsra zártam az ajtómat, a második az, hogy ledobtam az utóbb már kezemben cipelt iszonyat nagy bőröndöt, és bentebb sétáltam a kandallóban lobogó tűz fénykörébe. Halvány sejtelmes fény töltötte meg a szobámat a táncoló lángok által. A fal mélykékjén ezüstszín rózsák bontották virágaikat, és kúsztak mindenfelé falszerte. A völgyre néző ablakok függönyei, most takarták a téli táj látképét. Az éjfeketén ránk boruló sötét eget, és a mély álomban szuszogó erdőt is.

Megigéz az este csillag-mosolyokkal,
zárt szemmel kutatom, melyik a mienk.
Lecsorog a fényük, s míg simogatnak,
bőrömre borzolnak bársony színeket.

Megjegyzés: Amikor a mesék találkoznak a vágyakkal... - a Final Fantasy ihlette. A mesék azért születnek, hogy valóra váltsuk őket.

Fodrokat borzol víz hátán,
parton oson, siklik csillámán.
Fénycserepekkel labdázik,
eljön az éj, mégsem fázik.

Találd meg önmagad!
Ó, találd meg!
Könnyű ezt mondani!
Én nem hiszek!

Megjegyzés: A vers címe idézet Hermész Triszmegisztosz Smaragdtáblájának 2. tanításából: "Ami fent van, ugyanaz, mint ami lent van... ". Az első sort és a visszatérő sorokat pedig Jacco Gardner pszichedelikus rock számából, az azonos nevű " Find Yourself" című mű hatására, dallamára, ritmikájára írtam, de a versszöveg nem annak fordítása, nem azonos vele. Annál remélhetőleg jobb

3. fejezet

A járat végül nem tartogatott számukra több meglepetést annál, mint amire egyébként is számítottak. Úgy, mint: találomszerűen elhelyezett földkupacnak álcázott csontvázak a falak mentén, magukat hangos reccsenéssel Égpenge csizmájának átadó apró csontocskák –amiket a harcos hol halkan szitkozódva, hol hangosan káromkodva fogadott– vagy mint a járatok mennyezetéről dúsan aláomló pókhálók, melyeknek lakói immár épp úgy holtak voltak, mint a járat többi tagja.