Amatőr Művészek Fóruma

Rakja lábát az utolsó színes nap,
bús sötét készül a nehéz föld alatt,
mely magát végtelen időkig tartja,
s teljesül az ember tragédiája.

Egy rét,... temető,
ég veled Anatolij,
... ezüstszín, most bronz

Idézet: F. G.

I.

csipke-fehér
takaród
patyolat

csak engem fed
egy hatalmas
emlék-lepel
fekete
szívemen
fátyol-lenyomat

Bekötött szemű szűztelenek,
ítélet rajtuk a lángok fényénél
Lázadó testük kéjt kívánt,
lobogó hajuk lobogni fog
Vártságuk izgalma semmi már,
ölük vérsége az enyészeté

Az Idő eljárt
és örökzöld hölgy lett belőle.
A menetszél rózsaujjai
a tövisek sűrűsödő nyalábjain
kísérnek a közelítő aszfaltpuszta felé.

Egymásnak feszülő meztelen testek
Karámiszony, fém ízű rettegés
Gyereksírás, nyugtatásnak remélt remegő hangok
Nagyon rossz előérzetem van
Ajtódörrenés
Rémisztő sötétség
Sikolyrobbanás

Összegyűlnek a padon a vének, a múmia rémek
Fekete varjak

A kertjét ellepték a csúszómászók míg ő aludt.
Örökké, élő halálban senyved a gyáva, hazug.
Citromfákat ültet majd, ő a nagy úr!
Portájának legeldugottabb szegletén
a nyomorék, csonka fa a egyetlen gyümölcsén
tenyészik a mindenféle lárva, benne, rajta...

Harang csendül,
mély sóhajok úsznak a ködben,
szénkoporsó függönye libben
parányi ablak keret mögött.
Suttog a szél ravatal kapuján,
roppant rózsaszálak fedik
drága koporsó oldalát.

van
létem
perceim
legutolsó
mondata után

két sötét alagút –
mindkettő végén
széles terekből szűrődik a fény.
vegyszerszagú függöny lebben.

Széttörtem strófákból szavakat,
hogy sok darabjából összeálljak
azzá az eggyé.
Összefolyik tintasávon,
nagy csillagok akvarelljén.
Az alkotó pihen, a műhold követ.
Annyi maradt a közértben,
amennyit hagyott benne a stewardess.

Csak azért jöttem, hogy megmutassam a rosszat,
Hogy tudd, amiben hittünk, azt úgy nem lehet,
Kapzsi uzsorásként adtam, amit adtam,
Titkolva, hogy végül mindent elveszek.

benne szakadt sikolyszálka vakít sebét vágva húsba rágva
csontba

kövült kegyetlen közöny magánymáglya lángja
marta könnyhullám acélszürke sugárkoszorúba árad
borba fullad

Most, hogy a szavak végére értem,
fejem lehajtva hallgatom a színeket.
Talán ég mélyéről, vagy más világból,
- zakatol a vér -
suttog titkokat, híreket.

(Ültem ablakomban, faragtam szívemet,
siratom majd én is akasztott lelkemet.)

Lakodalma van ma Gazdag Júliának,
kertek alján reszket, lapul a bűnbánat.

Megjegyzés: (A ballada nagymamám keserves-igaz története.)

Öreg erdő mélyén gyász ül,
tisztásra forrt szenvedés,
temető-zaj köré a csend
reszketeg font kerítés.

Szíve dallamot ver
Ritmust üt az idővel
Délceg apám ágyon hever
Létét füstös köd fedi

hideg a kezed öltözz fel
szemüregedből lárva nő
nincs helyed nálam költözz el
nem gyógyír rád a lávakő
ujjpercek végén fagy zizeg

(W. Goldingnak)

Homokfövenyen szomjazó pergamenbőre
sárgásfehér izzás.
Testében a lángoló
sajgás a kék óceán végtelenségéig ér.
Ferde síkok, hasadó hullámok dőlnek rá.
Szeme hívogató délibábűrre, lázálomra
réved.

A 2-es Tesla tranzitrakétán
megérkezett.
Lecsalhatta volna,
képessége
az Univerzum felett.
A hírügyelet aljas műszakjában tárgyaltam
a közvélemény végpontjairól:

Hogy neked is, nekem is fáj sajnos, az életem adtad,

Láttam a holtakat
zivatarfelhőben
csüngő hasú
vastag bárányok ölében

Megmozdult az út alattam,
minden csendes, mozdulatlan.
Egy pillanat a fájdalom,
egy pillanatra láthatom.

Lassan vezeti be a tűt,
és befogadja a dallamot.
Zsibbad nyaktól karig.
A kotta a csontokba ég.

Van az a pillanat, amikor már elfogadjuk a tényeket és elengedünk minden kötelet.
Amikor megnyugszik a lélek, és nem vár már semmi mást, csak az üres halált.

Kiég az utolsó szikra is, elnémul az utolsó hang is.

Oly tisztán csillogtak a szemei... Bár akkor még nem is lehetett tudni, hogy a hidegtől-e, vagy az érzelmektől-e, de úgy tűnt, hogy a könnyek üveges fátyla mögött már egy történet sejlik kibontakozni: olyan volt, mintha egy korcsolyapálya tükrében a fény lánya revüzne a jégkirálynak. De ő aztán tényleg nem azzal volt elfoglalva, hogy éppen akkor ki és mit látna benne, vagy képzelne bele; egyszerűen a feltárulkozó csodát próbálta megragadni.

az álom hava arctalan
Nappal kelt
a mindenek hajnalán
fénye fakó fehér és üreges
pedig hagyott nekem
éjjelről
jégbe fagyott pír-rügyeket
de látásom elvesztettem
kiverte a műtő

Megjegyzés: álom hava = december
fergeteg hava = január

Kettő-húsz és három óra három között
más a lámpaoltó.
Nem villan zöldre jelző, csak szemem
míg csoszog, a folyosó
holdfénnyé alvad.

A Tranquility Base-en
Bébilépteket tesz az ember.
Szputnyik a glóriánk,
Szélmalmunk idáig nem ér el.
Don Quijote-n nincs szkafander.

Három árva gyermek mendegél a hóban,
Egyikük sírdogál kockás takaróban,
Másikuk egyre csak egyre csitítja őt,
Fázós orra elé tart fehér zsebkendőt.