Amatőr Művészek Fóruma

Nyelvemen van egy szó,
mely ki nem mondható.
Kezemben van egy kés.
Egyetlen egy döfés.

a parton áll
feje fölött hazug glória
tudnia illenék
mitől került oda
de hibás az ott állás
és a délutánt is
elviszi a vihar

vörös az ég alja
így kétségtelen
hogy nem soká
leguggol az este
és szemérmesen
kukoricahajára vizel
s ő elázik megint

nyár után peckesen az ősz lépeget
reszelgeti kiszáradt homok-torkát
Nap-csókolta itókából kéreget
s kancsókba nótázik buborék-kottát

Megjegyzés: 2017
ppj

Azon tünődöm magamban, némán,
ha szemem csukva, szemfedő alatt,
ha koporsóm teteje lezárva marad,
kérdezem: látszik e vajon a gyáván
fényeskedő ragyogó szivárvány?

Lángok ölelte katlan volt lelkem,
tűzvörösbe játszó fény, ami fáj,
vagy tán kápráztató angyali táj.
Szikraeső özönlik most bennem.

Parázzsá csitult, bárhogy szerettem,
eltűnt ki meggyújtja, nincs aki vár.
Szegény kis szobám kietlen, sivár,
tüzemet rég hamuba temettem.

SWAY/RINGASS MÉG

Dalszöveg: Pablo Beltran Ruiz
Fordította: Jenei István

Ha marimba ritmus táncra hív,
jöjj velem, szól a szív.
Tenger sima partja oly közel,
ringatón átölel.

Mért nem lehettem iparművész?
Konkrétumok kézzelfoghatóságának
mániákere. Művészi iparosként
foshatom csak a szót. Hallom

szétgurulni 40 szem széntablettám.
Kiborítottam a kávét. Ennyit az
ügyességről. Vonom is vissza
a kézműves hasonlatot. Bár nem is

Mer’ minden, mindenki csak kapaszkodik
Akit szerethet, az nagyon abba
Jan Jingbe
Jing, mindig csak Janba.

Mer' nem tudna lenni
Semmi, és senki
Végül,
Magában annál "másik" nélkül.

Lement a nap és lelkünkre fájón,
most letérdepel már a szürkület,
Feszült a csend és baljós sötét,
majd kioltja bennünk a színeket.

Csak az marad, ami ott lapul,
védetten az agyunkban legbelül,
Eltöltött évek, Szellem és Lélek,
így majd gondolatokká egyesül!

önzésed tengerébe fulladok
és te nem dobsz nekem mentőövet
melletted akármilyen érző lény
csakis magányos pária lehet

Rendes kurva pénzért kúr
más drogért
míg hull a hó...

Halkan pihegett alattam
hűs piheágy habpaplan
csókolt gyengéden
mellem felett
szívem alatt az
istentől való megszabadulás.

Nézd meg, mire megtalálom elfelejtem.
Voltál, s bennem vagy, - hiányod alakja.
Fájó szív, és mégis beköszönt a nyár,
de elfelejtük egymást az őszben.

Megjegyzés: 2017. 08. 30.

Ujjaim hangjátéka a klaviatúrán,
mintha sztepp-cipők kopogása
lenne füstös revübárokban. Bárcsak.
Inkább gyilkos kapitalista tempó
hangja ez, copy-paste üzemmódban
veretés emailek arcára, hasára, hátára.

Megjegyzés: Krisztus után 2017.08.28., 14:15

Most már úgy kezdem minden mondatom
ezen túl mindig: „bocsáss meg kedves! ",
s legyen feletted égi, óvó oltalom
igazabb nálamnál, igazán szerelmes!

Ha elmúlik a szerelem,
és engem többé már nem látsz.
Ha nem marad, csak gyötrelem,
és engem már hiába vársz.

Szörnyű volt az a nap. A koponyám sajgott, a gondolkodás kimerítőnek bizonyult és a beszéd megerőltető volt.
Az osztályom kuncogott, mikor megérkeztem.
-Remélem jól szórakoznak.
Morinaga elém állt és átadta a házi feladatát. Nem mertem ránézni.
-Köszönöm. -mondtam halkan. -Mind hozzák ide!
Érdekes módon követték az utasításomat.
-Mit fogunk csinálni? -kérdezte Miss Jankins.
-Szabadonválasztott. -elterültem a székemben.
Sosem voltam ilyen hanyag. A fiú jelenléte piszkosul elgyengített. Tanítványaim kihasználták a helyzetet és a lehető legértelmetlenebb módon múlatták az időt, míg egy régi könyv lapjaiba bújva színleltem az olvasást. Relaxációmból szeretett művészpalántám ébresztett.

Haragszom rád,
elhitted, másnak, hogy rossz vagyok,
pedig kedves szóval jöttem hozzád,
eloltani támadt régvolt haragod

Játékot hoztam, hogy lássam végre
mosolyogni is tudsz, ha ér a fény,
és előkerül az eltemetett remény.

Szerző: Szóval nem tudom, számodra milyen az érzés. Az érzés, hogy itt hagyod ezt a helyet mindörökre. A szemközti kapu mögül már nem morog rád az a szomorú eb, ha éjszaka érkezel. Nem látod többé a nyírfa fekete-fehér mintáját, és nem bámulod itt a lassan lehulló falevelek halott táncát sem.
Ahogy halványulni fognak a dolgok, már nem fog jelenteni semmit az itteni pékségből jövő friss kenyérillat. A buszok letargikus nyögése és dízelolajszagú ajtónyitása a szuszogással. A bitumenbe rajzolt hajszálerek mintája, melyek között nyáron a forróságtól bátor vagy szédült hangyákat nézted megállva, melyek jó nagy kitérőkkel és
összevissza kanyarokkal, de rendesen közeledtek az utca közepe felé, semmibe véve azt a vonalat, amely szürkébben jelezte, az autógumik ott rohannak el.

Kicseng a hívás
Szerencsejáték
Félszeg a terv de
Nemes a szándék
A tenyér izzad
A remény éhes
A vonal félénk
Az igen széles
Ötkor a hídnál
Indul a séta
Ki most a vadász?
Ki most a préda?

-1-
Múlik a múltad
repülsz angyal nyomában
lezárja végleg
a szétszabdalt üresség
pislogásnyi életed.

-2-
Létből a csapda
romok közül ébredez
suttog az idő.

Megjegyzés: (waka, -és haiku formában.)