Amatőr Művészek Fóruma

A perc, ha táncba hív,
Riadt madárként a szív
Dobbanni is fél,
De nincsen más esély.

Előttem tömegek, a sorom kivárom.
Észre sem vesznek, bár már nem is kívánom.
Vagyok, mint százak; sorsok és ábrándok.
Már nem is lázadnak, már nem is lázadok.

Ha szakad a húr, a harag az úr,
Hát ne hergelj fel engem,
Viharmadár, szívemre száll,
És onnan el, nem röppen.

A bús Néma Völgy rejtekén,
Csak egymagában élt,
Neki csakis a Szél mesélt,
S nem látta még a Fényt,

Ha álarcod mindig hordod,
Egy nap rád tapad,
És jövőd börtönébe zárod,
Valódi önmagad.

Ledöntve a Közöny falát,
A didergőn lennél kabát?
Volnál vér a gyenge szívben,
Vagy csak nézed megáll éppen?

Izzik a levegő, izzítja a vidéket,
Elszalad a füst, óh, szólítja az eget,
Mind félik őt az ottan álló csemeték,
Félik aztat, jaj, azt a feketét.

Ne áltassuk egymást és magunk
Reményfüzért fonva,
Nem túl rózsás a holnapunk,
Ha időzített bomba.

Tele van már a padlás
A sok-sok ígérgetéssel,
Ő közben mögém lopózna,
Egy nagy konyhakéssel.

Sétálok a Duna parton
A vizet figyelem
A hullámokban lehet a válasz

Kezdettől fogva
Kerested a jót és a szépet,
De amikor
Gyomorszájon vágott az Élet,

Hétrét görnyedve
Levegőt is alig kaptál,
Mit sem értettél,
Hisz még pofont sem adtál.

Az idő azt mondta
Ilyet ritkán lát:
A gyógyír, mely oly rossz,
S a szív mely rá vár.

Táncolj,
Ha hallod a hegedűt,
milliónyi hangon,
ahogy dalol Babilon.

Nyitány: A kezdet
Egy történet indul útján,
Vágyak és szerelmek után.
Dobban a szív, lüktet élet,
Benne minden megtörténhet.

Oly kevés, ha csak valami volna,
Magamnak nem hazudhatok,
Eljött a perc, és ütött az óra,
Minden reggel így indulok.

Felvettem a bakancsom,
Utaztam a villamoson.
Körülöttem az emberek,
Bámultak és figyeltek.
Megállóba szálltak le, föl,
Ment a helyezkedés elöl.

Olvad a jég jön a vízözön, sok
felelőtlen ember ezen a földön.
Elpusztítottuk a földi javakat,
Plasztik generáció uralja a

Bánat könnye borítja szép szemedet.
A vidámság rád nem talál.
Elvesztetted végleg a szerelmedet..
Itt hagyott, már bármit csinálsz.

Barátaim biciklijével büszkén,
bekóboroltam Balatonföldvárt.
bátran bekiabáltam birtokukra,
bringáért baktatva.

Jó hangulatban mentem és lazán.
Lámpa fénye világított utcán.
Későre járt, hallottam lépésem,
Szívdobbanásomat vitte ütem.

Elmesélek most egy bús, szerelmes történetet,
mit régiek regélnek a Mátrában.
Gizella úrnőröl mesél a népi emlékezet.
Megtörtént bizám ez Sirok várában.

Történt egyszer, nem oly régen.
Csodák szőtte, szép Bakonybélen.
Hét esztendőre elvonult Gellért.
Remeteként imádkozva lelki csendért.

1.
Rám tör a hajnal
ragyogó szép arccal,
barna hajába
túr a tengeri szél.

Szikrázó napsütésben közelit a fény,
Szívem vágyát forrósítja a remény.
Lelkemben szól egy hang, téged akar,
Hangja még, reményt és vágyat takar.

Ébred vágyam a gondolatom,
Utra rátérve gondolkodom.
El is mondanám vallomásom,
Szívemet érő boldogságom.

Bocsánat kérésem hozzád szól,
Számból és remegő hangomból.
Hallgass meg kérlek utoljára,
Szavad szívem lét fontossága.

Halkan szöszmörög a gép,
Pár kattintás csak.
Ezek az oldalak fel nem oldanak,
Csak untatnak.

Halkan szuszmorog a város,
Lassan elbódít,
Kell pár pillanat, néhány éles perc,
Ami átlendít.

Valahol, van egy csodás világ - kint a nyílt tengeren,
Lágy hullámok szegik partját, hol a boldogság terem,
S minden virágok legszebbjei bontják pompájukat,
Ott a holnapok merítik feledésbe gondjukat.
Ó, ha egyszer is elmehetnék egy ilyen mesébe,
Sosem szállhatnék, mint a madár éj rengetegébe

Csillagokból rajzolom az arcod.
Megjelenő szép égi vonásod.
Érzem látom távoli mosolyod,
Pixelben nagyfelbontásban adod.

Jaj te kis üveg
Csatos kis üveg
Mi lesz veled
Ha nem leszek?

Megyek előre a nagy semmibe,
Keresem hogy mi lehet benne.
Meg találni valami jót végre,
Ami gyógy ír lenne az életemre.

Egy konok tánc.
Bárcsak közelebb jöhetnél!
Az az ismerős, kis mosolygyűrte ránc,
Bárcsak közelebb lehetnél!

Tavaszi szélben
Lenge leányka
Szoknyája perdül,
Indul a táncba.

Hajnali kettő tájban
Ragacsos félhomályban
Egy szál neon ruhában
Dögös lányok a chatszobákban

Egyforma vagyok
Szokássá züllött kivétel
Nadrágzsebből kihullott
Szabványos célok tucatja

Minden percem
Patikamérlegen
Mérte ki
Valami mindenható sátán
Lovagolok
A grafikonok hátán
A célvonal felé

Reggel hat
A szemem a kávéban ázik
Nyugton hagy
A hétfők démona még
A háttérben
Az álmos nap nagyot ásít
Nyolc perces fénye bekapja
A szoba felét

vesszen a féreg vesszen
tudod kit ijesztgessen
büszke mellkas teljes a fegyverzet
szabadságharc írja a lábjegyzet

Azt hittem, ha látom, felismerem,
Érinthetetlen, ha nyújtom kezem.

Valami készül, ami kikészít, amit még nem ismerhetek,
Ami voltam és aki voltam, az többé már soha nem lehetek.

Ahogy így várlak, kintről a tavasz felém lehel,
Egy másmilyen napfény, egy másmilyen ember kérdez, felel.

A poharam száján az ujjam egy dallamot simogat,
Ahogy így várlak, még az üres pohár is megnyugtat.