Amatőr Művészek Fóruma

Egy konok tánc.
Bárcsak közelebb jöhetnél!
Az az ismerős, kis mosolygyűrte ránc,
Bárcsak közelebb lehetnél!

Tavaszi szélben
Lenge leányka
Szoknyája perdül,
Indul a táncba.

Hajnali kettő tájban
Ragacsos félhomályban
Egy szál neon ruhában
Dögös lányok a chatszobákban

Egyforma vagyok
Szokássá züllött kivétel
Nadrágzsebből kihullott
Szabványos célok tucatja

Minden percem
Patikamérlegen
Mérte ki
Valami mindenható sátán
Lovagolok
A grafikonok hátán
A célvonal felé

Reggel hat
A szemem a kávéban ázik
Nyugton hagy
A hétfők démona még
A háttérben
Az álmos nap nagyot ásít
Nyolc perces fénye bekapja
A szoba felét

vesszen a féreg vesszen
tudod kit ijesztgessen
büszke mellkas teljes a fegyverzet
szabadságharc írja a lábjegyzet

Azt hittem, ha látom, felismerem,
Érinthetetlen, ha nyújtom kezem.

Valami készül, ami kikészít, amit még nem ismerhetek,
Ami voltam és aki voltam, az többé már soha nem lehetek.

Ahogy így várlak, kintről a tavasz felém lehel,
Egy másmilyen napfény, egy másmilyen ember kérdez, felel.

A poharam száján az ujjam egy dallamot simogat,
Ahogy így várlak, még az üres pohár is megnyugtat.

A világ talán
Csak egy flancos [szí-dzsí-áj]
[Grín-szkrín] előtt ugrál
Minden ripacs fő-
És mellékszereplő
Minden képregényhős
Minden szupernő

Bolyongok elhagyott utakon
Teret koldul a nyugalom
Örök hordár az alakom
Velem baktat a betonon
Fekszem korhadó padokon
Csillag égbolt a takaróm
Kísértet falvakban álmodom
Nagyvárosokban a peronon

Mindent áthat ez a zsibongás,
Bármerre nézhetek, mozdulhatok.
Valami mindig fordul, és minden hang, szó várja, hogy választ talál.
Illúziók és gondolatok.

1.

Azt hiszem, én ezt a pár évet
sokszor megemlegetem,
míg élek, el nem feledem,
cipelem örökké velem.

Néha látlak még,
ha álmomban az ég
vörös és narancs, mint aznap volt.
A szemed szép, mint rég,
A szívemben a jég
elolvad, ha csókolhatlak.

Este van, az asztal mögött szemed kéken ég,
sosem volt a pillantásod talán ilyen még.
Tudod, hogy a türelmem már végleg elapadt,
A hazugságlemezed már megint elakadt.

A ködben, a homályban ültél a szobádban
egyedül, míg fel nem kelt a Nap.
A szürke éjeken hideg a félelem,
a magány. Ez volt a paplanod.

Les sanglots longs
Des violons
De l'automne
Blessent mon cœur
D'une langueur
Monotone.

9.

Odalenn a sziklamélyben
Tajtékot vet a Tybiskus,
Rosszallása zúg az éjben,
Óh, Mária benedictus.

8.

Rácok, gácsok, bunyevácok
Tőrbe annyit sose csaltak,
Mint amennyi magyar ember
Gáncsot vetni tud magyarnak.

7.

Száldobosnál száll a gólya,
Hírnöke a kikeletnek.
Kirándulni messze mennek,
Kik nyugatnak, kik keletnek.

6.

Új pártázat, szuroköntős,
Szinte fénylik fenn a várfok,
Bévül körbe gyilokjárda,
Hókagátas dupla árkok.

5.

Huszt várától Bereznáig
Nem nagy az út, de az erdő,
Akár fenn a havasokban,
Embervesztő nagyra megnő.

4.

Ahol majdnem ezred éve
Éltek szorgos onogurok,
Batu kán, az irgalmatlan,
A kegyetlen lett az úr ott.

Föld színéig romboltatta
Ogúzok és gúzok házát,
Hogy a messzi Volga parton
Berendezze új szeráját.

3.

Lánggal ég még Nagyböszörmény,
Ispotály lett Hímesudvar.
Útonállóé a törvény,
Baj fenyeget minden úttal.

Mind bakondás, aki eljött
Mármarosból vagy Beregből,
Alig maradt lábon ember,
Ki megmaradt a seregből.

2.

Száldobosnál Huszthy vajda
Négy csatlósát odainti.
Testvérének mondja őket,
Bár egyik se vér szerinti.

1.

Odalenn a sziklamélyben
Tajtékot vet a Tybiskus,
Aki fentről alátekint,
Halkan mondja: Jézus Krisztus.

Átellenben összecsobban
A Nagy Ág sebes vizével,
Habra hab dől hófehéren,
Fülsiketítő zenével.

(Ültem ablakomban, faragtam szívemet,
siratom majd én is akasztott lelkemet.)

Lakodalma van ma Gazdag Júliának,
kertek alján reszket, lapul a bűnbánat.

Megjegyzés: (A ballada nagymamám keserves-igaz története.)

Öreg erdő mélyén gyász ül,
tisztásra forrt szenvedés,
temető-zaj köré a csend
reszketeg font kerítés.

Itt vagyok, gyerekek, hitted volna?
Az életem benn van mélyen a dalba',
Megértem, tesó, a szöveg durva,

Mottó:
“Eine kleine Katzenjammer… ”


Ma csak halkan kiabálj, mert szívem megretten!
Tán felszállt a homály, és színjózan lettem?!
Nincs sör már, mi szisszen; légy csöndben, ne pisszenj!
Bár tisztul a-a máj, de a kobakom még fáj!

Megjegyzés: (A “Die Gedanken sind frei” című régi német diáknóta/népdal dallamára)

1,
Ha a tavasznak dallama ránk kacsint,
harmatos énekbe kezd a táj:
édes nárciszok,
színes orgonák.

Rátaláltam az útra,
ami hazavezet,
szép emlékek hívnak,
hogy újra otthon legyek.

Jöhetnek fények,
Morajló hangok,
Szivárvány-ének,
Nekünk egymás könnye a horizont.

Megjegyzés: Gyermekotthoni kórusra, megzenésítés alatt.

Üzentem egy
csacsogó madárnak,
Ne üljön az ágon
oly vidáman.

Ülök, mint vad sasmadár
Anyjától megfosztva bűntelen
Elsodor magányom
De tovább élek- önmagamnak szüntelen