Amatőr Művészek Fóruma

Egyszer csak mindenhonnan jöttek.
Érzésviharok.

Pedig a bolt rég kiürült
de beszippantott még utolszor
a beteljesült végzet (az élet);
romjaim fölött
felhőkbe gyűrődött a csönd
és sosem felejtem a csőr nélküli sas
karmoló tekintetét.

Nyomokat követek
vaksin kacsázó árnyakat
semmibe vezető léptek nyomát
egy arcot egy mozdulatot
egy életunt csodát amelyik
megmutatja nekem magát
nem ölelhetem a semmit
nem ölhetek meg senkit

Megjegyzés: 2013. 11. 28.

állok a régi óra alatt
oly gyámoltalan vagyok
üresre fogytunk
elmentek mind a jobb a napok

itt vagy még Istenem?
régen itt voltatok
Te a hit és a szerelem

Megjegyzés: 2014.

Mondd meg nekem mennyi éj még
mennyi kidobott szó, minek tekeregnie kell a fejemben
talán jövő, fos jelen és méreg rég
utat tör sisteregve szarrá ment lelkemben

Látta már Vadóc, hogy a kincsei itt nincsenek biztonságban.
Törte a fejét, s mit gondolt, mit nem, felnyergelte a kincsvadászok egyik lovát, és a Magas Hegyek felé vette az irányt. Magára hagyta a társát, gyógyuljon, ahogy tud. Látta ő már máskor is, hogyan találja meg a vasfüvet, és más csodatévő varázsnövényt, nem féltette egy pillanatig se.

Óriások közt törpe,
Törpék közt senki,
Mindenki másra méreg,
Féreg sem fog enni.

Jött másnap Nyápic sietve, beöltözve teljes pompába, a kísérő tömeggel, királyi szüleivel. A Sárkány ámult, bámult, mert ilyen maskarát még nem látott. Álldogált egy darabig a barlang előtt, de mivel az emberek órákig meg se moccantak, csalódottan elbődült, megtekergette mind a hét elzsibbadt fejét, aztán unottan bement a barlangjába szunyókálni.
A fiú meg utána. Alig látott a félhomályban, de azért elkezdte a vagdalózást. Csámpás is volt, ügyetlen is, sete-suta, de nagyon elszántnak mutatta magát.
A sárkány tűrte birkatürelemmel egy darabig a molesztálást, de mikor az életlen kard beszorult az egyik pikkelye alá, felmordult a csiklandozás miatt, és kinyitotta az egyik szemét a tizennégyből. Csodálkozva a lányra lesett, hogy mondja már meg, most mi van! Miért nem hagyja őt ez az oktondi pihenni?

Messzividék legszegényebb városában, Toprongyvárosban éldegélt egy szegény varga, mosónő feleségével, és tizenkét gyerekével. Teltek a napok szépecskén, gyakori éhezéssel, de boldogan, beletörődve a megváltoztathatatlanba. Csak a legkisebbik türelmetlenkedett, elégedetlenkedett naphosszat. Ahogy nőtt, cseperedett, úgy lett egyre szebb, de egyre kiállhatatlanabb is. Napkeltétől napnyugtáig az utcákon csavargott, s mikor felelősségre vonták, csak szájalt, és a vállát rángatta. No hiszen, ne mondja meg őneki senki, mit tegyen! Mindenkivel csak kötözködött, szót nehezen lehetett vele érteni. Ha hozzáértek, csípett, rúgott, harapott, verekedett, még az utcabeli vagányok is tartottak a kis vakarcstól. Nem is hívta senki másként, csak Vadócnak.

Lidércfény villan az éj ölében.
Ezernyi gondolat ring szívemen.
Nem tudom leírni, szorongva kérdem:
ezután mindig így lesz ez velem?

Negyven lepergett életév
negyvenszer érzett halálvágy
negyven ima az életért
negyvenszer kihűlt dupla-ágy

karcol a csend. fényölelő.
párás ablak. inverz jövő.
nyirkos tenyér. furcsa hiány.
nem jön a szó. éjmély magány.
bárcsak egy hang. vagy üzenet.
elnyelte végleg. kerestelek.

Megjegyzés: 2017. augusztus 2.

hagyom lebegni a szobában mint pihét,
a gondolatot. akkor látszik igazán,
ha a napsugár rávetül. akár a por.

Lassan kihűlnek körülöttem tárgyak
A kővé vált idő recseg a párát öklendező
nyár dühödten és erőszakosan
menetelő talpai alatt
néha mintha megmozdulna.

Megjegyzés: 2017. július 31.

A képed nézem
Fejemben, mint vad vihar tombolnak a gondolatok
Nem hagyva békét egy pillanatra sem
Miközben lelkem fájón áhít egy ölelésre
Minden vétkem mit elkövettem
Lehajtott fővel lábaid elé fektetem

Hajnali véres álom
Démoni csókok óta
Ájul a gyűrött ágyon
Rózsaszirommal szórva.

nem vagyok egy szent
néha hazudok
nem vagyok hideg
de néha megfagyok
benső kutam mélyén
összeroskadok
feléd nyújtom kezem
s ha választ nem kapok
fájó magányomban
ölni is tudok

Megjegyzés: (egy régvolt szerelem margójára)

Elvesztél érzékenységem kifinomult szálaiban.
Nem tudok segíteni,
keress magadnak kibúvót.
Ide menekültem én is,
s nem várok semmit.

Megjegyzés: 2014.

Fehéren csillogott a jeges hó. Ropogott a lábak alatt. Hajnali fény világította meg az utcákat. Olyankor még alig-alig volt mozgás a városban. Csak néha tűnt fel egy-egy emberi alak. Nagyon fontos dolga lehetett annak, aki ilyen időben kimozdult a lakásából. De akadtak olyanok is.

Hosszú szőke hajam
vállamig leért,
idő viharában
kihullott már rég.
csábos szemem kékje
megfakult elébb,
nem tükrözik benne
a tenger és az ég.

Megjegyzés: Hangulati vers
2017. július 26.

Csak a fal az ágyam mellett,
amely felé esténként fordulok,
látja az én keserű titkomat.
Hogy, mikor rád gondolok a csendben,
az arcomon mint két kis csermely,
lassan, némán csordogál a bánatom.