Amatőr Művészek Fóruma

Kötözted a vágyat,
mely
gyémántként karcolt utánad;
érted
egy hegyet,
borzolt felleget,
csillagot.

Még intett volna, ha hagyod...

magányos dallamot kopog a tűsarok
elhagyatott macskaköves utcán
mely félhomályba veszve lustán kanyarog
s folyóparton végződik majd kurtán

Megjegyzés: stiletto -
1. gyilok (rövid, hegyes tőr)
2. tűsarok

Távol siklik ahogy nézem:
halvány csík a fáradt égen,
lassan oszlik - int a nyár,
új napjait írja már.

Megjegyzés: 2017 július 14.

Szerző: 'mint egy utolsó
kegyelemdöfés néz rám
s taszít a porba
majd rúg még egyet belém
(húzza száját vigyorba)
egy beteges tükörkép'

Álomfa-lomb között dobban az éj szíve,
surran a gondolat, rezzen az ág.
Apró kis tüllfátylak libbenek rajt' ki-be,
ablakát tárja az álomvilág.
Fénypihét osztogat, bújik, majd visszatér,
hold szórja kincseit, felhők közül.
Lassanként indulok gyöngyházfény csillagér'.
Az éjfél tenyerén emléked ül.

A nyár volt tavasz, a tavasz lett tél.
Köszönöm az időt, mit itt töltöttél.
Minden hónap bús november.
Magányos szív remélni nem mer.
Mert mi lesz, ha ismét lángra gyúl?
Egy élet akkor ismét lehull?

m érföldkő, rajt' moha. valami a múltból.
ágas-bogas utak (lám semmibe burkol)
érzés, ami fájhat. emlék ami örök.
ereim hálója. bűvös fény-vérkörök.

Megjegyzés: Gyászkeret július 10-e köré...

Ablakomon az üresség
holt percei dörömbölnek.
Eközben az idegeim
lassú kínnal felőrlődnek.

Ha kérdeznéd: még nem gondolok másra,
pedig az idő lassan felgombolyít.
A napok könyörtelen elmúlása
mondják, elfogadásra tanít.

Megjegyzés: 2017. június 11.

Szívemből feslett bánatvirágod
feltűzted ingedre - felém lobog.
Csodálják fényszárnyú szép angyalok.

Szabadnak születtem,
rabságra jutottam.
Tehozzád hű lettem,
előled futottam.

Nem állok meg soha, hát még el sem indultam
Frusztráló vagy számomra, mint a kigombolódó ingujjam
Habzsold csak az életet továbbra is nagy kanállal
A csőlátásmódod lassan felér majd az agyhalállal

hagytad hogy eltakarjon
a fájdalom köde
lassan oszlottál a napból
a szédült semmibe

Mint sátor úgy borul
fölém az éjszaka.
Benne emlék lapul.
Suttog a szív szava.
Még érzem ízedet.
Hangodon búg a szél,
majd ellep némaság.
Hiányod nem zenél.

Megjegyzés: 2017. június 2.

Nem kell semmi,
nem kell senki!
Nem kell többé szerelem!
Megkínoz és összezavar,
lyukat üt a szívemen.

Ezernyi szívre zuhant macskakő.
Légbe dermedt a mozdulat.
A fájó létezésből csak kinő
a gyász - lehúz egy perc alatt.

Fekete virágait bontogatja
a szív mélyén a fájdalom.
Űzi, görgeti, hajtja
az őszi szél a dombokon
az álmokat.

Megjegyzés: 2015. november 26.

Falatnyi ég, mi jut nekem,
a kékje földöntúli szép.
Estére néhány csillag is
csillantja rám tekintetét.

kútmély fájás szunnyad bennem
szemhéjamon csillagpor
(nem kéne többé szeretnem)
hiányod most elsodor

Mintha már álmodtam volna erről
a konok szívsajdító csendről,
mikor sarkokba bújnak el a fények,
s szűkölve reped szét a lélek.

Megjegyzés: (2015. augusztus. 26.)
Ezt Kedvesem emlékére írtam. Ő 2015. július 10-én távozott...