Amatőr Művészek Fóruma

– A Boldogságot szerintem nem kell keresni, mert lelkünk egyik árnyékos zugában éldegél. – jegyezte meg T–Boy mindent tudó arccal. – Onnan kell előcsalni a napfényre, hogy érezhessük a jelenlétét.
– Érdekes elmélet. – mosolyodott el B–Men. – Na és neked sikerült már előcsalogatnod?
– Igen, de csak rövid időkre, mert szegény annyira félénk, hogy bármi rossz történik a külvilágban, hanyatt-homlok visszaszalad az árnyékba.

Egyként segít több nemzedék,
élet vagy, remény és menedék,
megmutattad, mit rejt az arcod,
szívvel, lélekkel vívod harcod.

ölelt… a vágyba burkolt beteljesülés;
testünk rezdüléseiben
szinte minden mozdulatban, érintésben
ott kacagott velünk
órákig tartott az a pár pillanat, mikor
ittuk egymás illatát,

Kint az apró falu szélén
szél cibálja a fenyvest,
háza előtt idős asszony
teregeti a szennyest.

írok
vessző nélkül
mosollyal
nevetve
köztünk
ég és
Föld lesz

Rám telepedtél méla magány
mázsás kő vagy a szívemen,
miattad én, a régi vagány
bambán merengek csendesen.

Berúgva
A világ gyönyörű
Fejemen koszorú
Torkomban köszörű

Nap lement, s már a csillagok látszódnak,
árnyak az éjben, és fények cikáznak.
Milyen hangulatos ez a varázs,
akár a villanás.
Egyszer csak elindulok,
de lehet nem is akarok.

Szemem legeltetem dús füvű pusztán. Gömbölyűre hízott lelkem kacag, hogy aztán telkem ablakából fogadja az alkonyati napfény selymes sugarát. Ezzel világítja meg belső tárnám nemes derű-aranyát.

Boldog vagyok
Mert semmim nincsen
Amit adtak ingyen
Az sem kincsem.

Amikor azt hiszed, már végleg egyedül maradtál, megérkezik, mintha érezné, hogy mindennél nagyobb szükséged van rá. Eljön hozzád az éteren keresztül, belopózik a kulcslyukon, egyre határozottabb jelekkel közeledik feléd.

várom a hajnalt az égen
ahogy suttognak a lombok
s pöttyek halványodnak el
elgurult valóság csillagain

A mai nap szép volt!
Úgy éreztem nyomorúságomban,
bánatomban, üres lépéseim
rögtönzött sorsom közt is,
a megmagyarázhatatlanság
rejtkében, légüres tér peremén,
mellettem fénybe néző fűszálakon is,

Három, gyűrt szélű, sárguló lap került a kezembe. Mindig hever a táskámban valamilyen.
Egész nap a fejemben járt a múlt, s hessegettem vele a jövőt, hogy Rád gondolhassak. Rólad szeretnék írni. A Te kincseidről. Milyen sokat jelent még ma is nekem.

Mond neki, hogy szereted,
hogy az élet nélküle elveszett

Mond, hogy világ kincséért
sem cserélnéd el,

Bár Kegyed már,
bizton alszik,
Azért még leírom.
S, gondolatom engedi,
Szavam szabadon bocsátom.

Még egyszer had fogjak tollat,
Had csalogasson magához a szó!
Te érted talán,
megragadok pár gondolatot,
És újfent hajtok meg, egy-egy füzetlapot.

Szemeivel végig nézett
menthetetlenül megigézett
Engedte, hogy szeressem
karjai közt vágyón élveztem.

Megfiatalodtam
láttam a tükörben
szemeim felett festett szemöldökök
arcomon huncut gödrök képződnek
ajkam mosolyra húzódik

Alszik a táj, néma csendben,
Még a zöld lomb se rezzen.
Régi fák, terebélyes lombok,
Hold bevilágít imitt, amott...

Évek múlnak felettünk
emlékek tartják életünk,
Még mindíg úgy látlak,
mikor szivemben zártalak!

Különös dolog történt a minap. Az úgy kezdődött, hogy eldöntöttem: biciklizni fogok. Persze nem egyedül.
Mikor elindultunk megcsapott a szabadság. Azt hittem ezt az érzést csak filmekben tudják eljátszani. De nem. Valós volt. Az a fajta mikor azt hiszed bármit megtehetsz. Mert így is van. Akkor, csak a pillanatban léteztem.

Tavaszi lepke csillog a fényben
Zivatar zümmög a májusi éjben
Boldogság bódít orgonaillattal
Langyos szivárvány csepereg csókkal

Haja ragyog a sötétben
szeme világít az enyémben
bőre csodálatos egy kincs
másnak ilyen nincs
kis fülét másokra hegyezi
kezét az enyémbe helyezi.

Piroskás az arcod
fejed a vállamra hajtod.
Megölellek téged
örökre belém vésed.
Nincsenek rá szavak
hogy mi gyönyörűnek tartalak.

Bárcsak az lennék a szívedben,
Aki te vagy az én lelkemben,
Kereslek szüntelen,
Nem talállak hirtelen,
Vigyázok rád én, ne félj,
Te meg addig csak mesélj.

Zord hidegben bandukol a gondolat,
néz fel az égre, vár szebb napokat.
Napsugár jelezte, tavasz nem messze,
rügyek pattognak fáknak örömére.

Süt a nap jobbról-balról,
megtört fény szűrődik szemembe fentről.
Közelemben bogarak vannak, azokat vonzom
legalább.

Veled fedezem fel magam
minden percét látom
ki voltam
olyan pici, annyira más...

E kérdésre, hogy
"Mi leszel, ha nagy leszel? "
azt mondom: boldog.

sátor koppan hanghullámok zivatarában
éjféli fénycsobbanás
sörös haj és hajas száj
nyargalások plátók felé
autotune narratívák

(Vallomás helyett, prózában)

Látod, a Hold nem kérdezi, hogy kell-e. Csak úgy kel. Süt rám, halvány sugaraival végigtapogat, fürkészi a testem édes titkait.
A bőröm alá hatol...
A holdam te vagy.

Némaság takar be hideg éjjelen.
Magányba űzöl és dühös hideged csontomba mar..
Ha szerettél is már magadban hagyod messzire repül az a szerelmes angyal aki egykor szárnyat is adott.  

Felkészülten ültem,
Lettem, ettem, tettem!
Merész dolgot léptem..
A régi múltat elengedtem,

Hintázunk liánok rugalmas testén,
Messze-néző kristálytiszta tónál,
Léptünk lassú, tékozló, hajlott, TÉPETT

Találtam egy füstös komát, ki majd
Elhúzza az én szépséges álmom dalát.
A hegedűnek hangja kissé rekedt volt,
De az én hangom áhítata megnyitott
Minden ablakot, csak az az egy, amit
Vártam, még csukva volt.

Apró Erdő, Róki és NyuszToni ideiglenesen közös kunyhója
2019 10. 16.

- Tudtad, hogy sok ember fél a Boldogságtól? - kérdezte NyuszToni.
- Azt se vágom mi az, akkor honnét tudhatnám? - húzta meg a vállát Róki, de aztán elgondolkodva folytatta. - Bizonyára valami ijesztő dolog lehet, ha félnek tőle.

Elhagyott női szivek!....
Hold bevilágít a fényes ablakon,
magadban fekszel az ágyadon.
Nézed a szürke mennyezetet,
szeretnéd ha valaki szólna veled,
érezné, elhagyott szivedet.....

két
szemed
ölemben
felvillanó
meteorhullás