Amatőr Művészek Fóruma

Ebben a romlott, torz tükrű világban,
ahol már lassan semmi sem valódi,
megkeresnélek én egy mosolygásban,
mert szerelmet kell még egyszer tanulni.

Megjegyzés: 2015. 09. 01.

Még megérint a reggel
mozdulatlansága,
a kitartott hangodba zárva
még lobbanok.

Megjegyzés: 2014.

anyám és a fájdalom
ők szültek egy hajnalon
vére mosta testemet
együtt sírtunk életet

Hová lettek a gondtalan évek?
Csodálkoznak a sors-szakadt vének.

Ima-
malom
zúg, forog.
Mandala-kör,
láma révület.

Nem találok szabadságot a sötét
utcákon bolyongva. Egy ideje már
aszfaltban úszok narancs tócsák között,
és seggem súlya mélységbe gravitál.

Semmi kamu helyzet, a múlt-jelen, szín igaz.
Átszelve a sivatagot motorral nem vígadsz,
ha kevés a vízed. Minden évtized tartogat
legalább egy dilinyóst, aki nekivág az útnak.
Csontra-száradt dinók már nem háborúznak

Könyvtárról a könyvhéten...

Kicsi a könyvtár

Az a vágyálmom, hogy ötös találatom legyen a lottón.
De! Ha már lúd, legyen kövér. Ne csak néhány százezret, hanem egy- két milliárdot szeretnék nyerni. Annyiból kijönne itt egy könyvtár.
Nem magamnak akarnék javakat, galád módon, hanem mindenki szellemi épülésére gondolok.

Megjegyzés: Éjszakai félálombéli gondolataim a nyolcvannyolcadik könyvhét alkalmából.
Szekszárd, 2017. június 11.

Űröm betölti az Úr,
mint láthatatlan húr,
mely megfeszül, ha sátán dúl,
ki várát lebontani készül,
mit türelemmel
épített fel bennem.

üres a tükröm, nincsen benne tócsa,
nincs benne víz, mozgás, vagy szikra
mozdulatlan lóg, de leesni akarna,
omlani tengersok, ezüst cserépdarabra

Parázsló szemek, igézetek, bennük rejtve  máglya lángja.
Álomjáró ősök, idézzetek nekem!
Egy fénytelen, árva lámpa
kívánja a tüzet, remélve fényt, még ha pisla,
és gyenge lábon is inog.

Hófehér albatrosz kitárt szárnya,
feszített lebegéssel szelek királya
Tengerek vándorló vitorlása
Csend-szimfóniába zárva magánya.

Két sorozatgyártott dekortárgy a Duna-parton életre kelt. Egy metronóm pontosságával egymáshoz közeledve, kilengve, közeledve, kilengve, közeledve hintáztak egymás közt. Szervetlen létük az ártéri levegőben fellibbent, és kivillant alóla rejtőzködő lelkük.

Mint néhai pocsolya helyén a szikkadt sár,
a magyar puszta már olyan darabos,
nem bujdos benne szegény legény, se betyár,
új gazdag földeken ballag Tisza és a Szamos,
ellopott pénzeken megvett haza darab,
és folyik a demokrácia című színdarab.

Megjegyzés: szantogergely verséhez

Ebben a szimfóniában csak négy és fél akkord  zengi majd el a megkopott energiák szólamait.
Belesűrítve az akusztikus csendbe
a rejtjeles csillagmezők villódzását
egy fenséges albatrosz utolsó vészjelző énekét.

Ma éjjel nincsenek
kacsintó csillagok,
az álom elkerül,
sajgó való vagyok,
reszkető árnyék
fekete hold alatt,
bennem borostyán
egy régi pillanat.

Féltelek úgy, mint ahogy
a fa a legszebb ágát.
Ismerlek, amennyire
anya gyermeke álmát.

Hosszú fűszálakon gyöngyként görget
csepp-harmatot a szél.
Csüng levél tűhegyén napsugár,
szivárványt domborít eléd.
Benne látom arcodon a mosolyt,
lélek-titkos nyitott könyved.

Üres a papírlap mit
tágra nyílt szemekkel nézek,
azon gondolkodom
írnom kellene valamit,
várom, hogy jöjjön az ihlet,
de akárhogy agyalok,
múzsáim ma úgy látszik szabadok.

Elején az ősznek korán kel az erdész,
holt avart kavarva ezer fát kivágnak.
Gyászfátyola alól zokogni kezd az ég,
s könnyei árjában lelkeink is áznak.